Tini Nindzsa Harci Teknőc! Még ma is gyakran azon kapom magam, hogy a klasszikus intro zenét dudorászom, ha épp kiugrok valamiért a bőrömből. A '80-as évek ikonikus tévésorozata kétség kívül kitörölhetetlen nyomot hagyott a gyerekkoromban, viszont őszintén szólva amióta nem nézem az RTL Klub hétvégente sugárzott rajzfilm blokkját (tehát úgy a 2000-es évek eleje óta, megy még ott egyáltalán rajzfilm!?) bizony jócskán megkoptak a páncélos mutáns hüllőkről szerzett emlékeim. A Batman vs. Teenage Mutant Ninja Turtles crossover után viszont azon kaptam magam, hogy súlyos teknőc elvonási tüneteim vannak, így elhatároztam, hogy lecsekkolom az IDW TMNT képregényeit, és egyúttal felfrissítem kicsit a memóriámat.
A gyűjteményben helyet kapott a 2011-ben indult main TMNT sorozat első tizenkét száma, amit Tom Waltz írt a teknőcök eredeti alkotójának, Kevin Eastmennek a közreműködésével. Eastman számtalan Tini Nindzsa projektnél közreműködött, mint producer, író, de előfordult, hogy még színészként is. Emellett a Heavy Metal című fantasy képregénynél töltött munkásságáról is ismert. A kötet magában foglal ezen felül egy négy részes mikrosorozat is, amik kiegészítik a fő történeti szálat, ezeket Brian Lynchnek és Erik Burnhamnek köszönhetjük.
De miért olyan jó a TMNT IDW Collection? Leginkább azért, mert akkor is tökéletes belépési pont, ha most hallottál életedben először a Tini Nindzsa Teknőcökről. Nem szükséges hozzá az ég világon semmilyen előismeret, hiszen közvetlenül az elejétől követhetjük nyomon a teknőcök kalandjait, ráadásul vérprofi narratívából. Ha viszont ismered őket, akkor is jó választás, hiszen új eredettörténetet kaptunk, ami sok tekintetben más, mint a korábbi verziók. Az alaphangulat meglepően felnőttesre sikeredett, a képregény minden korosztály számára élvezhető. Emellett ami a legjobb az egészben, hogy bár erősen modern köntösben adja vissza az eredeti koncepciót, olvasás közben végig iszonyat retró érzésem volt - persze a lehető legjobb értelemben. A szereplők személyisége nem sokat változott - pont olyanok, amilyennek mindig is szerettük őket, ezért pedig szintén jár a pluszpont.
A teknőcök bölcs mentorát, Splintert (magyarul Szecska mestert) aligha tudom a mellékszereplők közé sorolni, mivel legalább olyan fontos karakter a történetben, mint négy páncélos tanítványa. A support cast további tagjai az elmaradhatatlan April O'Neil és Casey Jones, valamint ezeken az oldalakon debütált a teknőcök egyik ellensége, Old Hob, a félszemű macska, aki a teknőcökhöz hasonlóan mutálódott, és már az első találkozásuk óta vadállatias bosszúra szomjazik. A régi ellenfelek között szerepel Doctor Stockman, Krang Tábornok, Alopex és persze nem hiányozhatott a teknőcök ősellensége, Shredder és nindzsákból álló serege sem. Külön örültem annak, hogy az összes szereplőt sikerült valamivel érdekessé, vagy szerethetővé tennie az íróknak.
A fő történeti szál rajzait Dan Duncannek köszönhetjük, akinek hamar sikerült megkedveltetnie velem a stílusát, különösen azt, ahogy Splinter rágcsáló vonásait kihangsúlyozta. A látványvilág érezhetően sokat merített a klasszikus képregényekből és rajzfilmekből, ám sokkal érettebb, modernebb azoknál. Igyekeztek a mai kor igényeihez igazítani a végeredményt. A négy részes mikrosorozat illusztrációit Franco Urru, Andy Kuhn, Sophie Campbell és Charles Paul Wilson III követte el.
Az IDW féle Tini Nindzsa képregények a teknőcök valaha volt legjobb inkarnációi, és újra bebizonyították azt, amit már amúgy is tudtam, mégpedig hogy a képregény a valaha volt legjobb történetmesélési médium. Akik régen is szerették a franchiset, azok ezt is imádni fogják, akik pedig nem, azok ezek után biztos megszeretik. Olvasás előtt ne felejtsetek el pizzát rendelni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése