Ismét első volume-al jelentkezett a Detective Comics, miután nemrég Peter J. Tomasi vette át a nagy múltú szériát. A váltást egyhangú üdvrivalgással fogadták a rajongók, ami azért nem mindennapos manapság a DC háza táján, főleg az utóbbi egy-két évben bőven kijutott a fujjogásból, valamint az írók menesztelését kezdeményező petíciókból is. Tomasit viszont elkerülte a hőbörgés, a New 52-es Batman & Robin képregényeit máig komoly elismerés övezi, a 2016-ban indult Superman sorozatát pedig egyenesen a Rebirth korszak zászlóshajójaként emlegetik, főként mivel sikerült nagyszerűen ráéreznie a családcentrikus Clark Kent karakterére. Ezek után én is felültem a hype vonatra, kivártam a Batman 80. szülinapját ünneplő leárazást, és le is csaptam Tomasi új történetére. A gyűjtemény a Detective Comics számait tartalmazza #994-től 999-ig.
Halál a Gotham City Akváriumban! Valaki az utolsó részletig lemásolta a Wayne gyilkosság részleteit, az áldozatok arcától kezdve a bemeneti sebeken át egészen Martha Wayne gyöngysoráig. Vajon kinek a beteges játéka ez? És vajon hogy kapcsolódik mindehhez a szörnyeteg, aki megtámadta Dr. Lee Tompkinst és Alfredet? Bárki is szórakozik, az biztos, hogy nem titok előtte Batman valódi kiléte...
Őszintén szólva nagyon kétesélyes volt, hogy a történet végén úgy állok-e fel a kötet mellől, hogy "wow, ez király volt", vagy úgy, hogy "jaj, mi volt ez". Szerencsére az előbbi történt, de ezt a sztori felénél még lehetetlen volt megjósolni. Már az első oldaltól kezdve volt bennem egy "itt valami nem stimmel" érzés, és amikor már majdnem azt mondtam, hogy "na jó, ez egy katyvasz", akkor bumm, hirtelen értelmet nyert az egész. Márpedig ilyen egy jó detektív sztori, ha már az elején kiszámítható, vagy ha elmarad a csattanó, az könnyen haza tudja vágni az élményt. Tomasi rendesen összezavarja az olvasót, egyszerűen fogalmam sem volt hová halad a történet, vagy mi sül ki belőle, de végül mégis elégedetten zártam be a képregényt.
A narratíva, a történet pszichológiai oldala, valamint úgy Tomasi overall stílusa kísértetiesen emlékeztet Grant Morrisonéra - ha valaki olvasta a R.I.P. című Batman történetet, és aztán elolvassa ezt, az érteni fogja a párhuzamot. Hogy ez vajon tudatos volt-e az író részéről, nem tudom megmondani, mindenesetre én csípem Morrisont, szóval kifejezetten örültem a hasonlóságoknak. Tomasi szerintem ügyesen eltalálta a karaktereket, az egyetlen dolog, amit a negatívumok közé sorolnék, hogy Alfred meglehetősen ritkán használja a "Master Bruce" megszólítást, helyette leragadt az egyszerűbb, közvetlenebb "Bruce"-nál. A komornyik szájából nekem kicsit furcsa ez a már-már tegeződő hangnem, persze lehet csak én vagyok túl konzervatív. A történet élvezhetőségéből ugyanakkor ez fikarcnyit sem vett vissza, ez csak egy kis apró részlet, amit én az író helyében másképp csinálnék.
Doug Mahnke rajzai minden szegmensükben hozzák a klasszikus, mainstream Batman feelinget, kicsit olyan érzésem volt, mintha visszarepültünk volna a 2000-es évekbe (még hősünk is újra kívül hordja az alsót!). A rajzolót egyébként olyan képregények révén ismerhetitek, mint a Nevető Ember, a Maszk trilógia, Final Crisis, és még lehetne sorolni. Remélem Tomasi mellett őt is hosszabb távra szerződtették, és még jó pár számon keresztül hozza ezt a megunhatatlan hangulatot.
A Detective Comics sikeres restarton van túl, azt hiszem még nagy dolgokat várhatunk Tomasitól. Néhány előrejelzéssel már szolgálhatok is, hiszen a sorozat második része a sokatmondó "Arkham Knight" címmel érkezik Decemberben, szóval a Rocksteady féle Arkham videojátékok rajongóinak van okuk ujjongani. Az Arkham Lovag ugyanis még sosem szerepelt korábban képregényekben, a Detective Comics lapjai jelentik számára a belépőt, tűkön ülve várjuk mi sül ki ebből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése