A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Star Wars. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Star Wars. Összes bejegyzés megjelenítése

Star Wars: General Grievous by Chuck Dixon & Rick Leonardi

2022. március 14., hétfő


Nem sokkal azután, hogy a múltkori cikkemben megemlítettem, hogy több Star Wars contentet szeretnék az oldalon, a Disney ledobta az atombombát a Kenobi trailerrel, és nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem engem még az életben nem csigázott így fel előzetes. Konkrétan kirázott a hideg, mikor felcsendült a Duel of the Fates, és kis híján szívbajt kaptam, mikor megláttam az inkvizítorokat akció közben. Valószínűleg mondanom sem kell, hogy azóta sem bírom rávenni magam, hogy bármi mást olvassak a Star Wars-on kívül, szóval előre is elnézést azoktól, akik esetleg már unják a messzi-messzi galaxist, de egyszerűen muszáj most meglovagolnom ezt a hullámot, nem tudom mikor voltam utoljára bármiért ennyire lelkes. 

A mai kritikában célszerűnek éreztem, hogy visszatérjünk a Klónháborús időkbe, és előszedjük az egyik legkedvencebb karakteremet a franchise-ból. A General Grievous egy négy számos minisorozat, ami 2005-ben jelent meg Chuck Dixon jóvoltából, akit én elsősorban DC képregények révén ismerek. A széria a Dark Horse Comics égisze alatt látott napvilágot, vagyis most már nem része a Star Wars kánonnak, ennek ellenére persze érdemes elolvasni, ha érdekel a karakter. Mindenesetre nem árt ha tudod, hogy Grievous nem főszereplője, hanem fő ellenlábasa a sorozatnak. 


A történet hőse ugyanis egy Flynn Kybo nevű Jedi padawan, kinek mesterét Grievous maga mészárolta le egy félresikerült mentőküldetés során. Kybo ezek után a Jedi tanács színe elé járult, hogy felvázoljon egy tervet, mellyel reményei szerint egyszer és mindenkorra végezhetnek a tábornokkal, ám ők hallani sem akartak a bosszúszomjas ötletről. Miután ráeszmélt, hogy nem ő az egyetlen, aki hajlandó kockára tenni mindent, Kybo többedmagával útra kelt, hogy a tanáccsal szembeszegülve leszámoljon a szeparatista gyilkológéppel, mielőtt még több Jedinek kell meghalnia...

A General Grievous határozottan a jobb Legends sztorik közé tartozik, ráadásul az itt bemutatott karakterek is sokkal érdekesebbek, mint azt más EU képregényekben tapasztaltam. Kybo és társai ugyanis pontosan tudták, hogyha a tanács háta mögött kezdenek magánakcióba, az bizony a Jedi rendből való kizárást vonja maga után, és úgy döntöttek, hogy ennek ellenére is megteszik, amit kell. A sztori kiválóan rávilágít arra, hogy hogyan voltak képesek a Sithek leszámolni a Jedikkel, hiszen még a saját becsületkódexük is ellehetetleníti, hogy érdemleges csapást mérjenek az ellenségre. Az, hogy a tanács tagjai még ilyen kritikus időkben sem voltak képesek szakítani a saját törvényeikkel és drasztikus döntéseket meghozni, bizony nagyban hozzájárult a bukásukhoz. 


Mindemellett az író ráerősített arra, amit igazából már eddig is tudtunk: Grievous tábornok egy igazi lelketlen szörnyeteg, és nyoma sincs annak, hogy valaha is egy érző lény élt volna a gép testben. Lelkiismeretfurdalás nélkül, egyetlen parancsszóval kiirtott egy fél populációt, és simán a legszörnyűbb kínoknak vetette volna alá a fiatalabb Jedi növendékeket, csak hogy olyan torz gyilkológépekké váljanak, mint ő. A karaktertől tehát pontosan azt kaptam, amit vártam, és mindezekkel együtt ez akár az egyik legjobb Star Wars képregény is lehetne... Ha nem lenne bűn ronda. 


Rick Leonardi rajzai ugyanis egyenesen botrányosak, esküszöm, hogy ez az egyik legocsmányabb képregény, amit életemben láttam. Szerencsétlen Yoda mesterrel bánt el legjobban a "művész úr", csórikám úgy néz ki, mintha önmaga flash animációval készült paródiája lenne. Eltartott pár másodpercig, amíg rájöttem, hogy a nagy feketeség előtt meredező alaktalan valamik űrhajók szerettek volna lenni, és összességében nagyon, de nagyon nem méltó ez a színvonal a franchise-hoz. Kár, mert a történet tényleg bejött, de ez bizony jelentősen rontott az élményen. 

Röviden: Ha szeretnél többet olvasni Grievous tábornokról és a Klónok Háborújáról, akkor érdemes lecsekkolnod ezt a képregényt, de számíts rá, hogy néhány rajz láttán legszívesebben Cloroxot öntenél a szemedbe. Vagy azéba, aki csinálta őket. A munkája ennél rondább úgy sem lesz.

Star Wars (2020) #1-12 + War of the Bounty Hunters Alpha + War of the Bounty Hunters #1-5 by Charles Soule

2022. március 7., hétfő


Tisztában vagyok vele, hogy mostanság az utolsó dolog, amiről bárki hallani akar, az a háború, így nem is voltam benne teljesen biztos, hogy időszerű-e megírni ezt a cikket. De végül is miért ne lenne, elvégre ha valamiről elmondható, hogy jobb hely lett tőle a világ, az a Star Wars. Sőt. Ki merem jelenteni, hogy ez minden idők legfontosabb filmtörténeti mérföldköve, még ha maguk a filmek nem is tökéletesek. George Lucas viszont valami egészen elképesztő világot teremtett, amiben 40 év elteltével is rengeteg lehetőség van, főleg ha olyanok kezében van a franchise, akik ki is tudják aknázni ezeket. És ha valami biztos, akkor az az, hogy a Marvelnél piszkosul értenek ehhez. 

Charles Soule neve több ízben szerepelt már az oldalon, ugyanis többek között neki köszönhetjük a 2017-ben indult Darth Vader: Dark Lord of the Sith című képregénysorozatot is, ami messze az egyik legjobb Star Wars széria, amihez szerencsém volt a médiumon belül. A cím nem túlzott, ugyanis tényleg az egyik legsötétebb, legszemélyesebb Vader sztorit szolgáltatta nekünk az író, 2020-ban pedig megkapta a mai cikkben taglalt main Star Wars szériát is, ami egyfajta zászlóshajója a Csillagok Háborúja képregényeknek. És képzeljétek: Megint megcsinálta! Soule immár második ízben hozta össze a franchise egyik legjobb képregénysorozatát, ami ezúttal is zseniálisan tölti ki a filmek közötti hézagokat. 


A Birodalom Visszavág eseményeit követően hőseink épp sötét időszakot élnek át, a Hoth bolygón elszenvedett vereségük után a lázadó sejtek meggyengülten szóródtak szét a világűrben. Luke Skywalker nemcsak hogy elvesztette a kezét és a fénykardját, de azt is megtudta, hogy milyen szálak fűzik valójában Darth Vaderhez. Ráadásul ha ez nem lenne elég, Han Solot karbonitba fagyasztották, és a fejvadász Boba Fett épp azon igyekszik, hogy leszállítsa a hibernált csempészt Jabba palotájába. Hőseink megpróbáltatásai azonban ezzel koránt sem érnek véget: A birodalmiak ugyanis rájöttek hogyan törjék fel a lázadók kódolt üzeneteit, és azonnal rájuk találnak, ha megpróbálnak kapcsolatba lépni egymással... 

A koncepció tehát egészen pazar, Soule sorozata kiválóan bemutatja, hogy milyen komoly áldozatokkal tud járni a háború. Ez utóbbi tény egyébként a legkevésbé sem nyerte el Lando Calrissian tetszését, akinek alaposan meg is ingott a hite a lázadásban. A történetben megismerünk egy új alakulatot is, az elit pilótákból álló Starlight Squadront, akik azt a speciális küldetést kapták, hogy kutassák fel, mentsék meg és egyesítsék újra a Lázadó Flottát. Természetesen közel sem megy minden simán, az egység sokszor már túl későn próbálta menteni a menthetetlent, a veszteségek iszonyatosak. Az alakulat bizonyos tagjait már ismerhetitek más képregényekből/filmekből/sorozatokból, és bár fontos szerepet játszanak az eseményekben, szerencsére nem lopják el a rivaldafényt a franchise népszerű karaktereitől. 


Az új karakterek legizgalmasabbika viszont egyértelműen Ellian Zahra, aki a rettegett csillagromboló, a Tarkin's Will parancsnoka. A hajó eredetileg a Yavini csatában is részt vett, de a felrobbant Halálcsillagból szétrepülő törmelék súlyos károkat okozott a hajótestben. Ezek után ki akarták vonni a csillagrombolót a szolgálatból, ám Zahra nem csak hogy átnevezte és használni kezdte a hajót, de meg is hagyta a sérült állapotban, hogy a lázadók azonnal felismerjék, és rettegjék azt. Egy csillagromboló már eddig is elég ijesztő látvány volt, épp ezért iszonyatosan imádom az ötletet, hogy a Tarkin's Will még erre is megpróbál rátenni egy lapáttal. Zahrát különleges kapcsolat fűzte mentorához, Tarkin admirálishoz, aki a Halálcsillag felrobbanásakor vesztette életét, így értető okból hajtja előre a bosszúvágy, ráadásul különösen pikkel a történtekért Leia hercegnőre. 

Mindeközben Luke komoly belső vívódáson megy keresztül, hiszen rájött, hogy Yoda és Obi-Wan hazudott neki apja haláláról. Ezek után érthető, ha olyasmiket érez, amiket egy Jedinek nem lenne szabad, sőt - kis híján át is billent a sötét oldalra, ám szerencsére hamar visszatalált a helyes útra. Szerez magának egy új fénykardot is, ami mondjuk a legbénább sárga színével nekem a legkevésbé sem nyerte el a tetszésemet, de hát ízlések és pofonok ugye. 


Az egyetlen hiba, ami miatt akaratlanul is összeráncoltam a szemöldököm az volt, amikor az egyik számban hőseink Coruscant felé vették az irányt, hogy ellopjanak egy droidot, ami reményeik szerint megoldja a kódolt üzenetekkel kapcsolatos problémát. Mármint nem ezzel volt a gond, hanem hogy a Millenium Falcon fedélzetén közelítették meg a fővárost. Maga az író is rávilágított korábban, hogy a Falcon ekkor konkrétan a legismertebb lázadó hajó volt a galaxisban, így teljességgel kizárt, hogy a szigorú ellenőrzések mellett bejusson az egyik legkeményebben őrzött bolygó légterébe, ami ráadásul az Uralkodó székhelye is egyben. Nem, ezt nem veszem be, de igazából még így is annyira fölényben vannak a pozitívumok a negatívumokkal szemben, hogy ennyi logikátlanság bőven belefér.

Mindez tehát már eddig is kifejezetten kedvemre való volt, de a legjava csak ezután jött. Az események ugyanis elkerülhetetlenül robogtak a War of the Bounty Hunters című event felé, ami összekötötte a Marvel összes jelenlegi Star Wars képregénysorozatát, amik az eredeti trilógia idején játszódnak. Boba fett megbízásával ugyanis korántsem ment flottul minden: A karbonitba fagyasztott Han Solot ellopta a már letűntnek hitt Crimson Dawn nevű szindikátus, akik árverésre akarják bocsátani. Az eseményre meghívták a galaxis legnagyobb bűnszervezeteit, valamint pár birodalmi tisztet is. Aki a legtöbbet fizet, az viheti Solot. Mivel a csempész a fél galaxist magára haragította már valamivel, ezért nyilván sokan kapnak az alkalmon, hogy megfizessenek neki, de ez még nem minden: Az aukción ugyanis már mindenki hátbaszúrt legalább egy valakit, aki meghívást kapott, lényegében az egész árverés egy óriási puskaporos hordó, ami a legkisebb szikrától is berobbanhat. Mikor pedig már azt hinné az ember, hogy nem lehet tovább fokozni a feszültséget, akkor BUMM! Egyszer csak megjelenik a semmiből Darth Vader. 


El sem tudom mondani mennyire imádtam ezt az eventet. Boba Fett egy igazi badass, ráadásul ez az egész aukció végtelenül zseniális ötlet volt az író részéről. És aminek különösen örültem, hogy a történetben a huttok is fontos szerepet játszottak, akik voltak annyira tökösek (vagy inkább ostobák), hogy nyíltan szembeszálljanak a Birodalommal. Felbukkant az aktuális képregények összes húzókaraktere, volt űrcsata is, egyszóval tíz pontos az egész elejétől a végéig. Az event mellett elolvastam párat a tie-inek közül is, de őszintén szólva nem éreztem, hogy bármit is hozzáadtak volna az élményhez, inkább csak elvonták a figyelmet a fő attrakcióról. A main Star Wars sorozat és a Darth Vader kapcsolódó számait mindenképp elolvasom, a többit viszont szerintem skippelem. 

Ha valami kiderült ebből a 12+5 számból, az az, hogy bár a Disneynek voltak az elmúlt években megkérdőjelezhető húzásai, a Marvelnél továbbra is a lehető legjobb helyen vannak a franchise képregényes jogai. Perpillanat nehezen tudom elképzelni, hogy mivel lehetne mindezt tovább fokozni, de azt még kevésbé, hogy ezek után vesztene a minőségéből a sorozat. Charles Soule vitán felül az egyik legjobb író, aki valaha Star Wars képregényekhez nyúlt, nagyon kíváncsian várom mi van még a tarsolyában. A rajzok szintén csodásak, remekül sikerült megörökíteni a filmes szereplők vonásait, bár a színezésbe bele lehet kötni, ha nagyon szőrszálhasogató kedvemben vagyok. Néha kicsit olyan érzésem volt, mintha a karakterek bőrét MS Painttel próbálták volna meg kitölteni, bár ez lehet csak az én tabletemen feltűnő, papíron nem. 

Végezetül annyit, hogy nemrég csináltam egy Marvel Unlimited előfizut, így reményeim szerint hamarosan az eddigieknél is jobban megugrik a Star Wars content az oldalon, sok mással egyetemben. Ha tetszettek az itt leírtak, ne feledd, hogy Soule képregényeit magyarul is megtalálod a Szukits kiadó jóvoltából, biztos hamarosan bejelentik a War of the Bounty Hunters hazai kiadását is.

Star Wars: Darth Maul by Ron Marz & Jan Duursema

2021. november 23., kedd


Őszintén bevallom, hogy nem sok sztorit olvastam a Star Wars Legendákból, így nyilván nem tudok olyan kijelentéseket tenni, hogy ez, vagy az a sztori a legjobb, mivel erre nincs igazán rálátásom. Az viszont biztos, hogy azok közül, amikhez mostanáig szerencsém volt, Ron Marz és Jan Duursema Darth Maul minisorozata a legkiemelkedőbb. A történetet a Star Wars Omnibus: Rise of the Sith című kötet keretet részeként szereztem be, amiben sajnos nincs túl sok említésre méltó sztori, de ez az egy tényleg nagyon betalált. A cikk spoilereket tartalmaz!

A történet nem sokkal a Baljós Árnyak eseményei előtt játszódik. Sidious Nagyúr lényegében mindent előkészített ahhoz, hogy blokád alá vonhassák a Naboo bolygót, és hogy ehhez bábként használják a Kereskedelmi Szövetséget. Mindössze egyetlen elvarratlan szál maradt... Palpatine tart tőle, hogy a Fekete Nap nevű titkos társaság beleavatkozhat a terveikbe, így elküldi tanítványát, Darth Mault, hogy egyesével vadássza le a szindikátus tagjait... 


A sztori nem igazán ad hozzá semmit Darth Maul karakteréhez, aki megőrizte a filmből ismert szűkszavúságát. A legjobb pedig, hogy erre nem is volt szükség. A történet bár roppant egyszerű, mégis meglepően izgalmas, akciódús, ráadásul amennyire én látom, simán  belepasszolna a mostani kánonba is. Ez volt az a minőség, amit a múltkori Qui-Gon/Obi-Wan sztorik kapcsán hiányoltam (katt ide a cikkhez), és ez most végérvényesen meggyőzött, hogy bizony bőven van még mit felfedeznem Legendák képregények terén. A mellékszereplők többsége nem kimondottan emlékezetes, ami aligha lehet negatívum, hiszen a többségük úgysem él sokáig. Elvégre minden idők egyik leghalálosabb Sith lovagjának a feketelistáján vannak, itt már sem az ima, sem más nem segít. 

A sztori tetőpontja számomra az volt, amikor Maul szembekerült az egyetlen igazán izgalmas ellenfelével, Mighelával, aki egy dathomiri éjnővér, (róluk leginkább a Clone Wars animációs sorozatból tudhatsz meg többet). Mivel Darth Maul is a Dathomirról származik, ezért sok a hasonlóság a két karakterben, amivel természetesen ők is tisztában vannak. Az éjnővérek szintén ismerik az erő sötét oldalát, bár közel sem olyan áthatóan, mint a Sithek. Kicsit sajnáltam Mighelát, mivel szerintem még lehetett volna potenciál a karakterben, de sajnos ez már nem derül ki, ez a hajó elúszott. 


A képregény illusztráció mai szemmel nézve is az élmezőnyben vannak, 2000-ben pedig, amikor a sztori megjelent még ennél is nagyobb durranásnak számíthattak. Jan Duursema rajzai megelőzték a korukat, persze ebben nyilván a színezők/kihúzók érdeme sem elhanyagolható. Mindenesetre látvány terén is megvan az a szint, amit a
Rise of the Sith többi történetéből hiányoltam, egyértelműen ez a Darth Maul mini viszi a prímet ezen a fronton is. 

Mindent egybevéve Ron Marz sztorija igazán kellemes meglepetés volt számomra, főleg mivel az azt tartalmazó kötet elég hullámzó minőséget produkált. Ha szeretnél többet olvasni Darth Maulról, ezzel a képregényminivel nem nyúlhatsz mellé.

Star Wars: Qui Gon & Obi-Wan - The Aurorient Express & Last Stand on Ord Mantell

2021. november 15., hétfő


Réges-régen, egy nem is olyan messzi galaxisban, mielőtt még George Lucas aláírta volna a négy csillió dolláros szerződést a Disneynek, létezett egy Star Wars Expanded Universe, más néven a Star Wars Legendák, ami azóta már nem része a kánonnak. Hogy az ebből a korszakból származó regények/képregények mennyire öregedtek jól, arról megoszlanak a vélemények, az viszont tagadhatatlan, hogy sokat hozzátettek a franchise-hoz. Mivel viszont a Marvel valamiért nem igazán kedveli sem az előzmény-trilógiát, sem pedig a kedvenc Jedi lovagomat, Qui-Gon Jinnt (amennyire én tudom, eddig csak az
Age of Republic egyik számában szerepelt), ezért kénytelen voltam a Dark Horse kiadónál megjelent Legendák képregényekből válogatni, ha róla akartam olvasni. Kis keresgélés után a Star Wars Omnibus: Rise of the Sith című kötet mellett döntöttem, ami két történetet is tartalmaz az Obi-Wan/Qui-Gon párosról, ezek pedig nem mások, mint a The Aurorient Express, valamint a Last Stand on Ord Mantell. A gyűjtemény természetesen több képregényt is tartalmaz, de ma csak erről a két sztoriról lesz szó. 


A
The Aurorient Express története a Yorn Skot bolygón játszódik, ahol egy luxus felhőcirkáló vészes sebességgel süllyed a mérgező atmoszférában. Szerencsére Qui-Gon és Obi-Wan épp a közelben járt, így nyomban a hajó segítségére siettek. Mindössze 84 perc áll rendelkezésükre, hogy visszanyerjék az irányítást a cirkáló felett, és megmentsék a meglehetősen gyanúsan viselkedő kőgazdag utasokat, ám mindeközben az is kiderült, hogy bomba van a fedélzeten... 

Őszintén bevallom, hogy elég kellemetlen élmény volt ez a történet, ugyanis ez volt életem első olyan Star Wars képregénye, aminél egy fikarcnyi Star Wars érzésem sem volt. Inkább érződött fan fictionnek, mint hivatalos sztorinak. A helyzeten Lucas Marangon illusztrációi sem javítottak különösebben, nem viccelek, a cirkálón utazó idegen lények leginkább a Spongyabob háttérszereplőit juttatták eszembe. Nem mondom, hogy totál élvezhetetlen volt a sztori, de most már kezdem érteni, hogy miért kritizálják sokan máig az EU-t. Mindez közelében sincs annak a minőségnek, ahogyan a Marvel kezeli jelenleg a franchise-t, és az igazat megvallva ezek után nem is vártam sokat a folytatástól. 


Szerencsére kellemesen csalódtam, ugyanis a Last Stand on Ord Mantell minden szempontból jobban vizsgázott. A történet öt évvel a Baljós Árnyak előtt játszódik, amikor is egy szállító hajó valamilyen rejtélyes okból nem érte el úticélját, Coruscant-ot. Valorum kancellár Qui-Gont és Obi-Want küldte az űrbe, hogy találják meg a hajót, és derítsék ki, hogy mi történhetett. A nyomozás a messzi és törvénytelen Ord Mantell bolygóra vezeti őket, ahol mindenki fegyvert visel, ráadásul a Jediket sem látják épp szívesen. Hamarosan kiderül, hogy ez nem véletlen, ugyanis egy Jedi imposztor tartja rettegésben a helyieket...

Ezt a sztorit sokkal jobban élveztem, mint a The Aurorient Express-t, mind a történet, mind a látvány sokkal profibbra sikerült. Azért nem nevezném kiemelkedőnek sem, ráadásul ez még mindig nincs a Marvel Star Wars képregényeinek szintjén (amit lássunk be, nehéz is megugrani), de összességében nem egy rossz darab. Mindenképpen jár a pacsi a készítőknek, amiért sikerült remekül visszaadniuk a mester és a padawan kapcsolatát, plusz Valorum jelenlétének is örültem, még ha nem is szerepelt sokat a történetben. Qui-Gon ráadásul nem szarral gurigázik, hezitálás nélkül megteszi azt, amit kell, emellett a sztori érdekes morális kérdéseket is felvet, ami elgondolkodtatja az olvasót - és amikből a mester és a tanítvány is sokat tanulhat. 

Bár nem volt hibátlan ez a két sztori, azért örültem, hogy viszontláthattam az egyik kedvenc Star Wars karakteremet, akit manapság méltatlanul hanyagolnak. Remélem, hogy a Marvelnél is érzik a hiányát, és hamarosan megörvendeztetik egy hosszabb Qui-Gon történettel a rajongókat. 

Darth Vader by Greg Pak Vol. 2: Into the Fire

2021. szeptember 17., péntek


Greg Pak Darth Vader sorozatáról már volt korábban szó a blogon, az első kötetről írt kritikámat ide kattintva tudod elolvasni. Idő közben a Szukitsos srácok belengették a magyar nyelvű fordítást is, szóval úgy döntöttem megpróbálok egy lépéssel előttük járni, hogy nagyjából tudjátok mire számítsatok. Ezt nyilván nem tudom minden aktuális Star Wars címnél garantálni, de a Darth Vader esetében igyekszem majd tartani. Bár az első volume tagadhatatlanul az egyik legjobb Star Wars képregény volt, amit valaha olvastam, a második kicsit visszaesésnek tűnik hozzá képest, ami ugyanakkor még közel sem jelenti azt, hogy kimondottan rossz lenne. 

A fájdalom félelmet szül, a félelem dühöt, a düh pedig... Erőt. Az Uralkodónak egyáltalán nem tetszik, hogy Vader Nagyúr mindenféle magánakciókba kezd a háta mögött, és elhatározza, hogy emlékezteti őt a Sith tanításra. Miután szétroncsolta tanítványa robot végtagjait, kidobja őt a Mustafaron, épp azon a helyen, ahol az Obi-Wannal vívott harc után összeégett. Vader Nagyúrnak túl kell élnie a kietlen lávabolygón, ráadásul Palpatine megtiltja neki, hogy az erőt használja. És ha mindez nem lenne elég, a Sithek orgyilkosát is utána küldi... 

Az Into the Fire telis-tele van hamisíthatatlanul badass Vader pillanatokkal. Kezdve azzal, hogy a bolygón talált ócskavasból építi újjá magát, és hogy még ennek ellenére sincs senki, aki az útjába állhatna. Ráadásul ahogy Palpatine emlékezteti a Nagyurat arra, hogy ő csak egy eldobható eszköz, na az valami hihetetlenül rideg. A legnagyobb gondom ezzel az egésszel az, hogy maga a sztori kicsit összecsapott érzést kelt. Pedig az Uralkodóval nyíltan szembeszegülő Vader remek ötlet. Olyannyira, hogy szerintem hiba volt hat számba beletuszkolni. Ez a sztori sokkal jobb is lehetett volna, ha kicsit jobban elnyújtják, bevonnak még pár karaktert és hagytak volna időt Vadernek felkészülni Palpatine legyőzésére, csak hogy aztán így is, úgy is elbukjon. Így viszont úgy érzem nem sikerült kellően kibontani ezt a koncepciót, ami kár, mert ezek után nem hiszem, hogy erről szól majd a sorozat. Legalábbis azok után, amit Vader kapott, szerintem nem lesz bátorsága ismét lázadozni. Ráadásul nem viccelek, szerintem az egész kötetet fél óra alatt elolvastam, azért reméltem, hogy kicsit tovább le fog kötni.

A Sithek orgyilkosa nem más volt, mint Ochi (teljes nevén Ochi of Bestoon), aki számomra eddig ismeretlen karakter volt, mivel ha minden igaz, a Rise of Skywalkerben tűnt fel először (amit én nem láttam és nem is tervezek megnézni, nem idegesítem magam feleslegesen). Nem tudom a filmben mennyire számított izgalmas karakternek, a képregényben egész vicces volt, ráadásul Pak kimondottan sok szerepet szánt neki a történetben. Bár valószínűleg senki nem forgolódott este az ágyban azon morfondírozva, hogy Ochi vajon miképp vesztette el a szeme világát, de ha mégis, akkor ebből a sztoriból megtudod. 

Bár az Into the Fire nem hozta a sorozat első kötetének szintjét, azért én bízok Greg Pak képességeiben, és abban, hogy fel tudja még rázni a szériát. A harmadik kötetről szóló cikket akár borítékolhatjátok is, sőt. Lassacskán ideje lecsekkolni a High Republic-ot is! :)

Star Wars: Vader Down by Jason Aaron and Kieron Gillen

2021. április 29., csütörtök


Erről a képregényről eredetileg nem akartam cikket írni, mivel már évekkel ezelőtt megjelent magyarul, máig kapni a legkülönbözőbb könyvesboltokban és szerintem a legtöbb ember már elolvasta, akit érdekelt. Kivéve egy valakit: ENGEM. Nekem mostanáig totál kimaradt ez a sztori, viszont az egyik részletbe belefutottam nemrég egy random Facebook csoportban, ami igencsak meghozta a kedvem a kötethez. Viszont van egy rossz hírem: Ha szerinted ez a Marvel égisze alatt megjelent legjobb Star Wars képregény, akkor kénytelen leszek vitába szállni veled. 

A Vader Down Kieron Gillen Darth Vader szériájának és Jason Aaron Star Wars fősodrának a találkozása, keresztmetszete és közös eventje. Az alapkoncepció egyébként zseniális, ez tagadhatatlan: Miután Vader megtudta, hogy Luke az ő fia, elsődleges céljának tekinti, hogy maga mellé állítsa őt. Doctor Aphra segítségével sikerült is lokalizálnia őt a Vrogas Vas bolygón, a Sith Nagyúr pedig rögtön arra is fordult saját tie vadászával. Ám a hiperűrből kilépve egy lázadó rajjal találta szemben magát, akik nyomban meg is kezdték ellene a támadást. Vader hajója az ütközet következtében lezuhant a bolygón, ez pedig kihagyhatatlan lehetőség a felkelők számára, hogy egyszer és mindenkorra elintézzék őt. Ám a lázadók hamar rájönnek, hogy sajnos nem Vader az, aki halálos veszélyben van... 


Hogy a pozitívumokkal kezdjek, a
Vader Down-nak megvan azért a maga varázsa. Első sorban az, hogy 1000%-ban hozza az eredeti trilógia hangulatát, ráadásul itt van minden kedvenc karakterünk. Luke, Vader, Leia, Solo, Chewbacca, C3PO, R2... De mi most nyilván Vaderre vagyunk kíváncsiak, a kötet pedig a tökéletes példája annak, hogy mennyire félelmetes harcos is ő. Egymaga száll szembe egy tengernyi lázadóval, akik úgy hullanak előtte, mint a legyek, maximálisan kihasználja az erő adta lehetőségeket, tényleg telis-tele van a képregény iszonyatosan badass pillanatokkal. 

A problémák a mellékesebb szereplőkkel kezdődnek, élen Doctor Aphrával, aki számomra egy totál érdektelen karakter, és őszintén szólva nem értem, hogy mitől lett annyira népszerű, hogy még saját képregénysorozatot is kapott. Az őt mindenhová követő Triplazéró pedig rém idegesítő: Elsőre nyilván tök jól hangzik egy gonosz protokoll droid, aki konkrétan egy anti-C3PO, ám sajnos a karakter semmi mást nem csinál egész idő alatt, mint hogy mindig ugyanazt az egy poént erőlteti, csak kicsit másképp: "Haha, de jó lesz majd megölni őket. Haha, imádok embereket kínozni. Amúgy mondtam már, hogy imádok gyilkolni, meg embereket kínozni? Meg persze a vért is, de főleg a kínzást". Ezt a poént el lehet sütni pár panelen keresztül, de hogy konkrétan Gillen Vader sorozatának eleje óta csak ezt nyomatja... Elég fárasztó. 


Itt még nincs vége a fantáziátlan karakterek névsorának, ugyanis Chewbacca is megkapta a saját gonosz verzióját Black Krrsantan személyében, aki egy Wookie fejvadász. ÉS HÁT HA GONOSZ, AKKOR MÁR LEGYEN FEKETE SZŐRE, ez csak természetes. Jó, oké, végülis elég nagy a galaxis, miért is ne lehetne benne egy Wookie fejvadász? Rendben. És még mielőtt Wookie rasszizmussal vádolnánk az írókat, ejtsünk inkább pár szót Karbin parancsnok karakteréről, aki egy fénykardokkal hadonászó kiborg Mon Calamari, másképp szólva EGY HALFEJŰ GRIEVOUS TÁBORNOK. SZÓ SZERINT. MÉG A TESTE IS UGYANAZ. És igen, tudom, hogy ezek a karakterek nem ebben a kötetben tűntek fel először, de akkor is JAJJ. 

A legnagyobb probléma azonban mégis az a Vader Down-al, hogy a sztori bár egyáltalán nem rossz, mégis felesleges. Hiába halt hősi halált megannyi lázadó, ha közben azt érzem, hogy az itt történteknek valószínűleg semmi hatása nem volt a későbbi eseményekre nézve. Vader lezuhant, jött a mészárlás, Luke, Han és a többiek pedig szimplán kereket oldottak a történet végén. A képregény eventekre általában jellemző, hogy a benne történtek azért valamilyen módon befolyásolják a szereplők életét a későbbi füzetekben. Itt konkrétan szó sincs ilyesmiről. Oké, mindez megtörtént, csak minek? Hova vezet ez az egész? Mert nekem úgy tűnik, hogy leginkább sehova. És persze, értem, hogy itt nem igazán lehet új status quo-t felállítani, mivel ezek a képregények a filmek közötti időszakot mesélik el, de attól még szerintem ez egy óriási kihagyott ziccer. Pedig még az is kiderült, hogy van egy Jedi templom a bolygón, ahol azt hittem Luke, vagy Vader találni fog valamit, de aztán ezzel sem kezdtek semmit az írók. Pedig ebből simán fel lehetett volna vezetni valamit, kár érte.


A látvány szerencsére a Marvel Star Wars képregényeire jellemzően elsőosztályú, ami nem is csoda, hiszen Mike Deodato Jr. és Salvador Larroca készítette az illusztrációkat. A képregények ezen részét igazából eddig egyik Star Wars cikkemben sem kellett lehúznom, a kiadó tényleg nagyon szívén viseli a franchise-t. Viszont sajnos a rajzok nem javítják ki a történet hiányosságait, és hát nem ez az egyetlen szempont, ami alapján megírunk egy kritikát. 

A Vader Down alapvetően nem rossz, viszont valaki igazán visszakapcsolhatná a gravitációt, hogy súlya is legyen ennek a történetnek. Az alapötlet jó, viszont erősen hiányolom, hogy a készítők nem hintették el azokat a bizonyos magvakat, amikből később további ütős sztorik bontakozhattak volna ki.

Star Wars: Darth Vader Vol. 1: Dark Heart of the Sith by Greg Pak

2021. január 4., hétfő


Ha van valaki a Star Wars univerzumban, akiről mindig szívesen olvasok, az Darth Vader. De ki nem? A Sith Nagyúr alighanem a valaha volt egyik legjobban kitalált gonosztevő, ha nem a legjobb. Érdekesség azonban, hogy a különböző könyvek és képregények talán sokkal jobban elmélyítették a karaktert, mint a filmek. Ezúttal Greg Pak 2020-ban indult sorozatába ugrottam fejest, ami már a beharangozásakor rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. Részben azért, mert az írónak köszönhetjük a Planet Hulk és a World War Hulk című nagysikerű Marvel sztorikat is, másrészt pedig azért, mert a témaválasztásból rögtön le lehetett szűrni, hogy ez bizony nem semmi kaland lesz. A Dark Heart of the Sith című kötet a sorozat első 5 számát gyűjtötte össze. A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!

Mint ahogy azt mindenki tudja, a Birodalom Visszavág során Vader Nagyúr felfedte Luke Skywalker előtt a kettejük közötti rokoni szálat, és maga mellé akarta állítani őt. Luke azonban inkább kis híján a halálba vetette magát, mint hogy őt is hatalmába kerítse a sötét oldal. Történetünkben Vader hajóra száll, hogy megtudja annak idején ki rejtette el előle fiát, ám ez az út haraggal, bosszúval és vérrel van kikövezve. Amellett, hogy a Sötét Nagyúrnak saját múltjával is ismét szembe kell néznie, felbukkant egy arc a múltból, ami visszatért kísérteni őt... 

A Dark Heart of the Sith az egyik legkomolyabb fan service, amihez valaha szerencsém volt, ráadásul a lehető legjobb értelemben. Számtalan recap található benne az előzménytrilógiából, amik emlékeztetnek minket a főhős tragikus sorsára. Ezek a foszlányok viszont pont hogy nem hátráltatják, hanem sokkal inkább viszik előre a történetet. Emellett a nyomozás olyan klasszikus helyszínekre is visszarepít minket, mint a Tatooine, Coruscant és a Naboo. 

A support cast szerepében ezúttal egy kis helyszínelő droid, ZED-6-7 kíséri el Vadert kalandos útjára, majd utána találkoznak - NA ITT JÖN A SPOILER - Sabéval, aki Padmé hasonmása volt a Baljós Árnyakban. A nyomozás ezután új irányba halad tovább, Vader egykori szerelme halálának körülményeit igyekszik kideríteni. Mindeközben új és meglepő szövetségek alakultak ki, noha a felek egyikének nem igazán volt más választása. 


Míg Charles Soule Darth Vader képregényeiben (amik szintén fenomenálisak, mindenképp olvasd el őket!) kifejezetten félelmet váltott ki belőlem a főhős, Greg Pak történetében sokkal inkább szántam őt. A visszaemlékezések különösen betalálnak néhány ponton, és mindent egybevéve ez egy végtelenül szomorú sztori. Felmerült bennem ugyanakkor a kérdés Darth Vader és Anakin Skywalker kettősségét illetően, hiszen a filmekben és máshol is utaltak már rá, hogy Anakin úgymond "meghalt", amikor Vader megszületett. Szerintem ez így ebben a formában egyáltalán nem igaz, és úgy érzem, hogy Greg Pak is hasonlóképpen gondolkodik. 

A jelenleg futó Darth Vader sorozat alighanem minden Star Wars fanatikusnak kedvére lesz, bizony ilyen egy erős kezdés. Türelmetlenül várom milyen kalandokba csöppen a Sith Nagyúr a későbbiekben, mert ahogy a kötet végén kiderült, az Uralkodó bizony nem nagyon bír magával! 

Star Wars Vol. 2: Showdown on the Smuggler's Moon by Jason Aaron

2020. április 3., péntek

Jason Aaron rendszeres visszatérő az oldalon, az író vitán felül az iparág egyik legtehetségesebb alkotója, akinek munkásságát a hazai kiadók is előszeretettel jelentetik meg. Legutóbb a Thor: A mennydörgés istene című képregénye kápráztatta el a magyar olvasókat, emellett Star Wars történeteinek jelentős része is elérhető már itthon. Immáron sokadik alkalommal volt szerencsém meggyőződni róla, hogy a Disney filmtrilógiájával ellentétben a Marvel Star Wars képregényei jóval az elvárt szint fölött teljesítenek. Ha hozzám hasonlóan az elmúlt években megingott a franchiseba vetett hited, akkor különösen érdemes fellapoznod néhány Marvel kötetet, garantálom, hogy igazi felüdülés lesz. A cikkben taglalt képregény magyarul Leszámolás a csempészek holdján címmel jelent meg. 

A kötet elején Obi-Wan visszaemlékezéseibe nyerünk betekintést. Lukenak hátrahagyott naplójában elmeséli, hogy milyen volt az élete a Tatooinon, valamint hogy milyen nehéz volt hátrahagynia jedi múltját, és nem felfednie magát. A történet után valóságos csodának tűnik, hogy Obi-Want nem őrjítette meg teljesen a remete lét. Aaron remekül kitöltötte ezt a hézagot a Sithek Bosszúja és az Új Remény között, ha érdekel mit csinált a jedi mester ebben az időszakban, akkor imádni fogod ezt az egyrészest. 

A folytatásban Luke elhatározza, hogy ellátogat Coruscantra, hogy válaszok után kutatva felkeresse az egykori jedi templomot. Csakhogy a főváros a galaxis talán legőrzöttebb pontja, a be és kijutás egyaránt komoly problémát jelent. Épp ezért úgy dönt, hogy előbb a Shaddát veszi célba, más néven a csempészek holdját, ahol azt reméli talál majd olyan elvetemült gazfickót, aki képes lesz őt átjuttatni az ellenőrző pontokon. Természetesen hősünk hatalmas kalamajkába keveredik, miután a dolgok nem éppen terv szerint alakulnak. Mindeközben Han és Leia lehetséges helyet keresnek az új lázadó bázisnak, ám hamarosan egy egészen váratlan ellenfélbe botlanak: Sana Soloba, aki azt állítja, hogy ő Han felesége... 


Higgyétek el, nálam jobban senki sem örülne, ha végre búcsút inthetnénk a Skywalkereknek, és végre olyan Star Wars filmeket kapnánk, ahol még csak meg sem említik őket. Épp ezért értetlenül állok a tény előtt, hogy Jason Aaron képregényei mindennek ellenére ilyen szinten képesek magukba szippantani. Ennek legfőbb oka, hogy bár 1000%-ban hozzák az eredeti trilógia hangulatát, ugyanakkor mégsem a nosztalgiára építenek. A Leszámolás a csempészek holdján egy hihetetlenül kreatív, kalandos, sosem látott történet, amit minden rajongónak kötelező elolvasnia. 

A sztoriban szerepel egy érdekes ellenfél, név szerint Grakkus a hutt, aki bár sok tekintetben hasonlít Jabbára, mégis számtalan dologban különbözik tőle. Grakkus a galaxis legnagyobb jedi ereklye gyűjtője, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy tisztelné is a jedi lovagokat, vagy azt, amiért küzdöttek. A gyűjtemény szerves részét képezik a titokzatos jedi holocronok is, amik információkat tárolnak a rendről és annak tanairól. Persze ahogy azt sejteni lehet, a Birodalom nem nézi túl jó szemmel Grakkus tevékenységét, aki gyakorlatilag egy időzített bombán ücsörög. 


A gyűjtemény rajzait és borítóit is Stuart Immonen készítette, akit főként X-Men, Pókember és Superman képregények révén ismerhetnek az olvasók. A vérbeli Star Wars hangulat az illusztrációkon is visszaköszön, ráadásul a karakterek küllemét is sikerült nagyszerűen elkapni. Külön kiemelném a bevezető sztoriból a már korosodó, de még nem aggastyán Obi-Want, valamint a kisfiú Luke-ot, aki egyszerre hasonlít felnőtt önmagára és a Baljós Árnyakból megismert Anakin Skywalkerre is. A készítők érezhetően remek összhangban voltak a képregény készítésekor, mindig öröm látni az ilyesmit. 

Ha eddig nem kezdted el beszerezni a Marvel Star Wars képregényeit, akkor húzz bele, mert érdemes. A Leszámolás a csempészek holdján nagyszerű történet, amit nem csak hogy évekkel később is élmény lesz újraolvasni, de ráadásul a Star Wars kánonba is remekül passzol. Hogy a filmekhez miért nem képesek ilyen tehetséges írókat találni, teljesen érthetetlen számomra, ugyanakkor továbbra is azt mondom, hogy amíg ilyen képregényekkel kényeztetnek minket, addig nem igazán van okunk panaszra.

Darth Vader: Dark Lord of the Sith by Charles Soule (teljes sorozat)

2019. augusztus 21., szerda

Charles Soule neve nem először szerepel a blogon, egy másik fontos képregényét, a Death of Wolverine-t már nagyító alá vettem egy korábbi cikkemben. A Sith Sötét Nagyura sorozat magyar nyelven is elérhető a Szukits jóvoltából, a széria utolsó része Szeptember 4-én jelenik meg Vader erődje címmel, ami elő is rendelhető a kiadó honlapján. Soule történetének gyanútlanul vágtam neki, nem számítottam rá, hogy teljesen hatalmába kerít majd a sötét oldal, de végül olyannyira beszippantott, hogy minden más olvasmányomat félretéve, egy szuszra ledaráltam az egészet, többek között a magyarul még meg nem jelent befejező részt is.

A történet közvetlenül a Sithek Bosszúja végén veszi fel a fonalat. A Köztársaságnak vége, a Jedik nagy része a 66-os parancs áldozata lett, Palpatine a frissen kikiáltott Galaktikus Birodalom teljhatalmú uralkodója, Anakin Skywalker pedig immár Darth Vader, akinek teste teljesen szétroncsolódott, ráadásul épp most tudta meg, hogy szerelme, akiért mindent és mindenkit feláldozott halott. Ez egy új, sötét korszak kezdete, Vaderre pedig komoly feladat vár: Szereznie kell egy Sith lovaghoz méltó fegyvert, és le kell vadásznia a megmaradt Jediket! 



Ha nekivágsz a Sith Sötét Nagyura sorozatnak, van egy javaslatom, amit persze nem kötelező megfogadni, de az én esetemben abszolút növelte az élményt. Tedd el a képregényt egy kifejezetten rossz napra. Amikor fortyogsz a dühtől. Engedd, hogy átjárjon a gyűlölet. A széria ugyanis azért végtelenül zseniális, mert sokkal személyesebb kontextusba helyezi az egész Darth Vader mítoszt, mint bármi, amit eddig volt szerencsém látni, vagy olvasni. Szinte érzed, ahogy felemészt a Nagyúr pusztító haragja, pedig mi tényleg csak külső szemlélői vagyunk az eseményeknek.

Az ismert karakterek közül szerepel Vader elmaradhatatlan mestere, Sidious Nagyúr, Tarkin admirális, Ackbar admirális, valamint a Star Wars: Rebels animációs sorozatból is ismert inkvizítorok, akik fontos részei a történetnek. Utóbbiak egyébként szerintem az elmúlt évek legérdekesebb bővítményei a Star Wars univerzumnak: Bukott Jedik, akik ugyanakkor hatalmukban nem érnek fel a Sithekhez, így csak azok végrehajtóiként szolgálnak. Ezzel nemcsak megmaradt a Sithek kettős szabálya, de hirtelen megugrott azok száma is, akik vörös fénykarddal szállnak harcba a Birodalomért. 



Giuseppe Camuncoli nevét sokáig fogják emlegetni a rajongók, az illusztrátor nagyon odatette magát a Sith Sötét Nagyura rajzainak készítésénél. A borítók különösen darkra sikerültek, de a legnagyobb kedvenceim a Vader meditációt ábrázoló panelek. Az ezt bemutató képsorok nagyon hasonlók ahhoz, mint amiket az Age of Republicban Qui-Gon esetében láttunk, ám teljesen ellentétes színekkel és hangulattal operál, kihangsúlyozva ezzel az erő világos és sötét oldala közti különbséget.

Charles Soule nem kis dolgot vitt véghez: Visszaállította a Star Wars franchiseba vetett hitemet, és újraélesztette a rajongásomat a messzi-messzi galaxis iránt. A Marvelnél jobb kezekben nem is lehetnének ezek a képregények, szóval ha az utóbbi évek filmjei csalódást okoztak, a Sith Sötét Nagyura sorozattal bármikor kárpótolhatod magad!

Star Wars: Age of Republic - Heroes/Villains by Jody Houser

2019. június 21., péntek

Nem sok olyan alkalmat tudok felidézni, amikor ingerült állapotban hagytam el mozitermet. Rian Johnson mégis összehozta, az Utolsó Jedik hivatalosan is a valaha volt legrosszabb filmes élményem, ami után a Disney 3. trilógiájába vetett maradék hitem végérvényesen is elszállt. Hogy mi minden volt az, ami nem tetszett, arról nem hogy cikket, de egyenesen könyvet tudnék írni, ettől viszont most inkább megkímélnélek titeket. A lényeg az, hogy a jövőben semmiért nem vagyok hajlandó pénzt áldozni, ami akár csak nyomokban is Első Rendet, Ellenállást, Kylo Rent, Reyt, Poe Dameront, vagy Fint tartalmaz. Sem mozijegyért, sem képregényekért, sem videojátékért, semmiért. Az a háború, amit a Disney a végtelenségig elhúz számomra véget ért a Jedi Visszatérben. Szóval itt most le is szögezném, hogy a Metacomix blogon most olvastál ezekről a karakterekről először és utoljára. De mivel a galaxis hatalmas, ezért szerencsére rengeteg még az izgalmas történet, amit spin-offok formájában, vagy a képregények lapjain el lehet mesélni. 

A fentiek fényében a nemrég megjelent Age of Republic minisorozat jó választásnak bizonyult. Az írót, Jody Housert a Star Wars mellett olyan képregények kapcsán ismerhetitek, mint a Starcraft, az X-Files: Origins, vagy éppen a Doctor Who. Az előzménytrilógia korom okán különösen közel áll hozzám, a Clone Wars című animációs sorozat pedig még annál is inkább, így a csinos borítók láttán és a koncepció ismeretében egy pillanatig nem volt kérdéses a vásárlás. 



Az Age of Republic két kötetre van bontva, a Heroes értelemszerűen a köztársaság hőseire, a Villains pedig a velük szemben álló sithekre és szeparatistákra fókuszál. Mindkét kötetre jellemző, hogy egymástól független, rövid történeteket mesélnek el, melyek többnyire egy karakterre fókuszálnak. A Heroesban szerepel kedvenc jedi mesterem, Qui-Gon Jinn, Obi-Wan, Anakin, Windu, Padmé, valamint a Clone Wars és a Rebels című sorozatok fontos alakja, Rex százados. Ez utóbbi mellett feltűnik egy kevésbé népszerű karakter is - igen, eltaláltad, Jar-Jar Binksről van szó, megjegyzem számomra az esetlen gungan semmivel sem idegesítőbb jelenség, mint C3PO, a csipogó R2D2, az óbégatással kommunikáló Chewbacca, vagy a Disney trilógia bármelyik szereplője (tényleg most olvastál róluk utoljára!). 



A Villains nem kevésbé izgalmas karaktereket vonultat fel, szerepel Darth Maul, Jango Fett, a fiatal Boba Fett, Dooku gróf, Grievous tábornok, valamint Dooku titkos tanítványa, Ventress. Mindkét kötetre jellemző, hogy tényleg nagyon rövidek a történetek, így nehéz is úgy írni róluk bármit, hogy ne spoilerezzek. Ellenben ha valaki most ismerkedik a Star Wars képregényeivel az Age of Republic emiatt is jó választás: Az olvasó kap egy kis ízelítőt, hogy mire is számíthat a későbbiekben. Ezen kívül egy kis plusz, hogy minden történet végén helyet kapott egy kis háttérinfó a karakterekről. Nekem például újdonság volt, hogy a Grievous tábornok védjegyévé vált köhögés igazából George Lucastól származik, aki épp beteg volt a forgatás alatt. A stáb pedig felvette, betorzította, a többit már tudjátok. 



A Heroes artworkjét Cory Smithnek, Wilton Santosnak, Paolo Villanellinek, valamint Gaspar Wijngardnak köszönhetjük. A sötét oldalt Luke Ross és Carlos Gómez elevenítette meg. Mindkét kötetben megkapjuk azt a minőséget, ami egy Star Wars képregénynél elvárható, szép, színes, részletes, ha pedig tableten olvasol, úgy a lehető legfényesebb pompájukban élvezheted a lézerkardok suhogását. 

Az Age of Republic erősen ajánlott mindenkinek, aki szereti az előzménytrilógiát, valamint a Clone Wars sorozatot. Ha a franchise túléli a jelenlegi mélypontot, az nem kis mértékben lesz köszönhető az ilyen képregényeknek. Remélem egyszer még a vásznon is kapunk hasonló minőséget, addig is az erő legyen mindnyájatokkal!