Transformers/Back to the Future by Cavan Scott & Juan Samu

Mondjak valami durvát? Csak pár éve láttam először a Vissza a jövőbe filmeket. Igen, tudom mire gondolsz most, és nem. Nem egy barlangban éltem és igen, volt gyerekszobám. Egyszerűen valahogy elkerült, és egyébként ezen kívül is rengeteg alapfilm van, amit hasonló okokból nem láttam. Mivel azonban ez a feleségem egyik kedvenc filmsorozata, ezért az összeköltözésünk környékén megnéztem vele, és bár valószínűleg sosem leszek akkora fanatikus, az számomra is teljesen magától értetődő, hogy miért van körülötte akkora kultusz. 

Mikor az IDW bejelentette a négy számos Transformers/Back to the Future képregényminit, azért arra nyilván én is felkaptam a fejemet. Elvégre mégiscsak a '80-as évek két meghatározó franchiseáról beszélünk, amiknek ezen a médiumon kívül valószínűleg soha még csak esélye sem lenne találkozni. Az IDW kifejezetten híres ezekről a crossoverekről - volt már Batman/Tini Nindzsa Teknőcök, Transformers vs. Terminator, a legextrémebb pedig talán a Transformers/Én Kicsi Pónim volt, ami amúgy meglepően pozitív fogadtatást kapott. Úgy általánosságban el lehet mondani, hogy az egyébként teljesen eltérő világok keresztmetszetéből jó dolgok szoktak kisülni, és ez szerencsére ezúttal sem volt másképp. 

Miután az Álcák tudomást szereztek az időgépről, Megatron parancsba adta, hogy szerezzék meg azt, épp azelőtt, hogy a Doki elszáguldott volna vele 2015-be. Az ezt követő reggelen Marty legnagyobb meglepetésére egy disztópikus világban ébredt, ahol az Álcák legyőzték az Autobotokat, az emberiséget pedig munkatáborokba zárták, hogy kibányásszák a Föld energon készletét. Valami csúnyán félresiklott a jövőben, így Marty egy Gigawatt nevű Autobot társaságában útra kel, hogy megkeresse a Dokit, és helyreállítsa a tér-idő kontinuumot... 

Bár négy szám szerintem általában kevés egy igazán jó sztori elmeséléséhez, azt kell mondjam, hogy a készítők kihozták ebből a maximumot. A Transformers/Back to the Future igazi fanservice, amit mindkét franchise rajongói imádni fognak. Én külön örültem annak, hogy a robotok közül ezúttal nem Optimus és Megatron került a középpontba, hanem inkább olyan karakterekre fókuszáltak, mint Starscream, Rodimus, Rumble, vagy épp a Constructiconok. Természetesen az alávaló Biffnek is méltó szerep jutott a sztoriban, ugyanis az Álcák egyik munkatáborának vezetője lett. Az egyetlen kihagyott ziccer szerintem, hogy nem szedték elő a G1 Transformers rajzfilmekből ismert Doctor Arkeville-t, aki egyébként teljesen olyan, mint a Back to The Future dokijának gonosz ikertestvére, igazán mókás szituációkat ki lehetett volna ezzel teremteni. 

Bár a crossover világa alighanem a legsötétebb jövőképet tárja elénk, azért ügyeltek rá, hogy inkább a laza hangulat domináljon. Akaratlanul is megmosolyogtam, mikor kiderült, hogy még Marty gördeszkája is egy álcázott robot, és könyörgöm, Gigawatt a kicseszett Deloreanné alakul át! Mi kell még!? Az illusztrációk szintén vérprofik, Juan Samu kifejezetten ráment a rajzfilmszerű stílusra, ami remekül passzol ehhez a crossoverhez. Mindemellett minden adott egy esetleges folytatáshoz, a készítők ügyesen elrejtették az utolsó oldalon az erre utaló jeleket, amiket lehet nem is fog majd mindenki észrevenni. 

Muszáj szót ejtenünk a Hasbro Gigawatt figurájáról is, amit a crossover mellé adtak ki. A dizájn egy az egyben a korábbi Siege Sideswipe figura öntvényére épül, de a részletekben azért rengeteg különbséget fel lehet fedezni. Gigawatt 17 egyszerű lépésben alakítható át a legendás Deloreanné. A fluxuskondenzátor a motorháztető alatt helyezkedik el, ami így robot módban a figura mellkasán díszeleg. Az autó ajtajai felnyithatók, ami szerintem a legkirályabb feature az egészben, ezek kis szárnyakká alakulnak át. Az egyetlen negatívum, hogy a fegyveréhez kapott kis puskatus, ami egy pöcök is egyben a Delorean antennája alatt nem igazán marad a helyén alt mode-ban, de ezt leszámítva ebben az árkategóriában ez az egyik legjobb hivatalos Transformer a piacon. Gigawatt két kiadásban jelent meg, az egyik egy limitált, átlátszó üveggel, illetve a sötétített üveges, ami nekem is van, és ami szerintem sokkal jobban is néz ki. A retró csomagolás mindkettőnél garantált. 

Minél többet olvasok az IDW crossovereiből, annál inkább akarok még belőlük. A Transformers/Back to the Future a lehető legmókásabb keresztezése volt a két franchisenak, bízok benne, hogy lesz még folytatás.

Transformers vs. Terminator by John Barber, David Mariotte, Tom Waltz & Alex Milne

Óriási izgalommal fogadtam, mikor az IDW és a Dark Horse 2019-ben bejelentette a Transformers vs. Terminator crossovert, hiszen ez a két kedvenc olyan franchise-om, melyben a robotoké a főszerep. Ám míg az egyik esetben a fém külső érző lényeket rejt, addig a másik oldalon igazi gyilkológépekről beszélünk, akiket csak az érdekel, amire programozták őket. Mindennek tudatában nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis milyen lesz, amikor ez a két világ találkozik, ám végül totál nem azt kaptam, amire számítottam. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem bánom. Viszont muszáj előre leszögeznem, hogy ez egy nagyon, de nagyon alternatív sztori, szóval mindenki ennek tudatában vágjon neki.

Mielőtt belekezdtem a képregénybe, azt hittem valami olyasmi lesz a koncepció, hogy Megatron és a Skynet egymásra találnak, és közös erővel próbálják majd meg kiirtani az emberiséget. Nos, szó sincs ilyesmiről. A történetben ugyanis az emberek éppen azért hozták létre a Skynetet, hogy az felvegye a harcot a cybertroniakkal, akik leigázták a Földet. Így történt hát, hogy a kietlen jövőben egy T-800-as egység visszautazik a múltba, hogy még azelőtt csapást mérjen Megatronra, hogy az megkezdhetné a támadást a bolygó ellen. A terminátornak azonban fogalma sem volt arról, hogy a cybertroniak sem mind ugyanolyanok, és hogy két frakció is létezik: Az Autobotok és az Álcák. Optimusnak sikerül meggyőznie a T-800-ast, hogy közös erővel próbálják meg megállítani Megatront, ám a halálosztó továbbra sem felejtette el, hogy mi a valódi feladata. Hiszen őt arra programozták, hogy minden cybertronival végezzen, nem csak az Álcákkal... 

A történet egyetlen lényeges ember szereplője a Terminator franchise kulcsfigurája, Sarah Connor, aki segít az Autobotoknak és a T-800-asnak a Megatron elleni harcban. Megjegyzem, lehetett volna kissé meglepettebb, vagy legalább egyszer kaphatott volna idegösszeomlást, ha már egy pillanat töredéke alatt ilyen szinten a feje tetejére állt körülötte a világ. Kissé túl természetesen éli meg ezt az egész zűrzavart, bár tagadhatatlan, hogy ezúttal nem éri olyan trauma, mint az eredeti 1984-es Terminator filmben. Sarah ugyanis ebben a sztoriban sosem volt célpont, a T-800-as nem azért utazott vissza az időben, hogy megölje őt. Sőt, tovább is van, mondjam még? Kyle Reese még csak említésre sem került a képregényben, tehát valószínűsíthető, hogy John Connor sosem születik meg ebben az univerzumban, idősíkon, vagy tudom is én már mi ez. 

Ami még kissé fura volt számomra, az a terminator viselkedése, ami ezúttal sokkal emberibb, mint bármikor, amikor volt szerencsém látni őt akár filmekben, akár képregényekben. Többet beszél, választékosabban, sőt, a történet elején már rögtön a mosolygást gyakorolta, amit eredetileg John Connor tanított meg neki a Terminator 2-ben. Viszont mint fentebb írtam, ez egy nagyon, de nagyon alternatív sztori, így szerintem ez pont nem olyasmi, amin érdemes fennakadni. Volt ezen felül még pár érdekes döntés az írók részéről, + egy-két apró logikátlanság, amibe bele lehet kötni, viszont azt kell mondjam, hogy a Transformers vs. Terminator csordulásig van nagyszerű ötletekkel. 

A legnagyobb hiba, amit fel tudok hozni a crossover kapcsán, hogy túlságosan rövid. Négy szám egyszerűen kevés ahhoz, hogy ezt az egészet teljes értékű történetnek lehessen nevezni. A karaktereknek nincs ideje kiteljesedni, és teljességgel kizárt, hogy minden ötletet bele tudtak sűríteni ilyen kevés oldalszámba. Szerintem a kiadó(k) nem igazán mertek kockázatot vállalni, mivel lehetetlen volt megjósolni, hogy milyen lesz a fogadtatás. Bízok benne, hogy lesz valamikor folytatás, ami hosszabb, átgondoltabb, és hagynak időt a készítőknek, hogy felépítsenek valami igazán grandiózus dolgot. A történet végét lezáró "The End?" kérdőjellel a végén mindenképpen bíztató jel.

Az artwork felettébb jól sikerült, dacára annak, hogy a T-800-as külsejénél nem sokat merítettek Arnold Schwarzenegger vonásaiból. Nem tudom, hogy ez szándékos-e, igazából mindegy is, hiszen a történet szempontjából teljesen irreleváns. Az Autobotok és az Álcák az IDW-től megszokott módon a felturbózott G1 ihlette karakterdizájnnal szálltak harcba, ami ezúttal is verhetetlennek bizonyult. Mindent egybevéve már csak a rajzok és a borítók miatt is érdemes beszerezni ezt a crossovert, tényleg piszkosul jól néz ki az egész. 

Ha hozzám hasonlóan imádod a Transformers-t és a Terminator-t, akkor mindenképpen érdemes adnod egy esélyt a két franchise szerelemgyermekének. Nem ez lesz életed legjobb képregénye, közel sem hibátlan, viszont tagadhatatlanul rengeteg fantázia szorult bele. Remélem nem ez volt az utolsó ilyen crossover, hiszen lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg azzal, hogy összeeresztenek olyan karaktereket, akiknek a képregények lapjain kívül esélye sincs máshol találkozni. Szóval légyszi IDW, légyszi Dark Horse, legyen folytatás!

Transformers: War for Cybertron Trilogy - Siege (Netflix sorozat)

Aki rendszeresen követi a MetaComixot az tudja, hogy nem igazán szoktam filmekkel és sorozatokkal foglalkozni. Van temérdek más oldal, akik megteszik ezt helyettem, a magam részéről én továbbra is első sorban a képregényekre szeretnék fókuszálni. Persze a Facebookon én is le szoktam hozni olykor filmes híreket, de akkor is inkább azokra az animációs cuccokra szeretek rámenni, amik nem a nagyközönségnek, hanem sokkal inkább a rajongók keménymagjának készülnek. 

A Netflix új Transformers szériája bizony pontosan ebbe a kategóriába tartozik, szóval úgy döntöttem, hogy kivételesen megszegem a saját szabályomat. A készítők a mostanra már nagyon elfáradt élőszereplős filmek helyett elhatározták, hogy inkább visszatérnek a gyökerekhez, és megörvendeztetik a G1 és az IDW képregények rajongóit egy animációs trilógiával. Szerencsére realizálták azt is, hogy a célközönségük már nem gyerekekből áll, hiszen a legtöbb Transformers fanatikussal leginkább a 40-es korosztályban találkozhatunk. Ha nem hiszed, nézz körül bármelyik TF figurák gyűjtésével foglalkozó csoportban! 

A trilógia első felvonása a Siege, ami hat, kb. húsz perc hosszúságú epizódból áll. A történet elejétől a végéig Cybertronon játszódik, amivel én máris megkaptam azt, amiért évek óta könyörögtem: Nincsenek emberek, sem az Űrdongó filmben tapasztalt felesleges tini-dráma. Csak mechanoid űrlények, egy kietlen bolygó, és egy könyörtelen háború, ahol nincsenek győztesek. Az Autobotok közül alig maradt már valaki életben, patkányként bujkálnak az Álcák elől, energiaforrásaik pedig vészesen megcsappantak. Megatron attól sem riad vissza, ha csak népirtás árán nyerheti meg a háborút, Optimus pedig akár a bolygót is hajlandó feláldozni, ha ezzel megmentheti bajtársait. 

A sztori nem túl csavaros, és igazából sok újdonságot nem fog nyújtani azoknak, akik átfogóbban ismerik a franchise-t. A lényeg sokkal inkább a tálalásban rejlik: Ugyanis az Autobotok és az Álcák harca a képregényeken kívül talán még sosem volt ilyen dark, és ami azt illeti, nagyon ráfért ez a kis vérfrissítés kedvenc robotjainkra. Bár a Siege sokat merít a G1-ből, annak bugyutaságát teljesen maga mögött hagyta, az egész alaphangulat elejétől a végéig kimondottan nyomasztóra sikerült. 

A sorozat egyik legnagyobb erőssége, hogy mélységet adott a karaktereknek, és nagy hangsúlyt fektet azok egymással való kapcsolatára is. Külön kiemelném Űrdongót, aki hála istennek kicsit sem hasonlít a Michael Bay féle kis cuki-muki robothoz, vagy Optimust, akinek vezetői képességei több ponton is megkérdőjelezhetők, miután elkeseredésében hibát hibára halmoz. Az összes szereplő közül talán a legnagyobb kedvencem a fembot Elita-1, aki zseniális reprezentálása az erős női karaktereknek, miközben egy pillanatra sem áraszt magából erőltetett feminizmus szagot. 

Furcsa módon az egyik legnagyobb negatívum a széria kapcsán éppen az, amiről a bevezetőben is beszéltem, és amit általában pont, hogy pozitívumként szoktam megélni: A Siege túlságosan is a fanatikusokat célozta be, az átlag sorozatnézőnek közel sem lesz akkora élmény, mint az ős-rajongóknak. Ha nem ismered a G1-et, akkor lehet, hogy a felénél megunod az egészet, és keresel valami mást, ami nem követeli meg már az elejétől a rajongásodat. Főleg, hogy van egy rakás easter egg, ami felett így simán el fogsz siklani, holott az utalások teszik teljessé az élményt. Mintha nem láttad volna az eredeti Star Wars trilógiát, és úgy próbálnád megnézni a Zsivány Egyest. 

Az animáció szerintem valami egészen elképesztő lett, zseniálisan ötvözi a CGI-t a klasszikus rajzfilmek látványvilágával. Iszonyat jól néz ki, ahogyan meghagyták a szereplők körvonalait, amitől az eredmény egyszerre lett hyper-modern és iszonyat retro. A karakterdizájnok ismerősek lesznek azoknak, akik gyűjtik a Transformereket, hiszen a Takara/Hasbro már a trilógia megkezdése előtt is forgalmazta a Siege figurákat. A játékok modelljeit egy az egyben fogták, és belerakták a sorozatba, és azt kell mondjam brutális feelingje van, amikor a polcomon pihenő robotok egyszer csak mozgásba lendülnek a képernyőn. Sajnos egy ponton azonban kiütközik a készítők lustasága: A háttérkarakterek dizájnjai (akiket egy élőszereplős filmben statiszták alakítanának) pontosan ugyanúgy néznek ki, mint a főszereplők, csak más színt kaptak. Copy-paste, Ctrl C/Ctrl V. Legalább a fejeket lecserélhették volna, hogy ne legyen ilyen szembetűnő. Tudjuk jól, hogy a Transformers figuráknál mindig is divat volt az átfestés, de egy ilyen szintű produkcióban sajnos elég kínos volt ezt így látni, igazán megerőltethették volna magukat egy kicsit.

Sokan panaszkodtak arra, hogy a sorozatban látható alt-modeok túlságosan is földi járművekre hasonlítanak, és miért van ez, amikor még el sem hagytuk Cybertront. A válasz egyszerű: MERT ÍGY TUDJÁK A LEGTÖBB FIGURÁT ELADNI. Lássuk be, senki nem venne meg olyan Transformereket, amik valami alaktalan, autókra/repülőkre kicsit sem emlékeztető izékké alakulnak át. A Transformers első sorban mindig is egy toy brand volt, a War for Cybertron pedig valójában egy nagy gonddal elkészített akciófigura reklám. Ez mindig így nézett ki, szóval kár is fennakadni rajta. Egyébként ha már logikus magyarázatot akarsz: Azért hasonlítanak földi járművekhez, mert vannak más, kisebb robotok, akik nem autókká/repülőkké alakulnak. Márpedig ha ők utazni akarnak, akkor ahhoz elengedhetetlen egy utastér, és akkor már miért ne hasonlíthatnának az ottani autók a földiekéhez? 

Bár én is elismerem, hogy a Siege nem tökéletes, a károgók között van egy típus, akiket egyszerűen ki nem állhatok. Ők azok, akik azért húzták le a sorozatot, mert nem Peter Cullen és Frank Welker kölcsönözték Optimus és Megatron hangját. Béláim! Ezek a szinkronszínészek 70-80 évesek! Hadd menjenek már nyugdíjba, szerintem megszolgálták az idejüket. Ennyi idősen én örülök, ha majd egyedül fel tudom húzni a nadrágomat, és nem kell pelenkát hordanom. A magam részéről egyáltalán nem zavartak a szinkronok, Soundwave esetén kicsit állítottam volna még a vokóderen, meg Irohidenak jobban állt volna valami mélyebb, izmosabb hang, de ennyi. Ami inkább fura volt, az az, hogy a szereplők végig iiiiisszonyaaat laaaassaaaan beszééélteeeek. Ezzel próbálták fokozni a drámai hatást, de egy idő után sajnos elég erőltetett volt, hogy minden mondatnak csigatempóban kellett elhangzania. 

Egy szó mint száz, a War for Cybertron Trilogy - Siege-nek megvannak a hibái, ugyanakkor messze ez a legjobb dolog, ami a franchise-al történt az IDW képregények és a War for Cybertron videojátékok óta. Az irány jó, és ami engem illet, alig várom a trilógia második felvonását, ami az Earthrise alcímet viseli majd. Addig is nézzetek szét a figurák kínálatában, mert higgyétek el nekem, manapság már csak azok miatt megéri Transformers rajongónak lenni! 

Merch Mánia #5 Transformers különkiadás

A gyűjtögetők világában saját kis szubkultúrája alakult ki a Transformers figurák szerelmeseinek, az interneten/közösségi médián számtalan oldalt lehet találni, ami csak ezekkel foglalkozik. Jómagam sokáig szemeztem kedvenc Autobotjaim és Álcáim átalakítható másaival, de csak nemrég kezdtem el beszerezni őket. 
A hivatalos figurák gyártásának jogait jelenleg a Takara Tomy nevű japán cég licenszeli a Hasbrotól, fontos viszont tudni, hogy a termékeiket rendszeresen hamisítják. Ezek az úgynevezett K.O., vagyis "knockoff" figurák, amik az eredeti Takara/Hasbro robotok másolatai. Ezeknek a koppintásoknak a legnagyobb része Kínában készül, épp ezért a Hasbro nem igazán tud velük mit kezdeni, mivel odáig már nem ér el a kezük. Ha szerencséd van, az eladók/gyártók feltüntetik, hogy K.O. figurát árulnak, sokszor viszont csak utólag derül ki a turpisság. Érdekesség, hogy ennek ellenére sokan arról számolnak be, hogy némelyik K.O. figura jobb minőséget produkál, mint az eredeti Takara/Hasbro darabok, ugyanakkor ez mindig nagyon lutri. Épp ezért én nem tanácsolok olyat, hogy bárki vegyen, vagy ne vegyen K.O. Transformert, ezt mindenki döntse el maga. Azt viszont előre leszögezném, hogy a blogon nem fogunk koppintásokkal foglalkozni. 
Létezik ugyanakkor egy másik fogalom a gyűjtők között, mégpedig az úgynevezett third party gyártóké. A third party robotok gyakran szintén a Transformers franchise karaktereit ábrázolják, viszont nem hamisítványok, hanem minden esetben saját, egyedi tervezésűek. Ugyanakkor amíg nem használják az eredeti neveket/logókat, a Takara/Hasbro nem igazán foglalkozik velük, sőt. A third party gyártók kifejezetten erősítik a versenyt, mindig előrukkolnak valami újdonsággal, és tovább éltetik az emberek rajongását az alakváltó robotok felé. Ezeknek a nem hivatalos figuráknak a gyűjtése épp ezért jóval elfogadottabb, mint a koppintásoké, a mai cikkemben a Takara termékek mellett egy ilyet is be fogok bemutatni. A gyűjtői kategóriájú Transformerek átalakítása sokszor hihetetlenül komplex, szóval ha valami nem megy, vagy esetleg nem érted a full japán kezelési útmutatót, akkor mindenképp állj meg, és keress rá YouTube-on, hogy mi a következő lépés. Idővel én is tervezek majd videó bemutatót ezekről, addig is igyekszem a lehető leginformatívabban leírni nektek a személyes tapasztalataimat. 
Ha igazán megbízható forrásból szeretnél rendelni, akkor a cikk végén találsz majd egy listát a legjobb webshopokról is. Továbbá azt javaslom, hogy ha hozzám hasonlóan kicsi a lakásod a gyűjtögetéshez, akkor tárold a figuráidat alt mode-ban! Így ugyanis kevesebb helyet foglalnak, mintha mindenféle látványos pózokba helyeznéd őket a polcodon. A figurákhoz mellékelt útmutatókat minden esetben őrizd meg! 

Takara Tomy Transformers Masterpiece MP-13 Soundwave

"Ha már csináljuk, csináljuk nagyban." - gondoltam én, így az első Transformers figurámat mindjárt a gyűjtők körében szentnek számító Masterpiece sorozatból választottam ki. Mondanom sem kell, hogy ezekből létezik a legtöbb K.O. verzió, szóval ha ilyet veszel, mindenképp győződj meg róla, hogy az eredeti termékért fizetsz-e. Ezek a darabok borsos árúak, cserébe viszont pont olyanok, mintha most léptek volna ki a kultikus G1 rajzfilmsorozatból. Ami igazán elképesztő teljesítmény, tekintve, hogy át is alakíthatóak. Mivel ő az első számú kedvenc TF karakterem, Soundwave egyértelmű választásnak bizonyult. Az alt mode-ja természetesen a '80-as években ikonikussá vált kék kazetta lejátszó, melynek köszönhetően ő az Álcák legjobb kémje. Ami jár hozzá:

- Átalakítható Laserbeak kazetta tokkal

- Megatron alt mode pisztoly 

- Kábító fegyver

- Energon kocka

- Mellkas kijelző
- Kézi rakétavető
- Gyűjthető kártya 

  

Amit nem árt ha tudsz, hogy a Masterpiece figurákat bizony meg kell szokni, már ami az átalakítást/pózolhatóságot illeti. Soundwave lábai például csak hangos kattanások kíséretében mozgathatók előre-hátra, ami nekem kifejezetten ijesztő volt, komolyan féltem tőle, hogy eltörik. Az ágyék rész, ahol a gombok vannak szintén nem akart, csak nagyobb erő hatására a helyére pattanni. A kézfejét is meglehetősen nehéz kifordítani a csuklójából, úgy kellett valami erre alkalmas, szigorúan életlen eszközzel kipiszkálni, mivel még kicsit szorosak az illesztések. Egyszóval van pár ilyen, elsőre frusztráló dolog, ami közben végig attól rettegsz majd, hogy nehogy hazavágd a figurát. Viszont miután sokadszorra átalakítottam, meglepődve tapasztaltam, hogy sokkal többet bír, mint azt először gondoltam volna. És a Masterpiece figuráknál bizony pontosan ezt fizeted meg: A gondos tervezést, valamint a minőségi alapanyagokat, melyeknek köszönhetően a robotok bírják a gyűrődést. Ettől viszont nem elpusztíthatatlanok, vannak Transformers Masterpiece figurák, amik kifejezetten hajlamosak a törésre, és amiket épp ezért ajánlott elkerülni. Soundwave viszont remek figura, robot és alt mode-ban egyaránt gyönyörű, és nagyon élvezetes átalakítani. A többi MP figurához képest kimondottan egyszerű, szóval remek első választás. 



A vállán található gomb nyitja a lejátszót, az enyémhez csak egy Laserbeak kazetta járt, de Rumble, Ravage, Frenzy és Buzzsaw külön megvásárolhatók (ők is mind kazettává alakulnak). Létezik továbbá egy MP-13B kiadás is, amihez Laserbeak helyett Ratbat jár a dobozban. Összesen négy kazettát tud egyszerre tárolni a mellkasában. A festés parádés, az ujjai mozgathatók, a kábító fegyver viszont szerintem nem illik annyira a a kezébe, szóval inkább a Megatron pisztollyal állítottam ki. Létezik ebből egy korábbi Hasbro változat is, aminek sárga a szeme, a Takara verziónak piros, akárcsak a rajzfilmben volt. 
A figurát a japán Amazonon vásároltam, ahol más országokhoz képest ritkák a K.O. figurák, de azért bele lehet futni, szóval csak óvatosan. Az ára amerikai retailerekhez képest is egész baráti, ¥12.000, azaz kb. 36.000 Ft volt, + szállítás. A rendelés rekord idő, kb. egy hét alatt ideért, ami azért szerintem elképesztő. Persze kicsit aggódtam, hogy nehogy egy koppintást fogjak ki, szóval utánajártam, hogy ezeknek a figuráknak az esetében miről lehet felismerni, ha nem eredeti Transformerről van szó. A K.O. figurák doboza többnyire olcsó, fakó, fénytelen, a nyomtatás kevésbé minőségi. Az Aututobot/Álca logót érdemes alaposan szemügyre venni, ha ezekkel nem stimmel valami, vagy teljesen hiányoznak, akkor biztos lehetsz benne, hogy a figurád hamisítvány. A legtöbb K.O. Soundwave robot esetében az ujjak külön mozgathatók, míg az eredeti Takara/Hasbro verzió középső, gyűrűs és kisujja egybe van forrasztva. Lehetnek ezeken kívül más eltérések is, de többnyire ezek a leginkább jellemzőek. Ha biztosra akarsz menni, akkor költs rá egy kicsit többet, és a cikk végén található forrásokból rendelj! 

Takara Tomy Transformers Generations 35th Anniversary War for Cybertron WFC-S66 Classic Animation Megatron 

A hazai gyűjtők között a War For Cybertron: Siege és Earthrise Transformerek a legelterjedtebbek, melyek kisebbek, kevésbé komplexek és kedvezőbb árúak, mint a komolyabb Masterpiece robotok. A dobozon az áll, hogy nyolc éves kortól ajánlják őket, ami számomra egészen megdöbbentő, ugyanis én biztosan hazavágtam volna bármelyiket ennyi idősen. Nyolc év körüli kölköknek én előbb vennék egy Cyberverse figurát, ami szerintem sokkal inkább a gyerekjáték kategória, mintsem gyűjtői cucc. Amit erről a Megatronról tudni érdemes, hogy ez az egyik a franchise 35. évfordulójának alkalmából megjelent figurák közül, és mint olyan, Walmart exkluzív. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet hozzájutni a neten, példának okáért az Amazonon. A Siege/Earthrise figurákra tudtommal nem jellemző a hamisítás, szerintem ezeket bárhonnan nyugodtan beszerezheted. A kialakítás egy az egyben ugyanaz, mint a Magyarországon is kapható WFC-S12 Siege Voyager Megatron esetében, a különbség annyi, hogy a WFC-S66 különleges, rajzfilmszerű festést kapott. 



A dizájn főként a G1 rajzfilmsorozatból merített ihletet, még ha nem is pontosan ugyanolyan, elvégre az továbbra is a Masterpiece figurák kiváltsága. Pózolhatóság terén viszont simán felveszi a versenyt a nagyokkal, a robot mód minden szempontból nagyon impozáns. A figura tankká alakul, ami nagyon jópofa, viszont nem annyira stabil. Ha ujjal rátámaszkodsz, kis érintéstől is "összecsuklik", mivel az első felét nem rögzíti semmi. A tank csöve a figura karjára rögzíthető ágyúból és a kezébe adható kardból áll össze, ami tök ötletes megoldás. 
Az átalakítás viszonylag egyszerű, de azért egy nyolc éves kölökre semmiképp sem bíznám rá. Mindent egybevéve szerintem szállítással együtt 15.000 Ft-ért nagyon megéri ez a figura, ha nem akarsz egyből a drága Masterpiece kategóriára költeni, akkor a Siege/Earthrise robotokat bátran ajánlom. 

X-Transbots: MM-VI Boost (Cartoon Ver.2)

Következzék most a két Takara után végre egy third party figura is, melyre az egyik nemzetközi TF csoportban vetettem szemet. Boost valójában a G1 rajzfilmsorozatból ismert Windcharger, viszont mivel ez nem hivatalos Transformer, így sem az Autobot logót, sem a valódi nevét nem használhatták. Ami járt hozzá: 

- Pisztoly
- Kézre erősíthető "mágnes fegyver"
- Cserélhető arc
- Gyűjthető kártya

A robot mód remekül visszaadja a G1 karaktert, az alt mode-on viszont csavartak egy nagyot a tervezők. Míg a rajzfilmben Windcharger egy kis piros fantázia sportautóvá alakul, addig Boostból olyan gyönyörű Pontiac Trans A.M. lesz, hogy azt a modellautó gyűjtők sem hagyhatják figyelmen kívül. Még a lámpák is felnyithatóak az elején, mennyire menő már!? 
A figurát a BigBadToyStore-tól rendeltem, akik a járvány miatt kicsit elcsúsztak a feladással, de ez benne volt a pakliban. Tudtam ugyan, hogy Boost egy minibot, de így is meglepett, amikor a futár a kezembe nyomta a kicsi, pehelykönnyű csomagot. A figura autó módban érkezett, méretét tekintve kb. akkora, mint az 1/43-as Bburago modellek. Ha van bármilyen autóvá alakítható Masterpiece figurád, akkor jobb ha tudod, hogy azoknál valamivel kisebb lesz, szóval nem lesz meg a "scale". Olvastam továbbá azt is, hogy az átalakítás szivatós, és erről első kézből is volt szerencsém meggyőződni. A lábfej különösen rémálom kategória, meg kellett néznem egy YouTube videót hozzá, mert egyszerűen nem értettem, hogy mit akar tőlem az útmutató. A tetőből/ablakokból egy hátizsák szerű cucc lesz, talán az összes elem közül ezek tűnnek a legsérülékenyebbnek. 



A visszaalakítás még rosszabb, ugyanis a leírás csak azt közli veled, hogy miképp alakítsd autóból robotba, azt nem, hogy miképp csináld vissza. Épp ezért jobb híján követtem lépésről lépésről visszafelé az útmutatót, de így is vagy egy órát szarakodtam vele. Ráadásul több olyan rész is van a folyamatban, ami a legjobb indulattal sem érezhető természetesnek, például amikor az ajtóként funkcionáló karokat a helyükre kellett erőszakolnom. Ha a Takara Soundwavenél féltem, hogy eltöröm a figurát, akkor itt nem tudom mit éreztem, de egészen meglepő módon végül minden sérülés nélkül a helyére került. Közben azért leestek párszor a karok, illetve a spoiler a láb részről, ami bosszantó, viszont szerencsére csak helyükre kellett pattintani/illeszteni őket. 
Boost többféle színvariációban megjelent, amik között csak kis eltérés van, én a kék-fehér-piros cartoon verziót választottam. Bár nem bántam meg a vásárlást, ezt a figurát csak haladó Transformers gyűjtőknek, és persze erős idegzetűeknek ajánlom. Én szóltam! 


Ez volt a Merch Mánia Transformers különkiadása, de biztosíthatlak, hogy nem ez volt az utolsó ilyen bemutató az oldalon. Ugyanis teljesen függővé tettek ezek a zseniális robot figurák, több rendelésem is van, ami még meg sem érkezett. 

Megbízható webshopok: 
BigBadToyStore 
TFSource 
Toy Dojo 
The Chosen Prime 
Robotoybase 

Transformers: The IDW Collection Volume One by various

A 2018-as Űrdongó mozi számomra hatalmas csalódás volt, főleg azok után, hogy mennyi pozitív véleményt olvastam róla. Szinte minden kritikában azt írták, hogy ez az első Transformers film, aminek lelke van - azt viszont senki nem tette hozzá, hogy ez a lélek egy tizenéves kislányé, és hogy valójában egy Transformers köntösbe bújtatott tinidráma az egész. Félre ne értsetek, semmi bajom ezzel a műfajjal - a feleségemmel nemrég végignéztünk poénból egy rakás ilyen filmet, főszerepben az Olsen ikrekkel, Lindsay Lohannel, és a fiatal Chris Evansszel - egy Transformers produkciótól viszont ennél sokkal, de sokkal többet várok, főleg a G1 rajzfilmsorozat, vagy az IDW képregények után.

Mert bizony, az IDW képregényei piszok zseniálisak, amiről most másodszor is volt szerencsém meggyőződni. A Phase Two első kötetéről szóló cikkem az egyik első írásom volt a blogon, viszont már akkor is éreztem, hogy nem feltétlenül az volt a legjobb belépési pont. Bár a hangulat hamar magába szívott, végig erős hiányérzetem volt, szóval úgy döntöttem legközelebb inkább visszakanyarodok a történet elejére, a Phase One Vol. 1-hez, és mostantól szép sorban fogok haladni a második fázis felé. Jó döntés volt. A kötet tartalmazza a teljes Megatron: Origin minisorozatot, a Transformers: Spotlight válogatott számait, valamint az Infiltration fejezeteit #1-6-ig. 

Megatron eredettörténete, bár rengeteg hasznos infóval szolgál, némileg nehezen követhető. Kicsit azt éreztem hogy az író, Eric Holmes és a rajzoló, Alex Milne nem teljesen voltak összhangban. Voltak panelek, ahol egyszerűen fogalmam sem volt mi történik, ez pedig némileg visszavett számomra az élményből. Hibái ellenére mégis azt kell mondjam, hogy a sztori maga nem rossz. Tanúi lehetünk miként lett az egyszerű bányász Megatronból az Álcák vezére, hogyan gyűltek köré első hívei, és testközelből láthatjuk a polgárháború kirobbanásnak néhány kulcsfontosságú pillanatát. Gyakorlatilag ez a Transformers franchise Planet Hulkja, a két történet nagyon hasonló, azt a különbséget leszámítva, hogy Hulkkal ellentétben Megatron nagyon is otthon van. Egyébként mikor belekezdtem ebbe a sztoriba egyáltalán nem erre számítottam - Azt hittem Megatront jámbor lélekként mutatják majd be, akinek valami trauma hatására megkeményedett a szíve. Az igazság viszont az, hogy az Álcák vezére már a háború előtt is pont ugyanolyan kegyetlen volt, és éppen ennek köszönheti felemelkedését. 

A Transformers: Spotlight számait Shane McCarthy, valamint Simon Furman írták. Mint az a nevéből is sejthető, ezekben az egyrészesekben néhány fontosabb Transformer kap külön-külön reflektorfényt. Az Autobotok közül Blurr, Cliffjumper, Nightbeat, Hot Rod, az Álcák közül pedig Shockwave és Soundwave szóló kalandjaiba nyerünk betekintést. Amellett, hogy remek kis rövid történetekről van szó, kicsit jobban is megismerhetjük kedvenc Transformereink észjárását. Például tudtad, hogy Blurr eleinte vonakodott beállni az Autobotok közé? Vagy hogy Soundwave sem mindig helyezte saját érdekei elé Megatron iránti hűségét? És ez még a fele sem annak, amit a Spotlight fejezetei tartogatnak, érdemes őket fellapozni. 

A dolgok a Transformers: Infiltration oldalain kezdtek igazán izgalmassá válni, ahol az Autobotok orvosa, Ratchet kapta a főszerepet. Az Álcák a jelek szerint saját protokolljukra fittyet hányva ostrom módba kapcsoltak, és úgy döntöttek nem kerülik tovább a feltűnést. Mindeközben néhány fiatal földlakó is a tűzvonalba kerül, Ratchet pedig saját parancsait megtagadva a megmentésük mellett dönt. Ezek után együtt próbálják kideríteni miben mesterkednek az Álcák, mielőtt még az egész bolygó háborús övezetté válik.
A legtöbb esetben jobban szeretem azokat a Transformers sztorikat, amikben kevesebb szerepet kapnak az emberek, de az Infiltration erős kivétel ez alól. Hunter, Verity és Jimmy nagyszerű karakterek, és nagyon várom, hogy viszontláthassam őket a folytatásban. Az Infiltration történetét egyébként szintén Simon Furmannek köszönhetjük. 

A kötet elolvasása után azon a véleményen vagyok, hogy nem árt hozzá valamelyest ismerni a '80-as évek legendás G1 rajzfilmsorozatát. Noha a képregények és a G1 nem ugyanannak a kontinuitásnak a részei, az IDW cuccok jelentős mértékben a rajzfilmeken alapszanak. Ez elsősorban a karakterdizájnon szembetűnő, amit (hála istennek) egy az egyben átemeltek a '80-as évekből. Ha csak a mozivásznon találkoztál a Transformerekkel, úgy szerintem sokkal kevésbé lesz élvezetes ez a kötet, mintha a rajzfilmeknek köszönhetően ismernéd a karaktereket. Főleg, mivel Michael Bay egyik legrosszabb húzása az volt, hogy elvette az Álcák személyes ismertetőjegyeit, és mindegyiküket egy kaptafa, szürke robotként ábrázolta. A G1 és az IDW nagyobb hangsúlyt fektet a szereplők kidolgozására, aminek köszönhetően sokkal jobban a szívünkhöz nőnek. Ha megkérdezel valakit, aki csak a filmeket látta, hogy ki a kedvenc Transformere, szinte biztos, hogy a 90%-uk Optimust, vagy Űrdongót mondaná, pedig van rajtuk kívül ezer másik karakter, akiknek ugyanannyira - vagy talán még jobban is kijárna a figyelem. 

A Transformers: IDW Collection Vol. 1. egy nagyszerű kötet, és kiváló belépési pont azoknak, akiknek a G1 után kedve támadt a képregényekkel is kísérletezni. Mára búcsút intünk az Autobotoknak és az Álcáknak, de nem végleg! Hamarosan a Merch Mánia rovatunkat is megrohamozzák az alakváltó robotok és hidd el, erről nem akarsz lemaradni! Emellett biztos, hogy hamarosan sort kerítek az IDW Collection sorozat második kötetére is. Ha kíváncsi vagy minderre, tudod mit kell tenned: Kövesd a MetaComix blogot!

Transformers: The IDW Collection Phase Two Vol. 1

Gyönyörű hardcover kiadásban a modern Transformers képregények 2. fázisa

Sokáig hezitáltam, mielőtt fejest ugrottam az IDW Alakváltókról szóló gyűjteményébe. Elsőre kicsit túlárazottnak tűnt, ami amúgy nem zavart volna egyetlen hosszabb, önálló képregény esetén, de mivel sorozatról beszélünk tudtam, hogy ha egyszer elkezdem, onnan nem lesz visszaút: Addig nem nyugszom amíg a polcra nem kerül a teljes széria.
A csomag megérkezése után viszont hamar meggyőződtem róla, hogy jó vásárt csináltam. 

Először is, minden túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy ez az egyik legszebb, legigényesebben összerakott hardcover, amit életemben láttam. A borító olyan masszív, hogy az a cybertroni háborút is túlélné. A legtöbb képregényemmel ellentétben ezt halál lazán be merném dobni egy táskába és hurcibálnám magammal egész nap, egyszerűen kizárt, hogy baja essen. Az illesztés hibátlan, a fekete selyemszalag könyvjelző páratlan eleganciát sugároz. Egyszerűen csúcsminőség. A gyűjtemény dimenzióiban is nagyobb, mint a hagyományos current size kiadások, de nincs túlméretezve sem. 

Ami viszont végleg meggyőzött, az a tartalom mennyisége. Az árért cserébe elsőre kevésnek tűnt a 290 oldal, de elég sokáig tartott átrágni magam rajta. Néhány tapasztaltabb vélemény alapján a Phase 2 szériával kezdtem. Az első volume tartalmazza a Death of Optimus Prime című one shotot, a More Than Meets The Eye számait 1–5-ig, valamint a Robots in Disguise sorozatot 1–6-ig. 

A sztori a Cybertront szétszakító polgárháború után játszódik. Az előzmények hiányában kicsit nehezebb volt felzárkóznom, de mikor nagyjából sikerült teljesen beszippantott a hangulat. Az IDW legjobb húzása, hogy teljesen kukázták az elavult „az Autobotok a jók, az Álcák pedig a rosszak” koncepciót, és megmutatták, hogy a köztük kialakult konfliktus sokkal bonyolultabb ennél. A „more than meets the eye” szlogen még sosem volt ennyire aktuális. Az Álcáknak is megvannak a saját morális értékeik, és a vágy, hogy azt tegyék, amit helyesnek vélnek. Az Autobotok pedig legalább olyan könyörtelenek tudnak lenni, mint ellenségeik, ha hatalmuk és a rend fenntartásáról van szó. A Transformerek idejétmúlt fekete-fehér világának eltörlésével lehetőség nyílt sokkal felnőttebb, modernebb történetek elmesélésére.

A fontosabb szereplők javát már jól ismerjük a ’80-as évek ikonikus G1 tévésorozatából, ami a mai napig az első helyet foglalja el a rajongók szívében. Nem véletlen, hogy a karakterdizájn is ezt veszi alapul. Ha Michael Bay is kicsit jobban odafigyelt volna az ilyen apróságokra a kilógó női testrészek helyett, akkor ma talán nem sorolnák a munkásságát a b kategóriás katasztrófafilmek közé. Ha valaki nincs képben a G1, vagy annak szereplőit illetően, annak kicsit nehezebb lesz megkülönböztetni egymástól a Transformereket, de ez aligha róható fel az alkotóknak, elvégre ezek a képregények a rajongók kemény magjának készültek. 

Az illusztrációk hozzák az elvárt hangulatot, az egyetlen dolog, amit kicsit hiányoltam, hogy nem adják kellően vissza a Transformerek monumentalitását. Ennek egyszerű oka, hogy a Földet nyomokban sem érinti a történet, így nem volt semmi, amihez képest nagyobbnak tűnnének. Ezért hát bármennyire szeretnék valamibe belekötni, sajnos ezt sem tudom felírni a negatívumok listájára.

A Transformers IDW Collectiont valószínűleg hiába ajánlanám a vérbeli fanatikusoknak, mivel ők már biztosan ismerik. Helyette ajánlom inkább mindenki másnak. Azoknak, akiknek tetszettek a mozifilmek, vagy pont hogy azoknak, akiknek nem, de adnának az Alakváltóknak egy újabb esélyt. Azoknak, akik ma is túláradó nosztalgiával gondolnak vissza a G1, vagy más későbbi sorozatokra. Azoknak, akiknek tetszettek a War for Cybertron és a Fall of Cybertron című videojátékok. Garantálom, hogy ez a sorozat nem fog csalódást okozni. 

Modern Transformers comics collected into a beautiful hardcover

I hesitated for a while, before I dived into Transformers IDW Collection. It seemed a bit overpriced at first, that normally I wouldn’t mind in a case of a single comic book. But since we’re talking about a large series I knew if I start, there’s no turning back: I’m not going to stop until there’s every volume on my shelf. Once the package arrived, I realized that I actually made a great deal.

First of all, this is one of the most beautiful, well put together hardcovers I’ve ever seen. The cover itself is so massive, it could survive the war for Cybertron. Unlike most of my comics, I’d dare to throw this book into a bag, and carry all day without fear, damage is impossible. The binding is perfect. The silk ribbon bookmark shows elegance, like no other. It’s simply top quality. The book is also bigger in it’s dimensions, than current size comics.

What convinced me even more, is the amount of content. For the price, 290 pages seemed too short, but it actually took me a while to finish. After the recommendations of some more experienced readers I started with the first volume of Phase 2, which collects the one-shot Death of Optimus Prime, More Than Meets The Eye issues #1–5, and Robots in Disguise issues #1–6. 

The story takes place after the war on Cybertron. Without the prequels it was a bit hard for me to catch up, but once I did I couldn’t stop reading. The greatest thing these IDW comics did was that they completely dumped the old, outdated „the Autobots are the good guys and the Decepticons are evil” concept, and showed us that their conflict is a lot more complicated than that. Or should I say „there’s more than meets the eye”? The Decepticons bave their own moral code and the desire, to do the right thing, and the Autobots can be just as ruthless, as their adversaries, when it comes to maintain their order. By erasing the once black and white world of the Transformers there’s the opportunity to tell modern stories to a more grown up audience. 

We already know the more important characters from the iconic G1 cartoon, which is still number one on every fanatic’s list. It’s no coincidence, that the character design are based on this ’80s classic. If Michael Bay payed more attention on little things like this instead of female bodyparts, then maybe his work were not be viewed as b category disaster movies. If you are not familiar with G1 or it’s characters, then it’s going to be a bit difficult to make difference between the Transformers. But it’s hardly a flaw, since these comics were made for the die hard fans. 

The illustrations deliver the classic Transformers vibe, the only thing I was missing is that they don’t show how monumetal cybertronians can be. The reason behind that is that none of the arcs are set on Earth, so there’s nothing that they seem big compared to. So even if I want to nag about something, I just can’t.

It would be pointless to recommend Transformers IDW Collection to hardcore fanatics, because they probaly know it already. So instead, I recommend it to everyone else. For those, who like the movies, or for those, who expected more from them. For those, who still feel the nostalgia, when they think of G1, or other tv series. For those who liked the War for Cybertron, and Fall of Cybertron videogames. I promise you, this series will not let you down.