Batman by Tom King & Tom Taylor Vol 8-9 (Rebirth)

2019. május 21., kedd

Tom King Batman sorozatának első hét részéről már írtam korábban, az olvasók vagy utálják, vagy egyenesen zseninek tartják az írót a Sötét Lovag mellett töltött munkásságáért. A széria nagy gonddal, hosszú időn át készítette elő a Wedding című fejezetet, ami viszont sajnos nem mindenkinek nyerte el a tetszését, néhány "rajongó" halálosan meg is fenyegette Kinget. Az említett epizód sok szempontból a sorozat tetőpontja, illetve akár tökéletes lezárása is lehetett volna, viszont legnagyobb örömünkre ezzel még nem értek véget az események, sőt, sok szempontból most kezdenek csak igazán izgalmassá válni. 


A Cold Days című kötetben, a Weddingben történtek után Batman mentális egészsége rég nem látott mélységekbe zuhan. Korábbi elveire látszólag fittyet hányva félholtra veri Mr. Freezet, csak hogy az bevalljon egy gyilkosságot, aminek kapcsán ő volt az egyetlen gyanúsított. Freeze végül beismeri tettét a Köpenyes Igazságosztó előtt, a bíróságon viszont meglepő módon tagadja a vádakat. Állítása szerint attól félt, hogy Batman megöli, ezért inkább magára vállalt egy bűncselekményt, amit el sem követett, csak hogy mentse az irháját. Vajon mi az igazság? Bűnös, vagy ártatlan? Mindeközben a tárgyalóteremben Bruce Wayne is az esküdtek padján ül...

Bár a borítót látván több Mr. Freeze akcióban reménykedtem, el kell ismernem, hogy ez a bírósági tárgyalás nagyszerű húzás volt. Adott egy bűncselekmény, amit minden lehetséges szemszögből megvizsgálunk, miközben csak tényekre és bizonyítékokra hagyatkozunk. Ha valaki filmekben szerette az ilyesmit, az itt is fogja. A kötet második felében nagyító alá kerül Nightwing és Batman kapcsolata, valamint felbukkan az orosz halálosztó, K.G.Beast, aki ezúttal is kemény ellenfélnek bizonyult. 



Ezek után az események tovább fokozódnak a Tyrant Wing című TPB-ben. Pingvin az Arkhamból szabadulva fontos információt ad át Batmannek az elmegyógyintézetről. Állítása szerint Bane, akinek elméje nemrég darabokra hullott valójában csak színleli állapotát, és titokban a cellájából mozgatja a szálakat egész Gothamben. Batman ellátogat az Arkhamba, hogy maga győződjön meg erről, viszont sajnos ismét elragadják az indulatok...

A Tyrant Wing című kötetnek csak az első 3 fejezete kapcsolódik a fő sztorihoz, de az a három kiemelkedő fontossággal bír, és egyértelműen valami újabb nagy durranást készítenek elő. A TPB második felében két független történet kapott helyet Tom Taylor jóvoltából. Ezek egyike a Batman: Secret Files, amiben Batman és Detective Chimp társulásának lehetünk szemtanúi. Ezt a történetet se nem jó, se nem rossz, leginkább olyan semmilyen, érezhetően csak hézag kitöltő szereppel bír, akár át is lehet ugrani. A kötet végére került Batman Annual #3 ellenben nagyon is jól sikerült, Taylor nagyszerűen adta vissza a Batman/Alfred közti kapcsolat lényegét egyetlen jól irányzott, önmagában is élvezhető one shotban. Hibátlan. 



A Detective Comics Vol 9-nél találkoztam először a DC új, mattabb papírjával, amire a jól bevált, fényesebb felületű elődöt cserélték. Eleinte csak füzeteknél, mostanra viszont az újabb TPB-knél is ezeket használják. A váltásnak valószínűleg költség és környezetkímélő okai egyaránt voltak, viszont sajnos az új jövevény nem lesz a kedvencem. A probléma az, hogy az új papíron csak természetes fényben pompáznak igazán a színek, otthoni megvilágításban sajnos csak erősen fakó hatást érhetünk el. Emellett meglehetősen átlátszik a papír textúrája, és mintha az esetleges nyomtatási hibák is feltűnőbbek lennének, illetve nagyobb számban fordulnának elő, arról nem is beszélve, hogy a legkisebb porszem is meglátszik az oldalakon. 

A Batman Vol 8 és 9 után lehetetlen megmondani hova halad tovább a sorozat, de az biztos, hogy egy brutálisnak ígérkező Batman vs. Bane összecsapás még hátravan. A 10. Knightmares című epizód Szeptember 17-én jelenik meg. 



I already wrote an article about the first seven volumes of Tom King's Batman series, people either hate him, or praise him as a genius for his run on the Caped Crusader. He's been setting up the Wedding event for long, which did not earn everyone's appreciation, some "fans" even threatened King. This episode was the climax of the entire series, and it could have been a perfect ending as well, but King did not finish his story yet, in fact, things are just starting to get really exciting. 



In Cold Days Batman explores new depths of his mental illness. After the events of The Wedding he totally lost it, he nearly killed Mr. Freeze to make him confess a murder, where he was the only suspect. Freeze admits he killed, the women, but then he denies all accusations at the court. He tells he was afraid that Batman was about to beat him to death, so he confessed crimes he did not even commit, just to ensure his own survival. What is the truth? Is he innocent, or guilty? Meanwhile, Bruce Wayne is also one of the jurors in the court room...

After seeing the cover I was expecting a little more Mr. Freeze action, but I have to admit, the whole court thing was a brilliant idea. There's a case of murder, that we investigate from every perspective, while we only rely on facts, proof and evidence. If you like stuff like this on television you are going to like it here as well. In the second part of the book we explore the relationship between Bats and Nightwing, and a deadly adversary also shows up, the russian terminator, K.G.Beast. 


Then things get even crazier in the Tyrant Wing TPB. Penguin got out of Arkham and he has interesting news for the Dark Knight. He tells that Bane, who's also in the asylum only pretends to be in a catatonic state, and he's actually pulling the strings in Gotham from his cell. Batman goes to the institute to find out the truth, but his rage grows over him again... 

In the Tyrant Wing TPB there's only three issues from King, but those parts are crucial parts of his run. The other two issues are from Tom Taylor. In Batman Secret files the Dark Knight teams up with Detective Chimp. I'm not saying it was bad, but it's not good either, it's a pointless effort to fill some gasps in the book. On the other hand, Batman Annual #3 is a very strong story about the relationship between Bruce and Alfred, I really liked that one. 



I met DC's new, matte paper in Detective Comics Vol 9. At first it only affected single issues, but now they use it in newer TPBs as well instead of the old, glossy one. The reason behind it probably both financial and environmental. The problem with the new paper is that the colors only seem bright in natural light, under lamps they look kinda dull. The texture of the paper is highly visible under the ink, and there seem to be more printing errors, that are also quite noticable, as well as the smallest amount of dust. 

There's no telling where King's Batman goes from here, but we can surely expect a brutal showdown between Bane and the Caped Crusader. The 10th TPB called Knightmares is going to be released on September 17.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése