Scooby-Doo Team-Up: #29, 30, 41, 42, 49, 50 by Sholly Fisch, Dario Brizuela & Franco Riesco

Nemrég debütált a Warner Bros és az HBO Max legújabb, kimondottan felnőtteknek szánt rajzfilmsorozata, a Velma, ami általam eddig soha nem tapasztalt módon egyesítette az internet népét. A szériát ugyanis valami egészen elképesztő erejű gyűlöletcunami fogadta a megjelenéskor, jelenleg is csúfos 1,3 ponton áll az IMDB-n, ezzel minden idők legrosszabbra értékelt animációs produkciója lett az oldalon. Mindez azonban nem gátolta meg a Warnert abban, hogy még az első évad megjelenése előtt berendeljék a másodikat is. Ismét szeretném elétek tárni azon elméletemet, miszerint a Warner Bros. legfelsőbb köreiben igazából csimpánzok ülnek, és ők hoznak meg minden fontosabb döntést a stúdiónál. Ami viszont számomra is meglepő, hogy ezek a csimpánzok olyan franchise-okat állítanak szándékosan a földbe, amiken generációk nőttek fel, és változtatnak meg öncélúan mindenki által szeretett karaktereket, csak hogy ráerőltessék a világra a saját politikai nézeteiket, amiket már azok is unnak, akik amúgy egyetértenek velük. Bizony, rettenetesen butácska majmocskák ezek, hiszen mostanra megtanulhatták volna, hogy az ilyen akcióikkal pont az ellenkezőjét érik el annak, mint amit szerettek volna. Hacsak nem végig ez volt a tervük, hogy tovább hergeljék az embereket a színesbőrűek és az LMBTQ közösség ellen, mert ebben az esetben velejéig romlottak és gonoszak is. Pedig lehetett volna ezt okosan is csinálni, ha már mindenképp felnőtteknek szóló Scooby-Doo animációt akartak, akkor adaptálhatták volna a Scooby-Apocalypse képregényeket, ahol a Velmával ellentétben tényleg sikerült hozzáadni valamit a karakterekhez, ráadásul politikai üzenet nélkül. Mindezek után semmi másra nem vágytam jobban, minthogy kicsit feltöltekezzem a klasszikus Rejtély Rt. életérzéssel, és felcsapjak egyet a DC hagyományos Scooby-Doo receptjét követő füzetei közül. 

A választásom a már korábban is jó mókának bizonyult Scooby-Doo Team-Up című sorozatra esett - Ebben a szériában a srácok DC szuperhősökkel, vagy épp más Hanna-Barbera karakterekkel közösen (pl. Flintstones, Jetsons) oldanak meg rejtélyeket. Ráadásul 1-2 éve egy különleges akció során teljesen ingyen zsebeltem be az addig megjelent összes Scooby-Doo számot a Comixologyn, (több, mint 200 füzetnyi cucc), így csak az alkalomra vártam, hogy végre felcsapjak közülük néhányat. 

A szériában minden sztori két füzeten át tart. A 29. és 30. számokban a srácok legkedvencebb szuperhősömnek, Flashnek segítenek egy nyomozásban, miután valaki telepatikusan kért segítséget tőle Gorilla Cityből. A történetben olyan ismert DC karakterek is feltűnnek, mint Mirror Master, Gorilla Grodd, vagy épp Solovar. 

A 41. és 42. számban a Rejtély Rt. új taggal bővül, aki nem más mint... Harley Quinn!? Harley azonban elfelejtette közölni a bandával, hogy egyébként épp Joker elől menekül, a szellemek pedig hamar rájönnek, hogy aligha lehetnek ijesztőbbek a Bűn Bohóc Hercegénél... 

Végül de nem utolsó sorban, a 49. és az 50. számban a srácok egy hippi közösség tagjainak segítenek megszabadulni néhány hívatlan kísértettől, arra viszont a legkevésbé sem számítanak, hogy közben a Zöld Lámpás és a Zöld Íjász megmagyarázhatatlan okból egymásnak esnek... 

A Scooby-Doo Team-Up maga a tömény nosztalgia, és ismét elégedetten nyugtáztam, hogy a crossover, mint műfaj remekül áll a franchise-nak. Nyilván nem ez lesz életed képregényélménye, de ha te is visszasírod a retro Scooby-Doo életérzést, akkor ennél jobbat nem találsz. A rejtélyek lehettek volna kicsit rejtélyesebbek, de végső soron itt amúgy is inkább a hangulat az, amit kerestem. A Scooby-Doo Team-Up az egyszerűsége miatt nagyszerű, nem sokat változtattak a már több, mint 50 éves recepten, de a DC szuperhősök jelenlétének köszönhetően mégsincs az az érzésed, hogy mindezt már ezerszer láttad. A poénok remekül működnek, ráadásul kifejezetten gyerekbarát cuccról beszélünk, szóval a ha a srácaid/lányaid épp angolul tanulnak, ezzel a sorozattal könnyen feldobhatod számukra az élményt. Sőt, le merem szögezni, hogy a fiatalabb generációk fogják csak igazán élvezni ezeket a sztorikat. Javaslom, hogy a szokásos esti mese helyett nézzetek bele együtt pár számba, és segíts nekik értelmezni az angol nyelvű szöveget! 

A látvány egy az egyben olyan, mintha a srácok valamelyik rajzfilmsorozatból léptek volna ki, de ezt nyilván el is várja az ember egy ilyen képregénytől. Igazából nem is értem, hogy miért nem valami ehhez hasonló animációs cuccot kotyvasztanak a Warner Bros.-nál, hiszen ezzel gond nélkül több generációt is a képernyő elé tudnának szegezni. Ezzel ismét vissza tudnék kanyarodni a csimpánzos elméletemhez, de mára már megkímélnélek titeket ettől.

Összegzés: A Scooby-Doo Team-Up sem többet, sem kevesebbet nem nyújt, mint amit ígér, és ez épp így van rendjén. Meleg szívvel ajánlom kicsiknek és nosztalgiázni vágyó nagyoknak egyaránt. A kérdés már csak az... Hogy vajon ki rejtőzik az álarc alatt!?

Green Lantern by Geoff Johns Book 3: The Sinestro Corps War

Geoff Johns már eddig is a legeslegkedvencebb képregényíróm volt, és a mai cikkem írása előtt arra jutottam, hogy talán soha nem is lesz senki, aki az én szememben képes lesz őt valaha túlszárnyalni. Amiről most szó lesz, az bizony minden idők egyik legfontosabb és legjobb DC története, melynek elolvasása után még mindig csak hápogok, hogy mégis hogyan képes valaki egy ekkora sztorit összehozni. 2019-ben elkezdték 300-400 oldalas TPB kiadásokba gyűjteni az író legendás, 2005-ben indult Green Lantern sorozatát, az első két volumeról írt kritikámat ide kattintva tudjátok elolvasni. A kötet címe kicsit csalóka, hiszen Geoff Johns nem egyedül hozta össze mindezt, de tagadhatatlanul ő volt a mérnök, akinek olyan alkotók dolgoztak a keze alá, mint Peter J. Tomasi, Dave Gibbons és Sterling Gates. A gyűjtemény tartalmazza a teljes Sinestro Corps War sztorit, amit őszintén szólva nem tudom mivel lehetne ezek után felülmúlni, de biztos vagyok benne, hogy a sorozat még bőven tartogat számomra meglepetéseket. 

Miután kiderült, hogy Sinestro zsarnokság árán tartott rendet a szülőbolygóján, a Zöld Lámpások vezetői, az Őrzők kizárták őt a rendből, és száműzték az antianyag univerzumba. Itt viszont nem maradt tétlen: Megalkotta a saját alakulatát, a sárga gyűrűket viselő Sinestro Corps-t, akik a Zöld Lámpásokkal ellentétben nem az akaraterőből, hanem a félelemből merítenek erőt. A bukott lámpás valóságos hadsereget állított fel olyanokból, akik képesek másokban rettegést kelteni, és eltökélte, hogy bosszút áll a Zöld Lámpás alakulaton. A háború egy másodperc alatt szétterjedt a világűrben, ami hamarosan valóságos mészárlásba csapott át, hiszen Sinestro hordájával ellentétben a Zöld Lámpások nem vethetnek be halálos erőt. Az Őrzőknek nincs választása, ha el akarják hárítani a veszélyt, nekik is változtatniuk kell a szabályokon... 

A sztoriban felbukkan a Lámpások színe-java, természetesen Hal Jordan mellett John Stewart, Kyle Rayner és Guy Gardner, vagyis a Földön született lámpások kapták a főszerepet. Miután a háború elérte a Földet, az Igazság Ligája is beszállt a buliba, de az ellenséges oldalon még ennél is izgalmasabb volt a felhozatal. Sinestro ugyanis tényleg brutális erőt toborzott, élen a Hal Jordant egykor megszálló Parallax-al, az Anti-Monitorral, Cyborg Supermannel és Superboy Prime-al utóbbit épp a Zöld Lámpások börtönéből szabadították ki. Parallaxnak a félelem élő megtestesüléseként nyilván nincs szüksége gyűrűre, a többiek viszont, akik már amúgy is komoly ellenfélnek számítottak, mind kaptak, szóval ha csak egyet is ismertek az említett karakterek közül, úgy képzelhetitek, hogy mennyire súlyos volt a kialakult helyzet. 

Mindemellett most kezdem csak igazán megérteni, hogy Sinestro miért a DC Univerzum egyik legzseniálisabb gonosztevője. Konkrétan csak azért csinált mindent ebben a történetben, hogy gúnyt űzzön a Zöld Lámpásokból, és bebizonyítsa, hogy azok semmivel sem jobbak nála. Ráadásul ha valamire rávilágított ez a sztori, az az, hogy a nagy és bölcs Őrzők sem olyan okosak, mint azt magukról hiszik. Konkrétan van egy prófécia a szent könyvükben, ami előre megjósolta a háborút (és még sok más szörnyűséget, ami később következik), ők mégis úgy döntöttek, hogy nem veszik figyelembe a jövendölést. Miért? Mert rettegtek az igazságtól. Sőt. Olyannyira féltek magától a félelemtől, hogy inkább megfosztották magukat az érzelmektől, aztán azzal hitegették magukat, hogy ettől jobb lesz a józan ítélőképességük. Magyarán épp az Őrzők voltak azok, akikből hiányzott a Zöld Lámpások legnagyobb erénye: Hogy képesek úrrá lenni a félelmen. Mert azzal, hogy elzárták, szőnyeg alá söpörték, még nem kerekedtek felül rajta. A kis Hupikék Törpikék (ahogy Guy Gardner hívja őket) arroganciája és gyávasága alighanem sokkal több halálhoz vezetett, mint amennyi Sinestro lelkén szárad. Hiába nem közvetlenül az ő kezükhöz tapad a vér, hiába vezérelte őket nemes szándék, mindez elkerülhető lett volna, ha nem dugják homokba a fejüket. 

Emellett a történet azért is fontos, mert az alkotók első ízben leplezték le a többi lámpás alakulatot, akik az érzelmi spektrum más és más elemeiből nyerik erejüket. A Zöld Lámpásokon és a Sinestro Corps-on kívül vannak még Vörös Lámpások, Kékek, Rózsaszínek, Narancssárgák, már magam sem tudom hányféle. Számomra mind közül a Vörösek a legizgalmasabbak, akik a harag érzését fókuszálják a gyűrűiken keresztül, és akik épp a következő felvonásban, a Rage of the Red Lanterns című negyedik kötetben bukkannak majd fel először. Ne feledkezzünk meg természetesen a rettegett Fekete Lámpásokról sem, ugyanis az események lassan, de biztosan és elkerülhetetlenül haladnak a Blackest Night című event felé.

Ezek után azt kell mondjam, hogy Geoff Johns Green Lantern sorozata valószínűleg mindig toplistás lesz nálam, pedig még messze vagyok a végétől. Annyira epic az egész, hogy arra szavak nincsenek, minden DC rajongónak kötelező cucc. Alig várom, hogy írhassak a következő kötetről, addig viszont még tartogatok számotokra pár finomságot. Ha nem akartok lemaradni róla, kövessétek a MetaComix blogot! :)

Green Lantern by Geoff Johns Book Two

 A Múltkori Three Jokers kritika után ismét Geoff Johns cikkel készültem nektek, melynek témája régebbi ugyan, de jelentősége máig vitathatatlan. Ugyanis a 2005-ös Green Lantern sokak szerint minden idők egyik legjobb képregénysorozata, és minél többet olvasok belőle, annál inkább egyetértek ezzel az állítással. A szériát a vaskos omnibusok mellett elkezdték pár száz oldalas TPB-kre bontani, az első ilyen kötetről már írtam is korábban kritikát az oldalon. Következzék most a második, melybe #4-20-ig gyűjtötték össze a sorozat számait. 

"Hal Jordannek bizony van miért vezekelnie. Miután megszállta egy idegen entitás, gyakorlatilag elpusztította a Zöld Lámpás alakulatot, és számos barátjával is végzett. Mostanra visszanyerte társai bizalmát, és igyekszik újrakezdeni az életét mind a Lámpások tagjaként, mind földi emberként. Ám a sors nem akarja, hogy maga mögött hagyja a múltját. Ugyanis azok a Lámpások, akiket elvileg megölt életben vannak, és bosszúra szomjaznak..." 

Az imént idézett bevezető csupán csak a Revenge of the Green Lanterns című sztori eseményeit említi, pedig az igazság az, hogy ennél sokkal, de sokkal több minden történt ebben a kötetben. Mi több, a Green Lantern 10. számában tűntek fel először a "Sárga Lámpások", ismertebb nevükön a Sinestro Corps, akik a Zöld Lámpásokkal ellentétben nem az akaraterőből, hanem a félelemből merítik erejüket. Ez némileg meglepett, azt hittem sokkal régebbre nyúlik vissza a történetük, de hát ez van, én sem vagyok mindentudó. Igaz, még nem volt "full appearance", vagyis az író itt még nem fedte fel őket teljesen, az erre épülő sztorit a harmadik kötet tartalmazza. Emellett szép lassan, de az események egyre csak haladnak a Blackest Night című event felé, amikor is a Fekete Lámpás zombik igyekeznek eltörölni az életet a DC Univerzumból. 

A kötet elolvasása után érthetővé vált számomra, hogy az olvasók egy részének miért Hal a legkevésbé kedvenc Zöld Lámpása. A főszereplő ugyanis sokszor kimondottan arrogáns, ami sokak számára ellenszenvessé teheti. Azt hiszi rá nem vonatkoznak a földi törvények, csak azért, mert a Zöld Lámpás alakulat tagja. Gondolkodás nélkül hág át nemzetközi egyezményeket, fittyet hányva a következményekre, míg végül az Igazság Ligája is kénytelen közbeavatkozni. Én értem, hogy a Lámpások munkája az egyik legfontosabb az univerzumban, de azért lehetne kisebb az arca, főleg azok után, hogy még ha akaratán kívül is, de egy rakás embert megölt. A felsőbbrendűségi komplexus ellenére Hal próbál ember maradni, mellékállásban továbbra is a légierőnél szolgál. Viszont olyannyira nagyra van magával, hogy a pilótafülkébe sosem viszi magával a gyűrűjét, és lássuk be, ez a LEGNAGYOBB GYÖKÉRSÉG, AMIT EMBERÜNK CSINÁLHAT. Hal fiam, esetleg az ejtőernyőt nem akarod kihajítani? Minek az neked? Mondanom sem kell, hogy ennek súlyos következményei lettek, amiket simán el lehetett volna kerülni. Szóval van egy rakás idegesítő tulajdonsága, vannak ostoba húzásai, és mindent egybevéve számomra még mindig Guy Gardner a legszimpatikusabb lámpás, aki legalább nyíltan vállalja, hogy egy igazi seggarc. Ugyanakkor egy szóval sem mondanám, hogy utálom Jordant, továbbra is vallom, hogy a szuperhősöket is a hibáik teszik izgalmassá, és minden hülyeségével együtt nagyon klassz karakternek tartom. 

Ha már szóba került Guy Gardner, MONDTAM MÁR HOGY Ő A KEDVENC LÁMPÁSOM? A tag simán Hupikék Törpikéknek nevezi az Univerzum Őreit, akik nem csak hogy a főnökei, de a világegyetem legöregebb és legbölcsebb lényei is egyben. Nem tudom, hogy ezt szemtől szemben is el meri-e játszani, de gyanítom, hogy igen. Az alakulatból ő a legfontosabb mellékszereplő, aki gondolkodás nélkül elkíséri Halt egy olyan magánakcióra, amit a Törpikék kifejezetten megtiltottak. Végül is ez a legkevesebb, ha cserébe megkapja Hal fekete noteszét, benne Power Girl telefonszámával. Egyszerűen imádom a fazont, igazán kijárna neki egy saját képregénysorozat, ahol ő kapja a főszerepet. 

A már említett karakterek mellett bőven bukkannak fel még ismerősök szép számmal. Van itt közös sztori Green Arrow-al, Batmannel, a rosszfiúk oldalán pedig a legizgalmasabb visszatérő számomra Hank Henshaw volt, más néven Cyborg Superman, aki a bevezetőben taglalt Revenge of the Green Lanterns című sztori kulcsfigurája. Ha valaki John Stewartot szíveli legjobban a lámpások közül, akkor azoknak is jó hírrel szolgálhatok, ugyanis zseniális kis undercover akciót hajtott végre a kötetben. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, hogy valójában a Lámpások is csak zsaruk, mindössze annyi a különbség, hogy ők a világűrben végzik munkájukat. 

Az artwork az esetek 90%-ában nagyon is rendben volt, egyedül Daniel Acuña rajzait éreztem rondának, vagy legalábbis nem ide valónak. Ivan Reis ellenben nagyon is hozta a formáját, valamint Ethan Van Sciver is, aki nem értem, hogy ilyen tehetségből miképp vált az iparág idiótájává. Sciver ugyanis az, aki a leghangosabban ellenzi a diverzitást a képregényekben, emellett álhírek terjesztéséről is híres. Nemrég ismét a DC Comics közelgő haláláról írt az oldalán, ami a legdurvább fake news gyár a témában, mindezt azért, mert annak idején csúnyán váltak el a kiadóval. A legtöbb képregényalkotó manapság elhatárolódik Scivertől, de azt kár tagadni, hogy a Green Lantern franchise sokat köszönhet neki. 

Geoff Johns Green Lantern sorozata igazán epic cucc, kötelező mindenkinek, aki mélyebben bele akarja ásni magát a DC Univerzumba. Annak ellenére, hogy milyen hatalmas erőkről van szó benne, abszolút könnyen fogyasztható, remek kikapcsolódó olvasmány. A harmadik kötetről szóló kritikát bátran megígérem nektek előre, ugyanis most már ha akarnék se tudnék leállni a szériával. 

Green Lantern by Geoff Johns Book One

Geoff Johns neve annyit fog még szerepelni itt a blogon, hogy ha nem muszáj, nem is mutatnám be minden cikk alatt külön-külön. Ha valaki nem ismeri, elég ha rákeres Google-ön, és látni fogja, hogy mennyi mindent köszönhet neki a DC Univerzum. A 2005-ben indult Green Lantern különösen fontos állomása az író karrierjének, amit sokan máig a valaha volt egyik legjobb képregénysorozatként tartanak számon. A széria ráadásul brutálisan hosszú -  Három terjedelmes Omnibus kötetet tesz ki, amik közül mindegyik több, mint 1100 oldalas - összesen tehát nagyjából 3500 oldal, igaz, ebben benne van a 2011-ben indult New 52 sorozat is, több kiegészítő történet, valamint a 2009-es Blackest Night című képregény event is. Sokáig ez az Omnibus gyűjtemény volt a legjobb választás, ha valaki el akart merülni a Zöld Lámpás kalandjaiban, hiszen a kötetek mindent tartalmaztak, amit tudni érdemes, emellett már eleve a helyes olvasási sorrend szerint voltak bennük az események. Idén viszont új kiadást kapott a sorozat, ezúttal 400 oldal körüli, olcsóbb TPB-k formájában, amiken bizony sokat lehet spórolni. Az első kötet mindössze 3869 Ft-ba kerül az Amazonon (igaz, ebben nincs benne a szállítás, viszont tudjuk, hogy egy 100 oldalas képregényért is simán elkérnek ennyit). A Comixologyn még ennél is olcsóbb, főleg ha szemfülesek vagyunk, és kifogunk valami akciót: Összesen kb 1500 Ft-ot (!!!) fizettem az első digitális Green Lantern képregényemért, és alighanem ez volt az utóbbi idők egyik legjobban elköltött 1500 Forintja. A gyűjtemény tartalmazza a Green Lantern: Rebirth és Recharged című minisorozatot, a main Green Lantern széria számait 1-3-ig, valamint a Green Lantern: Secret Files című one-shotot. 

A kötet a Green Lantern: Rebirth című sztorival indít, ami visszahozta Hal Jordant a Zöld Lámpások közé. Jordan korábban a DC Univerzum egyik legnagyobb hőse volt, csak hogy aztán egy szörnyű tragédia következtében az egyik legrosszabb gonosztevője lett, akit Parallaxként ismertek, később pedig belőle lett Spectre, magyar nevén a Kísértet. A történetben szerepel az Igazság Ligája, a többi Földön élő Lámpás, valamint Sinestro, a Lámpások rettegett ellensége. Mi tagadás, a sztori nem bánik kesztyűs kézzel az új olvasókkal, mégis érdemes Johns sorozatát innen kezdeni, mivel ezzel nem csak lezárt egy korszakot, hanem egyúttal megkezdett egy újat.

A folytatásban, a Green Lantern Corps: Recharge című minisorozatban már könnyebb lesz felvenni a fonalat. A Lámpások fejei, az Univerzum Védelmezői visszatértek, és azon fáradoznak, hogy újraszervezzék a Zöld Lámpás Alakulatot. Számtalan újonc érkezik minden szektorból, akik kiképzésre várnak, ám nem mindenki örül a besorozásnak. A történetben olyan veteránok kalandjait kísérjük végig, mint Guy Gardner, Kyle Rayner, Kilowog, valamint az Új Lámpások közül is többet megismerünk (és megkedvelünk). Ez a sztori egyébként nem csak Geoff Johns, hanem legalább annyira Dave Gibbons műve is. 

A Green Lantern: Rebirth illusztrációit Ethan Van Scivernek köszönhetjük, aki nem mellékesen az azonos című Flash minisorozatért is felelős, ami Barry Allent hozta vissza a képregények lapjaira. A main Green Lantern széria számait 1-3-ig Carlos Pacheco követte el, a Green Lantern Corps: Recharge pedig Patrick Gleason munkája. Bármennyire szeretnék, nem tudok egyet kiemelni a művészek közül, mindnyájan nagyon tehetségesek, a stílusuk kiforrott, a végeredmény pedig hozza mindazt, amit egy Zöld Lámpás képregénytől elvárunk.

Bár a Green Lantern: Book One gyűjtemény végtelenül szórakoztató, sajnos belerondít a képbe, hogy a sorozat többi részére még rengeteget kell várni. A második kötet szeptemberben, a harmadik pedig 2020 áprilisában jelenik meg. Ebben a tempóban egy örökkévalóságig fog tartani, míg kiadják a teljes sorozatot, én pedig sajnos nem a türelmemről vagyok híres. Mégis azt mondom, hogy ha nem akarjuk az Omnibus kiadást választani, akkor ez a legjobb alternatíva. Persze le lehet vadászni kisebb szeletekben is a Comixologyn, viszont akkor nézz utána a helyes olvasási sorrendnek, hogy véletlen se hagyj ki semmit. Mindenkinek a saját döntésére bízom, hogy neki hogy kényelmes, vagy mi éri meg legjobban. Bárhogy is, a Johns féle szériával nem lőhetsz mellé, a szórakozás garantált.