Nemrég volt szerencsém látni az Elvira: A Sötétség Hercegnője című 1988-as filmcsodát, amit nem is értem hogy sikerült elkerülnöm mostanáig, ugyanis egy időben előszeretettel hódoltam a trash horrorok bűnös élvezetének. Nem beszélve arról, hogy tinédzserként nekem is megvolt a "darkos" korszakom, amire mai fejjel már némileg kínos érzéssel gondolok vissza, ugyanakkor ha visszamehetnék az időben sem csinálnám másképp. Elvira az én születésem előtti "darkosok" paródiája, amire nagy mértékben hatással volt az akkori heavy metal kultúra és a "normális emberek" közti ellentét. A karakter már a puszta megjelenésével is képes kivívni a nép haragját, az ebből adódó feszültséget pedig rendszerint szemérmetlen, csípős humorával próbálja oldani. A horrornak álcázott komédia szándékos gagyisága, a kicsit sem ijesztő megoldások és persze a főszereplő majd kiugró mellei csak tovább fokozzák a mókás hangulatot, az egész produkcióból üvölt, hogy "IGEN, EZEK A '80-AS ÉVEK!!!". Mindezek után álmomban sem gondoltam volna, hogy Elvira még ma is releváns tud lenni, azt meg pláne nem, hogy épp a képregények lapjain fog újat mutatni.
Elvira egy forgatási szünetben a lakókocsijába ment kinyújtózni, ahol ez egyik kellék koporsó több, mint aminek látszik! A Sötétség Úrnője akaratán kívül visszautazott a múltba, ahol első kézből lehet tanúja a horror műfaj születésének! Csakhogy a kirándulás nem veszélytelen, ugyanis a valaha ismert legijesztőbb szörnyeteg üldözi őt téren és időn át! Vajon Elvirának sikerül megmenekülnie? És mégis hogy, vagy miért kötött ki a múltban!?
A képregény címszereplője tényleg történelmi utazást tesz, ugyanis a support karakterek egytől egyig valós személyek, akik a maguk idejében mind hozzátettek valamit az irodalomhoz, nem egy közölük a horror műfajhoz is. Elvira találkozik Mary Shellyvel, a Frankenstein írójával, Edgar Allan Poe-val és Bram Stokerrel is, akinek Drakula gróf karakterét köszönheti a világ. Szerepel továbbá Lord Byron és Percy Shelly is, akik a romantikus költészet meghatározó alakjaiként voltak ismertek. Természetesen vannak a történetben gonosztevők is, ők viszont olyan kitalált személyek, akik már sok-sok éve élnek a köztudatban. Az ő kilétüket, spoilereket kerülendő, nem szeretném felfedni.
A narratívát némileg megbolondították azzal, hogy Elvira pontosan tudja, hogy ő épp egy képregény főszereplője. Nem egyszer kikacsint az író, vagy éppen az olvasók felé, még azt is összefoglalja, hogy mi történt az előző számban, ha esetleg valaki lemaradt volna róla. Természetesen itt is elsősorban felnőtteknek szánt humoros és szarkasztikus megjegyzéseivel borzolja a kedélyeket. David Avallone előtt pedig le a kalappal, a sztori maga tényleg izgalmas és őszintén nem gondoltam volna, hogy ennyire le fog kötni ez a képregény.
Dave Acosta rajzoló szintén dicséretet érdemel, hiszen az egyébként komolytalan koncepció ellenére az illusztrációkat nagyon is komolyan vette. A képregény meghökkentően szép, igényes és annyira goth, hogy épp csak nem repülnek ki belőle denevérek, mikor fellapozod. A színek is annyira jól el lettek találva, egyszerűen tényleg káprázatos az egész. A kötet természetesen rengeteg borítóvariánst is tartalmaz, amiken az Elvirát játszó színésznőről, Cassandra Petersonról készült valódi fotók is helyet kaptak. Csak óvatosan, nehogy összeragadjanak a lapok!
Az Elvira: Mistress of the Dark igazi meglepetés számomra, remekül áll a karakternek a képregényes médium. Szinte biztos, hogy a folytatásra is benevezek, ne maradjatok le róla!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése