Batman: Three Jokers #1-3 by Geoff Johns, Jason Fabok & Brad Anderson

Végre, ez a nap is eljött. Elérkeztünk a 2020-as év legfontosabb kritikájához, és nem tagadom, iszonyatosan vártam, hogy megírhassam ezt a cikket. Ami nem is csoda, hiszen szóban forgó képregényünkhöz a legkedvencebb íróm és az iparág egyik legtehetségesebb rajzolója álltak össze, hogy elmélyítsék a DC Univerzum egyik legnagyobb rejtélyét, ami már a 2015-ös Darkseid War című sztori óta nem hagyta nyugodni az olvasókat. Ebben az eventben hintette el ugyanis Geoff Johns, hogy nem is egy Joker létezik, hanem mindjárt három, ám egészen mostanáig egyetlen képregény sem boncolgatta még csak felületesen sem ezt a kérdést. Mondanom sem kell tehát, hogy a Three Jokers-t a bejelentésétől fogva iszonyatosan nagy hype lengte körbe, ám a megjelenés sajnos elég sokat csúszott, amire az idei járvány is rátett még egy lapáttal. Most viszont, hogy végre a teljes sztori kiadásra került végre kideríthetjük, hogy a DC Black Label legújabb üdvöskéjének vajon sikerült-e megfelelnie a magas elvárásoknak. A cikk minimális spoilereket tartalmaz, de azért igyekszek nem mindent lelőni.

Történetünk, mint ahogy az bizonyára senkit nem lep meg, Gothamben játszódik, ahol a város különböző pontjain három gyilkosság történt egy időben. Ez még önmagában nem lenne furcsa, csakhogy a szemtanúk mindhárom helyszínről a Bűn Bohóc Hercegét látták elmenekülni. A rendőrség nem érti hogy lehetett Joker egyszerre három helyen, így Batmant is bevonják a nyomozásba, akihez hamarosan Batgirl és Red Hood is csatlakozik...

Mielőtt belevetnétek magatokat a Three Jokers-be előtte nem árt megcsinálnotok a házi feladatot, és elolvasnotok néhány meghatározó Batman sztorit, vagy legalább nagy vonalakban utánanézni, hogy miért fontosak. Ezek nem mások, mint a Death in the Family, a Killing Joke, és az Under the Hood. Ezekből mind készült animációs film is, ám azok közül csak az Under the Hood feldolgozását tudom igazán jó szívvel ajánlani, a másik kettőt érdemesebb inkább fellapozni. Mivel azonban tényleg alapvető sztorikról van szó, ezért bízok benne, hogy a többségetek már valószínűleg olvasta őket, ha viszont nem, akkor nem javaslom, hogy megfelelő kontextus nélkül nekivágj a Three Jokers-nek. 

Jason Fabok a megjelenés előtt nem sokkal adott némi háttérinfót a három Jokerről, és hogy miben is különböznek pontosan:

"A legfontosabb talán mind közül a golden age Joker, akit mi "Bűnöző Jokernek" hívunk, és aki nem igazán mosolyog. Ő egészen 1940-ig, a Batman legelső számáig nyúlik vissza, ami tele volt olyan ijesztő panelekkel, ahol fapofával néz. Ezzel rengeteget játszottunk, az eredmény pedig így sokkal parább. Ő egy hideg, számító verziója Jokernek, aki egy igazi bűnözőzseni.

Aztán ott van a "Bohóc Joker". Ő a klasszikus megtestesülése a karakternek, aki hangos és mindig poénkodik. Mint az a Joker, akit a kései '40-es, '50-es évek képregényeiben láthatsz, igazán mókás figura.

Végül ott van a modern változat, akit mi "Komédiás Jokernek" hívunk. Ő az, aki a Killing Jokeban is szerepelt. Pszichotikus és egyszerűen gonosz. Mindig mosolyog és mellette vihorászik. Sokat játszottam azzal, ahogy annak idején Brian Bolland rajzolta a karaktert.

Egyszóval mind egyedi, ugyanakkor mégis olyan, mintha egymás részei lennének. Ezzel a rejtély kicsit még rejtélyesebb lesz."

Na már most, szerintem a készítőknek nem igazán sikerült elmélyítenie a "Bohóc" és a "Komédiás" közti különbséget, talán az utolsó számban éreztem csak igazán az eltéréseket. Ha választanom kell, akkor egyértelműen a "Bűnöző" Joker sikerült legjobban a háromból, akitől tényleg felállt a szőr a hátamon. Őszintén remélem, hogy később mások is előszedik még őt, tényleg iszonyatosan creepy az a végtelen nyugalom, ami árad belőle.

A három Joker összejátszik a közös cél érdekében, ami ezúttal sem más, mint Batman amúgy is nyomorúságos életének még tovább keserítése. Ami érdekes, hogy létrejött közöttük egyfajta hierarchia, melynek tetején a Bűnöző Joker áll. Számomra ez azért volt fura, mert egyik Joker sem az a típus, aki bárkitől eltűri a főnökösködést, ha pedig mégis, akkor az általában csak színjáték, és előre borítékolható az árulás. Szerencsére ezt a készítők is így gondolták, és idővel aztán be is következett az elkerülhetetlen. De vajon ki fordult ki ellen? 

A történet előhozta Red Hood sötét oldalát, és a főszereplők között emiatt kialakult konfliktusra is nagy hangsúlyt fektet a képregény. Batgirl karakterének lényegét is sikerült remekül eltalálni, sőt, talán sosem szíveltem még annyira Barbarát, vagy láttam őt olyan erősnek, mint ebben a sztoriban. Felmerült bennem ugyanakkor a kérdés, hogy hol volt Nightwing, vagy épp Damian a Three Jokers eseményei alatt, ám valahol értem, hogy miért csak Batgirl és Red Hood segítette a nyomozást. Olyan karakterekre volt szükség, akiknek Joker életre szóló traumát okozott, ilyen feltételek mellett pedig aligha lehetett volna náluk alkalmasabb szereplőket találni. 

Na de a kérdés, hogy vajon megérdemelte-e a Three Jokers a felhajtást, tényleg van-e olyan jó, mint ahogy azt vártuk? Igen, igen, és ezredszerre is igen! Telis-tele van hátborzongató pillanatokkal, amiket biztos, hogy nem felejtek el egyhamar. Pedig bevallom, eleinte aggódtam kicsit, mivel a sztori némileg megosztotta a közönséget, és olvastam azért negatív véleményeket is szép számmal. Ennek oka, hogy nem igazán kaptunk válaszokat, ugyanis továbbra sem tudunk igazából semmit a három Jokerről. Kik ők? Honnan jöttek? A rejtély továbbra is rejtély maradt, ez pedig érthető, ha valakinek piszkálja a csőrét. Mindössze a "Komédiás" Jokerről kaptunk némi infót, ami kicsit át is írta azt, amit a Killing Joke után tudni véltünk róla, de ez még mindig kb. a nullával egyenlő. Engem ez személy szerint nem zavar, szerintem mindig is az tette izgalmassá Jokert, hogy nem ismerjük az eredetét, és a történet szempontjából igazából lényegtelen is ez az információ. 

Kicsit tovább növelte az aggályaimat, amikor a sztori elején ismét végig kellett néznem a Wayne gyilkosságot - igen, mááár megint - ám szerencsére ezúttal indokolt volt. A történetben fontos szerepet játszik ugyanis Joe Chill, aki nem más, mint aki kioltotta Thomas és Martha Wayne életét abban a bizonyos sikátorban. De vajon mi dolga a Bűn Bohóc Hercegeinek Mr. Chill-el? Miféle beteges játékot űznek ezúttal? 

Jason Fabok iszonyatosan kitett magért, és egyértelműen látszik, hogy tényleg ez a rajzoló karrierjének eddigi legfontosabb állomása. A Three Jokers messze az egyik leggyönyörűbben illusztrált képregény, amit valaha láttam, ami látványvilágát tekintve is sokat merített a Killing Joke-ból. Még az az egy panel is megbocsátható, amikor Batgirl jobb lábára véletlenül a bal lábfeje került, ennyi hiba szerintem bőven belefér. A borítók is mind brutál jól néznek ki, alig várom, hogy megérkezzenek a dedikált példányaim. 

Batman és Joker fanok, örömmel jelenthetem, hogy megérte várakozni. A Three Jokers kötelező olvasmány mindenkinek, akit valaha is foglalkoztatott a Joker mítosz, ugyanakkor fontos, hogy senki várjon tőle válaszokat. Hiszen itt épp az a poén, hogy a poén elmarad. 

Joker - A szomorú bohóc tragédiája

Joaquin Phoenix Golden Globe díjat nyert a Jokerben nyújtott alakításáért, amihez őszintén gratulálok neki, ugyanis szerintem max az ő színészi játéka miatt érdemes megnézni a filmet. Nem tagadom, kb. azóta nem érzem Todd Phillips mozija körül a hype-ot, hogy egy éve bejárták az internetet az első látnivalók, amiken a "főhős" a legkisebb mértékben sem hasonlított önmagára. Rólam tudni érdemes, hogy a Batman: A rajzfilmsorozaton nőttem fel, és hogy számos képregényt elolvastam, amiben szerepel a karakter, ennél fogva nagyon kényes vagyok arra, amikor illetéktelen kezek próbálnak meg hozzányúlni. A többséggel ellentétben nem is rohantam fejvesztve jegyet váltani a premierre, viszont azóta volt alkalmam megnézni itthon a filmet. Sajnos a látottak semmit sem változtattak a korábbi véleményemen. Szokásos pro-kontra kritika helyett úgy döntöttem inkább pontokba szedem, hogy mi is a bajom a Jokerrel: 

• A készítők hozzáállása a közönséghez 

Nálam valahol ott szakadt el igazán a cérna, amikor egy külföldi lapnak azt nyilatkozták a készítők, hogy ez egyébként nem képregényfilm, és hogy ők valójában ki nem állhatják ezt a műfajt. Ez már önmagában paradox dolog kicsit, hiszen hogy lehet valami nem képregényfilm, ha közben felhasználják hozzá a képregényes karaktereket/helyszíneket? Sajnos itt azonban nem álltak meg, bátorkodtak hozzátenni azt is, hogy amúgy gyerekesnek tartják a képregényrajongókat. Na itt álljunk meg egy kicsit! Csak szerintem gusztustalan ez? Belerángatjuk a filmünkbe a DC Univerzum karaktereit a magasabb bevétel miatt, aztán pedig kritizáljuk az igazi fanatikusokat? És lássuk be, kit érdekelt volna ez a film, ha nem kapcsolódik valamilyen formában a mostanában trendinek mondható képregényvilághoz? A "Szomorú bohóc tragédiája" feleennyi bevételt sem hozott volna, nevezzük inkább Jokernek, kiegészítjük az álcát pár Batman karakterrel és bumm! Kész az év legjobban várt filmje! Hát nem zseniális? Ez az egész egy igazán ravasz, de annál kevésbé szimpatikus marketing fogás volt. Ráadásul a készítők pontosan tudták, hogy az úgynevezett fanok többségének rajongása már nem terjed el addig, hogy tényleg el is olvassanak bármit ezekről a karakterekről. A Joker minden tiszteletet mellőz a source material és a kisebbségben lévő képregénygyűjtők felé, mégis állva tapsolt hozzá mindenki. Miért? Mert a többségnek már az is bőven elég volt, hogy látták Nolan, vagy Zack Snyder filmjeit. Ezt semelyik másik franchise esetében nem merték volna megcsinálni. Ha annak idején ilyen szinten kiforgatták volna pl. a Harry Pottert, ott nem takarózhattak volna azzal a készítők, hogy "dehát ez a mi újraértelmezett verziónk, aminek amúgy semmi köze a könyvekhez és különben is, az olvasás béna!". Ízekre szedtek volna bárkit ennek a feléért is. Todd Phillips azonban jól tudta, hogy a közönség nagy részének más filmeken kívül nincs semmilyen összehasonlítási alapja, de ami még rosszabb, hogy valószínűleg neki sincs. 

• Nolanizmus 

Nekem ne mondja senki, hogy Todd Phillipsnek nem a Sötét Lovag Trilógia, és annak "realizmusa" adta a legnagyobb ihletet a Joker készítésénél. És persze, fel lehet tenni a kérdést: Mégis miért várok képregényhű alkotást, amikor ez nem képregényfilm? Ezzel viszont ismét csak visszajutunk a korábbi paradoxonunkhoz: Ha ez nem képregényfilm, akkor miért kellett felhasználni a képregényes karaktereket? 
Tagadhatatlan, Christopher Nolan filmtörténelmet írt a Sötét Lovag trilógiával, ám a kérdés, hogy vajon tényleg jót tett-e ezzel nekünk? A probléma ugyanis az, hogy sem a Warner, sem Zack Snyder, sem pedig Todd Phillips nem tud elszakadni a 10 évvel ezelőtti DC filmektől. Máig annak sikerét próbálják meglovagolni, míg végül egy nap már nem ad több tejet a csontsoványra fogyott tehén. A jövőben sokkal inkább szeretnék olyan lazább hangulatú, képregényhűbb alkotást látni, mint a Shazam, minthogy valami nagyon mélynek álcázott, bullshit mondanivalóval telepakolt, "realista" filmet nézzek. 

• Nevetségesen rossz sztori 

Rendben, oké, vonatkoztassunk el minden képregénytől, filmtől, animációs sorozattól, mindentől ami Batman, DC, vagy bármi, ami ezekhez kapcsolódik. Nehéz lesz, de megpróbálom, nézzük most csak a sztorit. 

A városban egyre jobban kezd elmérgesedni a helyzet az átlagember és az elit között. A többség számára (teljesen érthetetlen okból) a polgármesteri címért kampányoló Thomas Wayne szimbolizálja az őket kizsákmányoló felső réteget, pusztán azért, mert gazdag. Tudnék egy rakás embert mondani, akit ilyen szituációkban százszor előbb előszednék, kezdve az Egyesült Államok elnökével, vagy legalább egy olyan polgármesterrel, aki már be is töltötte a hivatalát. Thomas Wayne ezzel szemben még csak meg sem lett választva, teljesen indokolatlannak érzem, hogy bárki bármiért őt tegye felelőssé. Mindeközben Arthurnak elgurul a gyógyszere, kinyír három gyereket a metrón amit az emberek valamiért úgy kezelnek, mintha legalább korunk legnagyobb hőstettét hajtotta volna végre. Ha még tényleg valami pénzeszsák úrigyerekekkel bánt volna el, akiket annyira gyűlöl a dühös tömeg, de lássuk be, az igazán kitömött arcok nem metróval utaznak. Mindenesetre ez nagyon tetszik a népeknek, szóval mindenki Pagliaccinak maszkírozva forradalomnak álcázott vandalizmusba kezd, aminek az ég világon semmi értelme, de azért kitöltötték vele a film azon részeit, ahol nem a főszereplő nyomorát kellett néznünk. A nézők pedig bólogatnak, hogy "hát igen, a mai társadalom, meg a gazdagok/szegények közötti ellentét", én pedig csendesen sírva a kezembe temetem az arcomat, hogy egyáltalán hogy képes bárki bekajálni ezt a borzalmas sztorit, vagy a való világban élő társadalom helyzetéhez mérni. És akkor jött a sokak számára előre nem látható csavar: LEHET HOGY JOKER ÉS BATMAN TESTVÉREK. Komolyan? Ennyi? Ezt sikerült kitalálni? EZ A LÉTEZŐ LEGISZONYATOSABB, LEGBÉNÁBB, LEGSZÁNALMASABB KLISÉ, AMIVEL FILMEKBEN VALAHA TALÁLKOZTAM. És persze a hab a tortán, amit már a film megjelenése előtt hónapokkal megjósoltam: ISMÉT VÉGIG KELLETT NÉZNÜNK THOMAS ÉS MARTHA WAYNE HALÁLÁT. Mááár megint. Oh Jézusom. *csendesen zokog* 

• Arthur Fleck, a bűnözőzseni? 

Joker eredettörténetétől legalább annyit elvárna az ember, hogy bemutassa miképp lett belőle igazi criminal mastermind, aki mindig egy lépéssel előtted jár. Todd Phillipsnek ez sajnos nem sikerült, ugyanis a film megnézése után egy percig nem tudom elhinni, hogy Arthur akár csak egyetlen bankrablást is meg tudna tervezni. Azt pedig még inkább nem, hogy egy ilyen figura valaha is problémát jelentene Batman számára. Amellett, hogy Joker alapvető jellemvonásait nem sikerült semmiben sem visszaadni, az intelligenciája is súlyos csorbát szenvedett. Most őszintén, mondjon bárki egy értelmes magyarázatot arra, hogy Arthur mégis mivel lenne képes összerántani egy működőképes alvilági szervezetet, ahol ő lenne a góré, és nem lépne egyből valaki a nyakára? Na ugye. 

• A film elvette a karakter lényegét 

Ami végképp meggyőzött róla, hogy Todd Phillipsnek fogalma sincs mibe nyúlt bele, az az, ahogyan megpróbálta elmélyíteni a címszereplőt és megmagyarázni, hogy ő miért olyan, amilyen. Ezzel nem is lett volna gond, csak hát ehhez nem ártott volna ismerni is a karaktert. Joker azért csinálja amit csinál, mert csak szórakozik! Nem azért mert a világ olyan rideg és kegyetlen, vagy mert nem törődik vele senki, és brühühü. Neki. Ez. Csak. Móka. Ettől veszélyes, ettől kiszámíthatatlan, mert fogalmad sincs mi jár éppen a fejében. És nem, nem azért nevet, mert tourette szindrómája van, hanem mert viccesnek tartja a káoszt és a szenvedést, amit okoz. Azzal, amit Phillips csinált, számomra értelmét vesztette a karakter, hiszen pont az a lényege, hogy a tetteire nincs ésszerű magyarázat. 

Mindent egybevéve a Joker szerintem a 2019-es év legtúlértékeltebb filmje, és ami számomra a legfájóbb, hogy a közönség és a szakma nem csak hogy jóváhagyta, de még díjazta is a készítők ignoráns hozzáállását. Őszintén remélem, hogy a DC-nek is sikerül hoznia még egyszer azt, amit a Marvelnek, hogy egyszerre képes megszólítani a hozzám hasonló, véres kezű, mindent ízekre szedő képregényrajongókat és azokat is, akik egyszerűen csak kikapcsolódni ültek be a moziterembe. 
A Metacomix blogon egyébként mindig a képregények lesznek előtérben, soha nem a filmek, így őszintén remélem, hogy egy ideig most nem is nagyon kell foglalkoznom velük. Viszont annyira túlzásnak éreztem a Joker körüli eszement felhajtást, hogy lehetetlennek éreztem nem beleállni a témába. Legközelebb a szokásos képregénykritikával készülök, már ha ezek után marad még olvasóm. :)

Joker by Brian Azzarello & Lee Bermejo

Meglepően gyakran fordul velem elő, hogy pont olyan képregények nem nyerik el a tetszésemet, amiket a rajongók sokszor a legjobbak között emlegetnek. Rengeteg ilyen példát tudnék felhozni, amiket valószínűleg sokan meghökkentőnek vélnének, de hogy spóroljak a karakterekkel, most nem kezdenék bele ilyen jellegű felsorolásba. Talán majd egy külön cikkben, aminek az lesz a címe, hogy "Az X legtúlértékeltebb képregény, amit valaha olvastam". Az viszont biztos, hogy Brian Azzarello és Lee Bermejo képes novellája, a Joker kiemelkedő helyet foglal majd el ezen a listán, a Bűn Bohóc Hercegét középpontba helyező történet sajnos sokkal többet ígér, mint amit teljesíteni tud, ráadásul bőven találtam benne rajongói szemmel kifogásolható részeket. A sztori amúgy az idén indult A Legendás Batman sorozat részeként magyarul is megjelent, de az Eaglemoss ellenszenves üzletpolitikája, valamint a DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény köteteiben tapasztalt hitvány minőség miatt nem rohantam fejvesztve az újságoshoz, + mostanában amúgy is egyre jobban hajlok a digitális képregényolvasás felé. Na de térjünk vissza a Jokerhez!

Jokert kiengedték az Arkham Elmegyógyintézetből, mondván nem szorul több kezelésre (wtf, már az első oldalnál ráncolnom kell a homlokomat?). A kapu előtt az egyik embere vár rá, név szerint Jonny Frost, akinek a szemszögéből követjük végig az eseményeket. Autóba szállnak, és elindulnak, hogy Joker ismét kezébe vegye a város alvilágának irányítását, mindezt persze nem feltétlenül békés keretek között, főleg, hogy a főnök kicsit morcos mindazért, ami a távollétében történt.

Hogy ki volt az a megveszekedett idióta, aki kiengedte Jokert a gyogyóból sajnos nem derül ki, de ez tényleg csak a legkisebb probléma. A sztori igazából abszolút középszerűnek mondható, főleg, hogy Azzarello sokkal inkább a "főhős" karakterrajzára összpontosított ahelyett, hogy egy épkézláb történetet próbált volna meg elmesélni. És persze bekövetkezett az, amitől mindig tartok, ha valaki hozzányúl a karakterhez: Túl-tol-ta. A képregény végtelenül hatásvadász, és minden szegmensében arra emlékeztet minket, hogy ez a Joker mennyire durva arc, mennyire ijesztő, na meg persze mennyire pszichopata, csak hogy ez utóbbit véletlenül se hagyjam ki. Nem azt mondom, hogy ez életem legrosszabb olvasmánya, de ékes példája annak, amikor az író nem érti annak a karakternek a lényegét, akiről írnia kellene. És sajnos nem csak Jokerrel volt ez a helyzet.

A történetben ugyanis szerepelnek más Batman ellenfelek is, például Gyilkos Krok, Pingvin, Kétarc, Rébusz és Harley Quinn. Harley egyáltalán nem tartozik a kedvenc DC karaktereim közé, persze elismerem, hogy egy jó író kezében neki is megvannak a maga pillanatai. A Sean Murphy féle White Knight például a jelenlegi első számú kedvenc Batman sztorim, és ebben Harleynak nem kis szerepe volt. Az általános tapasztalatom ugyanakkor mégis az, hogy legtöbb esetben kifejezetten irritál szegény, viszont azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd pont ez fog hiányozni. Ugyanis míg a legtöbb történetben Harley be sem tudja fogni a száját és imád idegesítő lenni, Azzarello történetében EGY MUKKOT NEM SZÓL, teljesen felesleges díszítőelemként van csupán jelen, már-már én érzem sértőnek az egészet. Ha valamire jó volt ez a sztori, az az, hogy mostantól sokkal jobban fogok örülni az elviselhetetlen Harleynak, mint korábban bármikor. Aztán ott van még Kétarc, akinek szintén semmi más jellemvonását nem sikerült azonkívül kihangsúlyozni, hogy két arca van, azt meg már végképp nem értettem, hogy Rébusz miért néz ki úgy, mintha összegyúrták volna Kurt Cobaint és Elton Johnt.

Ha valamiért érdemes beszerezni a képregényt, akkor azok Lee Bermejo illusztrációi, a művész tényleg nagyon odatette magát a Joker készítésénél. Sikerült egy nagyon egyedi, komor atmoszférát megteremtenie, amit elsősorban a kontrasztok kihangsúlyozásával ért el. A rajzoló összegyúrta a Heath Ledger és Cezar Romero által játszott verziók jellegzetességeit, ami a végeredményt látva egyáltalán nem volt rossz ötlet. Az alkotópáros esetében amúgy nem példátlan ez a szerencsétlen felállás, legutóbb a Batman: Damned kapott hasonló értékeléseket, miszerint bár nagyon szép, de történet szempontjából nem tud sokat nyújtani.

Ha azt hitted ez lesz a legjobb Joker képregény a világon, hát tévedtél. De ne csüggedj, bőven lesz még olvasnivaló, és az is biztos, hogy a Bűn Bohóc Hercege számtalanszor szerepel majd még a MetaComix blogon.