Detective Comics Vol.1: Mythology by Peter J. Tomasi

Ismét első volume-al jelentkezett a Detective Comics, miután nemrég Peter J. Tomasi vette át a nagy múltú szériát. A váltást egyhangú üdvrivalgással fogadták a rajongók, ami azért nem mindennapos manapság a DC háza táján, főleg az utóbbi egy-két évben bőven kijutott a fujjogásból, valamint az írók menesztelését kezdeményező petíciókból is. Tomasit viszont elkerülte a hőbörgés, a New 52-es Batman & Robin képregényeit máig komoly elismerés övezi, a 2016-ban indult Superman sorozatát pedig egyenesen a Rebirth korszak zászlóshajójaként emlegetik, főként mivel sikerült nagyszerűen ráéreznie a családcentrikus Clark Kent karakterére. Ezek után én is felültem a hype vonatra, kivártam a Batman 80. szülinapját ünneplő leárazást, és le is csaptam Tomasi új történetére. A gyűjtemény a Detective Comics számait tartalmazza #994-től 999-ig.

Halál a Gotham City Akváriumban! Valaki az utolsó részletig lemásolta a Wayne gyilkosság részleteit, az áldozatok arcától kezdve a bemeneti sebeken át egészen Martha Wayne gyöngysoráig. Vajon kinek a beteges játéka ez? És vajon hogy kapcsolódik mindehhez a szörnyeteg, aki megtámadta Dr. Lee Tompkinst és Alfredet? Bárki is szórakozik, az biztos, hogy nem titok előtte Batman valódi kiléte... 

Őszintén szólva nagyon kétesélyes volt, hogy a történet végén úgy állok-e fel a kötet mellől, hogy "wow, ez király volt", vagy úgy, hogy "jaj, mi volt ez". Szerencsére az előbbi történt, de ezt a sztori felénél még lehetetlen volt megjósolni. Már az első oldaltól kezdve volt bennem egy "itt valami nem stimmel" érzés, és amikor már majdnem azt mondtam, hogy "na jó, ez egy katyvasz", akkor bumm, hirtelen értelmet nyert az egész. Márpedig ilyen egy jó detektív sztori, ha már az elején kiszámítható, vagy ha elmarad a csattanó, az könnyen haza tudja vágni az élményt. Tomasi rendesen összezavarja az olvasót, egyszerűen fogalmam sem volt hová halad a történet, vagy mi sül ki belőle, de végül mégis elégedetten zártam be a képregényt. 

A narratíva, a történet pszichológiai oldala, valamint úgy Tomasi overall stílusa kísértetiesen emlékeztet Grant Morrisonéra - ha valaki olvasta a R.I.P. című Batman történetet, és aztán elolvassa ezt, az érteni fogja a párhuzamot. Hogy ez vajon tudatos volt-e az író részéről, nem tudom megmondani, mindenesetre én csípem Morrisont, szóval kifejezetten örültem a hasonlóságoknak. Tomasi szerintem ügyesen eltalálta a karaktereket, az egyetlen dolog, amit a negatívumok közé sorolnék, hogy Alfred meglehetősen ritkán használja a "Master Bruce" megszólítást, helyette leragadt az egyszerűbb, közvetlenebb "Bruce"-nál. A komornyik szájából nekem kicsit furcsa ez a már-már tegeződő hangnem, persze lehet csak én vagyok túl konzervatív. A történet élvezhetőségéből ugyanakkor ez fikarcnyit sem vett vissza, ez csak egy kis apró részlet, amit én az író helyében másképp csinálnék. 

Doug Mahnke rajzai minden szegmensükben hozzák a klasszikus, mainstream Batman feelinget, kicsit olyan érzésem volt, mintha visszarepültünk volna a 2000-es évekbe (még hősünk is újra kívül hordja az alsót!). A rajzolót egyébként olyan képregények révén ismerhetitek, mint a Nevető Ember, a Maszk trilógia, Final Crisis, és még lehetne sorolni. Remélem Tomasi mellett őt is hosszabb távra szerződtették, és még jó pár számon keresztül hozza ezt a megunhatatlan hangulatot. 

A Detective Comics sikeres restarton van túl, azt hiszem még nagy dolgokat várhatunk Tomasitól. Néhány előrejelzéssel már szolgálhatok is, hiszen a sorozat második része a sokatmondó "Arkham Knight" címmel érkezik Decemberben, szóval a Rocksteady féle Arkham videojátékok rajongóinak van okuk ujjongani. Az Arkham Lovag ugyanis még sosem szerepelt korábban képregényekben, a Detective Comics lapjai jelentik számára a belépőt, tűkön ülve várjuk mi sül ki ebből.

Joker by Brian Azzarello & Lee Bermejo

Meglepően gyakran fordul velem elő, hogy pont olyan képregények nem nyerik el a tetszésemet, amiket a rajongók sokszor a legjobbak között emlegetnek. Rengeteg ilyen példát tudnék felhozni, amiket valószínűleg sokan meghökkentőnek vélnének, de hogy spóroljak a karakterekkel, most nem kezdenék bele ilyen jellegű felsorolásba. Talán majd egy külön cikkben, aminek az lesz a címe, hogy "Az X legtúlértékeltebb képregény, amit valaha olvastam". Az viszont biztos, hogy Brian Azzarello és Lee Bermejo képes novellája, a Joker kiemelkedő helyet foglal majd el ezen a listán, a Bűn Bohóc Hercegét középpontba helyező történet sajnos sokkal többet ígér, mint amit teljesíteni tud, ráadásul bőven találtam benne rajongói szemmel kifogásolható részeket. A sztori amúgy az idén indult A Legendás Batman sorozat részeként magyarul is megjelent, de az Eaglemoss ellenszenves üzletpolitikája, valamint a DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény köteteiben tapasztalt hitvány minőség miatt nem rohantam fejvesztve az újságoshoz, + mostanában amúgy is egyre jobban hajlok a digitális képregényolvasás felé. Na de térjünk vissza a Jokerhez!

Jokert kiengedték az Arkham Elmegyógyintézetből, mondván nem szorul több kezelésre (wtf, már az első oldalnál ráncolnom kell a homlokomat?). A kapu előtt az egyik embere vár rá, név szerint Jonny Frost, akinek a szemszögéből követjük végig az eseményeket. Autóba szállnak, és elindulnak, hogy Joker ismét kezébe vegye a város alvilágának irányítását, mindezt persze nem feltétlenül békés keretek között, főleg, hogy a főnök kicsit morcos mindazért, ami a távollétében történt.

Hogy ki volt az a megveszekedett idióta, aki kiengedte Jokert a gyogyóból sajnos nem derül ki, de ez tényleg csak a legkisebb probléma. A sztori igazából abszolút középszerűnek mondható, főleg, hogy Azzarello sokkal inkább a "főhős" karakterrajzára összpontosított ahelyett, hogy egy épkézláb történetet próbált volna meg elmesélni. És persze bekövetkezett az, amitől mindig tartok, ha valaki hozzányúl a karakterhez: Túl-tol-ta. A képregény végtelenül hatásvadász, és minden szegmensében arra emlékeztet minket, hogy ez a Joker mennyire durva arc, mennyire ijesztő, na meg persze mennyire pszichopata, csak hogy ez utóbbit véletlenül se hagyjam ki. Nem azt mondom, hogy ez életem legrosszabb olvasmánya, de ékes példája annak, amikor az író nem érti annak a karakternek a lényegét, akiről írnia kellene. És sajnos nem csak Jokerrel volt ez a helyzet.

A történetben ugyanis szerepelnek más Batman ellenfelek is, például Gyilkos Krok, Pingvin, Kétarc, Rébusz és Harley Quinn. Harley egyáltalán nem tartozik a kedvenc DC karaktereim közé, persze elismerem, hogy egy jó író kezében neki is megvannak a maga pillanatai. A Sean Murphy féle White Knight például a jelenlegi első számú kedvenc Batman sztorim, és ebben Harleynak nem kis szerepe volt. Az általános tapasztalatom ugyanakkor mégis az, hogy legtöbb esetben kifejezetten irritál szegény, viszont azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd pont ez fog hiányozni. Ugyanis míg a legtöbb történetben Harley be sem tudja fogni a száját és imád idegesítő lenni, Azzarello történetében EGY MUKKOT NEM SZÓL, teljesen felesleges díszítőelemként van csupán jelen, már-már én érzem sértőnek az egészet. Ha valamire jó volt ez a sztori, az az, hogy mostantól sokkal jobban fogok örülni az elviselhetetlen Harleynak, mint korábban bármikor. Aztán ott van még Kétarc, akinek szintén semmi más jellemvonását nem sikerült azonkívül kihangsúlyozni, hogy két arca van, azt meg már végképp nem értettem, hogy Rébusz miért néz ki úgy, mintha összegyúrták volna Kurt Cobaint és Elton Johnt.

Ha valamiért érdemes beszerezni a képregényt, akkor azok Lee Bermejo illusztrációi, a művész tényleg nagyon odatette magát a Joker készítésénél. Sikerült egy nagyon egyedi, komor atmoszférát megteremtenie, amit elsősorban a kontrasztok kihangsúlyozásával ért el. A rajzoló összegyúrta a Heath Ledger és Cezar Romero által játszott verziók jellegzetességeit, ami a végeredményt látva egyáltalán nem volt rossz ötlet. Az alkotópáros esetében amúgy nem példátlan ez a szerencsétlen felállás, legutóbb a Batman: Damned kapott hasonló értékeléseket, miszerint bár nagyon szép, de történet szempontjából nem tud sokat nyújtani.

Ha azt hitted ez lesz a legjobb Joker képregény a világon, hát tévedtél. De ne csüggedj, bőven lesz még olvasnivaló, és az is biztos, hogy a Bűn Bohóc Hercege számtalanszor szerepel majd még a MetaComix blogon. 

Merch Mánia #2

Akciófigurák. Míg az átlagembernek ezek csak szimpla "játékok", addig egy képregény nerd számára valóságos kincsek és nem ritkán hajlamosak tetemes összegeket elkölteni egy-egy relikviáért. Ez alól én sem vagyok kivétel, szóval jól be is vásároltam a Galaxy Játékáruházban, aminek több üzlete is van a városban, valamint webshopról is van lehetőségetek rendelni. A jövőben sok hasonló cikket tervezek még, szóval hogy a későbbi horror élményektől megkíméljelek titeket, előre szólok, hogy a FIGURÁKAT KI FOGOM BONTANI. Tudom, hogy ez sokaknak szentségtörés, de szerintem elég nehéz úgy cikket írni tárgyakról, hogy azokat nem vizsgálod meg alaposan. Előrebocsátom továbbá azt is, hogy Funko Pop figurákkal elvből nem foglalkozom, ha ilyenekről szeretnél olvasni, akkor sajnos csalódni fogsz. 

Neca Terminator Endoskeleton figura 

Egy korábbi írásomból megtudhattátok, hogy nagy Terminator rajongó vagyok, szóval mindig is vágytam rá, hogy egy T-800-as álljon őrt a polcomon. A minőségben azonban bőven akad pro és kontra egyaránt: A figura kb. 18,5 cm magas, műanyagból készült, a festés igazán élethű, fémes hatást kelt, összességében brutálisan szép és elképesztően részletes. Sajnos viszont mivel tényleg a legkisebb apróságokra is odafigyeltek, a sok kicsi mozgatható alkotóelem bizony nagyon törékeny. Olvastam olyat is, hogy valakinek már azzal sikerült kárt tennie benne, hogy megpróbálta kiszedni a dobozból. Azt tanácsolom, hogy használj ollót a kibontásnál, utána találj egy pozíciót, amiben megáll a figura, és kész, soha többet ne nyúlj hozzá. Az enyémnek, az egyik lapockája már így is önálló életet él, mert persze az is mozgatható, és ha hozzányúlok, a gravitáció hatására úgy működik, mint egy lengőajtó. Sajnos a hozzá kapott fegyver már ferdén került ki a dobozból, + a fent leírtak miatt amúgy sem akartam azzal pepecselni, hogy azzal együtt állítsam ki, mivel a figura amúgy sem túl jó egyensúlyát is felborítja. A negatívumok ellenére még így is azt mondom, hogy 9900 Ft-os áron ennél jobb T-800-ast nem fogsz kapni, tényleg nagyon szemrevaló darab. 

NJ Croce Justice League Batman Bendable figura

21 cm magas, tömör gumiból készült, elpusztíthatatlan darab, a köpeny anyaga műszálas. A végtagjai mérsékelten hajlíthatók, feltételezem valami drót van a belsejében, ami ezt lehetővé teszi. Ha egyszer sikerült beállítani a nekünk tetsző pozícióba, akkor úgy marad. Tisztítása egyszerű, de amúgy sem fogja különösebben a port. A designt a New 52 képregények ihlették, emellett a Liga többi tagjáról is készültek hasonló figurák, sőt, egy csomagban is megvásárolhatók. Egy Flash szintén majdnem a kosárban landolt, viszont szomorúan konstatáltam, hogy rosszul lett felfestve a szeme. Egy 11 000 Ft-os figuránál szerintem ez aligha elfogadható, ha van rá lehetőségetek személyesen vásároljátok meg, hogy véletlen se fogjatok ki gyári hibás darabot. 

Kotobukiya ArtFX New 52 Red Hood figura 

A Kotobukiya figurák már tényleg a gyűjtői kategóriába tartoznak, abszolút csúcsminőség, ennél fogva az áruk is borsosabb. Erre a Red Hood figurára a Westend alsó szintjén található Galaxy vitrinjében lettem figyelmes, de pontosan az ára miatt úgy voltam vele, hogy ez jelenleg nem fér bele a költségvetésbe. Hónapokig látható volt, aztán egyszer csak eltűnt, azt gondoltam valaki más biztos megvásárolta. Mikor bementem az üzletbe rákérdeztem és kiderült, hogy pont az ellenkezője történt: Senki nem vitte el szerencsétlen Jasont, ezért visszaküldték a központba, érdeklődjek náluk mi a helyzet vele. Hazaérve csekkoltam a bolt webshopját, és szerencsére volt még belőle, végül az asszony megunta a tökölést, és megvásárolta. Most jön a legjobb rész: A figura jelenleg 26 000 forintba kerül a Galaxy honlapján, viszont megnéztem máshol is, és kiderült, hogy valójában körülbelül KÉTSZER ENNYIT ÉR. Az Amazonon jelenleg 134 £ a legolcsóbb (kb. 50 000 Ft), mivel MÁR NEM GYÁRTJÁK. A Galaxy webshopján is ezek az utolsó darabok, szóval azt javaslom csapjatok le rá, amíg még lehet, mert ennél csak drágább lesz mindenhol, persze ha egyáltalán még hozzájutsz. A figura egyébként kb 19 cm magas, brutál szép, részletes, szintén New 52 dizájn. A lába mágneses, szóval gyakorlatilag magától "rácuppan" a hozzá kapott kis 1,5 cm-es talp részre, esélytelen, hogy bármi kibillentse az egyensúlyából. 

Ezzel a cikk végéhez érkeztünk, írjátok meg, hogy melyik figura tetszett a legjobban, ha pedig kérdésetek van, keressétek fel a Galaxy Játékáruházak valamelyikét, az eladók jófejek és segítőkészek (A Westendben legalábbis nagyon kedvesek voltak). Szóval abszolút ajánlom őket, ha értelmetlen műanyag kacatokra szórnád el a pénzed, amiket aztán úgyis csak nézegetni fogsz. De mit lehet tenni? Kell ez nekünk, megérdemeljük, kész. Ha bárki beszól, hogy ilyen hülyeségekre költesz, azt javaslom ne keresd többet, nincs szükséged ilyen negatív emberekre az életedben.

The Ultimates (A Különítmény, teljes sorozat) by Mark Millar

Az Ultimates (magyarul A Különítmény) Mark Millar 2002-ben indult képregénye, a skót származású írónak ez az egyik legjelentősebb Marvel története a Polgárháború mellett. A sztori első fele 2018 szeptemberében magyarul is megjelent a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény részeként, a második kötet pedig nemrég lett megvásárolható a Fumax webshopján. Bár két részre van bontva, mégis egy történetről van szó, a hazai olvasóknak pedig egy teljes évet kellett várniuk, hogy anyanyelvükön is élvezhessék a folytatást. 

A régi rend hanyatlóban van. Sorra tűnnek fel az új, különleges képességekkel bíró szuperemberek, akiknek bár csak egy töredéke akar ártani másoknak, az átlagemberekben mégis félelmet keltenek. A kormány megoldása a problémára a Különítmény: Egy kicsi, de annál hatékonyabb szuperkatonákból álló csapat, akik megvédik az emberiséget a fenyegetéstől. Az osztag a S.H.I.E.L.D. fennhatósága alá tartozik, tagjai személyesen Nick Furynak felelnek. A Különítmény születésével egyidőben, mintha csak a sors akarta volna így, megtalálták a jégbe fagyott Amerika Kapitányt, a világ első szuperkatonáját, aki a csapat szenzációja lesz...

A történet az 1610-es Földön, más néven az Ultimate univerzumban játszódik, a Különítmény pedig nem más, mint a Bosszúállók helyi megfelelője. Főként ez a képregény szolgált a 2012-es film alapjául, szóval ha hozzám hasonlóan az a kedvenced a Marvel Moziverzumból, akkor ezt mindenképp érdemes elolvasnod. A sztori persze, ahogy az lenni szokott, sok ponton eltér a filmtől, mivel nem direkt adaptációról van szó. Ugyanakkor tényleg feltűnően sok a hasonlóság, sokszor még a szövegeket is egy az egyben a színészek szájába adták. Ami pedig kimondottan mókás, hogy bár itt még biztos nem voltak tervben, a képregény mégis utalásokat tesz a későbbi filmekre, sőt: Több dolgot előre meg is jósolt azokkal kapcsolatban, de ez tényleg csak hab a tortán. 

A Különítmény ugyanis attól igazán érdekes, hogy merőben eltér attól a szuperhős ideáltól, amit más képregényekben megszokhattunk. A szereplők nem ritkán kifejezetten ellenszenvesek, sokszor csak rosszallóan csóváljuk a fejünket néhány cselekedetük láttán. Aztán ahogy telik az idő, rájövünk, hogy ők is csak emberek: Tökéletlenek, esendők, akik épp ugyanúgy hajlamosak hibázni, mint bármelyikünk a való életben. Ugyanakkor ez koránt sem menti fel őket tetteik alól, viselniük kell a következményeket, és sajnos nem mindenki érdemli meg a megbocsátást. A karakterek közti konfliktusok sokkolják az olvasót, kb. olyan érzést váltanak ki, mint amikor anyu a szemünk láttára próbálja meg fejbedobni aput a nagyitól kapott antik vázával. Magyarán rendesen belénk fagy a szar, mivel nem számítunk tőlük erre a viselkedésre. Elvégre ők a mi szeretett hőseink, ők nem szegik meg az ígéreteiket, vagy kennek le egyet visszakézből az asszonynak, csak mert éppen rossz napjuk van. Vagy mégis? 

A történetben a Bosszúállók filmekből is ismert karakterek szerepelnek, a már fentebb említett Amerika Kapitány és Nick Fury, Vasember, Hulk, Thor, Sólyomszem, Fekete Özvegy, Giant-Man (vagyis Hank Pym, aki a Hangya filmekben Scott Lang ruháját tervezte) a Darázs, Higanyszál, valamint a Skarlát Boszorkány, igaz, utóbbi kettő nem kapott túl sok reflektorfényt. 

Az Ultimate univerzum karakterdizájnjaival kapcsolatban vegyesek az érzéseim, bizonyos jelmezek nagyon tetszettek, mások kevésbé. Vasember 1610-es Föld-béli páncélja valószínűleg sosem lesz a kedvencem, Sólyomszem és Natasha outfitjét ellenben imádtam, némelyik panelnél olyan érzésem volt, mintha épp most léptek volna ki valami súlyos, szegecselős EBM/Industrial buliról. Bryan Hitch rajzai egyébként összességében nagyon impozánsak, az illusztrátor nem csak a szereplőkre, hanem minden másra is nagy hangsúlyt fektetett, ráadásul remek érzéke van ahhoz, hogy híresebb new yorki épületek monumentalitását és szépségét megörökítse. 

A Különítmény sajátos, modern, emberi megközelítése a Marvel legnépszerűbb szuperhőscsapatának, erősen ajánlott minden Bosszúállók rajongónak. Ha érdekel a teljes történet, a Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 12. és 45. számát keresd! 

Nightwing Vol.1: Blüdhaven by Dennis O'Neil & Chuck Dixon

Dick Grayson a kedvenc DC szuperhőseim egyike. Ő volt az első fiú, aki magára öltötte Robin jelmezét, és aki Batmannel együtt olyan jó párost alkotott, hogy végül rájuk ragadt a "Dinamikus Duó" becenév. Később mikor felnőtt maga mögött hagyta a Robin szerkót, megszületett Nightwing, aki egyes rajongók szerint nem egyszer felül is múlta korábbi mentorát. A veterán képregényíró páros, Dennis O'Neil és Chuck Dixon jóvoltából a karakter megkapta első saját képregénysorozatát 1995-ben, amit a tapasztaltabb olvasók elsőként ajánlanak, ha valaki solo Nightwing kalandokat keres. Jómagam csak helyeselve bólogatni tudok.

A kötetben két sztori is helyet kapott:

Az elsőben Nightwing újabb részleteket fedez fel szüleinek meggyilkolásáról, kiderül, hogy sokkal több mindent nem tud a halálukról, mint azt korábban hitte. A háttérben meghúzódó rejtélyes erők azonban szeretnék, ha ez így is maradna, és felbérelnek egy bérgyilkost, hogy eltegyék láb alól a kíváncsiskodó fiút...

A második történetben Batman Nightwing segítségét kéri: Adott huszonegy hulla, mindegyik áldozat Angel Marin bandájának tagja volt, és mindegyiknek kitörték a nyakát. A bűnözőket azonban nem Gothamben érte a halál, a folyó Blüdhaven felől sodorta őket a városba... 

Mi érdemes tudni Blüdhavenről? Olyan mint Gotham, csak rosszabb. A városnak ugyanis nincs saját Batmanje, a korrupció és a bűnözés mindenhová beitta magát, egyszóval Dick barátunknak egyáltalán nincs könnyű dolga. Az írók egyébként ezzel a sorozattal ültették át a karaktert a modern korba: Itt hagyta el a '80-as évekből rajtaragadt, akkor már kissé idejétmúlt frizuráját és jelmezét, valamint itt bújt bele először a ma is használt fekete-kék szerkóba, amit a legtöbben ismernek. A narratíva derekasan kiállta az idő próbáját, hiába 25 éves történetekről van szó, nem tudom azt mondani, hogy a Dixon és O'Neil féle Nightwing nem modern képregény.

Dick mellett felbukkan a már említett Batman, Alfred, a harmadik Robin, Tim Drake, valamint az egykori Batgirl, Barbara Gordon, aki ebben a korszakban tolószékbe kényszerülve az Oracle fedőnév alatt a számítógép mögül segítette Batmant és Nightwinget. Ellenfelek tekintetében megismerjük Black Mask egyik emberét, a róka maszkos Reynardot, emellett szerepel az orgyilkos Lady Vic, valamint Roland Desmond, más néven Blockbuster. 

Greg Land és Scott McDaniel rajzaiból ordít a '90-es évek hangulata, és ezt egyáltalán nem negatívumként mondom, kifejezetten jól áll Nightwingnek ez a stílus. Sőt, őszintén szólva kevés példát tudok, amikor egy képregény ennyire jól öregedett. Az illusztrációk hihetetlenül menők, a főszereplő mozdulatai látványosak, a készítők igyekeztek ezzel is kihangsúlyozni Dick légtornász tehetségét. Az egyetlen, ami mai fejjel kicsit megmosolyogtató, hogy Nightwinget Rozsomákot megszégyenítő szőr borítja, ma már talán nincs ennyire durva tesztoszteron túltengése.

Dennis O'Neil és Chuck Dixon bebizonyították, hogy az egykori Robin szólóban legalább olyan izgalmas, mint Batman, vagy a Titánok oldalán. A sorozat második részét is bátorkodtam bezsebelni, biztos, hogy nem most olvastatok utoljára Dick Graysonról a MetaComix blogon!