Spider-Man: Spider's Shadow by Chip Zdarsky & Pasqual Ferry

Chip Zdarsky az egyik legkedvencebb alkotóm a képregényiparban, és eddig semmi olyat nem olvastam tőle, amire ne vizsgázott volna színötösre nálam. A Spectacular Spider-Man, a Spider-Man: Life Story, a 2019-es Daredevil és annak betetőzése, a Devil's Reign mind kiérdemelte a helyét az elmúlt évek legjobb Marvel sztorijai között. Az író közben a a DC-nek is aláírt, és nem kisebb cím fut épp a keze alatt, mint a main Batman sor, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki belőle. Míg erre a kérdésre választ kapok, végre valahára sort kerítettem az utóbbi idők egyik legizgalmasabb What if? képregényének, ami ismét egy alternatív Pókember történetet mesél el öt számon keresztül, és ami egészen őrületes alapkoncepcióval állt elő:

Mi lett volna, ha annak idején Peter Parker nem válik meg a híres, fekete, élő és gondolkodó pókruhától, vagyis a Szimbiótától? Miután Pókember és Roderick Kingsley, másnéven a Vészmanó összecsapása szörnyű tragédiával végződik, Peter lelkét és elméjét fekete hálóba szövi a hozzánőtt idegen entitás. Hősünk búcsút int korábbi morális kódexének, és egyértelmű üzenetet küld a new yorki alvilágnak: A barátságos és közkedvelt Pókember nincs többé. A város bűnözői rettegnek, hogy a könyörtelen szörnyeteggé vált egykori szuperhős levadássza őket, így összeülnek, hogy kieszeljenek egy tervet a likvidálására... 

A történetben szinte az összes kedvenc Pókember képregényekből ismert gonosztevőm felbukkan, ami már önmagában véve is nagyon megdobta az élményt. Szerepel Wilson Fisk, Oki Doki, Electro, Kraven Rhino, Mysterio, Skorpió, Sokkoló, sőt, Eddie Brock is. Utóbbi azért különösen érdekes, mert ugye ebben az alternatív valóságban Brock sosem lép kapcsolatba a szimbiótával, vagyis sosem lesz belőle Venom. Ennek ellenére sikerült bebizonyítania, hogy önmagában véve is komoly veszélyt jelent. Meglepő, vagy talán mégsem annyira, hogy az öreg J.J. is rossz társaságba keveredik, mikor végre valahára bizonyítékot nyert arra, amit amúgy is mindig szajkózott: Pókember veszélyes bűnöző, gyilkos és meg kell állítani, bármi áron. 

Azonban nem csak J.J. és a szuperbűnözők próbálják kézrekeríteni az elfajzott Pókembert. Legnagyobb örömömre a Fantasztikus Négyes és a Bosszúállók tagjai is beszállnak a buliba, ám ahogy az sejthető, a legkevésbé sincsenek felkészülve azokra a borzalmakra, amit a Szimbióta tartogat számukra. És persze nem maradhattak ki az olyan support karakterek sem a történetből, mint Felicia Hardy, más néven a Fekete Macska, May néni és a mindig elbűvölő Mary Jane Watson. 

A sztori olvasása közben több ponton azon kaptam magam, hogy a fejemet csóválom, amiért Pókember kiesett a saját karakteréből, vagy nem úgy viselkedik ahogy tőle megszoktuk, de igazából pontosan ez itt a lényeg: Peter nem önmaga, a Szimbióta kihozta belőle a létező legrosszabb, legsötétebb oldalát, és nem olyan kínos megközelítésben, mint a Raimi féle Pókember mozikban, hanem tényleg iszonyat para módon. 

Egyetlen igazi negatívumot tudok felhozni a képregény kapcsán: Pasqual Ferry illusztrációi nagyon felemásra sikerültek, némelyik panel egész pofásra sikerült, máshol szegény Mary Jane úgy néz ki, mintha pofánverték volna egy péklapáttal. A színezés sok helyen feljavította azt, ami anélkül nyilvánvalóan bűn ronda lenne, de sok rész így is keserű szájízt hagy maga után. 

Chip Zdarsky ismét bebizonyította, hogy egy képregényzseni, bármennyit el tudnék viselni hasonló alternatív Pókember sztorikból. Maga a történet 10 pontos, a látvány úgy 6, de csak mert tényleg voltak részek, amikre nem volt borzasztó ránézni. Ti olvastátok a Spider's Shadow-t? Mi a véleményetek?

The Amazing Spider-Man by J. Michael Straczynski Ultimate Collection Book One

J. Michael Straczynski komoly névnek számít a geek kultúrában, hiszen az évtizedek során olyan képregényeken dolgozott, mint a Thor, a Superman, emellett az ő nevéhez fűződik a '90-es évek egyik kultikus sci-fi TV sorozata, a Babylon 5 is, amit én egyenesen imádtam gyerekként, és amit nem mellékesen mostanában terveznek rebootolni. Azt hiszem kijelenthetjük azonban, hogy a legtöbben a The Amazing Spider-man egyik legsikeresebb írójaként tekintenek rá. A Marvel 2001-ben nevezte ki a széria élére, pár évvel később pedig magyarul is elkezdtek megjelenni az általa írt számok, jómagam is ekkor találkoztam először a munkásságával a médiumon belül. Ha viszont ma akarod beleásni magad J.M.S. Pókember sztorijaiba, akkor alighanem az ezeket egybegyűjtő Ultimate Collection sorozat a legjobb választás, az első kötet #30-45-ig tartalmazza a The Amazing Spider-Man számait. 

Az első történetben az író mindjárt be is mutatta Pókember egyik legfélelmetesebb ellenfelét, az energiavámpír Morlunt, aki épp kedvenc falmászónkat nézte ki magának az étlapon. Szerencsére egy másik új figura is felbukkant, aki figyelmeztette Petert a veszélyre, mégpedig Ezekiel Sims, aki nem mellékesen Pókemberhez hasonló erővel és képességekkel bír. Mindeközben Peter hétköznapi életében is rengeteg változás történt, ugyanis míg M.J.-vel új mélypontot élt meg a kapcsolatuk, tanári állást vállalt a régi gimijében, és ha mindez nem lenne elég, megtörtént az, ami mindezidáig elképzelhetetlen volt: May Néni rájött a titokra, és megtudta, hogy Pókember valójában az unokaöccse! Mondanom sem kell, hogy ez teljesen a feje tetejére állította a kapcsolatukat és a legjobb, hogy J.M.S. mindezt iszonyatosan zseniálisan tálalta. 

A folytatásban szintén nincs idő unatkozni, hiszen Pókember kénytelen Doctor Strange segítségét kérni egy bűnöző miatt, aki csúnyán visszaél a mágiával, később pedig, mikor hősünk szeretné rendezni kapcsolatát szíve hölgyével, felbukkan mindenki egyik kedvenc gonosztevője, Doctor Octopus is. Oki Doki azonban most nem igazán sántikál semmi rosszban, mindössze egy szélhámossal akar leszámolni, aki ellopta a technológiáját, viszont drasztikus módszerei és a maga mögött hagyott pusztítás miatt Peternek nincs más választása, mint hogy nyakon csípje régi ellenlábasát. 

Lehetetlen nem külön szót ejteni a The Amazing Spider-Man 36. számáról, amit a rajongók már a borító miatt is csak "Black Issue"-ként szoktak emlegetni. A füzet eredetileg 2001. október 31-én jelent meg, vagyis nem sokkal a szeptember 11-ei terrortámadások után. A Black Issue ennek a szörnyű napnak állít emléket, és összességében szerintem méltó módon tiszteleg azok előtt, akik akkor életüket vesztették New Yorkban. És persze az igazi hősök előtt is, akik a tornyok leomlása után a saját bőrüket kockáztatva próbálták menteni a túlélőket. Szomorú és lehúzós darab, de szerintem szép gesztus volt a Marveltől, hogy külön számot szenteltek ennek, biztosan sokat jelentett akkor azoknak, akiket mindez személyesen is érintett. 

Mindent egybevéve azt kell mondjam, hogy ez az egyik legjobb Pókember gyűjtemény, amihez valaha szerencsém volt. Ez az a Peter Parker, akit szeretek, ráadásul J.M.S. az összes karaktert egytől egyig remekül használja. Az író humora is remek, viszont szerencsére nincs túltolva a poénkodás, ráadásul a főhős sem olyan infantilis, mint sok mai képregényben/filmben/miegyébben, amitől sokszor a falra tudnék mászni. Ha a felnőtt, érett Pókemberről akarsz ütős és modern sztorikat olvasni, akkor ennél jobb belépési pontot valószínűleg nem találsz. Ráadásul itt még a sorozatot illusztráló John Romita Jr. is nagyon elemében volt, a látványra sem lehet egy rossz szavam sem. 10/10-es cucc, mindenkinek ajánlom.

Ultimate Spider-Man Vol. 5-6 by Brian Michael Bendis & Mark Bagley

Az Ultimate Spider-Man életem talán legmeghatározóbb képregénysorozata annak ellenére, hogy máig nem sikerült a végére érnem. A 2000-es évek elején a Semic kiadónak köszönhetően gyerekként eljutottam a 25. számig, aztán valahogy félbemaradt. A dologok alakulásában valószínűleg közrejátszott az is, hogy valamilyen teljesen megmagyarázhatatlan okból nem volt előfizetésem a szériára. A szüleim nem foglalkoztak ezzel, nekem meg eszembe sem jutott, hogy ez egyáltalán opció, mi tagadás, nem voltam túl leleményes kölök. Akárhogy is, felnőttként elhatároztam, hogy pótolni fogom a sorozat hátralévő részét, ehhez azonban fel kellett elevenítenem mindazt, amit csaknem két évtizede (jesszus) olvastam. Az újrázás mellé természetesen kritikát is írtam, amit ide kattintva tudsz elolvasni, most pedig végre valahára azokra a részekre is rátértem, amiket annak idején kihagytam. 

Peter Parkerre bizony rájár a rúd mostanság. A Zöld Manóval való összecsapást követően a párkapcsolata válságba jutott, ráadásul egyre nehezebben titkolja el a körülötte élők előtt, hogy szabadidejében piros-kék sztreccs-ruciban himbálózik a város felett. A kettős élete az iskolai teljesítményére is kihat, és ha mindez nem lenne elég, felbukkant a semmiből egy imposztor, aki Pókembernek öltözve követ el rablásokat. A legrosszabb viszont csak ezután jött, ugyanis az eddigi egyik legrosszabb rémálmával, Venommal is szembe kell néznie...

A Hálófej jóhírének nyilvánvalóan nem tett jót, hogy egy félőrült bűnöző az ő jelmezében randalírozik, viszont képzeljétek el, hogy az öreg J.J. mennyire örült a szenzációnak. A rendőrség természetesen körözést adott ki Pókember ellen, aki nem is úszta meg teljesen ép bőrrel a dolgot. Mindemellett és Peter szokásos magánéleti drámáján felül viszont nyilvánvalóan Eddie Brock első itteni felbukkanása volt az, amire igazán kíváncsi voltam. 

Az Ultimate univerzum Venomja ugyanis teljesen más eredettörténetet kapott, mint a 616-os Földön élő megfelelője. Kezdve mindjárt azzal, hogy a szimbióta itt nem az űrből származik, hanem egy laboratóriumban hozták létre, ráadásul épp Peter édesapja volt az egyik tudós, aki annak idején megalkotta. Eddie már az első perctől fogva nagyon ellenszenves, és akkor is egyből éreztem volna, hogy valami nem oké vele, ha nem tudtam volna előre, hogy pár számmal később belőle lesz Venom. Az sem tette különösebben rokonszenvessé, hogy egyetemistaként a szemünk láttára mozdult rá egy 15 éves lányra, ami lássuk be, elég creepy.

A történetben ezúttal is kiemelt szerepet kaptak a karakterek személyes problémái, amik sok esetben nagyon életszerűvé teszik a képregényt annak ellenére, hogy ez továbbra is egy szuperhősös sztori. Persze a Pókember képregényeknek mindig is ez adta a varázsát, de Bendis tényleg tökéletesre járatta a receptet. Mary Jane épp poszttraumás stressztől szenved, és most tudatosult benne először, hogy Peter igazából bármelyik nap fűbe haraphat. Gwen Stacy családi élete egy másodperc alatt omlott össze, és különösen szívszorító, hogy az anyja tudomást sem akar venni róla. Szóval van itt dráma bőven, amivel szerintem sokan tudnak majd azonosulni, vagy párhuzamot felfedezni akár a saját életükben is. 

A rajzokat ezúttal is a zseniális Mark Bagley követte el, aki már a sorozat korábbi számaiban is brillírozott. Számomra ami azonnal feltűnt, hogy Peter apja, aki pár emléknek köszönhetően sokat szerepelt a történetben kiköpött mása a 616-os Földön élő Peter Parkernek. Apró felfedezés, de nekem sokat dobott az élményen, egyszerűen imádom az ilyen kis easter eggeket. Ezen felül az illusztrációk nyilván hozták ugyanazt a minőséget és félreismerhetetlen stílust, ami bárhol azonnal felismerhetővé teszi ezt a szériát. 

Kicsit megkésve ugyan, de azért örülök, hogy végre eljutottam eddig ebben a nagyszerű képregénysorozatban. Valószínűleg még fogtok hallani a MetaComix-on az Ultimate Spider-Man-ről, ugyanis tartozom magamnak annyival, hogy végigolvasom a teljes szériát. Addig is biztos lesz még más Pókember-related content, sőt. Meglehet, hogy a soron következő nyereményjátékunknak is köze lesz hozzá...

Amazing Spider-Man by Nick Spencer Vol. 2: Friends and Foes

Nick Spencer Amazing Spider-Man képregényeiről még a blog korai stádiumában írtam, és bár tetszett az élmény, a Friends and Foes című második kötetet csak második nekifutásra tudtam elolvasni, és a két próbálkozás között azért eltelt jó pár hónap. A szériáról tudni kell, hogy az író végtelenül laza stílusban írja Pókember történeteit, én meg pont egy olyan napon próbáltam meg folytatni azokat, amikor valami komolyabb élményre vágytam. Az olvasók egy része kritizálja is amiatt Spencert, hogy súlytalan, amit csinál, és tagadhatatlan, hogy ezekkel a sztorikkal akkor érdemes inkább próbálkozni, amikor az ember első sorban humorra vágyik. 

Másokkal együtt élni nem mindig buli. Főleg akkor nem, ha te vagy Pókember, a melletted lévő szobát pedig egy kosztümös bűnöző bérli. Bumeráng nem csak hogy a legrosszabb lakótárs, akit Peter kívánhat, de hősünk attól is tart, hogy ismét valami rosszban sántikál. Egy éjjel azonban valahogy mégis együtt kötnek ki egy olyan bárban, amelynek vendégköre szintén jelmezes gazfickókból áll, és ahol teljesen abszurd módon éppen Pókember kvízestet tartanak...
A folytatásban Peter besegít a Bosszúállóknak, mivel rejtélyes módon az összes szuperhősnek ellopták a felszerelését. Pókember Fekete Macska társaságában ered a szajré nyomába, mint kiderül, az egész mögött a Tolvajok Céhe áll... 

A Pókember trivia est tagadhatatlanul egészen vicces ötlet, és remek példája Spencer humorának, viszont pontosan ez volt az, ami miatt elsőre félreraktam a képregényt. Ezt így, ebben a formában már kissé erőltetettnek éreztem, viszont végtére is pont az ennek a sorozatnak a lényege, hogy nem veszi magát komolyabban a kelleténél. Így utólag örülök, hogy adtam a szériának egy újabb esélyt, ha megfelelő hangulatban állsz neki, akkor nagyon szórakoztató tud lenni. Spencer nagyon emberi oldalról közelíti meg a karaktereket, még Bumerángot is képes volt velem megszerettetni, pedig eleinte nem hittem, hogy ez lehetséges. 

A Tolvajok Céhének fogalmával én személy szerint sehol nem találkoztam még a Skyrim világán kívül, és bár az ő történetük is egészen okés volt, sehol nem derül ki, hogy miképp vitték véghez a kis mutatványukat. Hogyan voltak képesek ellopni minden szuperhőstől valamit észrevétlenül? Vasember páncéljait, Amerika Kapitány pajzsát és így tovább? A legabszurdabb mégis az volt, amikor Póki a levegőben vette észre, hogy elemelték a kezéről a hálóvetőit. Ennyire azért senki sem jó tolvaj, de ha mégis, akkor azért illett volna némi magyarázattal szolgálnia az írónak, hogy ez hogyan lehetséges. 

Szóval igen, nem egy hibátlan darab a Friends & Foes, viszont van egy dolog, ami miatt mégis egészen sikerült belopnia magát a szívembe. A kötetben helyet kapott ugyanis egy remek Mary Jane mellékszál, ami nagyszerű példája a support cast fontosságának a Pókember képregényekben. M.J. az egyik ismerősén keresztül rátalál egy anonim csoportra, ahova olyanok járnak, akiknek valamelyik szerette szuperhős. Végül is gondoljuk csak végig, hogy mennyi szarságot kell kiállniuk az ilyen mellékszereplőknek, akiknek folytonos aggódás az élete. Nem beszélve arról, amikor valamelyik őrült bűnöző rájön, hogy ki rejtőzik a maszkok alatt, és épp a szeretteit felhasználva próbálja meg zsarolni a szuperhősöket. Egyszóval ez egy remek kis szösszenet volt kapcsolatokról, félelemről, szeretetről, bizalomról, és úgy általánosságban emberi érzésekről. Szerencsére szorult azért némi komolyság is ezekbe a történetekbe, remélem M.J. a későbbiekben is látogatta még a csoportot. 

Ha Spencer sorozatának első kötete nem tetszett, úgy jó eséllyel a második sem fog, viszont ha feltöltődnél egy kis humorral, akkor szerintem élvezni fogod. Ha pedig még csak most kezdenél bele, akkor keresd vissza a korábbi kritikámat az első volumeról, és mérlegelj, hogy mindez neked való-e, vagy több komolyságot követelsz az ilyen címektől. Én mindenképp folytatni szeretném valamikor a szériát, bár tagadhatatlanul nagy a lemaradásom. A sorozat jelenleg a 11. kötetnél jár, szóval nem árt, ha belehúzok. :)

Ultimate Spider-Man Vol. 1-4 by Brian Michael Bendis

Brian Michael Bendis Ultimate Spider-Man sorozatát életem egyik legfontosabb olvasmányaként tartom számon. A képregények iránti rajongásom nem kis százalékban ennek a szériának köszönhető, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csaknem két évtizeddel később (jesszus, de öreg vagyok) megszülessen a MetaComix. A 2000-es évek elején én még főként a Fox Kidsen sugárzott Spider-Man rajzfilmsorozatnak köszönhetően ismertem Peter Parker karakterét, ami annyira magával ragadott, hogy szinte sorszerű volt, hogy előbb-utóbb megvegyem a helyi újságos bódéban az első Pókember füzetemet, amiket akkoriban még a Semic kiadó jelentetett meg itthon. Elsőre sikerült kifognom egy különszámot, ami még a 616-os Földön játszódott, másodjára viszont már az Ultimate Univerzumba ugrottam fejest. Itt jött a felismerés, hogy ez a Pókember egészen más, mint amit korábban a rajzfilmekből megszokhattam. És tudjátok mit? Egy kicsit sem bántam. 

Az Ultimate Spider-Man ugyanis új volt, modern és egyszerűen hihetetlenül menő. A készítők pedig pontosan ezt a hatást akarták elérni, a sorozat nem titkolt célja az volt, hogy bevonzzák a hozzám hasonló új, fiatalabb olvasókat. Az eredettörténettől kezdve újramesélték Pókember kalandjait, a legtöbb esetben azonban csavartak némileg a sztorin, hogy az élmény egyszerre legyen új, de mégis ismerős. Emellett a karaktereket is korszerűsítették, például az Ultimate Univerzum-béli Peter Parker jóval cingárabb volt, mint a 616-os Földön élő megfelelője, Ben bácsi hippi volt a '60-as években, Gwen Stacyből pedig igazi zűrös csajt csináltak, aki simán kést rántott az első iskolai napján. 

Az elmúlt hónapokban az Ultimate Spider-Man első négy TPB-jét volt szerencsém újraolvasni eredeti nyelven, így most ezekről szeretnék több szót ejteni. A gimnazista Peter Parkert az Oscorpnál tett osztálykirándulás során éri baleset, melynek következtében ő lett Pókember. Ben bácsi halála hamar megtanítja rá, hogy a nagy erővel nagy felelősség jár, ráadásul Norman Osborn is tudomást szerez különleges képességeiről. Norman Peter esetén felbuzdulva úgy dönt, hogy magán folytat kísérleteket, és beadja magának az OZ szérumot, amit azon a bizonyos pókon teszteltek... 

Ha valamiért igazán zseniálisnak tartom az Ultimate Spider-Mant, azok az ok-okozati összefüggések. Bendis ugyanis valóságos láncreakciót indított be az Oscorpban történt balesettel, és szinte minden későbbi esemény visszavezethető ahhoz az egy pillanathoz, amikor Petert megcsípte a pók. Pókembernek rá kell jönnie, hogy attól még hogy szuperereje van, és sztreccs szerkót húz még nem lesz mindjárt szuperhős. A kezdeti időszakban rengeteg amatőr hibát vét, amik természetesen nem maradnak következmények nélkül. Bendis továbbá remekül kihangsúlyozta, hogy Peter és barátai még csak a kamaszkorukat élik, ami kicsit sem könnyíti meg hősünk helyzetét, ráadásul megpróbáltatásai közel sem sem érnek véget Ben bácsi halálával.

Az első négy TPB-ben bőven kerülnek újra-bemutatásra klasszikus Pókember ellenfelek, köztük Doctor Octopus, Kingpin, Electro, Kraven, a fő antagonista viszont mindvégig a Zöld Manó marad. Az Ultimate Univerzum-béli Norman Osbornnál ijesztőbb és gonoszabb karakterrel nem sokszor találkoztam képregények lapjain. A 616-os Föld-béli megfelelőjével ellentétben nem húz maszkot, az OZ szérum ugyanis valódi zöld szörnyeteget csinált belőle. A formula növeli az erejét, mellékhatásként viszont teljesen becsavarodott tőle. Bendis zseniálisan reprezentálta a karaktert, talán még jobban is szeretem ezt a változatot, mint az eredetit, akit Stan Lee álmodott meg a '60-as években. Emellett itt találkoztam először a fiatalabb Nick Furyval, akit Samuel L. Jacksonról mintáztak, és aki már jóval azelőtt feltűnt a képregényekben, hogy a színész eljátszotta volna a szerepet. 

Az Ultimate Spider-Man túlnyomó részét Mark Bagley illusztrálta, aki már korábban is rajzolt Pókember képregényeket. Azonban itt vizuális szempontból is ki kellett emelni, hogy ez az Ultimate univerzum, és hogy ez a Pókember más, mint a 616-os Földön élő megfelelője. Ennek köszönhetően az Ultimate Spider-Man teljesen egyedi látványvilággal és karakterdizájnokkal rendelkezik, ami szintén növelte a sorozat népszerűségét. Ha ezer képregényes rajz közül kéne kiválasztanom, hogy melyik származik az Ultimate Spider-Manből, akkor is felismerném.

Az Ultimate Spider-Man a valaha volt egyik, ha nem a legjobb Pókember képregénysorozat, ami egyaránt bővelkedik humoros, akciódús, drámai és sötét pillanatokban. Ráadásul húsz év elteltével is épp ugyanolyan szórakoztató, mint amikor először megjelent, kicsit sem érezni elavultnak. Kezdj neki bátran, garantálom, hogy nem tudod majd letenni.

Spider-Man: Life Story by Chip Zdarsky

Chip Zdarsky neve nem először szerepel a blogon, a 2017-től 2018-ig tartó Spectacular Spider-Man sorozata az egyik legnagyobb kedvencem az utóbbi pár évből Marvel fronton, annak ellenére, hogy a végét egy kissé összecsapottnak éreztem. Zdarsky gyerekkora óta maga is hatalmas Pókember rajongó, ez pedig kifejezetten érezhető munkásságán is. A Spider-Man: Life Story-val azóta szemezek, hogy ledaráltam az említett Spectacular szériát, az alapötlet már első hallásra is hihetetlenül izgalmasnak ígérkezett. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy az írónak ilyen szinten sikerül felülmúlnia önmagát.

A képregénytörténelem egyik legfontosabb állomásaként vált ismertté, amikor 1962-ben a Stan Lee/Steve Ditko páros bemutatta Pókembert az Amazing Fantasy 15. számában. 57 év telt el azóta a való világban - De mi lett volna, ha Pókember életében is ugyanúgy eltelt volna ez az idő? Hogy megünnepeljék a Marvel 80 éves fennállását, Chip Zdarsky és Mark Bagley egyesítették erőiket, hogy elmeséljék Pókember élettörténetét elejétől a végéig, kihangsúlyozva a hosszú évtizedek legfontosabb pillanatait! Hősünk, szerettei és ellenségei a szemünk láttára öregszenek meg, míg végül a 72 éves Peter Parker egy utolsó küldetésre indul... 

Az idő a képregények világában szinte nem is létezik - kedvenc szuperhőseink között vannak, akik már 80 éve viselnek köpenyt, de szinte egy napot sem öregedtek - sokan közülük pont annyi idősek, mint amennyinek annak idején kitalálták őket. Chip Zdarsky ötlete már csak emiatt is forradalmi és nem lepne meg, ha a jövőben más karakterek esetében is eljátszanának ezzel a témával. A Life Story a koncepció miatt nem része a Pókember kánonnak, mégis azt kell mondjam, hogy ez Peter Parker talán egyik legfontosabb története. Ahhoz, hogy a maximumot ki tudd hozni a képregényből, nem árt legalább minimális szinten ismerni a legfontosabb Pókember sztorikat. Gondolok itt olyan alapművekre, mint hősünk első összecsapása az Zöld Manóval, Gwen Stacy halála, Kraven utolsó vadászata, Venom születése, a Clone Saga, a Polgárháború és így tovább. Ugyanis ezek a sorsfordító események ezen az idősíkon is megtörténtek, ám minden esetben máshogy - hiszen sem Peter, sem a körülötte élők, sem ellenségei nem abban a korban, vagy életszakaszban voltak, mint az eredeti történetekben. Ennek következtében számtalan olyan előre nem látható, zseniális csavar van a sztoriban, hogy befelé nő a hajad a sokktól. Az idő itt senkit nem kímél, mindenkin nyomot hagy, formálja a jellemet, és ez kivétel nélkül mindenkire érvényes.

Amikor épp nem csak hápogtam meglepetésemben, akkor nagyon nehezen álltam meg, hogy ne sírjam el magam. A Life Story ugyanis egy egészen hihetetlenül szívszorító történet. Chip Zdarskynál szerintem senki nem veszi komolyabban Pókembert, vagy érzi át, hogy mekkora súly nehezedik a karakterre, ami alatt tényleg csoda, hogy nem roppant össze vagy százszor. A nagy erővel járó nagy felelősség talán még sosem volt ilyen hatalmas, és ha van tanulsága ennek a történetnek, akkor az az, hogy nem akarsz Peter Parker helyében lenni. Egy pillanatra sem. Soha, semmilyen körülmények között. Legyen szó akár a szuperhős énjéről, akár a magánéletéről, vagy éppen a karrierjéről, hidd el, a te problémáid semmik az övéihez képest. Vannak egész más hangvételű Pókember sztorik, ahol a hős percenként ontja magából a poénokat, laza hangulat lengi körbe az egészet, de ez nem az a történet. Nincs túltolt bohóckodás, nincs nevetségesen lúzer Peter Parker, és szerintem erre már óriási szükség volt. 

Mark Bagley nem most kezdett Pókembert rajzolni, többek között az ő nevéhez fűződik az egyik személyes kedvenc hálófej sorozatom, az Ultimate Spider-Man is. A karakterek öregedését sikerült igazán látványossá tennie, miközben meghagyta azokat a külső stílusjegyeket, amik alapján azonnal felismerhetők. A borítókat egytől egyig maga Zdarsky rajzolta, aki az írás mellett illusztrátorként is tevékenykedik. A korai éveket bemutató képsorok láttán sokszor eszembe jutott, hogy milyen jól működne egy hasonló ötlet a filmvásznon: Imádnék egy '60-as évek-beli Pókember, Vasember, Bosszúállók, stb. filmet klasszikus jelmezekkel, a korszakra jellemző politikai és társadalmi problémákkal, szerintem óriási ötlet lenne. Elvégre ez volt a képregények egyik legizgalmasabb időszaka, amikor hirtelen egy csomó ma is népszerű karakter robbant be a köztudatba.

Chip Zdarsky alighanem az egyik legjobb dolog, ami valaha történt Pókemberrel azóta, hogy Stan Lee fejében megszületett a karakter. A Life Story egy zseniális és hihetetlenül eredeti alkotás, márpedig 57 évnyi képregény után újat mutatni nem kis teljesítmény. Terjedelme és a kontinuitástól való függetlenség miatt ez nagyon jó kis alapanyag lenne egy Fumax HC-hoz, remélem fontolóra veszik a kiadását. Ugyanis ha van must read Pókember képregény, akkor ez az!

Peter Parker: The Spectacular Spider-Man: Coming Home by Chip Zdarsky

Chip Zdarsky Spectacular Spider-Man sorozata az egyik legnagyobb kedvencem az elmúlt évekből Marvel fronton. A Peter, J. Jonah Jameson, valamint Teresa Parker alkotta ütős hármas, az időutazás és az előző volumeban zseniálisan elhelyezett utalások és easter eggek mind hozzájárultak ahhoz, hogy kicsit jobban is utánajárjak az írónak, aki egészen biztosan fog még szerepelni a blogon. Zdarsky nem csak hogy tényleg érti Pókember karakterét, de egyben az egyik legnagyobb rajongója is, ez pedig csupa szívvel megírt műveiben is visszaköszön.

Peter, J.J. és Teresa meghiúsították Tinkerer gonosz tervét a múltban. Ám megrökönyödésükre egy teljesen ismeretlen jövőbe térnek vissza: Egy Pókember-mentes világba, ahol Norman Osborn az úr! Vajon megbízhat-e Pókember a történelem egyik legnagyobb gonosztevőjében, hogy segítsen helyreállítani az idővonalat? Mindeközben a Vedomi, a mesterséges intelligenciákból álló sereg el akarja pusztítani az emberiséget - a világ csak Pókemberre számíthat! Ezután pedig készüljetek fel egy semmihez sem fogható Homokember sztorira, ahol az események sötét fordulatot vesznek... 

Bár összességében tényleg oda-vissza vagyok ezért a sorozatért, mégis azt éreztem, hogy Zdarsky a végére kicsit kifogyott a szuszból. Az időutazásos sztori azon része, ahol a szereplők a Norman Osborn-uralta világban kötnek ki izgalmas volt, és a magam részéről több időt is eltöltöttem volna benne, viszont sajnos hamar véget ért. A lezárás, valamint a Vedomival való küzdelem szintén összecsapott érzést keltett, mintha kissé elsiették volna. Hogy vajon meg volt-e szabva az oldalszám, vagy valami más oka volt, nem tudom megmondani, de abban biztos vagyok, hogy egy pár plusz fejezettel még le lehetett volna kicsit lassítani az eseményeket, hogy ne ilyen hirtelen, a kötet közepén érjenek véget. Ugyanakkor nem végzetes hibák ezek, ráadásul karakterek tekintetében is ütős a felhozatal: A már említetteken kívül szerepel Peter egykori szerelme, Gwen Stacy, Daredevil, Amerika Kapitány, Sólyomszem, a Lény, Fekete Párduc, Doctor Strange, Doctor Doom, Ironheart, a Sandman sztoriban pedig Fáklya is beköszön.

A kötet legvégén kapott helyet a Spectacular Spider-Man 310. száma, amire szerettem volna külön is kitérni. Ez ugyanis a teljes széria lezárása, és valami egészen zseniálisra sikerült, vetekszik a "My Dinner with Jonah" című fejezettel (keresd a Spectacular Spider-Man Vol. 1-ben!). Mondhatni ez Zdarsky búcsúlevele a sorozattól, és mint olyan, durván betalált, egyértelműen a 4. volume tetőpontja. Ebben a rövid történetben egy amatőr dokumentumfilmes elhatározta, hogy kamerák előtt faggatja ki az utca emberét, mit gondolnak Pókemberről. A 19 oldalas, önmagában is élvezhető, független fejezet perpill a legjobb Pókember szösszenet, amit az emlékeimben fel tudok idézni, és minden benne van, amit Zdarsky érdemei mellett felhoztam a bevezetőben. Mostanában nem sűrűn vásárolok papíron képregényt, de azt hiszem ebből szeretnék majd egy CGC által minősített példányt. 

Az illusztrációkat az előző részekből is ismert Adam Kubert, Juan Frigeri és Chris Bachalo rajzolta, utóbbi könnyed stílusa érdekes választás volt az egyébként tragikusabb hangvételű Sandman sztorihoz. Az említett sorozat-lezáró Spectacular-Spider-Man #310 képsorait maga Zdarsky követte el, aki nem csak íróként, hanem rajzolóként is tevékenykedik. Érdekesség, hogy a másik kedvenc fejezetemet a sorozatból, a fentebb említett "My Dinner with Jonah" illusztrációit is ő rajzolta, emlékeim szerint csak ebben a két rövid, de annál ütősebb részben ragadott ceruzát.

Mindent egybevéve Chip Zdarsky Spectacular Spider-Man sorozata nagyszerű kis kaland volt, mindig öröm látni, ha egy író nem csak tehetséges, de még élvezi is, amit csinál. A szériának van egyébként egy 5. része is, ami egy Spider-Geddon tie-in, viszont ezt már nem Zdarsky írta, én pedig amúgy sem olvastam a Spider-Geddont, szóval arról nem fogok egyhamar cikkezni. Zdarsky egyéb munkáiról viszont annál inkább, hiszen idén jelent meg egy minisorozata, a Spider-Man: Life Story, amivel a '60-as évek Pókember képregényei előtt tiszteleg. 
A következő hónapokban sort kerítek rá, addig is olvassatok sok képregényt, és persze Metacomix blogot! ;)

The Spectacular Spider-Man by Chip Zdarsky Vol. 3: Amazing Fantasy

A Zdarsky féle Spectacular Spider-Man első 2 részét már kielemeztem egy korábbi cikkemben, a széria hamar belopta magát a szívembe, nem is volt kérdés, hogy akarom-e a folytatást. A laza hangulat, a jól irányzott poénok, az izgalmas plot, a váratlan fordulatok és a megváltozott status quo mind gondoskodtak róla, hogy megvásároljam a harmadik Amazing Fantasy című részt, ami után egyre biztosabban ki merem jelenteni, hogy a 2017-es Spectacular Spider-Man nem csak az utóbbi évtized, hanem minden idők egyik legjobb Pókember képregénysorozata.

Az Amazing Fantasy egy időutazásos sztori - méghozzá egy meglehetősen eszelős darab, az egyik legnagyobb kedvencem jelenleg a témában, simán megérdemli a helyet az olyan történetek mellett, mint a Terminator, a Vissza a jövőbe, vagy a Flashpoint. Pókember, Teresa, és J. Jonah Jameson (még mindig nem fogtam fel, hogy ezek egy oldalon vannak, imádom) visszautaznak az időben, hogy még csírájában elfojtsák az előző két részben szerencsétlenül alakult eseményeket. Felkeresik az akkor még jóval fiatalabb Peter Parkert, aki épp csak nemrég lendült át az első szárnycsapásain, mint kezdő szuperhős, viszont ahogy az időutazásos sztoriknál az lenni szokott, a múlt megváltoztatása kalamajkához és képtelen helyzetekhez vezet, a jövő pedig bizonytalanná válik. 

Ez már így önmagában is elég jól hangzik, de még nem beszéltünk arról, ami miatt az Amazing Fantasyra ha tehetném, végtelen mennyiségű pontszámot adnék. A képregény ugyanis csordulásig tele van pakolva easter eggekkel, rengeteg utalás van klasszikus Pókember sztorikra, amiket Zdarsky a jelek szerint legalább olyan jól ismer, mint a saját tenyerét. Az időutazással ugyanis tényleg Pókfej első éveihez tértünk vissza, az eredeti Stan Lee sztorikhoz, amikor hősünknek még fogalma sem volt, hogy kit rejt a Zöld Manó álarca. Ráadásul nem csak a '60-as évek klasszikusaira vannak célzások, hanem még a 90-es évek Pókember rajzfilmsorozatára is. Az Amazing Fantasy az egyik legkomolyabb fan service, amit életemben láttam, le a kalappal a készítők előtt. 

A Spectacular Spider-Man számait 301-303-ig Joe Quinones rajzolta, ha valamit az ő érdemei közül külön is kiemelnék, az a szereplők fiatalabb és idősebb alteregói közötti kontraszt. A múltbéli Peter Parker például alacsonyabb, más a frizurája, más a jelmeze, az artwork tele van csupa ilyen kis gondosan kivitelezett apró, de fontos részlettel, amik nélkül nem lenne teljes az egész. Egyébként ebből a szempontból Jordan Gibson színező is megérdemel egy pacsit, hiszen a jelen és múltbéli Jameson között a legszembetűnőbb különbség, hogy az idősebbnek őszebb a haja. Az öreg J.J.-t középpontba helyező Annual illusztrációt Mike Allrednek köszönhetjük.

Az Amazing Fantasy a legerősebb rész azok közül, amiket a 2017-es Spectacular Spider-Man sorozatból volt szerencsém eddig elolvasni. Sőt, ez az egyik legokosabban megírt time travel sztori, amit ismerek, ami ráadásul minden elemében a rajongók igényeit igyekszik kielégíteni. Ha ez még mindig nem győzött meg, képzeld el micsoda káoszt szülhet két Jonah Jameson egy idősíkon.

The Amazing Spider-Man: The Gauntlet (teljes)

A The Gauntlet (magyarul Vesszőfutás) több különálló történet összefoglaló neve, az Amazing Spider-Man számait #612-től 633-ig értjük alatta, amik egyébként a Kingpin füzeteiben is megjelentek. Ez az eseménysorozat a 2010-es Grim Hunt című sztorinak volt hivatott megágyazni. A brand alatt futó történetek öt kötetre lettek felbontva (a Grim Hunt-al együtt hat) és olyan alkotók közreműködésével készültek, mint Dan Slott, Mark Waid, Joe Kelly és még sorolhatnám. A cím találó, falmászó hősünkre ugyanis rájár a rúd: Régi ellenfelei egymás után térnek vissza, ami Pókember és Peter Parker életét egyaránt felforgatja. Mit sem sejtve arról, hogy ez a Kravinoff család mesterkedésének köszönhető, Pókember minden összecsapás után egyre és egyre kimerültebb... 

A Gauntlet első része Electrora és a Homokeberre fókuszál, a kötet utolsó harmadában pedig felbukkan Norman Osborn is, aki a Dark Reign című történet óta a Vas Patrióta szerepében tündököl. Az Electro sztori kifejezetten erős: Ugyanis Max Dillon, aki a 2008-as gazdasági válság során mindenét elvesztette, forradalmat hirdet az elit ellen, miután a csőd szélére jutott Hírharsonát közpénzből próbálták megmenteni. Így lett Electro gonosztevőből az utca emberének hőse, valamint egy rakás fontos következménye lesz a történetnek, amik a későbbi eseményekre, és azzal együtt Peter Parker életére is kihatnak. 

A második felvonásban Rhino és Mysterio került a középpontba, az előbbiről szóló történet pedig az egyik legnagyobb személyes kedvencem. Aleksei visszavonult a bűnözői élettől, tisztességes állása van, gyakorlatilag mintha kicserélték volna. Minden rendben is megy egészen addig, amíg egy új Rhino fel nem bukkan, akinek az a rögeszméje, hogy legyőzze a régit, és ezzel átvegye a helyét. A sztori azért végtelenül zseniális, mert nagyon emberi módon mutatja be Alekseit, és többek között rávilágít, hogy egyáltalán nem az a buta izomagy, akinek sokan hiszik. Ezek után egy bandaháború kellős közepén találjuk magunkat, ahol Mr. Negative és a Maggia nevű bűnszervezet összecsapásának lehetünk szemtanúi. Mint kiderül, Mysterionak is köze van az eseményekhez, és hamarosan azt is megértjük, hogy miért ő a megtévesztés mestere... 

A folytatásban Pókember Morbius nyomába ered, aki a tudta nélkül megszerzett egy ampullát a véréből. Aggódva, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, Peter nyomozni kezd Michael holléte után, ám hamarosan egy másik vérszívó is az események része lesz... Később a Keselyű  (nem Adrian Toomes, hanem Jimmy Natale) kiszabadul a börtönből, ahol fogva tartották. Az emberre már alig emlékeztető Keselyű útnak indul, hogy kiderítse, ki csinált belőle szörnyeteget... Ezt követően pedig Rhino története is folytatódik, ami az előző kötetben félbemaradt. 

A negyedik részben valami aláhullott az égből, és a Central Parkban ért földet. Mint kiderül ez nem valami, hanem valaki, egészen pontosan Cain Marko, más néven a megállíthatatlan Buldózer. Csakhogy ezúttal nagyon is megállították, mi több, alaposan kiütötték, Pókember pedig megpróbálja kideríteni ki rendelkezhet akkora erővel, hogy képes legyen ilyesmire. A kötet egyébként tartalmazza az 1982-es "Nothing Can Stop The Juggernaut" című Roger Stern sztorit is, ami Pókember és Buldózer legelső összecsapását örökítette meg (The Amazing Spider-Man #229-230). 

Az utolsó kötetben Dr. Curt Connors, vagyis a Gyíkember elveszti az önkontrollt, és ismét szörnyeteggé változik. Pókember igyekszik megállítani, ám ez az átváltozás most más, mint az eddigiek. Az események végül szörnyű tragédiába torkollanak... 

Az rajzokról nehéz bármit írni, mivel a Gauntlet meglehetősen hosszú időn keresztül, több illusztrátor keze alatt futott, ezért ha nem muszáj nem is elemezném mindet külön-külön. Habár azt megjegyezném, hogy Paul Azaceta stílusa némileg amatőrnek tűnik a többiekéhez képest, valamint hogy nálam Max Fiuamara vitte el a pálmát a Rhino sztorival, ami artwork szempontjából is a kedvencem lett. 

A Gauntlet nagyon fontos szakasz Pókember életében, ráadásul ezek a történetek a karakter ellenségeit is a lehető legjobban örökítették meg.  Durva belegondolni, hogy ez a storyline már tíz éves, bizony repül az idő. Kötelező olvasmány, amit legalább egyszer minden rajongónak érdemes ledarálni. Így a film körüli hajrában alighanem ez az egyik legjobb dolog, amit ajánlhatok, szóval ha még nem olvastad ess neki mihamarabb, mert ezt egyszerűen nem hagyhatod ki! 

The Amazing Spider-Man Epic Collection: Return of the Sinister Six by David Michelinie & Charles Vess

A Marvel Epic Collection névre keresztelt sorozata a kiadó hőseinek meghatározó kalandjait hivatott egybegyűjteni 300-500 oldalas TPB-k formájában, melyek természetesen digitálisan is megvásárolhatók. A Return of the Sinister Six című kötet David Michelinie néhány izgalmasabb történetét tartalmazza, egészen pontosan az Amazing Spider-Man számait 334-től 350-ig. Michelinie máig a Marvel egyik legnagyobb jelentőségű írója, hiszen olyan karaktereket köszönhetünk neki, mint Venom, Vérontó, Hadigép, a Hangya és még sorolhatnám. A '80-as, '90-es években ő követte el Pókember néhány legfontosabb kalandját, amiket a rajongók máig a legjobbak között tartanak számon. 

A kötet elején helyet kapott egy Spirits of the Earth című történet is, amit nem Michelinie, hanem Charles Vess írt és rajzolt. Nem szépítem, egyszerűen DÖGUNALOM. A sztoriban M.J. örökölt egy házat megboldogult nénikéje után, így Peter és ő ellátogatnak a skót felföldre. Nem, ez sajnos nem egy Hegylakó crossover, hiába kívántam, hogy bár az lenne. A plot ugyanis sajnos rettenetesen érdektelen, a karakterek még annál is inkább, egyszerűen nem is értem miért került bele a gyűjteménybe. Nagyon ritka, hogy valamit átlapozok, most viszont kénytelen voltam, mert egyszerűen nem bírtam végigszenvedni. Kár, mert a rajzok egyébként nem csak szépek, de meg is előzték a korukat. 

A gyenge start után következett az, amiért megvásároltam a gyjteményt, ugyanis Doctor Octopus nem csak hogy rosszban sántikál, hanem valami egészen nagy dobásra készül. Méghozzá annyira, hogy terveihez összehívja a Baljós Hatos tagjait, azonban nem mindenki örül a csapat újraegyesítésének. Az eredeti Hatosból szerepel Mysterio, Homokember, Electro, Keselyű, Kraven helyét pedig a Vészmanó vette át. Igazi klasszikus Pókember sztori annak legjobb ellenségeivel, egyszerűen hibátlan.

Ezzel még nincs vége, hiszen a történet, ami a kötet címét kölcsönözte csak kis része a gyűjteménynek, a folytatásban Pókember a Femme Fatales nevű, női szupergonoszokból álló csapattal csapott össze. A zsoldosok mögött azonban Pókember egyik régi ellensége áll, de vajon kicsoda? Az ízig vérig '90-es évek hangulatát tükröző történet ma már kicsit megmosolyogtatja az embert, amiről főként a Femme Fatale tagjainak mókás megjelenése tehet. A sztoriban feltűnik Skorpió, Fekete Macska, és még sokan mások. 

Ezt követően debütált egy új szereplő, név szerint Cardiac, akiről elsőként nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy melyik csapatban játszik, főleg mivel olyan gonosztevők segítségét is igénybe veszi, mint Rhino. Ráadásul egy régi közönségkedvenc karakter is visszatért: Venom, aki alig várja a visszavágót Pókemberrel. Az összecsapás elkerülhetetlen, ráadásul ezeken az oldalakon teaselik először Vérontó születését. 

Az utolsó történetben Pókember a Fekete Róka nevű öreg tolvaj nyomába ered, aki nyugdíjas évei megalapozásához öltötte fel ismét a jelmezt. Sajnos azonban olyasmit tulajdonított el, amit nem kellett volna, hamarosan nem kis kalamajkában találja magát, ráadásul egy olyan ellenséggel szemben, aki ellen az ő képességei aligha érnek valamit. 

Az artwork Eric Larsen és Mark Bagley munkája, utóbbi különösen meghatározó szerepet töltött be Pókember ezen időszakában. A minőség ugyanakkor kissé felemás, akadnak kimondottan furcsán megrajzolt arcok, amiket lehet ma már inkább visszaküldenének, mert rontják az összképet. Azért szerencsére nem ezek vannak többségben, egészen biztosan mindenki tud majd választani legalább egy kedvenc panelt, ami a lehető legjobban visszaadja kedvenc falmászó hősünket. A borítók között szintén akadnak legendás darabok, amikkel lehet csak szimplán a neten böngészve is találkoztál már, pl. az Amazing Spider-Man #347, amin Venom egy Pókember maszkos koponyát tart a kezében. 

Az első 80 oldalt leszámítva a Return of the Sinister Six-t nagyon is megéri megvenni, hiszen van benne további 420 oldalnyi tömény, klasszikus Pókember akció. Ha érdekel a folytatás, a következő a sorban a Carnage Classic című kötet, amiben az első Pókember vs. Vérontó képregényeket gyűjtötték össze. Igaz, nem árt ha tudod, hogy a két kötet között 11 szám kimaradt, ha ezek is érdekelnek, keresd meg őket külön a Comixology oldalán.

Peter Parker: The Spectacular Spider-Man by Chip Zdarsky Vol. 1-2

Izgatottan vágtam neki Chip Zdarsky 2017-es Pókember sorozatának, amiről már számtalan pozitív véleményt olvastam a legkülönbözőbb online felületeken. Az írót a Sex Criminals című Matt Fraction széria révén ismerhetitek, ahol társszerzőként működött közre, idén pedig a Daredevil borítókra is felkerült a neve, de ez a sorozat sajnos még csak füzet formájában elérhető.

Új olvasóknak egy kis háttérinfó: A ’70-es években a Pókember képregények fősodrának számító Amazing Spider-Man olyan jól fogyott, hogy a Marvelnél úgy döntöttek több szálon is folytatják a karakter kalandjait. Így született meg a Spectacular sorozat, ami kicsit függetlenebb történeteket próbált elmesélni, míg a nagyobb eseményeket továbbra is az Amazing Spider-Man füzetekben kellett keresni. Ezzel egyszerre több kreatív csapat is lehetőséget kapott, hogy kamatoztathassák tehetségüket. Emellett tudatosan törekedtek arra, hogy az egymással egy időben megjelenő képregények más hangvételben íródjanak. Az egyikben Peter Parker kapott nagyobb szerepet, a másikban Pókember, máskor ez megcserélődött attól függően, hogy éppen melyik korszakban melyik írók döntöttek hálószövő barátunk sorsáról. Gyakran felmerül a kérdés, hogy kánon-e a Spectacular sorozat. A széria része a hivatalos történetfolyamnak, ráadásul az Amazing eseményei kihatnak a Spectacular-ra és ez fordítva is igaz. Viszont tudni érdemes, hogy a két cím bár párhuzamosan fut, a történetük sokszor nem egy időben játszódik. 

A sztori dióhéjban a következő: Pókember talál egy telefont egy kisstílű New Yorki bűnözőnél, ami a Stark Industries gyártmánya és ami hírhedt arról, hogy feltörhetetlen. Csak hogy ezt a készüléket nagyon is feltörték, mi több, lenyomozhatatlanná tették. Peter elhatározza, hogy utánajár az ügynek, a nyomok végül Wilson Fiskhez, vagyis a Vezérhez vezetnek. Mindeközben megismer egy tudóst, aki szuperhősök számára tervez fejlesztéseket...

A Zdarsky féle Pókember képregények történetmesélési stílusa kísértetiesen hasonlít Nick Spencer 2018-ban útnak indított Amazing Spider-Man sorozatához. Bár nemrég Spencer első TPB-jéről is elismerően nyilatkoztam, kettejük közül mégis Zdarskyt érzem erősebbnek. A poénok valahogy jobban működnek, a drámai pillanatok drámaibbak, az összhatás egy leheletnyivel komolyabb. A megszokott support cast ezúttal háttérbe szorult, MJ és May néni szerepelnek ugyan, de nem fontos részei a történetnek. Helyette olyan segítőket kapunk, mint Fáklya, Peter húga Teresa Parker, valamint J. Jonah Jameson. Igen, jól olvastad, nincs elírás. Peter egykori munkáltatója, a Hírharsona volt főszerkesztője ezúttal Pókember mellé áll! Sajnos nem árulhatom el hogy történt ez anélkül, hogy elspoilerezném a legjobb részeket, de annyit elmondhatok, hogy ez a pálfordulás az egyik legzseniálisabb és legbátrabb része a sorozatnak. Az olvasó egy pillanat alatt megbocsátja az összes rosszat, amivel az öreg J.J. valaha is megkeserítette Pókember életét. 

Adam Kubert teljes munkásságának felsorolása egy önálló cikkben is elférne, a művész régi motorosnak számít már a rajzolók között, akit a Marvel és a DC egyaránt szívesen alkalmaz. A borítókat szeretném külön is kiemelni, legalábbis nekem azonnal eladták magukat a pókruháról készült közeli képek. Az interior oldalak szintén parádésra sikerültek, a Spectacular Spider-Man kívül-belül hozza a minőséget. Normál esetben nehezen emésztem meg, ha menet közben lecserélnek egy bevált illusztrátort, pláne ha a váltás még szembetűnő is. Michael Walsh esetében viszont látszik, hogy nem csak azért kapta meg a 6. részt, mert Kubert éppen nem ért rá, hanem mert ide tényleg az ő rajzstílusa passzolt a legjobban a megváltozott setting miatt. Így nem hogy nem zavart a csere, de egyenesen imádtam, utána pedig amúgy is visszakerült Kuberthez a labda.

Chip Zdarsky minden várakozásomat felmúlta még annak ellenére is, hogy sokan ódákat zengtek a sorozatról, egészen biztosan beszerzem a Spectacular Spider-Man mind az 5 részét. Ha egy ütős, modern Hálófej sztorira vágysz, akkor ezeket a képregényeket nem érdemes kihagynod!

A cikkemet a Marvel Magyarország oldalán is megtalálhatjátok.

I was very excited to dive into Chip Zdarsky’s Spectacular Spider-Man from 2017, since the series recieved tons of good reviews on many sites I came across. You might know the writer from Sex Criminals by Matt Fraction, where he was a co-writer, and now he is also the main writer of Daredevil comics, which is not available in TPB format yet.

A little background info for new readers: In the ’70s the main Spidey title, The Amazing Spider-Man was so popular, that Marvel decided to continue the hero’s stories in multiple comics. This is how The Spectacular Spider-Man was born, which tried to tell more independent stories, while they kept this larger events in The Amazing Spider-Man. As a result, multiple creative teams got the opportunity to show their talent. Meanwhile they made an effort to hit a different tone in their series. One focused on Peter Parker, while the other focused more on Spider-Man, sometimes they switched, depending on the era and which writers decided the fate of Spidey around that time. Many times they ask: Is Spectacular Spider-Man canon? It is and it affects the continuity of The Amazing Spider-Man, and vica versa. However, while the two titles were released together it doesn’t mean their story takes place at the same time.

The plot in a nutshell: Spider-Man takes a phone from a low level criminal. The phone is the product of Stark Industries and famous for it’s impossibility to hack. But this one got hacked and someone made it untracable. Peter decides to investigate, the clues lead him to Wilson Fisk, the Kingpin. While playing the detective he meets a scientist who’s making developments for superheroes...

Zdarsky’s storytelling reminds me of Nick Spencer’s Amazing Spider-Man, which started in 2018. While I spoke in high terms about Spencer’s first TPB, I have to say Zdarsky’s series is stronger. The jokes are funnier, drama is more dramatic, the overall impression is a bit more serious. While MJ and Aunt May is in the comic, they only appear for a short time, the usual support cast is now fading in the background. Instead we got help from the Human Torch, Peter’s sister Teresa Parker and J. Jonah Jameson. Yes, there’s no misprint. Peter’s former boss, ex-editor in chief of the Daily Bugle is now on Spider-Man’s side! I can’t tell how this happened without spoiling the best parts, but this turnaround is the bravest and most brilliant part of the comic. You’ll forgive old J.J. all the bad he tried to ruin Spiderman’s life with.

I could fill an entire article with Adam Kubert’s bibliography, he is a real veteran among comic book artists. DC and Marvel both likes to employ him. I’d like to highlight the covers, the close up pictures of the Spider suit just sold themseves to me immidiately. The interior pages are also top quality, The Spectacular Spider-Man shines both on the inside and the outside. Normally I don’t like when they change an illustrator, who I got used to. Especially if the change is highly visible. But in the case of Michael Walsh it’s obvious, that he didn’t drew issue 6 because Kubert didn’t have time, he did it because his style suits the changed setting better. I really liked it. Besides, Kubert had the ball again from issue 7.


Chip Zdarsky surpassed my expectations, even after I saw many people praising his series. I’ll definitely get all 5 volumes of The Spectacular Spider-Man. If you’re looking for good, modern Webhead comics you should not miss this!

Amazing Spider-Man: Back To Basics by Nick Spencer

2018-ban a legtöbb Marvel képregényhez hasonlóan a Csodálatos Pókember is új első számmal jelentkezett a Fresh Start kezdetével.

Dan Slott kitörölhetetlen nyomot hagyott Peter Parker világában. Már csak azért is, mert ez a övé az eddigi leghosszabb Spider-Man sorozat, ami ráadásul több egymást követő címet is magába foglal. A hős mellett töltött évtizedes munkássága alatt épp úgy kijutott hagyományosabb Pókember sztorikból, mint hajmeresztő ötletekből. A Slott korszak azonban hivatalosan is véget ért, és míg ő újabban a Tony Stark: Iron Man, valamint a Fantastic Four képregények megírásán fáradozik, a Pókember képregények fősodrának számító Amazing Spider-Mant Nick Spencer vette át.

A borító láttán rögtön elmosolyodtam, hiszen olyan klasszikus ellenfelek kerültek rá, mint Rhino, Mysterio, Kraven a vadász, valamint Dr. Connors, más néven a Gyíkember. A címadás jelen esetben elég félrevezető, hiszen szó sincs arról, hogy az Amazing Spider-Man visszatérne a megszokott, biztonságot jelentő alapokhoz. Legalábbis nem úgy, ahogy gondolnánk. Helyette inkább fenekestül felforgatja Peter Parker életét. Mármint még a szokásosnál is jobban.

Petert már sok veszteség érte az életben. Elvesztette a szüleit, a nagybátyját és a szerelmét is. Most viszont olyasvalamit vesztett el, ami könnyen derékba törheti a karrierjét. A szakmai megbecsülését és kollégái tiszteletét. Emellett nem csak New York rosszfiúival, hanem saját magával is meg kell küzdenie. Szó szerint! És ha mindez még nem lenne elég, Wilson Fisk, a Vezér lett a város törvényesen megválasztott polgármestere. Mégis mi az ördög folyik itt!?

A Back to Basics sztorija a Dan Slott által írt Superior Spider-Man széria következménye, ami pontosan az olyan hajmeresztő ötletek egyike, mint amikről az első bekezdésben szót ejtettünk. Ebben a sorozatban Pókember egyik legikonikusabb ellensége, Dr. Octopus vette át az irányítást hősünk teste felett, és annak bőrébe bújva kezdte élni Peter Parker életét. Pánikra semmi ok, ha nem olvastad, akkor is érteni fogod mi történik, az aktuális széria meglehetősen barátságosan fogadja az új olvasókat. A képregény minden szükséges információt a rendelkezésedre bocsát anélkül, hogy komolyabban elspoilerezné az előzményeket, így ha kíváncsi vagy azokra, bármikor pótolhatod őket. 

Az új Amazing Spider-Man a friss status quo ellenére vérbeli Pókember sztori. A váratlan, eddig sosem látott fordulatokat kiválóan ellensúlyozza a karakterhűség. Spencer nagyon okosan illesztette bele Slott munkásságába a saját történetét úgy, hogy közben mégis valami egészen eredetit alkotott. A sorozat az elődökhöz képest jóval lazább hangvételt kapott, ami előfordulhat, egyeseknek kicsit komolytalannak, súlytalannak hat. Másoknak viszont lehet, hogy pont emiatt fog tetszeni, mivel sokszor a klasszikusokat idézi.

A Back to Basics megszületésénél két illusztrátor is közreműködött, az egyik a főként az Image Comics alkalmazásában tevékenykedő Ryan Ottley, a másik pedig Humberto Ramos, aki már korábban is dolgozott Pókember képregényeken. A két művész közötti váltás csak a nagyon sasszeműeknek tűnik fel, vagy maximum akkor, ha kimondottan ezeket keressük. Az eredmény pont olyan, mint amit az Amazing Spider-Man esetében elvárunk, sem több, sem kevesebb: Színes, laza, ugyanakkor igényes és részletes. 

Az Amazing Spider-Man: Back to Basics egy nagyszerű, könnyed olvasmány, melynek varázsa pont abban rejlik, hogy nem veszi magát komolyabban a kelleténél. Poénos, váratlan helyzetekkel teli, minden Pókember rajongónak erősen ajánlott. 

Az Amazon és a Book Depository oldalán már a 4. TPB-ig előrendelhető a sorozat.

A cikkemet a Marvel Magyarország oldalán is megtalálhatjátok. 

In 2018 The Amazing Spider-Man got a new writer, like most of the publisher’s other comics. This is Marvel’s Fresh Start.

Dan Slott had a huge impact on the world of Peter Parker. His decade long Spider-Man run is the longest in the franchise, which contains various titles. During that time there were traditional stories as well as some crazy ideas. Slott served his time and moved to other comics, like The Fantastic Four and Tony Stark: Iron Man, but don’t worry! Nick Spencer took the mantle of writing the Amazing Spider-Man.

Seeing the cover made me smile, since it features classic adversaries, like Rhino, Mysterio, Lizardman and Kraven, the Hunter. The title is a bit misleading, because „Back to the Basics” is more like „Turn Peter Parker’s Life Upside Down Even Than Usual”.

Peter knows the feeling of loss. He lost his parents, his uncle and his girlfriend too. But this time he lost something, that can break his entire career: The respect of his colleagues and his honor in the world of science. Then he not just have to take on the bad guys of New York, but also himself. Literally! And if this isn’t enough, Wilson Fisk, the Kingpin is the legitimate mayor of the city. What the hell is going on!?

Back to Basics is the sequel to Slott’s Superior Spider-Man, where Dr. Octopus took over Peter’s body and started living his life. Don’t worry! If you missed it you’ll still understand the new series, it let’s you know the important details without massively spoiling the prequels. It’s quite new reader friendly and you can also read Slott’s stuff whenever you like.

Besides the new status quo, the new Amazing-Spiderman lives up to it’s name. The never seen twists are balanced with character accuracy. Spencer cleverly puts his own story into Slott’s work, while creating something completely new. The new series got a lighter tone compared to it’s predecessor, so it might feel a bit weightless to some. But maybe that’s the reason why others will like it, it pretty much feels like the classics.

Two illustrators helped to create Back to Basics. One is Ryan Ottley, who is mostly hired by image comics, the other is Humberto Ramos, who’s not unfimilar to drawing Spider-Man. The change between them is barely visible. The outcame is exactly what you expect from the title, not more, not less: detailed, colorful, but still light and cool in style.

Amazig Spider-Man is a great, easy read, that doesn’t takes itself too serious. It’s funny, full of unexpected twists, I recommened it to all Spidey fans. You can pre-order the series to the 4th TPB from online bookstores.