Nem tagadom, mikor először nekikezdtem Jonathan Hickman grandiózus X-Men sztorijának, rendesen felcseszett. Az első pár szám után jóformán még mindig semmit nem értettem az egészből, aztán hónapokig hozzá sem nyúltam. Elvégre szórakozásból olvasok képregényt, nem pedig azért, hogy hülyének érezzem magam. Ez egyébként a második alkalom volt, hogy megszívtam az íróval, ugyanis korábban az Avengers sorozatával való találkozást sem könyveltem el éppen jó élménynek. Ezek után azt gondoltam, hogy talán velem van a gond, és Hickman stílusa egyszerűen nem nekem való. Mekkorát tévedtem! Ugyanis miután minden képregényes felületen csak arról lehetett hallani, hogy a House of X/Powers of X a legjobb dolog, ami az X-Men franchise-al történhetett úgy döntöttem, hogy ismét megpróbálkozok vele, és legnagyobb örömömre második nekifutásra sokkal fogyaszthatóbb volt. Sőt. Nem kis meglepetésemre ez volt az egyik legjobb és legérdekesebb képregény, amit valaha olvastam. De mi volt elsőre a gond?
Először is, a történet négy idősíkon játszódik, ami engem brutálisan összezavart. Az egyik a tíz évvel korábbi múlt, a második a jelen, a harmadik a száz évvel későbbi jövő, a negyedik pedig már egyenesen ezer évet ugrik előre az időben. Ez elsőre elég sok volt, ráadásul a negyedik idősíkból a kötet utolsó negyedéig kb. semmit nem értettem, de ez alighanem így is volt eltervezve. Képzeljétek el ezt a képregényt úgy, mint egy kirakóst. A daraboknak külön-külön semmi értelme, de ha elkezded összerakosgatni őket, akkor szép lassan kirajzolódik belőlük valami, a teljes képet pedig csak akkor látod át, amikor már minden a helyére került. Volt azonban még egy dolog, ami szintén nagy szerepet játszott abban, hogy mérgesen félrerakjam a képregényt, még pedig ez:
Az író ugyanis volt, hogy tíz oldalanként megszakította a narratívát ehhez hasonló oldalakkal, ahol tonnányi információt zúdít egyszerre az arcodba, te meg csak pislogsz, hogy "MI?". Nem javaslom azonban, hogy átlapozd ezeket, ugyanis tényleg fontos ismeretekkel gazdagodhatsz, amik segítségedre lesznek a történet értelmezésében. Utólag én is meglehetősen szégyellem magam, hogy konkrétan amiatt hagytam félbe ezt a zseniális képregényt, hogy lusta voltam elolvasni és felfogni a leírtakat. Ne essetek bele a hibámba, nem éri meg! Na de lássuk végre miről is szól a House of X/Powers of X!
Charles Xavier ráébredt, hogy az álma talán sosem válhat valóra. A mutánsok és az emberek természetüknél fogva nem élhetnek együtt békében, így most teljesen új szemszögből közelíti meg fajuk fenntartásának kérdését. Létrehozta a mutánsok saját nemzetét Krakoa szigetén, és felszólította a világ vezetőit, hogy ismerjék el függetlenségüket. Cserébe nem kisebb dolgot ajánl, mint a Földön ismert valamennyi betegség gyógyszerét, beleértve a rákét is. A mutánsok kihangsúlyozták továbbá, hogy ez nem kérés volt, így mindenkinek sokkal könnyebb lesz, ha az emberek elfogadják a feltételeket. Különösen most, hogy Krakoa nemzete sosem látott szinten egyesítette a mutánsokat, beleértve azokat is, akik korábban az X-ek ellen harcoltak.
A radikalizálódott Charles Xavier talán a legizgalmasabb újítás a történetben, Hickman megmutatta, hogy a karakter képes drámai változásra úgy, hogy közben mégis önmaga maradjon. Emellett zseniális húzás volt, hogy az X-ek majdnem összes korábbi mutáns ellenfeléből szövetségest faragott, még az olyanokból is, mint Apocalypse. Ugyanis ha ezek a karakterek összefognak, semmi nem állhat többé az útjukba. Még a halál sem. Óriásit fordult a kocka, hiszen egy esetleges konfliktus során végre a mutánsok lennének fölényben, nem pedig az emberek. Hogy Magneto-t idézzem: " Az embereknek addig kellett volna kiirtania minket, amíg esélyük volt rá". Bár felmerült bennem a kérdés: Azzal, hogy odaadták a csodatevő gyógyszereket az embereknek, nem pont azt idézték-e elő, hogy a jelenleginél is jobban túlszaporodjanak? Honnan tudjuk, hogy valahol a való világban nem fedezték fel már rég a rák ellenszerét, csak épp ezért nem hozták nyilvánosságra?
Krakoáról tudni érdemes, hogy a sziget él, mi több, ő maga is egy mutáns, méghozzá az egyik legöregebb. A rajta növő különleges virágokból nyerték ki a már említett gyógyszereket, amiket felajánlottak az embereknek. A mutánsok egyik elsőként megfogalmazott alaptörvénye kimondja a sziget szentségét, és megköveteli, hogy a rajta élők tiszteljék-e földet.
A történetben fontos szerepet játszik továbbá egy Moira nevű mutáns, akit felettébb érdekes képességgel áldott (vagy épp átkozott?) meg a sors. Halála után önmagaként reinkarnálódik, visszatér a saját idejébe, miközben pontosan emlékszik rá, hogy mi történt az előző életeiben. Ezzel lehetőséget kap rá, hogy megváltoztassa a múlt eseményeit. Vagy akár hagyhatja is, hogy minden pontosan ugyanúgy történjen, mint korábban. Hát nem eszelős!? Nagyrészt Moirának köszönhető, hogy párhuzamosan négy idősíkot köt össze a történet, én pedig csak ámulok és bámulok, hogy Hickman fejében milyen zseniálisan összeállt ez az egész koncepció.
A Powers of X/House of X egészen sajátos, pszichedelikus látványvilággal rendelkezik, ami egyértelműen rávilágít, hogy miért ragaszkodnak a mutánsok annyira Krakoa szigetéhez. Az egész kiválóan passzol a történet alaphangulatához, ráadásul én csak utólag láttam, hogy a képregényt két rajzoló illusztrálta. Pepe Larraz és R. B. Silva ugyanis láthatóan egymás keze alá dolgozott, egy pillanatig nem éreztem közöttük a váltásokat. Professor X új karakterdizájnját a felturbózott Cerebroval nem tudtam nem imádni, a mindig nyájas és humánus Charles Xavier ezzel kapott valami megfoghatatlan, baljós aurát, ami őszintén szólva remekül áll neki.
A House of X/Powers of X igazi modern science fiction remekmű. Az a kaliberű történet, amit remélem egyszer filmre visz egy tehetséges hollywoodi rendező. És a legjava még hátravan, ugyanis a legfontosabb kérdés, hogy mi jön ezután? Két dolog biztos: Hogy ha valamikor, hát most érdemes X-Men címeket olvasni, és hogy a jövőben én is sokkal nyitottabban, türelmesen állok majd Jonathan Hickman munkásságához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése