Végre! Majdnem egy éve tervezem már, hogy megírom a cikket erről a vaskos kötetről, és csak azért tolódott el idáig, mert egyszerűen képtelenség volt egyben ledarálni az egészet. Hiszen közben azért mást is olvastam, hogy legyen tartalom a blogon, ha csak erre fókuszáltam volna, akkor valószínűleg hetekig nem tudtam volna miről írni. Most viszont végre elérkezett az idő, hogy nagyító alá vegyük a Masters of the Universe Omnibust, ami a DC Comicsnál megjelent összes He-Man képregényt tartalmazza 1982-től 2017-ig. De előbb következzen egy kis He-Man történelem!
A Mattel 1982-ben rukkolt elő a Masters of the Universe ötletével, miután a játékgyártó cég 1976-ban elutasította a Star Wars figurák gyártását. Miután látták a Star Wars sikereit persze rájöttek, hogy mekkora hülyeséget csináltak, viszont ezzel egy egészen újfajta versengés indult az akciófigurák piacán. A '80-as években több pletyka is szárnyra kapott, miszerint He-Man karakterét Conan a Barbár ihlette, valamint hogy a Mattel szerződést is kötött a film készítőivel. Ám végül sosem kerültek gyártósorra a Conan figurák, mivel a cég el akarta kerülni a vádaskodást, hogy meztelenséget és erőszakot bemutató filmeken alapuló játékokat készítenek gyerekeknek. Hangsúlyozom, hogy ezek csak pletykák, nem tények. Az viszont biztos, hogy a Conan jogainak birtokosai, a CPI beperelte a játékgyártó céget és azzal vádolta őket, hogy lemásolták a karaktert. A bíróság viszont a Mattel javára döntött, akik megnyerték a pert. Bár van hasonlóság, akkor is tagadhatatlan, hogy a Masters of the Universe alapjaiban más, mint a Conan, mind karakterek, mind az őket körülölelő világ tekintetében. Ráadásul a MOTU a fantasy elemek mellett egy jókora adag science fiction dózist is kapott, ezzel igazán eredetivé téve Eterniát. A Mattel a figurák gyártása mellett szerződést kötött a DC Comics-al, akik a képregényekért feleltek, de az igazi áttörést a kultikus 1983-as rajzfilmsorozat hozta meg. Ezt követően született egy nem túl szerencsés élőszereplős feldolgozás is, majd csaknem 20 évvel később, 2002-ben egy animációs reboot is napvilágot látott. Ez utóbbi volt az első találkozásom a Masters of the Universe világával, Adam herceggel, Skeletorral és a többiekkel, és alighanem ez az egyik legjobb emlékem a Cartoon Network fénykorából. Noha a fordításokért kijárt volna néhol egy tockos a szinkronstúdiónak, azért összességében elmondható, hogy egész jó munkát végeztek.
Amikor tavaly bejelentette a Netflix, hogy animét csinálnak a Masters of the Universe-ből úgy ujjongtam, mintha megint tíz éves lennék, aztán még annál is inkább, mikor megtudtam, hogy Kevin Smith és a Castlevania animátorai állnak a projekt mögött. Menet közben bejelentettek egy másik, CGI animációs sorozatot is, amiről azt nyilatkozták, hogy valamivel családbarátabb produkció lesz, amivel a fiatalabb közönséget szeretnék bevonzani. Régóta tudjuk már azt is, hogy egy újabb élőszereplős film is tervben van, amiről ritkán szállingóznak csak a hírek, és akkor is csak annyi, hogy rosszul haladnak a munkálatok. Engem ez utóbbi személy szerint teljesen hidegen hagy, szerintem a MOTU amúgy sem igazán live-action alapanyag, a magam részéről minden bizalmam Kevin Smithben és csapatában van. Már csak az a kérdés, hogy tud-e még 2020-ban is releváns lenni a Masters of the Universe? Az Omnibus kötet után egyértelmű igen a válasz.
Mielőtt mélyebben belemennénk a tartalomba, ejtsünk pár szót a könyv dimenzióiról: A Masters of the Universe Omnibus egy 1496 oldalas, 4,3 kilós szörnyeteg (nem vicc, lemértem), ami mellett nagyanyáink képes bibliájának deluxe kiadása sem tűnik már annyira vastagnak. Szinte már nevetségesen nagy, amit csak tetéz azzal, hogy a legtöbb Omnibus kiadáshoz hasonlóan szélességét és magasságát tekintve is termetesebb, mint a current size képregényméret. Ezekből adódóan nem kimondottan a legkényelmesebb olvasmány, ráadásul a brutális oldalszám miatt erősen tartok tőle, hogy egyszer majd megadja magát a kötés, és búcsút int egymásnak a könyv és a borító. A kiadó helyében én 2 részre bontottam volna ezt a Omnibust, szerintem úgy is lett volna rá kereslet, de azért valahol megértem, hogy így döntöttek. Ha csak ránézel a kötetre, egyből tiszteletet parancsol és érzed, hogy a készítők bizony nem szarral gurigáztak. A porvédő borításon hősünk a régi intrókból is ismert, klasszikus pózban látható, a kemény fedél pedig egy epikus, Skeletorral vívott harc zseniálisan elkapott pillanatát örökítette meg festői részletességgel.
A kötet tartalmazza a He-Man and the Masters of the Universe, a DC Universe vs. Masters of the Universe, az Eternia has Fallen, a He-Man: Eternity War, A He-Man/Thundercats, valamint az eredeti '82-es képregények összes számát. A történeteket olyan íróknak köszönhetjük, mint Geoff Johns, Keith Giffen, Rob David, Dan Abnett, és még sorolhatnám. A rajzolók listája még ennél is hosszabb, de most nem sorolnék fel mindenkit egyenként, mert sosem érnék a cikk végére.
A kötet a tartalmazza a karakterek jelentős részének erdettörténetét, bevallom, nekem ezek tetszettek a legkevésbé. És ezzel nem azt mondom, hogy rosszak, mert az a durva, hogy nem igazán van az Omnibusban olyan rész, amit ne szerettem volna. Miután sok sok év kihagyás után visszarázódtam Eternia világába, és végignéztem az első grandiózus He-Man vs. Skeletor összecsapást, a dolgok a DC Universe vs. Masters of the Universe crossovernél kezdtek igazán izgalmassá válni. A címből könnyen ki lehet következtetni, hogy pontosan miről is van szó, ami pedig őszintén meglepett, hogy milyen jól működik a két világ keresztezése. A sztori bővelkedik izgalmas karakterekben, emlékezetes pillanatokban, bármennyit el tudnék viselni még hasonló crossoverekből.
A kötet fénypontja egyértelműen az Eternity War, melyben a főgonosz szerepében ezúttal nem Skeletor, hanem Hordak tetszeleg, kinek hatalma még az övét is meghaladja. Sőt: Skeletor az Omnibus jelentős részében sokkal inkább antihős, mintsem gonosztevő, csak hogy aztán később ismét kivillantsa foga fehérét. Az Eternity War eseményeiben fontos szerepet játszik She-Ra is, aki nem más, mint He-Man testvére. Annak idején neki is volt saját sorozata, amit én személy szerint nem ismerek, a képregények viszont kifejezetten megszerettették velem a karaktert.
A He-Man/Thundercats crossoverről szerintem mindent elmond, hogy annak ellenére is imádtam, hogy soha életemben nem láttam egyetlen Thundercats epizódot sem. Ezek után viszont kifejezetten kedvet kaptam hozzá! A történetben Skeletor és a Thundercats legnagyobb gonosztevője egyesítik erőiket, hogy megszerezzék Grayskull erejét. He-Man és a macskák vezére, Lion-O összefognak, hogy megállítsák őket, amiből igazán nagyszerű kis kaland kerekedik. A Cartoon Network egyébként épp mostanában igyekszik kiherélni a Thundercats franchise maradékát egy gyalázatos reboot keretében. Nem tudom hogy, kinél vannak pontosan a jogok, de én a helyükben inkább hasonszőrű képregények felé venném az irányt, mert ez viszont nagyszerű volt!
A gyűjteményre általánosságban jellemző, hogy tele van remekül megírt csavarokkal. A szereplők előszeretettel szúrják hátba egymást, máskor pedig pont abból lesz szövetséges, akiről nem is gondolnánk. A karakterek fejlődése szintén példátlan, Grayskull várának védelmezői hosszú utat tesznek meg a több, mint 1000 oldalon, de ez épp ugyanúgy igaz ellenségeikre is. Az egész kötet egy óriási, epikus utazás a modern fantasy/sci-fi világába, ahol a jó és a rossz harca soha nem ér véget. Máshol ezt a két végletre egyszerűsített koncepciót egyáltalán nem biztos, hogy szeretném, hiszen nem lehet minden fekete-fehér. A Masters of the Universe viszont olyan zseniálisan tálalja, hogy inkább legendákba illő, mintsem elcsépelt. Amellett, hogy a karaktereket is sokkal jobban megismerjük, Eternia világáról és annak történetéről szerzett ismereteink is jelentősen bővülnek. Továbbá megtudtuk azt is, hogy a klasszikus képregények, a modern DC-féle Masters of the Universe, valamint a különböző animációs sorozatok mind külön univerzumok - magyarán mind eltérnek kontinuitás szempontjából. A multiverzum koncepciója tehát a MOTU világában is létezik, ami nagyon fontos, hiszen nemrég indult a Masters of the Multiverse című képregénysorozat, ami ebbe a kötetbe értelemszerűen nem került bele, mivel még jelenleg is fut.
A Masters of the Universe Omnibus az egyik leggyönyörűbben illusztrált képregénygyűjtemény, amit életemben láttam. Eternia még sosem volt ilyen szép, a számtalan felvonultatott művész pedig mind hozzátett valamit a maga stílusában. A csatajelenetek lélegzetelállítóak, a színek káprázatosak, szerintem az alkotók is imádtak ezeken az illusztrációkon dolgozni. A preview képekkel ezúttal nagy bajban voltam, hiszen majd 1500 oldal anyagából kellett válogatnom, legszívesebben csak az arcotokba tolnám az egész kötetet. A '80-as évekből megmaradt képregények természetesen látványra is nagyon retrók, ugyanakkor pont emiatt kimondottan szórakoztatóak.
Ha annak idején láttál részeket bármelyik Masters of the Universe rajzfilmsorozatból, és tetszett a koncepció, úgy érdemes ennek a termetes Omnibusnak a vásárlásán elgondolkodnod. Ha pedig kifejezetten rajongsz He-Man világáért, egy pillanatig ne habozz tovább, garantálom, hogy ez lesz a könyvespolcod egyik legnagyobb ékköve. Ár/érték arány szempontjából is ez a kötet a legjobb választás, sokkal jobban megéri, mint külön-külön levadászgatni a TPB-ket/füzeteket, majd még időrendbe is tenni őket. Nem lesz olcsó befektetés, de hidd el nekem, hogy minden pénzt megér. Ha Kevin Smith anime sorozata csak feleennyire epikus lesz, akkor azt hiszem bátran kijelenthetem: Most igazán jó He-Man rajongónak lenni!
Ja és persze, majd elfelejtettem:
"BY THE POWER OF GRAYSKULL! I HAVE THE POWEEEER!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése