Transformers/Back to the Future by Cavan Scott & Juan Samu

Mondjak valami durvát? Csak pár éve láttam először a Vissza a jövőbe filmeket. Igen, tudom mire gondolsz most, és nem. Nem egy barlangban éltem és igen, volt gyerekszobám. Egyszerűen valahogy elkerült, és egyébként ezen kívül is rengeteg alapfilm van, amit hasonló okokból nem láttam. Mivel azonban ez a feleségem egyik kedvenc filmsorozata, ezért az összeköltözésünk környékén megnéztem vele, és bár valószínűleg sosem leszek akkora fanatikus, az számomra is teljesen magától értetődő, hogy miért van körülötte akkora kultusz. 

Mikor az IDW bejelentette a négy számos Transformers/Back to the Future képregényminit, azért arra nyilván én is felkaptam a fejemet. Elvégre mégiscsak a '80-as évek két meghatározó franchiseáról beszélünk, amiknek ezen a médiumon kívül valószínűleg soha még csak esélye sem lenne találkozni. Az IDW kifejezetten híres ezekről a crossoverekről - volt már Batman/Tini Nindzsa Teknőcök, Transformers vs. Terminator, a legextrémebb pedig talán a Transformers/Én Kicsi Pónim volt, ami amúgy meglepően pozitív fogadtatást kapott. Úgy általánosságban el lehet mondani, hogy az egyébként teljesen eltérő világok keresztmetszetéből jó dolgok szoktak kisülni, és ez szerencsére ezúttal sem volt másképp. 

Miután az Álcák tudomást szereztek az időgépről, Megatron parancsba adta, hogy szerezzék meg azt, épp azelőtt, hogy a Doki elszáguldott volna vele 2015-be. Az ezt követő reggelen Marty legnagyobb meglepetésére egy disztópikus világban ébredt, ahol az Álcák legyőzték az Autobotokat, az emberiséget pedig munkatáborokba zárták, hogy kibányásszák a Föld energon készletét. Valami csúnyán félresiklott a jövőben, így Marty egy Gigawatt nevű Autobot társaságában útra kel, hogy megkeresse a Dokit, és helyreállítsa a tér-idő kontinuumot... 

Bár négy szám szerintem általában kevés egy igazán jó sztori elmeséléséhez, azt kell mondjam, hogy a készítők kihozták ebből a maximumot. A Transformers/Back to the Future igazi fanservice, amit mindkét franchise rajongói imádni fognak. Én külön örültem annak, hogy a robotok közül ezúttal nem Optimus és Megatron került a középpontba, hanem inkább olyan karakterekre fókuszáltak, mint Starscream, Rodimus, Rumble, vagy épp a Constructiconok. Természetesen az alávaló Biffnek is méltó szerep jutott a sztoriban, ugyanis az Álcák egyik munkatáborának vezetője lett. Az egyetlen kihagyott ziccer szerintem, hogy nem szedték elő a G1 Transformers rajzfilmekből ismert Doctor Arkeville-t, aki egyébként teljesen olyan, mint a Back to The Future dokijának gonosz ikertestvére, igazán mókás szituációkat ki lehetett volna ezzel teremteni. 

Bár a crossover világa alighanem a legsötétebb jövőképet tárja elénk, azért ügyeltek rá, hogy inkább a laza hangulat domináljon. Akaratlanul is megmosolyogtam, mikor kiderült, hogy még Marty gördeszkája is egy álcázott robot, és könyörgöm, Gigawatt a kicseszett Deloreanné alakul át! Mi kell még!? Az illusztrációk szintén vérprofik, Juan Samu kifejezetten ráment a rajzfilmszerű stílusra, ami remekül passzol ehhez a crossoverhez. Mindemellett minden adott egy esetleges folytatáshoz, a készítők ügyesen elrejtették az utolsó oldalon az erre utaló jeleket, amiket lehet nem is fog majd mindenki észrevenni. 

Muszáj szót ejtenünk a Hasbro Gigawatt figurájáról is, amit a crossover mellé adtak ki. A dizájn egy az egyben a korábbi Siege Sideswipe figura öntvényére épül, de a részletekben azért rengeteg különbséget fel lehet fedezni. Gigawatt 17 egyszerű lépésben alakítható át a legendás Deloreanné. A fluxuskondenzátor a motorháztető alatt helyezkedik el, ami így robot módban a figura mellkasán díszeleg. Az autó ajtajai felnyithatók, ami szerintem a legkirályabb feature az egészben, ezek kis szárnyakká alakulnak át. Az egyetlen negatívum, hogy a fegyveréhez kapott kis puskatus, ami egy pöcök is egyben a Delorean antennája alatt nem igazán marad a helyén alt mode-ban, de ezt leszámítva ebben az árkategóriában ez az egyik legjobb hivatalos Transformer a piacon. Gigawatt két kiadásban jelent meg, az egyik egy limitált, átlátszó üveggel, illetve a sötétített üveges, ami nekem is van, és ami szerintem sokkal jobban is néz ki. A retró csomagolás mindkettőnél garantált. 

Minél többet olvasok az IDW crossovereiből, annál inkább akarok még belőlük. A Transformers/Back to the Future a lehető legmókásabb keresztezése volt a két franchisenak, bízok benne, hogy lesz még folytatás.

Hot Ones csípős szósz teszt

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én egyszerűen IMÁDOM a csípős kaját. Az Erős Pistát szimplán kenyérre kenem, a hentesnél direkt úgy kérek kolbászt, hogy a lehető legerősebb legyen, és szinte minden itthon főzős ételnél azon töröm a fejem, hogy vajon mit rakjak bele, amitől lángra kap az arcom. Nemrég ráadásul kiderült, hogy a tengerentúlon is osztoznak a mániámban: A karantén alatt felfedeztem a világ legeslegjobb Youtube műsorát, a Hot Ones című websorozatot, melyben a legkülönbözőbb világhírességeket hívják meg néhány kihívást jelentő falatra. A recept egyszerű és zseniális: A műsorvezető, Sean Evans interjút készít a vendégekkel, miközben csípős szósszal meglocsolt csípősszárnyakat esznek. A leggyengébbtől kezdve haladnak a  legerősebbig, összesen 10 szószt kell túlélnie a bátraknak, akik bevállalták a szereplést. Én mindig remekül szórakozom rajta, ahogy a vendégek könnyektől küszködve, kivörösödött fejjel próbálnak meg válaszolni a kérdésekre, amiket a vége felé már sokan fel sem fognak, annyira szenvednek. Sean ráadásul a legjobb interjúkat készíti, amiket valaha láttam, ugyanis mindig nagyon felkészült, amivel nem csak a nézők, de az interjúztatott sztárok tiszteletét is sikerült már több ízben kivívnia. A műsorban már szerepelt Gordon Ramsay, Steve-O, Johnny Knoxville, Billie Eilish, a Tenacious D, illetve a Marvel filmek színészei közül is páran. A listát sokáig lehetne folytatni, de azt javaslom inkább keressetek rá a a műsorra a Youtube-on, tényleg az egyik legjobb dolog jelenleg az interneten. 

Na de most jön a lényeg: A Hot Ones-ban látható szószok egytől egyig mind megvásárolhatók a heatonist.com-on. A különböző évadokban persze sokat változott a menü, de azért van pár állandó szósz, amik rendszeresen visszatérnek. Jómagam a 14. évad egyik 3-as pakkját rendeltem meg, illetve két másik üveget, ami nem volt szettben (az egyiket a feleségem kívánságára). Az 5-ös csomag így összesen 105 dollárba került, azaz kb. 31.000 Ft-ba, a vámmal együtt úgy 40.000 Ft-ot fizettem összesen. Ez így leírva tagadhatatlanul húzós, viszont azóta kb. minden étkezésnél előkerül valamelyik szósz, és igazából nem bántam meg a rendelést. A Heatonist Facebook oldalán láttam pár aggasztó kommentet, hogy valakinek összetörtek szállítás alatt az üvegek, hozzám szerencsére minden egyben ideért. Az öt szószt igyekeztem sorba állítani az alapján, hogy melyik mennyire nyerte el a tetszésemet, a legrosszabbtól a legjobbig. Lássuk! 

Hot Ones: Eye of the Scorpion
Erősség: 9/10
Összetevők: Skorpió paprika, ecet, repceolaj, fokhagyma, só, skorpió paprika por

Ez a Youtube műsor egyik saját márkás szósza, viszont szerintem közel sem annyira finom, mint a listán szereplő vetélytársai. Az ecet sajnos különösen túl lett tolva, a csípősségen kívül kb. csak azt éreztem. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy teszi a dolgát: Néhány csepp is elég belőle ahhoz, hogy lángra kapjon a fejed, szóval mindenképp óvatosan bánj vele. Ez még csak nem is a legerősebb szósz, ami kapható a Heatonist oldalán, viszont az én ízlésemnek már túl sok, szerintem bőven túl van a kellemes határán. Nem valószínű, hogy újraveszem. 

High River: Tears of the Sun

Erősség: 6/10
Összetevők: Barack/szellem/skorpió paprika pép, alma cider ecet, mangó, papaya, narancs habanero pép, só, barack, víz, cukor, ananász, ananász juice, barna cukor, lime juice, gyömbér, fokhagyma, pirospaprika

Édeskés, savanykás szósz, ami gyanítom, hogy a rengeteg gyümölcs és az ecet kombinációjának köszönhető. Számomra kicsit fanyar, viszont ami leginkább zavar, hogy az állaga túlságosan híg. Alapvetően nem rossz szósz, a csípőssége pont megfelelő, viszont sehogy sem lesz a kedvencem. Nem valószínű, hogy újraveszem.

Cantina Royal Tomasa
Erősség: 4/10
Összetevők: Non-GMO kukorica olaj, csilipaprika, hagyma, fokhagyma, kóser só, zeller, minősített organikus chia por, fekete bors

A Heatonist oldalán kifejezetten ázsiai ételekhez ajánlják ezt a szószt, szóval a kóstolás előtt rendeltem is az egyik kedvenc kínai kajáldámból. Az első falat után azonnal megértettem miért írták ezt, ugyanis ad egy kellemes, borsos löketet a kajának, ami remekül passzol a keleti ízvilághoz. Inkább erősnek mondanám, mint csípősnek, mivel főleg a bors az, ami dominál, főleg a nyelvem hátulján és a torkomban éreztem. Használat előtt mindenképp rázd fel, mert az olaj feljön a tetejére. Ha valahonnan be tudom szerezni vám nélkül, úgy lehet újraveszem, viszont semmiképp sem egy univerzális szósz, ami bármihez illik. 

Mark's Hot Sauce: Barbados Style 
Erősség: 3/10
Összetevők: Forrásvíz, hagyma, friss erős és édes paprika, ananász, mangó, papaya, répa, fehér ecet, mustár, tengeri só, organikus fehérbor ecet, fokhagyma, fűszerek 

Ez volt az a szósz, amit a feleségem választott, és akiről tudni érdemes, hogy egyáltalán nem bírja a csípőset. Sokszor már a KFC csirke is túl erős neki és olyan kajáktól is bekönnyezik, amiknél én konkrétan semmit nem érzek. Az összetevők között található gyümölcsök viszont felkeltették az érdeklődését, és azt kell mondjam, hogy nagyon beletrafált. Íz szempontjából egyértelműen ez a szósz a legfinomabb. Kellemesen selymes, egyáltalán nem olyan édes, mint amire számítottam. A mustár, a gyümölcs és a zöldségek tökéletes harmóniáját zárták az üvegbe, és pont csak annyira csíp, hogy egy kicsit feldobja a kaját. Van viszont egy komoly negatívum, amiért nem kerülhet az első helyre: Felbontás után kb. egy hétig tároltuk hűtőben, és ez idő alatt jelentősen vesztett a csípősségéből. Épp ezért ha ilyet vásárolsz, ajánlott rövid időn belül elfogyasztani. Ennek ellenére tuti újraveszem, tényleg isteni szósz. 

Torchbearer: Honey Badger 
Erősség: 7/10
Összetevők: Alma cider ecet, skorpió paprika, méz, finomított fehér ecet, víz, repceolaj, barna cukor, mustárpor, carolina reaper paprika, cukor, cayenne bors, feketebors, kurkuma, mustármag, fokhagyma, só

Minden kritériumot figyelembe véve ez a legtökéletesebb szósz az ötből, ami olyannyira bejött, hogy egy hét alatt elfogyasztottam az egész üveget. Raktam csirkére, tortilla szendvicsre, salátára, amire csak tudtam. Tökéletesen eltalálták az ecet mennyiségét, ami nagyon megdobja az ízt. Elég csípős, de még éppen élvezhető, és csak nagy ritkán kellett szünetet tartanom a falatozásban, hogy egy kis vízzel enyhítsem az élményt. Nem is kérdéses, hogy újraveszem, elsőosztályú termék. 

Bár tudom, hogy ez a cikk nem teljesen illett bele a blog profiljába, azért remélem tetszett nektek, azt meg pláne, hogy ennek hatására kipróbáltok majd párat a szószok közül. Mindenképp csekkoljátok le a Hot Ones-t a Youtube-on! Legközelebb a szokásos képregénykritikával készülök! :)

Fantastic Four by Mark Waid and Mike Wieringo: Ultimate Collection - Book Two

A mai cikkemben ismét az egyik kedvenc alkotóm, Mark Waid munkásságához nyúlnék vissza, aki rendszeres visszatérő az oldalon. Az írót én elsősorban a Flash történetei miatt szeretem, ugyanakkor ezen felül is rengeteget adott a képregényvilágnak. Waid 2002-ben vette át a Fantastic Four füzetek írását, az ezeket egybegyűjtő Ultimate Collection első kötetéről írt kritikámat keresd vissza az oldalon. Ma a második lesz terítéken, ami a teljes Unthinkable című sztorit tartalmazza. 

A történetben Doctor Doom revansot vesz a Fantasztikus Négyesen, ám most kicsit más irányból közelíti meg a dolgokat. Doom ugyanis ezúttal nem a technológiai fölényére támaszkodik, hanem egy sokkal rejtélyesebb, megfoghatatlanabb erőt hív segítségül: a mágiát. Mindez ráadásul nem minden, ugyanis bosszúja beteljesítéséhez semmilyen eszköztől sem riad vissza, még attól sem, hogy a gyerekeiken keresztül okozzon fájdalmat Sue-nak és Reed-nek. Mister Fantasticnak ezúttal nincs más választása, a varázst csak varázzsal lehet legyőzni, ám ez nem megy, amíg egy tudós fejével gondolkozik... 

Őszintén szólva szerintem már az Ultimate Collection első kötete is eszméletlen jó volt, de a második minden várakozásomat felülmúlta, ami teljesen váratlanul ért. Mert hát a legkevésbé sem számítottam arra, hogy A FANTASTIC FOUR ENNYIRE DARK TUD LENNI! Ez egy iszonyatosan meredek történet, és egyszerűen csodálatos milyen komoly kontextusba lehet helyezni olyan karaktereket is, akik közül az egyik egy nyúlékony gumiember, a másik meg egy beszélő kőhalom. Reed és Sue gyerekei közül az egyik (Franklin) a szó legszorosabb értelmében megjárta a poklot, és a kötet végén olyan kicsit sem vidám témák is előjöttek, mint például a poszttraumás stressz. Waid nagyszerűen használja a szereplőket, nagy hangsúlyt fektet a belső vívódásaikra, amivel sikerült még emberibbé tennie őket. Mindent egybevéve ez volt az egyik legsúlyosabb dolog, amit a Fantasztikus Négyes valaha átélt, és az biztos, hogy a legnagyobb ellenségüknek sikerült mély sebeket ejtenie, amiket aztán nem volt egyszerű kiheverniük. 

Doctor Doom egyszerűen zseniális ebben a sztoriban. A kötet első száma kifejezetten rá fókuszál, így nem csak a motivációit ismerjük meg, de megtudjuk azt is, hogy mindent és mindenkit feláldozna a hatalomért. Amit aztán kicsinyes bosszúra használ, ez pedig nem tudom eldönteni, hogy ijesztő-e, vagy inkább szomorú. Főleg annak fényében, hogy egyébként micsoda lángelme. Akárhogy is, ezek a jellemvonásai esélyessé teszik arra, hogy nekem is az egyik kedvenc gonosztevőmmé váljon. Szégyenkezve bevallom, hogy még közel sem olvastam annyit a karakterről, mint kellene, de ezek után már kezdem érteni, hogy mitől annyira népszerű az olvasók körében. Érdekesség egyébként, hogy Doom egy időben Magyarországon élt, és hogy az egyik neves városunk, Miskolc is említést kap a történetben. 

Őszintén szólva még mindig kicsit sokkhatás alatt vagyok, mivel nem ezt vártam egy Fantasztikus Négyes képregénytől, ugyanakkor mindezt a lehető legjobb értelemben mondom. Ismét szentül megfogadom előttetek, hogy a jövőben többet fogok olvasni a Marvel elképesztő kvartettjéről, szóval görbüljek meg, ha nem folytatom a Mark Waid sorozatot. Addig viszont még van pár izgalmas dolog a tarsolyomban, ne maradj le azokról sem! ;)

The Flash: Rebirth by Geoff Johns & Ethan Van Sciver

Előre is elnézést kérek azoktól, akik esetleg már unják a Flash dömpinget, ugyanakkor le kell szögeznem, hogy számomra nemigen létezik fontosabb képregénysorozat, és bizony bőven vannak még sztorik, amiket egyszerűen muszáj vagyok bepótolni. Szerintem sokan meglepődnének, ha tudnák milyen alapvető történeteket nem olvastam még el, és jobb ha nem is kezdem sorolni őket, mert sosem érnék a cikk végére. Viszont számorma is érthetetlen módon még csak most jutottam el oda, hogy elolvassam Geoff Johns egyik legfontosabb képregényét, ami nem más, mint a 2009-es The Flash: Rebirth. A rajongók többsége egyetért abban, hogy ez az egyik legjobb modern Flash sztori, viszont előre le kell szögeznem, hogy nem bánik kesztyűs kézzel az újoncokkal. Ha még csak most ismerkedsz a Flash képregényekkel, akkor semmiképp sem ajánlom, hogy ezzel kezdj. Mostanáig én is egy csomó tévhitben éltem ezzel a történettel kapcsolatban, és mondanám, hogy már mindent tisztán látok, de ez hazugság lenne. A CIKK NYOMOKBAN SPOILEREKET TARTALMAZ! Továbbá fontos kiemelnem, hogy ennek a Rebirth-nek nincs köze az azonos nevű, 2016-ban indult relaunch-hoz. 

Grant Morrison Final Crisis című eventje során Barry Allen, a második és manapság legszélesebb körben ismert Flash visszatért. Annak idején egy másik krízis során hősi halált halt, legalábbis ezt hittük. Barry ugyanis élt, csak csapdába esett a sebességmezőben, viszont valamilyen rejtélyes csoda folytán sikerült elhagynia azt. Valami azonban nem stimmel: Barryt folyamatos szorongás gyötri, ráadásul az övéhez hasonló képességekkel megáldott ismerőseivel is megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Mint kiderült, az egyik régi ellensége mozgatja a szálakat, de mégis ki és mi célból?

A legnagyobb tévhitem ezzel a sztorival kapcsolatban az volt, hogy majd megismerem belőle Barry visszatérésének körülményeit. Na, hát ez egy az egyben elmaradt. A nagy comeback ugyanis a Final Crisis hasábjain történt, amit szintén nem olvastam, és igazából azok alapján, amiket hallottam róla nem is biztos, hogy szeretném bepótolni. A többi Krízis, amiken átrágtam magam számomra inkább volt élvezhetetlen káosz, mintsem epikus kaland, Morrison művéről pedig hatványozottan sok hasonló véleményt hallottam, amik inkább elvették tőle a kedvemet mintsem meghozták volna. Egyébként valahol felesleges is, ugyanis akik olvasták, azok sem kapták meg a választ. A Rebirth-ből megtudjuk ki és miért intézte úgy, hogy Barry kiszabaduljon börtönéből, de a hogyan, az továbbra is rejtély. 

Mivel feljebb már felhívtam a figyelmeteket a spoiler veszélyre, azt hiszem elárulhatom, hogy Eobard Thawne műve ez az egész, és hogy így ez már nem csak az egyik legfontosabb Flash, hanem az egyik legfontosabb Reverse Flash sztori is egyben. Az író zseniálisan előhozta Thawne legrosszabb énjét, aki természetesen most is mindent csak azért csinál, hogy Flash-t kínozza. Nem mellékesen ebben a sztoriból derül ki, hogy ő volt Barry édesanyjának gyilkosa, vagyis hősünk végre lezárhatta a megoldatlan ügyet, ami egész életében kísértette. Johns-nak sikerült igazán ijesztővé tennie Thawne-t, nem csak a maximumra járatott szadizmusa miatt, hanem az elképesztő hatalom miatt is, ami mellé párosul. 

Kisebb ellentmondásba ütköztem a sztori olvasása közben, ugyanis egyszerűen imádtam annak ellenére, hogy sokszor nem értettem mi történik. Johns agya szerintem kicsit elszállt írás közben, és sok olyan dolgot belepakolt a történetbe, ami aztán nem igazán lett megmagyarázva. Valószínűleg pont azért, mert nem lehetett, hiszen a sebességmezőről itt még annál is kevesebbet tudtunk, mint manapság. Az viszont tény, hogy mindig is óriási misztikum övezte, és ember legyen a talpán, minden vele kapcsolatos furcsaságra képes előállni valami ésszerű elmélettel. Mindez viszont valahogy a legkevésbé sem frusztráló, nem kell mindent érteni. Más szóval ne gondolkozz, csak sodródj az árral, és hidd el nekem, hogy nagyszerű élményben lesz részed. 

A képregény illusztrációt Ethan Van Sciver készítette, akit a rasszista nézetei mellett álhírek terjesztése miatt vetett ki magából azóta az iparág. Kár érte, mert a The Flash: Rebirth rajzai parádésak. Amellett, hogy zseniálisan megörökítette Barry Allen klasszikus külsejét, szédítőre sikerültek a különböző gyorsaságot szemléltető effektek is. Ez tipikusan az a helyzet, amikor külön kell választani az alkotót az alkotástól. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy a képregényhez használt eredeti szkeccsek kicsit sem vesztettek az értékükből amiatt, hogy a készítőjük manapság finoman szólva nem túl népszerű. 

A The Flash: Rebirth bár nem tökéletes, tagadhatatlanul az egyik legjelentősebb modern DC képregény. Mivel azonban megköveteli, hogy ismerd valamelyest a karakter(ek) történelmét, ezért csak haladóknak ajánlom. 

BRZRKR #1-3 by Keanu Reeves, Matt Kindt & Ron Garney

Ha van valami, ami vitán felül áll, az az, hogy Keanu Reeves az egyik legjobb arc Hollywoodban. A nyilvánvaló tehetsége mellett híres az olyan random kedvességeiről, mint hogy a tömött metrón átadja az ülőhelyét, vagy hogy tetemes összegeket ajánl fel gyermekkórházaknak. Emellett mindig tisztelettel bánt a rajongóival, és nem szokása nemet mondani, ha közös fotóra invitálják, vagy ha alá kell írnia valamit. Az elmúlt években a John Wick filmek csak tovább növelték a színész népszerűségét, tavaly pedig a Boom! Studios-al közösen bejelentették, hogy képregényt készít Matt Kindt író és Ron Garney rajzoló közreműködésével. A BRZRKR egy 12 számos limitált széria, melynek főhősét nyilván nem is mintázhatták volna másról, mint magáról Keanu Reevesről. A Netflix már egy élőszereplős sorozatot és egy animét is berendelt a képregény alapján - amit erős túlzásnak érzek, igazán megvárhatták volna, hogy kijöjjön az utolsó szám is, vagy hogy mit szól egyáltalán az egészhez a közönség. Mindenesetre a kérdés, ami mindenkit foglalkoztat: Vajon Keanu Reeves írói vénája is van-e olyan jó, mint a filmes alakításai?

A történet főszereplője egy halhatatlan szuperkatona, aki valóságos terminátorként aprítja az ellent. A karakter több, mint 80.000 éves, és jelenleg egy titkos kormánylétesítménynek dolgozik, akikkel alkut kötött: Segítsenek neki megtalálni a halandóság kulcsát, cserébe bárkit eltesz láb alól, sőt, azt is hagyja, hogy több hozzá hasonló gyilkológépet gyártsanak. Az intézmény egy kutatójának segítségével feltárják a magányos harcos múltját, és igyekeznek válaszokat találni megmagyarázhatatlan létezésére... 

Nem mondanám azt, hogy egyáltalán nem élveztem ezt a három számot, viszont ha ez alapján kell értékelőt írnom, akkor nekem ez sajnos kicsit kevés. A képregény 100%-ban a brutalitásra helyezte a hangsúlyt, szinte alig találni olyan oldalt, ahol nem fröcsög a vér, szakad le egy végtag, vagy lapul ki egy fej. Amivel alapvetően nem is lenne gond, csak emellett minden más háttérbe szorult. Maga a történet akár még érdekes is lehetne dacára annak, hogy frusztrálóan lassan halad előre, de ami a legnagyobb gond talán, az a szerethető főhős hiánya. Keanu Reeves karaktere végtelenül egysíkú, a kiüresedésen más hangulatot nem ismer, és nincs semmi, ami ebben a három füzetben igazán izgalmassá tette volna. Az, hogy nem találja a helyét a világban szerintem ide nem elég. Vegyük például a fentebb említett John Wick filmeket: Képzeld el, hogy az első részben nem ölik meg szerencsétlen főhős kutyáját, ami végül az egyébként csak nyugalomra vágyó Johnból előhozta a vadállatot. Na, ez a BRZRKR. A főszereplő csak gyilkol és gyilkol és gyilkol, és nincs egy pont, ahol akár csak egy picit is tudnánk azonosulni vele, vagy bármi, ami kicsit felmenthetné őt a tettei alól. "Az ilyennek született" számomra nem elfogadható magyarázat, pláne ha volt 80.000 éve fejlődni. Mindent egybevéve kicsit olyan az egész, mintha John Wicket és Rozsomákot megpróbálták volna összegyúrni, ám egyelőre nem estem hanyatt az eredménytől. 

A rajzok és a borítók abszolút rendben vannak, igényesek, és mindig megmosolyogtatja az embert, amikor sikerült jól eltalálni Keanu Reeves vonásait. Mert lássuk be, a legtöbben ezért szerzik be a képregényt, nem azért, mert annyira különleges, vagy mert egetrengetően jó a sztorija. Azért biztos vagyok benne, hogy a színész még fejlődhet ezen a téren, és ki tudja, talán mással is megörvendeztet még minket a médiumban. 

Ha agyatlan akcióra és indokolatlan mennyiségű erőszakra vágysz, akkor nyugodtan ess neki a BRZRKR-nek, de mást ne nagyon várj tőle. Mindenesetre azért mindenképp jár a tisztelet Keanu Reevesnek, hogy kipróbálta magát ebben a világban is. Bízok benne, hogy a következő számokban sikerült érdekesebbé tennie a sorozatot, és a saját magáról mintázott főhőst.

The Flash #768-771 by Jeremy Adams

Wally Westre alaposan rájárt a rúd az elmúlt 10 évben. Először is, szabályosan kitörölték öt a világmindenségből, mintha sosem létezett volna. Aztán kiderült, hogy él, csak hosszú évekre csapdába esett a sebességmezőben. Ezt követően visszahozták ugyan a képregények lapjaira, de a családját nem kapta vissza, ráadásul a Heroes in Crisis című sztoriban gyilkost csináltak belőle. A fanok részéről azt hiszem jogos volt a felháborodás, a DC tagadhatatlanul méltatlanul bánt ezzel a nagyszerű karakterrel, viszont van egy jó hírem: Az a Wally West, akit mindannyian szerettünk visszatért a maga teljes pompájában, és ismét ő a világ leggyorsabb embere! Ja, és persze Barry is itt van, ám ezúttal inkább csak a hattérben.

Miután Wally végre valahára visszakapta a családját és a korábbi életét, úgy döntött szögre akasztja a szuperhős jelmezt, és önként lemond az erejéről is. Barryt és a Liga tagjait megdöbbentette a bejelentés, ám a többség elfogadta hősünk döntését. Amikor azonban megpróbálták leválasztani őt a sebességmezőről, váratlan dolog történt: Egy különös erő magával ragadta, és visszarepítette őt az időben egy ősember testébe, aki mint kiderült, maga is szupergyors képességekkel bír. A jelenség többször megismétlődött: Wally hol a jövőben, hol pedig másik dimenziókban találta magát, mindig valaki olyan bőrében, aki nem mindennapi gyorsasággal van megáldva. Valami gáz van a sebességmezővel, és úgy tűnik Wally-ra vár a feladat, hogy téren és időn átkelve szembenézzen a legfurcsább anomáliákkal, miközben barátai próbálják kitalálni, hogy miképp juttassák haza... 

Őszintén szólva fogalmam sem volt mire számítsak, mikor elkezdtem Jeremy Adams-féle szériát, de azt kell mondjam, hogy A-TYA-ÚR-IS-TEN! Ez az egyik legmókásabb, legszórakoztatóbb, legőrületesebb képregénysorozat, amivel valaha dolgom volt! Az alapkoncepció nyilván kicsit bugyuta, de ettől csak még inkább imádnivaló az egész. Van itt minden: A történet elején Wally egy szupergyors dinoszaurusz elől menekül, aztán hirtelen a jövőben találja magát, csak hogy aztán ismét visszarepüljön a múltba, ahol magával a Führerrel, Adolf Hitlerrel és a végzet lándzsájával kell szembenéznie. Nem, nem viccelek, és amikor már azt hittem mindezt nem lehet fokozni, hősünk egyszer csak a Super Friends című Hanna Barbera tévésorozat világába csöppen. De most komolyan, ki talál ki ilyet!?

Adams ráadásul iszonyatosan ráérzett Wally karakterére, megkockáztatom, hogy Mark Waid legendás képregénysorozata óta nem született ennyire szórakoztató Flash sztori. Hősünk laza, ontja magából a poénokat és amikor informálták, hogy a saját testének valószínűleg búcsút mondhat, az az első reakciója, hogy mit szól majd ehhez az asszony, ha megtudja. Az író tényleg szívét lelkét beleadta ebbe a szériába, és ez minden számon érezhető. Az illusztrációk szintén parádésak, a sztorihoz hasonlóan színesek, elevenek, telis-tele vannak élettel és frissességgel. 

Mellékszereplők tekintetében szintén erősen nyit a széria: Barry, a Zöld Íjász és Mister Terrific Flash saját denevérbarlangjából, a sebesség laborból próbálják segíteni Wally-t, hogy visszatérjen a saját idejébe, testébe és dimenziójába. Az író nem csak Wally karakterét találta el, Barryből ugyanis maximálisan előhozta a tudományos kocka énjét. Végülis jelenleg ez az egyetlen, amire számíthat, ugyanis ez nem az a helyzet, amit a szupererejével meg lehet oldani. Többet ésszel, mint gyorsasággal! Vagy mi. 

A történet arra is nagyszerűen rávilágít, hogy valójában még mindig mennyire keveset tudunk a sebességmezőről: Az író elhintette, hogy ez a rejtélyes erő talán egy ÉLŐ VALAMI, és hogy valószínűleg tudatosan választotta ki Wally-t, amikor annak idején belőle lett Kid Flash. Gondoljuk csak végig! Mégis mennyi volt rá az esély, hogy egy az egyben megismétlődjön pontosan ugyanaz a baleset, melynek következtében Barry lett a világ leggyorsabb embere? Avagy szerintetek mi a ráció arra, hogy ugyanoda kétszer csapjon be a villám? Emellett tagadhatatlan, hogy Wally kapcsolata mindig is különlegesnek számított a sebességmezővel, ami olyan képességekkel is felruházta, amivel másokat nem.

Sajnos még csak ezt a négy számot tudtam elolvasni ebből a sorozatból, magyarán még közel sem értem a sztori végére, viszont azt kell mondjam, hogy le a kalappal Jeremy Adams előtt. Nagyon remélem, hogy hosszú ideig ontja még magából a Flash sztorikat, mert ez egyszerűen pazar élmény volt. Ha valaha el akarnám adni ezeket a füzeteket, valaki hívjon dilidokit, mert tuti elment az eszem. Addig is biztos, hogy meg fogok kattanni a következő számokig, remélem mihamarabb kézhez kapom őket.