Réges-régen, egy nem is olyan messzi galaxisban, mielőtt még George Lucas aláírta volna a négy csillió dolláros szerződést a Disneynek, létezett egy Star Wars Expanded Universe, más néven a Star Wars Legendák, ami azóta már nem része a kánonnak. Hogy az ebből a korszakból származó regények/képregények mennyire öregedtek jól, arról megoszlanak a vélemények, az viszont tagadhatatlan, hogy sokat hozzátettek a franchise-hoz. Mivel viszont a Marvel valamiért nem igazán kedveli sem az előzmény-trilógiát, sem pedig a kedvenc Jedi lovagomat, Qui-Gon Jinnt (amennyire én tudom, eddig csak az Age of Republic egyik számában szerepelt), ezért kénytelen voltam a Dark Horse kiadónál megjelent Legendák képregényekből válogatni, ha róla akartam olvasni. Kis keresgélés után a Star Wars Omnibus: Rise of the Sith című kötet mellett döntöttem, ami két történetet is tartalmaz az Obi-Wan/Qui-Gon párosról, ezek pedig nem mások, mint a The Aurorient Express, valamint a Last Stand on Ord Mantell. A gyűjtemény természetesen több képregényt is tartalmaz, de ma csak erről a két sztoriról lesz szó.
A The Aurorient Express története a Yorn Skot bolygón játszódik, ahol egy luxus felhőcirkáló vészes sebességgel süllyed a mérgező atmoszférában. Szerencsére Qui-Gon és Obi-Wan épp a közelben járt, így nyomban a hajó segítségére siettek. Mindössze 84 perc áll rendelkezésükre, hogy visszanyerjék az irányítást a cirkáló felett, és megmentsék a meglehetősen gyanúsan viselkedő kőgazdag utasokat, ám mindeközben az is kiderült, hogy bomba van a fedélzeten...
Őszintén bevallom, hogy elég kellemetlen élmény volt ez a történet, ugyanis ez volt életem első olyan Star Wars képregénye, aminél egy fikarcnyi Star Wars érzésem sem volt. Inkább érződött fan fictionnek, mint hivatalos sztorinak. A helyzeten Lucas Marangon illusztrációi sem javítottak különösebben, nem viccelek, a cirkálón utazó idegen lények leginkább a Spongyabob háttérszereplőit juttatták eszembe. Nem mondom, hogy totál élvezhetetlen volt a sztori, de most már kezdem érteni, hogy miért kritizálják sokan máig az EU-t. Mindez közelében sincs annak a minőségnek, ahogyan a Marvel kezeli jelenleg a franchise-t, és az igazat megvallva ezek után nem is vártam sokat a folytatástól.
Szerencsére kellemesen csalódtam, ugyanis a Last Stand on Ord Mantell minden szempontból jobban vizsgázott. A történet öt évvel a Baljós Árnyak előtt játszódik, amikor is egy szállító hajó valamilyen rejtélyes okból nem érte el úticélját, Coruscant-ot. Valorum kancellár Qui-Gont és Obi-Want küldte az űrbe, hogy találják meg a hajót, és derítsék ki, hogy mi történhetett. A nyomozás a messzi és törvénytelen Ord Mantell bolygóra vezeti őket, ahol mindenki fegyvert visel, ráadásul a Jediket sem látják épp szívesen. Hamarosan kiderül, hogy ez nem véletlen, ugyanis egy Jedi imposztor tartja rettegésben a helyieket...
Ezt a sztorit sokkal jobban élveztem, mint a The Aurorient Express-t, mind a történet, mind a látvány sokkal profibbra sikerült. Azért nem nevezném kiemelkedőnek sem, ráadásul ez még mindig nincs a Marvel Star Wars képregényeinek szintjén (amit lássunk be, nehéz is megugrani), de összességében nem egy rossz darab. Mindenképpen jár a pacsi a készítőknek, amiért sikerült remekül visszaadniuk a mester és a padawan kapcsolatát, plusz Valorum jelenlétének is örültem, még ha nem is szerepelt sokat a történetben. Qui-Gon ráadásul nem szarral gurigázik, hezitálás nélkül megteszi azt, amit kell, emellett a sztori érdekes morális kérdéseket is felvet, ami elgondolkodtatja az olvasót - és amikből a mester és a tanítvány is sokat tanulhat.
Bár nem volt hibátlan ez a két sztori, azért örültem, hogy viszontláthattam az egyik kedvenc Star Wars karakteremet, akit manapság méltatlanul hanyagolnak. Remélem, hogy a Marvelnél is érzik a hiányát, és hamarosan megörvendeztetik egy hosszabb Qui-Gon történettel a rajongókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése