X-Force #1-12 by Benjamin Percy

Ha valamiért különösen megérte előfizetnem a Marvel Unlimited-re, az az, hogy így végre lehetőségem nyílt egyesével ledarálni a House of X/Powers of X utáni Dawn of X címeket anélkül, hogy mélyebben a zsebembe kéne nyúlnom. És bizony bőven van mit behoznom és tagadhatatlan, hogy az applikáció nélkül valószínűleg sosem szántam volna rá magam ilyen tetemes mennyiségű kontent elolvasására. X-Men, Marauders, Excalibur, Wolverine, Hellions... Megszámolni se tudom hány sorozat indult az elmúlt években és kicsit aggódom is amiatt, hogy egyszerűen nem lesz időm mindenen átrágni magam, ami érdekel. Az X-Men után úgy döntöttem, hogy a Benjamin Percy által írt X-Force lesz a következő, aminek nekivágok, és perpillanat nehezen tudom elképzelni, hogy ennél jobban választhattam volna. 

A történetben Xavier professzor merénylet áldozata lett Krakoa szigetén, ám mivel a mutánsok rájöttek hogyan cselezhetik ki a halált, így szerencsére nem kellett sokáig nélkülözniük őt. Az viszont számtalan kérdést felvet, hogy a támadók miképp voltak képesek landolni a szigeten, kijátszva a szó legszorosabb értelmében vett élő és lélegző védelmi hálót. Az ügy felettébb kényes, ráadásul hőseinknek anélkül kell megtalálniuk a válaszokat, hogy egy nemzetközi konfliktus kirobbanását kockáztatnák. Épp ezért ismét megalakul az X-Force: Egy válogatott mutánsokból álló különleges egység, akik képesek anélkül végrehajtani bármilyen akciót, hogy akár csak egyetlen nyomot is hátrahagynának... 

Az újraalakult X-Force lényegében nem más, mint a mutáns C.I.A., akiknek legalább annyira feladata a hírszerzés, mint az, hogy szép csendben kiiktassanak bármilyen fenyegetést, ami Krakoa nemzetére veszélyes, vagy ártalmas lehet. Mindenképp muszáj megemlítenem, hogy mennyire imádom a szereplőket és a köztük végbemenő csapatdinamikát: Az X-Force vezetője Bestia, aki Sage segítségével a szigetről irányítja az alakulatot, melynek tagjai Rozsomák, Domino, Kid Omega és Jean Grey. Mindemellett olyan karakterek is meghatározó szereplői a történetnek, mint Black Tom Cassidy, Forge, vagy épp Kolosszus. 

Hőseink azonban nem tudják mibe másztak bele, ugyanis a merényletért a Xeno nevű mutánsellenes terrorista csoport a felelős, akik ráadásul biológiailag módosított szuperkatonákkal szállnak szembe Krakoka lakóival. Lényegében két lábon járó szuper-Frankenstein szörnyetegekről beszélünk, akiket direkt úgy raktak össze, hogy képesek legyenek mutánsokat gyilkolni. A történet előrehaladtával számos sötét titokra fény derül, és örömmel konstatálom, hogy a Percy-féle X-Force kellőképpen brutális, véres és pezsdítően erőszakos. Minderre még rátesz egy lapáttal a kellemesen trippy látványvilág, ami a többi Dawn of X címet is jellemzi. Őszintén szólva ezt a szériát sokkal jobban élvezem, mint a Jonathan Hickman által írt, zászlóshajónak számító X-Men-t, Percy stílusra ugyanis sokkal olvasóbarátabb és itt lényegesen több jut az akcióból. 

Az olvasást pont az X of Swords nevezetű event előtt fejeztem be, ami összeköti az addig megjelent, párhuzamosan futó Dawn of X címeket. Mielőtt azonban arra rátérek, szeretnék többet is elolvasni a már említett szériákból - a Marauders és a Wolverine például kifejezetten csábító. Ugyanakkor nagyon jókat hallottam a Hellions és az Excalibur számairól is - ha te már olvastad ezek közül bármelyiket, írd meg Facebookon, hogy melyik volt a kedvenced! ;)

X-Men: Schism by Jason Aaron

Sikeresen megszegtem az újévi fogadalmam, ugyanis nem csak hogy azóta sem folytattam Chris Claremont klasszikus X-Men képregényeit, de azt sem bírtam megállni, hogy közben ne lapozzak fel valami modern sztorit a Marvel mutánsainak főszereplésével. És bármennyire is értem miért istenítik máig Claremont történeteit, egyszerűen nem bírom sokszor elviselni azt a végtelenül idejétmúlt és terjedelmes stílust, ami a '70-es/'80-as évekbeli munkásságát jellemzi. És ez a bökkenő az X-Mennel: Hiába ismered az alapkoncepciót, nagyon sok sztori kíméletlenül megköveteli, hogy tisztában legyél a franchise és annak karaktereinek csaknem 60 éves és végtelenül bonyolult történelmével, másképp egy csomó mindent nem fogsz érteni. Szép lassan viszont kezdek rájönni, hogy ez olyasmi, amit el kell fogadni. Mert bármennyire szeretném, egyszerűen nincs kapacitásom több száz füzetnyi retro képregényen átrágni magam, amiket már annyira megkoptatott az idő, hogy örülök, ha csak a felét élvezem. De hogy ezért egyáltalán ne olvassak X-Ment? Ugyan már. Kiválasztottam hát azt az eventet, amivel már amúgy is elég régóta szemeztem, és el se hiszem, hogy mennyire ráhibáztam: A Schism című sztorinál ugyanis keresve sem találhattam volna jobb belépési pontot, ha fel akarok zárkózni a 2010 után megjelent X-Men képregények terén, ráadásul mindezt anélkül, hogy olvasás közben akár csak egyszer is a Google segítségével próbálnék meg értelmet nyerni az egészből. 

A történetben Küklopsz és Rozsomák egy fegyverkezési konferencián vesznek részt, ahol a világ legtöbb országa képviselteti magát. Scott beszédében felszólalt a mutáns-gyilkos őrrobotok leszerelése mellett, ám ekkor a lehető legrosszabb dolog történt: Váratlanul felbukkant egy pszichikus képességekkel bíró mutáns-terrorista, aki nem csak hogy belemászott a világ vezetőinek fejébe, de az összes mocskot kimondatta velük, amit ott talált, mindezt persze kamerák előtt. Küklopsz tervei egy másodperc alatt romba dőltek, a világon ismét eluralkodott a pánik, újult erővel lángolt fel a gyűlölet a mutánsok ellen, ráadásul az évek óta porosodó őrrobotokat is újra aktiválták. Az X-ek szerte a bolygón felveszik a kesztyűt az elavult gyilkológépek ellen, ám Scott bizonyos döntései ismét kiélezik az ellentétet közte és Rozsomák között... 

Végtelenül imádtam ezt az egész koncepciót, azt pedig különösen, hogy végre egy olyan X-Men képregényt tartottam a kezemben, ami egyszerűen követhető, akciódús, és hogy az összes fontosabb karakterrel találkoztam már valamilyen formában. Azt nem tudom még most sem eldönteni, hogy nevetséges, vagy inkább zseniális, hogy a szálakat végig egy 12 éves gyerek mozgatja, aki ráadásul a Hellfire Club új Fekete Királya is lett, de igazából mindegy is. Az egész sztori teljesen magával ragadott és összességében pontosan ezt az élményt keresem, amikor fellapozok egy X-Men képregényt - és amit ennek ellenére sajnos csak ritkán kapok meg.

Az egyszerűsége ellenére egyébként fontos vízválasztó a Schism, ugyanis a képregény eseményei végül az X-Men kettészakadásához vezettek. A csapat egyik fele megmaradt Küklopsz vezetése alatt Utópia szigetén, míg a másik Rozsomákot követte, aki titokban újra megnyitotta a Xavier intézetet. Megjegyzem, számomra a sztori egyik tetőpontja volt, ahogy az író feltépte a már begyógyultnak hitt régi sebeket a két karakter között, hiszen itt jóval többről van szó, mint hogy Scott és Logan stratégiai kérdésekben nem értenek egyet. A két csapat 2011-ben két különálló címet is kapott, az egyik a szintén Jason Aaron által írt Wolverine & the X-Men, a másik pedig a Kieron Gillen nevével fémjelzett The Uncanny X-Men.

Nem is szaporítom tovább a szót, hanem kerek perec kimondom: A Schism egy tökéletes X-Men képregény mind látvány, mind történet szempontjából. Ha még csak ismerkedsz a Marvel mutánsaival, és inkább a modern történeteket preferálod a klasszikusokkal szemben, akkor ezt a sztorit neked találták ki. A folytatásról mindenképp hallani fogsz még a blogon, így már csak az a kérdés, hogy te kinek az oldalán állsz? Küklopsz, vagy Rozsomák?