Mikor először hallottam, hogy Tom King Superman képregényt írt, voltak fenntartásaim. Félre ne értsetek, nem azért, mert kimondottan rossznak tartom az író munkásságát. Sokkal inkább azért, mert nem éppen a pozitív hangvételéről ismert, és hajlamos olyan sötét témákba is nyakig merülni, mint a depresszió, a poszttraumás stressz és társaik. Alapvetően szívesen olvasok ilyesmiről, viszont abban biztos voltam, hogy az Acélember karakterénél nem működne ez a fajta megközelítés. Mert akárhonnan nézem, Superman (normál körülmények között) a remény szimbóluma kell legyen. Ha bármilyen okból nem ő testesíti meg a fényt az alagút végén, akkor:
A.) A sztori egy párhuzamos világban játszódik
B.) Valami totál félrement a DC Univerzumban
C. ) Az írónak egyszerűen fogalma sincs hogyan kell sztorit írni a karakterről.
Az első két variációval semmi bajom, viszont kicsit féltem tőle, hogy King története a C.) kategóriába esik majd. Végül ez nem csak hogy nem így lett, de az írónak egy egészen új és felemelő oldalát ismertem meg ennek a csodálatos képregénynek köszönhetően.
Kérdés: Milyen messzire menne el Superman, hogy megmentsen egyetlen életet? Miután az idegenek elraboltak egy kislányt, Batman Clark segítségét kéri, hogy keresse meg, és mentse meg őt. Az Acélember a világmindenséget kutatva keményebbnél keményebb kihívásokkal szembesül, ráadásul a távollétében Metropolis is védtelen maradt. Vajon megérte ekkorát kockáztatni a gyermekért? Képes lesz-e megtalálni egyáltalán, vagy ezúttal kénytelen elfogadni, hogy az igyekezete hiábavaló volt?
Az Up in the Sky egy zseniális karakterrajz, a dekonstrukciója mindannak, ami Supermant azzá teszi, aki. Egyúttal tökéletes példája annak is, hogy az összes szuperhős közül talán az ő felelőssége a legnagyobb. Egy hihetetlenül megható és inspiráló sztori arról, hogy mindig van remény, és hogy bármilyen rossznak tűnik is a helyzet, nem szabad feladni. Egészen elképesztőnek tartom, hogy egy fiktív karakterről írt kitalált történet is milyen motiválóan tud hatni az emberre, azt meg pláne, hogy Tom King képes volt egy ilyet összehozni. Az ilyen sztorik miatt érdemes szuperhősös képregényeket gyűjteni, néha csak ennyi kell, hogy visszatérjen a világba vetett hitünk. Biztos vagyok benne, hogy még ha nem is tud róla, King életet mentett ezzel a sztorival.
Az egyik legemlékezetesebb fejezetben az író Superman és Clark Kent kettősségét helyezte előtérbe, és azt, ahogy a két személyiség kiegészíti egymást. Az egyik gyengesége a másik erőssége: Ami emberré teszi Clark Kentet, az teszi igazi hőssé Supermant. A történet vége felé az elrabolt lány és Clark párbeszéde is mély nyomot hagyott bennem, és derekasan bevallom, hogy ki kellett törölnöm a szememből pár könnycseppet. És bár az elején tényleg voltak aggályaim, azt kell mondjam, hogy King nem szokványos írói stílusa remekül illett ehhez az egész koncepcióhoz. Többször is előszedhetné ezt a pozitív énjét!
Andy Kubert rajzaival túlnyomó többségben elégedett voltam, bár előfordultak itt-ott furán megrajzolt arcok. A kötet borítója viszont olyannyira telitalálat, hogy arra szavak nincsnek. Egyszerűen tökéletesen jelzi, hogy mire is számíthatsz ettől a képregénytől, és igazából már ezt látva is sejthettem volna, hogy ez nem semmi olvasmány lesz.
A Superman: Up in the Sky kötelező minden Superman rajongónak, kicsinek és nagynak. Mostanság szokásommá vált, hogy a legtöbb elolvasott képregényemet tovább passzolom, de ez bizony megtartós lesz. Tom King előtt pedig emelem kalapom, remélem még sok hasonló olvasmánnyal megörvendeztet minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése