Masters of the Universe: Revelation Part 2

A Netflix szerencsére nem váratott minket sokáig a Masters of the Universe: Revelation második felvonásával annak ellenére, hogy az első elég kemény negatív visszhangot kapott az eredeti '80-as évekbeli rajzfilmsorozat rajongóitól. A felháborodást még most sem értem teljesen, hiszen nagyszerű sztorit kaptunk, ami továbbgondolta és sokkal érettebben tálalta az eredeti koncepciót. Emellett elég nevetségesnek tartom mennyien nem látták, hogy az első öt epizód csupán csak a kezdet, és hogy még sokkal többet tartogat a széria, mint azt álmodni mertük volna. A Revelation készítői ráadásul azt is tudomásul vették, hogy a célközönségük több generációja is felnőtt a franchise születése óta, és meg sem próbálták az új sorozatot a mai gyermekbarát trendek közé beszorítani. Pedig akkor lett volna csak jogos a felháborodás! Kicsit szomorúan látom, hogy a tiszteletteljes hozzáállás ellenére mennyi 50 év feletti óriáscsecsemő hangoztatja büszkén az interneten, hogy "márpedig a '80-as években minden jobb vót!", az ilyen véleményeket pedig sorry, not sorry, de nem tudom egy másodpercig sem komolyan venni. Ugyanis míg az eredeti rajzfilmeknek tagadhatatlanul megvan a nosztalgikus bája, a modern korban már aligha állnák meg a helyüket - ellenben a Netflix féle Revelation-nel, ami ilyen téren csillagos ötösre vizsgázott. 

A történet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az ötödik epizód véget ért: Skeletor megszerezte He-Man kardját és ezzel elnyerte, amire mindig is vágyott: Grayskull várának erejét. Mindemellett súlyos sebet ejtett Adam Hercegen, társai pedig kis híján kővé dermedtek tehetetlenségükben. Mi lesz most Adam és Eternia sorsa? És ami a legfontosabb kérdés: Mihez kezd vajon Skeletor újdonsült hatalmával? 

Azt hiszem két dolgot már nyugodtan lelőhetek az elején, ugyanis sokak félelmével ellentétben Adam nem hal meg másodszor is a sztoriban, de ami ennél is érdekesebb, hogy nem Skeletor lesz a nagy ellenfele a sorozatnak. Hogy pontosan ki, azt nem spoilerezem el, legyen elég annyi, hogy egy új fenyegetés bukkan fel a már meglévő káoszban, ami ismét nem várt szövetségeket eredményez. A készítők egyébként remekül használják a karaktereket, ugyanis konkrétan az összes fontos szereplő átesik valamilyen fejlődésen, ami remekül viszi előre a cselekményt. Mindenesetre akik eddig amiatt hőbörögtek, hogy He-Man háttérbe szorult, azok most valamelyest fellélegezhetnek, bár alapvetően továbbra is Teela és Evil-Lyn köré épül a történet. Viszont most sokkal jobbak az arányok, ezúttal mindenkinek kijutott a reflektorfényből. 

Igazság szerint én már a Part 1-től is bőven megkaptam mindent, amire vágytam, de a második felvonás még azt is felülmúlta. Az egész elképesztően epikusra sikeredett, a sztori, a zene, a látvány, egyszerűen ordít mindenből, hogy a készítők mennyire imádják a franchise-t, és hogy a szívüket lelküket beleadták az egészbe. Persze nem hiányozhatnak az olyan béna klisék, mint amikor a szereplők a legnagyobb akció közben megállnak, hogy egy megható családi pillanatba sűrített motivációs hegyibeszéddel bátorítsák egymást, vagy épp az idétlen poénok Fisto nevével, ami lássuk be, manapság tényleg nem hangzik a legszerencsésebben. Kevin Smith meg sem próbálta tagadni mennyire várta, hogy elsüssön egy jó kis öklözős viccet, a megjelenés napján egyből ki is rakta a jelenetet a Facebookjára. Ennyi bugyutaság viszont bőven elfér, ugyanis ha ennél komolyabban venné magát a széria, akkor már épp azért nem lehetne komolyan venni. 

Az egyik legizgalmasabb újdonság a sorozatban Savage He-Man felbukkanása, akit egyébként már az előzetesekben is láthattunk - Ő Grayskull erejének nyers megtestesülése, amikor Adam a kard használata nélkül változik át. Mivel viszont a fegyver segít kordában tartani az erőt, anélkül teljesen elszabadul, ennek eredményeképp egy Hulkhoz hasonló szörnyeteg elevenedett meg a képernyőn, aki brutális pusztításra képes. Egyszerűen annyira metál volt az egész, hogy képtelen voltam nem imádni, számomra egyértelműen ez volt a széria egyik tetőpontja. 

Mindent egybevéve azt kell mondjam, hogy ez lett életem egyik legkedvencebb animációs sorozata, még Mark Hamillt is egészen sikerült megszoknom Skeletor hangjaként, bár azért kicsit még mindig azt érzem, hogy túltolja. Akárhogy is, ha egy hangos kisebbség miatt a Netflix nem ad szabad kezet Kevin Smith-nek a folytatáshoz, akkor biztosan nagyon mérges leszek. Ha nektek is bejön a Masters of the Universe: Revelation, légyszi menjetek fel az IMDB-re, hogy egy kicsit felhúzzátok az ottani gyászos és meg nem érdemelt alacsony pontszámot, karácsonyra pedig el ne felejtsétek meglepni magatokat néhány ütős Masterverse figurával, amikből valószínűleg hamarosan újabb darabokat is lelepleznek. Jómagam pedig hamarosan kézhez kapom a sorozathoz készült előzmény képregény összes számát, tűkön ülve várom, hogy beszámolhassak róla. :)

Masters of the Universe: Revelation (Netflix sorozat)

Végre valahára elérhetővé vált az általam legjobban várt idei Netflix produkció, a Masters of the Universe: Revelation, melynek írója és rendezője is a méltán híres Kevin Smith, ám a fogadtatás nem volt épp zökkenőmentes. Az új reboot finoman szólva is megosztóra sikeredett, valószínűleg sokan ezekben a percekben is dühös hozzászólásokat írnak a legkülönbözőbb filmes oldalakon és a közösségi médián. A kritikusokkal ellentétben a nézők jelentős része negatívan értékelte a látottakat, ami sajnos a sorozat pontszámain is meglátszik. De mégis mi siklott ennyire félre? Mivel vívta ki Kevin Smith a nép haragját? Előre bocsátom, hogy LESZNEK SPOILEREK A CIKKBEN, kérlek ennek tudatában olvass tovább!

A történet elején He-Man és Skeletor megvívta utolsó csatáját Grayskull várában, melyben mindketten elestek. Adam herceg apja, Randor király éktelen haragra gerjedt, miután értesült fia haláláról, és megtudta, hogy Adam és He-Man ugyanaz a személy volt. Mindenkit száműzött Eternosból, aki tudott a titokról, ám nem ő volt az egyetlen, akit megrázott a hír. Teela előtt ugyanis szintén rejtve maradt az igazság annak ellenére, hogy mindig vállt-vállnak vetve harcoltak He-Mannel. Gyász és keserű harag kíséretében hagyta hátra egykori életét, ám van valami, amiről nem tud:
Grayskull kardja ugyanis a végső ütközet következtében kettévált, és a két darab magába zárta Eternia varázserejének nagy részét. Az Univerzum azonban nem létezhet mágia nélkül, és szép lassan ugyan, de biztos pusztulás elé néz, hacsak valaki nem tesz valamit. A kard két darabja viszont szétszóródott, az egyik a holtak birodalmába (Subternia), a másik pedig a mennyországba (Preternia). Ismét eggyé kell kovácsolni a legendás fegyvert, hogy úja áthasson mindent a mágia, a közös cél érdekében pedig nem várt szövetségek szövődnek... 

Szóval ja. He-Man és Skeletor AZ ELSŐ EPIZÓDBAN MEGHALTAK, és pár emléket kivéve nem is igazán kerültek elő a történet végéig. A sorozat főszereplője így nem más lett, mint Teela, és röviden összefoglalva ez csapta ki a biztosítékot a rajongóknál. Sokan csak "Teela Shownak" gúnyolják a szériát, mivel nem arra számítottak, hogy háttérbe szorítják majd He-Man karakterét. A helyzeten az sem javít sokat, hogy Kevin Smith hazudott, amikor korábban beszélt a sorozatról, akkori állítása szerint szó sem volt róla, hogy Teela lesz a főhős. Most meg kiderült, hogy mégis, szóval mi tagadás lehetett volna jobb is a kommunikáció a készítők részéről. A Masters of the Universe: Revelation a rossz marketing iskolapéldája: Ha már az elején elárulták volna, hogy Teela lesz a középpontban, most valószínűleg senki sem hőbörögne, és nem egy szégyenteljes 5 alatti pontszám rontaná az összképet az IMDB-n. És bár valahol jogos a felháborodás, erős túlzásnak érzem az olyan fajta fröcsögést, hogy ez az egész micsoda woke szarság, csak mert egy nő lett benne a főszereplő. Értem én, hogy senki nem erre számított, viszont el sem tudom képzelni, milyen parányi mikropénisze lehet annak, aki ilyet leír az interneten, az egész fanbázisra rossz fényt vet ez a hozzáállás. 

Szóval igen, itt egy He-Man sorozat, amiben nem He-Man a főhős. Viszont tényleg rossz lenne? Hát rohadtul nem! Idejét sem tudom mikor szórakoztam utoljára ilyen jól sorozaton, hihetetlenül epikus utazás volt ez az öt epizód. Nosztalgikus, de mégis modern, a történet remekül meg lett írva, Teelának pedig igenis kijárt ennyi reflektorfény. A Masters of the Universe sosem kizárólag He-Manről szólt, nem véletlen, hogy nem csak az ő neve szerepel a címben. Oké, Teela túlságosan maszkulin külseje valószínűleg nekem sem lesz a kedvencem, de gondolom a készítők így akarták kihangsúlyozni, hogy ő azért mégiscsak egy harcos. A hősökkel szövetkező Evil-Lyn nálam totál ellopta a showt, egészen új oldaláról ismertem meg a karaktert, így kicsit sajnáltam is, hogy a történet végén visszatért a gyökereihez. Mindent egybevéve óriási érzelmi hullámvasút volt számomra ez az évad és csak azért tartottam vissza a könnyeimet, hogy a feleségem ne röhögjön ki, amiért egy kicseszett rajzfilmen sírok. Egyébként szegény semmit nem értett az egészből, szóval ne higgy annak aki azt mondja, hogy egyáltalán nem kell ismerned a franchiset ahhoz, hogy értsd mi történik. Ha nem vagy tisztában a karakterekkel, akkor nem érdemes nekivágnod a szériának, mindenképp zárkózz fel a klasszikusokkal.

Nem véletlen írtam évadot az előbb, mert bizony egyértelmű, hogy ez még csak az első felvonás volt. Őszintén szólva nem is értem miért nem látják ezt a hőbörgők, hogy a Revelation igazából valami sokkal nagyobb dolog kezdete, már ha a review bombing után a Netflix enged még bármit is elkészíteni Kevin Smithnek. Én őszintén remélem, hogy igen és biztos vagyok benne, hogy így He-Man is megkapná a neki járó rivaldafényt a későbbiekben. 

Egyetlen igazi negatívumot tudok megemlíteni a sorozat kapcsán, és el sem hiszem, hogy ezt tényleg leírom, de ez a gyenge láncszem nem más volt, mint Mark Hamill. A mester ugyanazt a "gonosz" orgánumot szedte elő, amit pl. Joker szinkronizálásánál is használ, viszont az bökkenő, hogy egyáltalán nem passzol Skeletor karakteréhez. Egyszerűen nem volt hiteles alakítás, pedig tudom, hogy más helyzetekben Hamill mindig brillírozik. Rossz szereposztás, nincs mit magyarázni rajta, lapozzunk. 

Beszéljünk inkább arról, hogy a Powerhouse Animation mennyire istentelenül kitett magáért. A Masters of the Universe: Revelation talán a leggyönyörűbb, legigényesebben kivitelezett rajzfilmsorozat, amit életemben láttam. A színek káprázatosak, elevenek, egyszerűen csodálatos, hogy mit alkottak. Egyébként korábban arra számítottam, hogy lesz itt majd mindenféle gore, meg kaszabolás, hogy egy kicsit a felnőttesebb irányba tolják majd el a franchiset, de semmi igazán durva nem volt, és ez jobb is így. Egy nagyobb gyerekkel szerintem már simán leülhetsz megnézni, biztosan imádni fogja.

Hőbörgés ide, review bombing oda, Kevin Smith és a Netflix igenis büszke lehet a Masters of the Universe: Revelation-re. Bízok benne, hogy lesz még folytatás, és hogy a jövőben kicsit okosabbak lesznek majd a promózásnál. Ja, és el ne felejtsem! Érkezik egy négy számos képregény előzmény is, ami a Dark Horse Comics égisze alatt jelenik meg, sőt, az első szám már be is szerezhető. Szóval az oldalon egészen biztosan nem ér még véget a Masters of the Universe láz, amint lehet szeretnék írni az előzményekről is! 

Zárásképp pedig itt a hőbörgőknek egy kis vicceskedős mém, ami viszont akárhogy is nézem, tűpontos:

 

He-Man and the Masters of the Multiverse by Tim Seeley, Dan Fraga, Richard Friend, Tom Derenick & Matt Yackey

Ha valaki régóta követ minket, az mostanra már biztosan rájött, hogy egyszerűen IMÁDOM a Masters of the Universe-t. Korábban már volt szerencsém írni az oldalon a könyvespolcom egyik legnagyobb ékkövéről, a csaknem 1500 oldalas He-Man Omnibusról, ami ráadásul sokáig az egyik legolvasottabb írásom volt a blogon. A cikkben elhangzott egy nagyon fontos információ is, mégpedig hogy A multiverzum koncepciója a Masters of the Universe világában is létezik. Külön univerzumnak számítanak a különböző képregények, animációs sorozatok, az 1987-es élőszereplős film, sőt, még az akciófiguráknak is külön realitása van. Tim Seeley ezt a témát maxolta ki a 2019-ben indult, hat számos Masters of the Multiverse című minisorozatban, méghozzá nem is akárhogy. 

A multiverzumban számos Eternia létezik, melyekben két dolog mindig változatlan: Skeletor csillapíthatatlan vágya, hogy megszerezze Grayskull erejét, és He-Man, aki mindig megállítja őt. Létrejött azonban egy furcsa anomália: Egy ellentétes világ, ahol He-Man a gonosz és Skeletor... Khm, bocsánat, KELDOR HERCEG a jófiú. Utóbbi azonban csatározás helyett csak idétlen csínytevésekre pazarolja idejét és varázserejét. Egy napon viszont Anti He-Man útra kelt, hogy a multiverzum összes He-Manjét lemészárolja, és megszerezze tőlük Grayskull kardját, és azok erejét egyesítse a sajátjával. Így történt hát, hogy az 1987-es, élőszereplős Masters of the Universe film He-Manje és az akciófigurák világának He-Manje felkereste Keldort, hogy segítsen nekik megállítani Anti He-Man ámokfutását. Hiszen ha Anti-Eterniában ő a gonosz, akkor Keldor csakis egy igazi hős lehet...

Igen, tudom, ez most így elsőre talán kissé soknak és bugyutának tűnhet (jó, kicsit tényleg az), de higgyétek el nekem, hogy a Masters of the Multiverse igazán zseniális és ambíciózus cucc. Bár Anti He-Man karakterébe nem szorult túl sok fantázia, Keldor mindenért kárpótol minket, akiről kiderült, hogy akár egészen jó arc is lehetne, ha a többi párhuzamos világban nem lenne egy hatalommániás őrült. Emellett He-Man (és a többi szereplő) számos ismert inkarnációja feltűnik a képregényben, többek között a kultikus 1983-as rajzfilmsorozat He-Manje is. A számomra igen kedves 2002-es reboot viszont valamiért kimaradt ebből a repertoárból, de igazából annyira lekötött a történet, hogy ez egy pillanatig sem szegte kedvemet. 

Mindent egybevéve az az érzésem a Master of the Multiverse-el kapcsolatban, mintha Tim Seeley fogta volna az összes szeretetét, amit a franchise iránt valaha érzett, és belegyúrta volna ebbe az egy történetbe. Ilyesmit utoljára Chip Zdarsky Pókember képregényeinél éreztem, és azt kell mondjam, hogy az ilyen sztorik miatt érdemes igazán comic nerdnek lenni. Az írónak ráadásul remek humora van, és parádés öniróniával világított rá a franchise azon hibáira, amik miatt igazából csak még inkább szeretjük azt. Emellett sikerült összeollóznia elemeket úgy ismertebb DC és Marvel eventekből, hogy a darabokból mégis valami új és nagyszerű dolog szülessen. Hiszen láttunk már nem is egy multiverzumot, párhuzamos világokból elszabadult gonosz hasonmásokat, de ezt így, ebben a formában még soha, és ez a lényeg. 

A rajzok szintén nagyon igényesek, ráadásul az 1983-as rajzfilmsorozat univerzumát látvány szempontjából is sikerült egy az egyben visszaadni az oldalakon. Szinte már nevetséges, hogy milyen rohadt jól mutatnak a klasszikus karakterdizájnok és színek a papíron, remélem, hogy még lesz alkalmam látni hasonlót. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy a DC nagyon is komolyan veszi a Masters of the Universe franchiset és annak fan bázisát. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy náluk jobb helyen valószínűleg senkinél sem lehetnének a képregényes jogok. 

A Masters of the Multiverse több, mint kötelező minden He-Man fannak függetlenül attól, hogy melyik inkarnáció a kedvence. Ez az a fajta a fan service, aminek épp az a lényege, hogy minden rajongót lenyűgözzön. Remélem még megörvendeztet minket hasonló képregényekkel a DC, azt meg még inkább, hogy Kevin Smith is hamarosan hírt ad a készülő anime sorozatról. Már alig várom!

Merch Mánia #6 - Skeletor különkiadás

Aki követi az alternatív trendeket, az biztosan találkozott már a Killstar nevű ruhamárkával, ami az egyik legjobb választás, ha talpig feketében éled az életed. A feleségem rendszeresen vásárol tőlük, elég jó minőségűek a cuccaik, bár a legtöbb termékükkel úgy voltam, hogy nem igazán passzolnak az én stílusomhoz. Egészen mostanáig, ugyanis nemrég dobtak piacra egy Skeletoros kollekciót, amiben nem csak pólók és ruhák, de táskák és egyéb kiegészítők is vannak. Fiúk/lányok egyaránt válogathatnak kedvükre, én most csak a kínálat töredékéről hoztam nektek egy rövidke bemutatót. 

"Not Nice" póló

100% pamut, szitanyomással készült póló. A minta élőben is pont olyan élénk, mint a képen, kézzel jól tapintható, kb. külön réteget képez a ruhán. Tapasztalatból tudom, hogy a mintáik tartósak, nem kopnak, szóval biztos, hogy jó ideig hordhatod őket. Persze azért vedd figyelembe, hogy csak hideg vízben, 30 fokon mosható, szárítógépbe rakni pedig nem ajánlott. Mi alacsony hőfokon azért szoktuk szárítani őket, és eddig semmi bajuk nem lett. A nejemnek van néhány Killstar pólója, amik évek óta megvannak, de még ma is újnak látszanak.

Zokni 

Kevertszálas anyagból készült, 69% pamut, 26% nylon, 5% elasztán. Csak egy méretben kapható, ami elvileg mindenkinek jó kell legyen. Ezt teszteltük is, nekem 41-es lábam van, a feleségemnek pedig 35-ös, mindkettőnknek jól áll.

Bögre

Mosogatógépben mosható kerámia bögre. Óriási, 450ml folyadék fér bele. Kávézáshoz, teázáshoz, vagy amihez csak akarod. Ha van MOTU rajongó ismerősöd, ez kiváló ajándék is lehet. Nem ez az első bögrénk tőlük, a régebbiek is remekül bírják, csak ajánlani tudom.

Kérlek vegyétek figyelembe, hogy a kollekció limitált, ha valami elfogyott, nem lesz belőle utánpótlás. Ennek fényében én a helyetekben sietnék, szóval katt IDE a vásárláshoz. 💀 

Merch Mánia #4 Masters of the Universe különkiadás

A múltkori nagysikerű Masters of the Universe cikkem után két dologban voltam biztos: Hogy nagyon szeretnék még többet írni a témában, és hogy országomat adnám néhány MOTU figuráért. Utóbbira vicces módon a feleségem beszélt rá, pedig ő általában nem rajong ezekért a játékokért. Gyakori ez, hogy én kinézek valami apróságot, ő meg rávágja, hogy akkor már inkább rendes, nagy szobrokat vegyek (semelyikőtöknek ne legyen rosszabb házassága!). A múltkor viszont épp a Netflixen néztük a The Toys That Made Us című műsort, amiben többek között a He-Man játékok is saját epizódot kaptak, és megtetszettek neki. Rengeteg izgalmas infóval szolgált ez a sorozat, de az egyik ezek közül kifejezetten bizarr: 

TUDTÁTOK, HOGY SKELETOR KARAKTERÉT EGY IGAZI HULLA IHLETTE!? 

A Mattel egyik dizájnerét, Mark Taylort gyerekkorában érte a trauma: Egy kaliforniai karnevál egyik attrakciója egy elvarázsolt kastély volt, ahol mindenfélével ijesztgették a népeket. Mark az egyik sarkon befordulva egy felakasztott múmiával találta szembe magát, utólag így nyilatkozott az esetről:

"Abban a pillanatban tudtam, hogy igazi. Több, mint 60 évvel később néztem a Discovery Channelt, és kiderült, hogy tényleg egy valódi halott fickó volt a Long Beach Pike-on! Minden gyanúm beigazolódott!"

A múmia nem más volt, mint Elmer McCudy, egy törvényen kívüli bandita, aki egy rendőrséggel kialakult tűzharc során vesztette életét 65 évvel azelőtt, hogy megtalálták az elvarázsolt kastélyban. 1911-ben egy vonatrablást követően a Kansasi határnál bujkált, ám végül rátaláltak és lepuffantották. A hulla egy temetkezési vállalkozóhoz került, ám ő nem akarta eltemetni, helyette inkább kiállította sajátos reklám gyanánt. Szépen felöltöztette, koporsóba állította, fegyvert adott a kezébe... A test valóságos kis látványosság lett, míg egy nap beállított egy férfi, aki McCudy testvérének vallotta magát, és kérte a temetkezési vállalkozót, valamint a sheriffet, hogy hadd vigye el bátyját egy rendes temetésre. A férfi azonban nem rokon volt, hanem a karnevál vezetője, onnantól pedig sok-sok évtizeden keresztül hurcibálták magukkal a megboldogult Elmert.

Beteg egy sztori, viszont nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen a '80-as évek egyik legikonikusabb gonosztevője. Ha szeretnél többet tudni az esetről, illetve azokról az eseményekről, amik a Masters of the Universe ötletéhez vezettek, javaslom nézz bele a The Toys That Made Us-ba a Netflixen, tényleg remek kis műsor, ráadásul más jövőbeli cikkeimhez is ihletet adott.

Na de beszéljünk végre a figurákról, valamint egy pólóról, amit már szintén régóta meg akartam mutatni nektek!

Super7 Masters of the Universe figurák (Skeletor & Prince Adam)

Ez a kollekció igazi retro nyalánkság, amit az arra fogékonyak imádni fognak! Ez az eredeti 1982-es Masters of the Universe figurák hivatalos újrakiadása. Fontos azonban, hogy licenszelt termékekről van szó: A franchise továbbra is a Mattel tulajdona, de a gyártás egy időre átkerült a Super7-höz, ami ugyanakkor egyáltalán nem ment a minőség rovására. A széria méltó utódja a '80-as évekbeli figuráknak, még ha nem is teljes mértékben ugyanazok. Az alap viszont megegyezik, és minden változtatás, amit eszközöltek csak minőségibb, rajzfilmszerűbb hatást kelt.
A kollekció minden figurája 14 cm magas, a férfi karakterek mind ugyanolyan izompacsirták, míg a női szereplők természetesen jóval karcsúbbak. Skeletor szinte elkerülhetetlen volt, hogy a polcomra kerüljön, viszont nem bírtam ki, hogy ne mindjárt két darabbal gazdagítsam a gyűjteményemet: He-Man és titkos alteregója, Adam herceg közül végül az utóbbi vásárlása mellett döntöttem, azon egyszerű okból, hogy Adam ruhája különleges, bársony hatású anyagot is tartalmaz. Arca és alkata egy az egyben megegyezik hősi énjével, csak az outfit és a fegyvereik színe az, ami eltér. A csomagolás is iszonyat retro, kicsit sajnáltam is kibontani őket, de már csak azért is ki kellett, hogy tényleg jobban szemügyre tudjam venni a figurákat. Nem árt tudnod azt is, hogy ez a kollekció már valószínűleg nem sokáig lesz elérhető, ugyanis hamarosan visszakerül a gyártás a Mattelhez. Szinte a nyakamat tenném rá, hogy a Netflixnél jelenleg készülő Masters of the Universe: Revelation című animéhez vadonatúj, modernebb figurák érkeznek majd, amiket a nagy múltú játékgyártó cég már valószínűleg nem szívesen bízna másra. A Super7 bejelentett még egy Battle Cat, valamint egy Panthor figurát ehhez a sorozathoz, mielőtt még minden jog visszakerülne a Mattelhez. Szóval azt javaslom, hogy még most vásároljatok be ebből a szériából, elég valószínű, hogy én is veszek még néhányat, mert egyszerűen imádom őket. A dobozon határozottan kihangsúlyozták, hogy ezek nem játékok, hanem gyűjtői darabok, és hogy csak 14 éves kor felett ajánlják őket. Először kicsit szigorúnak éreztem ezt, de kibontás után rájöttem, hogy bizony jogos a figyelmeztetés. A figuráknak ugyanis vannak részei, amik kissé sérülékenynek tűnnek, ha én kaptam volna gyerekként ilyet, az első lett volna, hogy elhagyok róluk valamit, aztán ment volna a sírás-rívás.

Egy szó, mint száz, ezek nagyon jópofa kis figurák, minden MOTU rajongónak érdemes beszereznie legalább egyet! A bábuk jelenleg 9.990 Ft-ba kerülnek a Fantasmaniaban.

80sTees Skeletor póló

Ezzel a márkával sokáig szemeztem, mielőtt bármit vásároltam tőlük, az áruk ugyanis némileg borsosnak mondható. Ez a póló jelenleg 32 dollárba kerül (kb. 11.000 Ft), viszont korántsem ez a legdrágább termékük. Mikor megérkezett, kibontás után egyből szúrós ecetszag csapott meg, ráadásul a minta is kicsit tapadós érzést keltett. Ekkor már némileg aggódtam, hogy vajon jó vásárt csináltam-e. Kérdéses volt, hogy tényleg megért-e ennyit ez a minta, vagy rövid idő után elkezd majd leperegni, mint egy Pom-Bär macis tetoválás. Ezt kivizsgálandó úgy döntöttem, hogy hordom pár hónapig a pólót, mielőtt írnék róla. Legnagyobb megelégedésemre Skeletor számtalan mosás után is ugyanolyan élénk, mint újkorában! A szeme szinte világít, egyértelműen ez a ruhatáram egyik ékköve. 

Az 80sTees oldalán rengeteg egyéb licenszelt mintát lehet találni, ezek jelentős része képregényes, filmes, rajzfilmes, tv sorozatos, ráadásul nem csak a 80-as évekből. Ha geek ruházatra vágysz, szerintem ennél jobb helyet keresve sem találsz, itt aztán tényleg minden van, egyszerűen brutális a választék.

Ez volt mára a Merch Mánia, de ne csüggedjetek, biztos nem most olvastatok utoljára a Masters of the Universe-ről az oldalon. Reményeim szerint hamarosan rátérek a DC jelenleg futó Masters of the Multiverse képregényére, emellett a Netflix is biztos hamarosan megszellőzteti az első látnivalókat a készülő animéjükből. Már alig várom! :)

He-Man and the Masters of the Universe Omnibus

Végre! Majdnem egy éve tervezem már, hogy megírom a cikket erről a vaskos kötetről, és csak azért tolódott el idáig, mert egyszerűen képtelenség volt egyben ledarálni az egészet. Hiszen közben azért mást is olvastam, hogy legyen tartalom a blogon, ha csak erre fókuszáltam volna, akkor valószínűleg hetekig nem tudtam volna miről írni. Most viszont végre elérkezett az idő, hogy nagyító alá vegyük a Masters of the Universe Omnibust, ami a DC Comicsnál megjelent összes He-Man képregényt tartalmazza 1982-től 2017-ig. De előbb következzen egy kis He-Man történelem!

A Mattel 1982-ben rukkolt elő a Masters of the Universe ötletével, miután a játékgyártó cég 1976-ban elutasította a Star Wars figurák gyártását. Miután látták a Star Wars sikereit persze rájöttek, hogy mekkora hülyeséget csináltak, viszont ezzel egy egészen újfajta versengés indult az akciófigurák piacán. A '80-as években több pletyka is szárnyra kapott, miszerint He-Man karakterét Conan a Barbár ihlette, valamint hogy a Mattel szerződést is kötött a film készítőivel. Ám végül sosem kerültek gyártósorra a Conan figurák, mivel a cég el akarta kerülni a vádaskodást, hogy meztelenséget és erőszakot bemutató filmeken alapuló játékokat készítenek gyerekeknek. Hangsúlyozom, hogy ezek csak pletykák, nem tények. Az viszont biztos, hogy a Conan jogainak birtokosai, a CPI beperelte a játékgyártó céget és azzal vádolta őket, hogy lemásolták a karaktert. A bíróság viszont a Mattel javára döntött, akik megnyerték a pert. Bár van hasonlóság, akkor is tagadhatatlan, hogy a Masters of the Universe alapjaiban más, mint a Conan, mind karakterek, mind az őket körülölelő világ tekintetében. Ráadásul a MOTU a fantasy elemek mellett egy jókora adag science fiction dózist is kapott, ezzel igazán eredetivé téve Eterniát. A Mattel a figurák gyártása mellett szerződést kötött a DC Comics-al, akik a képregényekért feleltek, de az igazi áttörést a kultikus 1983-as rajzfilmsorozat hozta meg. Ezt követően született egy nem túl szerencsés élőszereplős feldolgozás is, majd csaknem 20 évvel később, 2002-ben egy animációs reboot is napvilágot látott. Ez utóbbi volt az első találkozásom a Masters of the Universe világával, Adam herceggel, Skeletorral és a többiekkel, és alighanem ez az egyik legjobb emlékem a Cartoon Network fénykorából. Noha a fordításokért kijárt volna néhol egy tockos a szinkronstúdiónak, azért összességében elmondható, hogy egész jó munkát végeztek. 



Amikor tavaly bejelentette a Netflix, hogy animét csinálnak a Masters of the Universe-ből úgy ujjongtam, mintha megint tíz éves lennék, aztán még annál is inkább, mikor megtudtam, hogy Kevin Smith és a Castlevania animátorai állnak a projekt mögött. Menet közben bejelentettek egy másik, CGI animációs sorozatot is, amiről azt nyilatkozták, hogy valamivel családbarátabb produkció lesz, amivel a fiatalabb közönséget szeretnék bevonzani. Régóta tudjuk már azt is, hogy egy újabb élőszereplős film is tervben van, amiről ritkán szállingóznak csak a hírek, és akkor is csak annyi, hogy rosszul haladnak a munkálatok. Engem ez utóbbi személy szerint teljesen hidegen hagy, szerintem a MOTU amúgy sem igazán live-action alapanyag, a magam részéről minden bizalmam Kevin Smithben és csapatában van. Már csak az a kérdés, hogy tud-e még 2020-ban is releváns lenni a Masters of the Universe? Az Omnibus kötet után egyértelmű igen a válasz.

Mielőtt mélyebben belemennénk a tartalomba, ejtsünk pár szót a könyv dimenzióiról: A Masters of the Universe Omnibus egy 1496 oldalas, 4,3 kilós szörnyeteg (nem vicc, lemértem), ami mellett nagyanyáink képes bibliájának deluxe kiadása sem tűnik már annyira vastagnak. Szinte már nevetségesen nagy, amit csak tetéz azzal, hogy a legtöbb Omnibus kiadáshoz hasonlóan szélességét és magasságát tekintve is termetesebb, mint a current size képregényméret. Ezekből adódóan nem kimondottan a legkényelmesebb olvasmány, ráadásul a brutális oldalszám miatt erősen tartok tőle, hogy egyszer majd megadja magát a kötés, és búcsút int egymásnak a könyv és a borító. A kiadó helyében én 2 részre bontottam volna ezt a Omnibust, szerintem úgy is lett volna rá kereslet, de azért valahol megértem, hogy így döntöttek. Ha csak ránézel a kötetre, egyből tiszteletet parancsol és érzed, hogy a készítők bizony nem szarral gurigáztak. A porvédő borításon hősünk a régi intrókból is ismert, klasszikus pózban látható, a kemény fedél pedig egy epikus, Skeletorral vívott harc zseniálisan elkapott pillanatát örökítette meg festői részletességgel.

A kötet tartalmazza a He-Man and the Masters of the Universe, a DC Universe vs. Masters of the Universe, az Eternia has Fallen, a He-Man: Eternity War, A He-Man/Thundercats, valamint az eredeti '82-es képregények összes számát. A történeteket olyan íróknak köszönhetjük, mint Geoff Johns, Keith Giffen, Rob David, Dan Abnett, és még sorolhatnám. A rajzolók listája még ennél is hosszabb, de most nem sorolnék fel mindenkit egyenként, mert sosem érnék a cikk végére.

A kötet a tartalmazza a karakterek jelentős részének erdettörténetét, bevallom, nekem ezek tetszettek a legkevésbé. És ezzel nem azt mondom, hogy rosszak, mert az a durva, hogy nem igazán van az Omnibusban olyan rész, amit ne szerettem volna. Miután sok sok év kihagyás után visszarázódtam Eternia világába, és végignéztem az első grandiózus He-Man vs. Skeletor összecsapást, a dolgok a DC Universe vs. Masters of the Universe crossovernél kezdtek igazán izgalmassá válni. A címből könnyen ki lehet következtetni, hogy pontosan miről is van szó, ami pedig őszintén meglepett, hogy milyen jól működik a két világ keresztezése. A sztori bővelkedik izgalmas karakterekben, emlékezetes pillanatokban, bármennyit el tudnék viselni még hasonló crossoverekből.

A kötet fénypontja egyértelműen az Eternity War, melyben a főgonosz szerepében ezúttal nem Skeletor, hanem Hordak tetszeleg, kinek hatalma még az övét is meghaladja. Sőt: Skeletor az Omnibus jelentős részében sokkal inkább antihős, mintsem gonosztevő, csak hogy aztán később ismét kivillantsa foga fehérét. Az Eternity War eseményeiben fontos szerepet játszik She-Ra is, aki nem más, mint He-Man testvére. Annak idején neki is volt saját sorozata, amit én személy szerint nem ismerek, a képregények viszont kifejezetten megszerettették velem a karaktert.

A He-Man/Thundercats crossoverről szerintem mindent elmond, hogy annak ellenére is imádtam, hogy soha életemben nem láttam egyetlen Thundercats epizódot sem. Ezek után viszont kifejezetten kedvet kaptam hozzá! A történetben Skeletor és a Thundercats legnagyobb gonosztevője egyesítik erőiket, hogy megszerezzék Grayskull erejét. He-Man és a macskák vezére, Lion-O összefognak, hogy megállítsák őket, amiből igazán nagyszerű kis kaland kerekedik. A Cartoon Network egyébként épp mostanában igyekszik kiherélni a Thundercats franchise maradékát egy gyalázatos reboot keretében. Nem tudom hogy, kinél vannak pontosan a jogok, de én a helyükben inkább hasonszőrű képregények felé venném az irányt, mert ez viszont nagyszerű volt!

A gyűjteményre általánosságban jellemző, hogy tele van remekül megírt csavarokkal. A szereplők előszeretettel szúrják hátba egymást, máskor pedig pont abból lesz szövetséges, akiről nem is gondolnánk. A karakterek fejlődése szintén példátlan, Grayskull várának védelmezői hosszú utat tesznek meg a több, mint 1000 oldalon, de ez épp ugyanúgy igaz ellenségeikre is. Az egész kötet egy óriási, epikus utazás a modern fantasy/sci-fi világába, ahol a jó és a rossz harca soha nem ér véget. Máshol ezt a két végletre egyszerűsített koncepciót egyáltalán nem biztos, hogy szeretném, hiszen nem lehet minden fekete-fehér. A Masters of the Universe viszont olyan zseniálisan tálalja, hogy inkább legendákba illő, mintsem elcsépelt. Amellett, hogy a karaktereket is sokkal jobban megismerjük, Eternia világáról és annak történetéről szerzett ismereteink is jelentősen bővülnek. Továbbá megtudtuk azt is, hogy a klasszikus képregények, a modern DC-féle Masters of the Universe, valamint a különböző animációs sorozatok mind külön univerzumok - magyarán mind eltérnek kontinuitás szempontjából. A multiverzum koncepciója tehát a MOTU világában is létezik, ami nagyon fontos, hiszen nemrég indult a Masters of the Multiverse című képregénysorozat, ami ebbe a kötetbe értelemszerűen nem került bele, mivel még jelenleg is fut.

A Masters of the Universe Omnibus az egyik leggyönyörűbben illusztrált képregénygyűjtemény, amit életemben láttam. Eternia még sosem volt ilyen szép, a számtalan felvonultatott művész pedig mind hozzátett valamit a maga stílusában. A csatajelenetek lélegzetelállítóak, a színek káprázatosak, szerintem az alkotók is imádtak ezeken az illusztrációkon dolgozni. A preview képekkel ezúttal nagy bajban voltam, hiszen majd 1500 oldal anyagából kellett válogatnom, legszívesebben csak az arcotokba tolnám az egész kötetet. A '80-as évekből megmaradt képregények természetesen látványra is nagyon retrók, ugyanakkor pont emiatt kimondottan szórakoztatóak.

Ha annak idején láttál részeket bármelyik Masters of the Universe rajzfilmsorozatból, és tetszett a koncepció, úgy érdemes ennek a termetes Omnibusnak a vásárlásán elgondolkodnod. Ha pedig kifejezetten rajongsz He-Man világáért, egy pillanatig ne habozz tovább, garantálom, hogy ez lesz a könyvespolcod egyik legnagyobb ékköve. Ár/érték arány szempontjából is ez a kötet a legjobb választás, sokkal jobban megéri, mint külön-külön levadászgatni a TPB-ket/füzeteket, majd még időrendbe is tenni őket. Nem lesz olcsó befektetés, de hidd el nekem, hogy minden pénzt megér. Ha Kevin Smith anime sorozata csak feleennyire epikus lesz, akkor azt hiszem bátran kijelenthetem: Most igazán jó He-Man rajongónak lenni!

Ja és persze, majd elfelejtettem:

"BY THE POWER OF GRAYSKULL! I HAVE THE POWEEEER!"