BRZRKR #1-3 by Keanu Reeves, Matt Kindt & Ron Garney

2021. augusztus 6., péntek


Ha van valami, ami vitán felül áll, az az, hogy Keanu Reeves az egyik legjobb arc Hollywoodban. A nyilvánvaló tehetsége mellett híres az olyan random kedvességeiről, mint hogy a tömött metrón átadja az ülőhelyét, vagy hogy tetemes összegeket ajánl fel gyermekkórházaknak. Emellett mindig tisztelettel bánt a rajongóival, és nem szokása nemet mondani, ha közös fotóra invitálják, vagy ha alá kell írnia valamit. Az elmúlt években a John Wick filmek csak tovább növelték a színész népszerűségét, tavaly pedig a Boom! Studios-al közösen bejelentették, hogy képregényt készít Matt Kindt író és Ron Garney rajzoló közreműködésével. A BRZRKR egy 12 számos limitált széria, melynek főhősét nyilván nem is mintázhatták volna másról, mint magáról Keanu Reevesről. A Netflix már egy élőszereplős sorozatot és egy animét is berendelt a képregény alapján - amit erős túlzásnak érzek, igazán megvárhatták volna, hogy kijöjjön az utolsó szám is, vagy hogy mit szól egyáltalán az egészhez a közönség. Mindenesetre a kérdés, ami mindenkit foglalkoztat: Vajon Keanu Reeves írói vénája is van-e olyan jó, mint a filmes alakításai?

A történet főszereplője egy halhatatlan szuperkatona, aki valóságos terminátorként aprítja az ellent. A karakter több, mint 80.000 éves, és jelenleg egy titkos kormánylétesítménynek dolgozik, akikkel alkut kötött: Segítsenek neki megtalálni a halandóság kulcsát, cserébe bárkit eltesz láb alól, sőt, azt is hagyja, hogy több hozzá hasonló gyilkológépet gyártsanak. Az intézmény egy kutatójának segítségével feltárják a magányos harcos múltját, és igyekeznek válaszokat találni megmagyarázhatatlan létezésére... 


Nem mondanám azt, hogy egyáltalán nem élveztem ezt a három számot, viszont ha ez alapján kell értékelőt írnom, akkor nekem ez sajnos kicsit kevés. A képregény 100%-ban a brutalitásra helyezte a hangsúlyt, szinte alig találni olyan oldalt, ahol nem fröcsög a vér, szakad le egy végtag, vagy lapul ki egy fej. Amivel alapvetően nem is lenne gond, csak emellett minden más háttérbe szorult. Maga a történet akár még érdekes is lehetne dacára annak, hogy frusztrálóan lassan halad előre, de ami a legnagyobb gond talán, az a szerethető főhős hiánya. Keanu Reeves karaktere végtelenül egysíkú, a kiüresedésen más hangulatot nem ismer, és nincs semmi, ami ebben a három füzetben igazán izgalmassá tette volna. Az, hogy nem találja a helyét a világban szerintem ide nem elég. Vegyük például a fentebb említett
John Wick filmeket: Képzeld el, hogy az első részben nem ölik meg szerencsétlen főhős kutyáját, ami végül az egyébként csak nyugalomra vágyó Johnból előhozta a vadállatot. Na, ez a BRZRKR. A főszereplő csak gyilkol és gyilkol és gyilkol, és nincs egy pont, ahol akár csak egy picit is tudnánk azonosulni vele, vagy bármi, ami kicsit felmenthetné őt a tettei alól. "Az ilyennek született" számomra nem elfogadható magyarázat, pláne ha volt 80.000 éve fejlődni. Mindent egybevéve kicsit olyan az egész, mintha John Wicket és Rozsomákot megpróbálták volna összegyúrni, ám egyelőre nem estem hanyatt az eredménytől. 


A rajzok és a borítók abszolút rendben vannak, igényesek, és mindig megmosolyogtatja az embert, amikor sikerült jól eltalálni Keanu Reeves vonásait. Mert lássuk be, a legtöbben ezért szerzik be a képregényt, nem azért, mert annyira különleges, vagy mert egetrengetően jó a sztorija. Azért biztos vagyok benne, hogy a színész még fejlődhet ezen a téren, és ki tudja, talán mással is megörvendeztet még minket a médiumban. 

Ha agyatlan akcióra és indokolatlan mennyiségű erőszakra vágysz, akkor nyugodtan ess neki a BRZRKR-nek, de mást ne nagyon várj tőle. Mindenesetre azért mindenképp jár a tisztelet Keanu Reevesnek, hogy kipróbálta magát ebben a világban is. Bízok benne, hogy a következő számokban sikerült érdekesebbé tennie a sorozatot, és a saját magáról mintázott főhőst.

The Flash #768-771 by Jeremy Adams

2021. augusztus 1., vasárnap


Wally Westre alaposan rájárt a rúd az elmúlt 10 évben. Először is, szabályosan kitörölték öt a világmindenségből, mintha sosem létezett volna. Aztán kiderült, hogy él, csak hosszú évekre csapdába esett a sebességmezőben. Ezt követően visszahozták ugyan a képregények lapjaira, de a családját nem kapta vissza, ráadásul a Heroes in Crisis című sztoriban gyilkost csináltak belőle. A fanok részéről azt hiszem jogos volt a felháborodás, a DC tagadhatatlanul méltatlanul bánt ezzel a nagyszerű karakterrel, viszont van egy jó hírem: Az a Wally West, akit mindannyian szerettünk visszatért a maga teljes pompájában, és ismét ő a világ leggyorsabb embere! Ja, és persze Barry is itt van, ám ezúttal inkább csak a hattérben.

Miután Wally végre valahára visszakapta a családját és a korábbi életét, úgy döntött szögre akasztja a szuperhős jelmezt, és önként lemond az erejéről is. Barryt és a Liga tagjait megdöbbentette a bejelentés, ám a többség elfogadta hősünk döntését. Amikor azonban megpróbálták leválasztani őt a sebességmezőről, váratlan dolog történt: Egy különös erő magával ragadta, és visszarepítette őt az időben egy ősember testébe, aki mint kiderült, maga is szupergyors képességekkel bír. A jelenség többször megismétlődött: Wally hol a jövőben, hol pedig másik dimenziókban találta magát, mindig valaki olyan bőrében, aki nem mindennapi gyorsasággal van megáldva. Valami gáz van a sebességmezővel, és úgy tűnik Wally-ra vár a feladat, hogy téren és időn átkelve szembenézzen a legfurcsább anomáliákkal, miközben barátai próbálják kitalálni, hogy miképp juttassák haza... 


Őszintén szólva fogalmam sem volt mire számítsak, mikor elkezdtem Jeremy Adams-féle szériát, de azt kell mondjam, hogy A-TYA-ÚR-IS-TEN! Ez az egyik legmókásabb, legszórakoztatóbb, legőrületesebb képregénysorozat, amivel valaha dolgom volt! Az alapkoncepció nyilván kicsit bugyuta, de ettől csak még inkább imádnivaló az egész. Van itt minden: A történet elején Wally egy szupergyors dinoszaurusz elől menekül, aztán hirtelen a jövőben találja magát, csak hogy aztán ismét visszarepüljön a múltba, ahol magával a Führerrel, Adolf Hitlerrel és a végzet lándzsájával kell szembenéznie. Nem, nem viccelek, és amikor már azt hittem mindezt nem lehet fokozni, hősünk egyszer csak a Super Friends című Hanna Barbera tévésorozat világába csöppen. De most komolyan, ki talál ki ilyet!?

Adams ráadásul iszonyatosan ráérzett Wally karakterére, megkockáztatom, hogy Mark Waid legendás képregénysorozata óta nem született ennyire szórakoztató Flash sztori. Hősünk laza, ontja magából a poénokat és amikor informálták, hogy a saját testének valószínűleg búcsút mondhat, az az első reakciója, hogy mit szól majd ehhez az asszony, ha megtudja. Az író tényleg szívét lelkét beleadta ebbe a szériába, és ez minden számon érezhető. Az illusztrációk szintén parádésak, a sztorihoz hasonlóan színesek, elevenek, telis-tele vannak élettel és frissességgel. 

Mellékszereplők tekintetében szintén erősen nyit a széria: Barry, a Zöld Íjász és Mister Terrific Flash saját denevérbarlangjából, a sebesség laborból próbálják segíteni Wally-t, hogy visszatérjen a saját idejébe, testébe és dimenziójába. Az író nem csak Wally karakterét találta el, Barryből ugyanis maximálisan előhozta a tudományos kocka énjét. Végülis jelenleg ez az egyetlen, amire számíthat, ugyanis ez nem az a helyzet, amit a szupererejével meg lehet oldani. Többet ésszel, mint gyorsasággal! Vagy mi. 

A történet arra is nagyszerűen rávilágít, hogy valójában még mindig mennyire keveset tudunk a sebességmezőről: Az író elhintette, hogy ez a rejtélyes erő talán egy ÉLŐ VALAMI, és hogy valószínűleg tudatosan választotta ki Wally-t, amikor annak idején belőle lett Kid Flash. Gondoljuk csak végig! Mégis mennyi volt rá az esély, hogy egy az egyben megismétlődjön pontosan ugyanaz a baleset, melynek következtében Barry lett a világ leggyorsabb embere? Avagy szerintetek mi a ráció arra, hogy ugyanoda kétszer csapjon be a villám? Emellett tagadhatatlan, hogy Wally kapcsolata mindig is különlegesnek számított a sebességmezővel, ami olyan képességekkel is felruházta, amivel másokat nem.

Sajnos még csak ezt a négy számot tudtam elolvasni ebből a sorozatból, magyarán még közel sem értem a sztori végére, viszont azt kell mondjam, hogy le a kalappal Jeremy Adams előtt. Nagyon remélem, hogy hosszú ideig ontja még magából a Flash sztorikat, mert ez egyszerűen pazar élmény volt. Ha valaha el akarnám adni ezeket a füzeteket, valaki hívjon dilidokit, mert tuti elment az eszem. Addig is biztos, hogy meg fogok kattanni a következő számokig, remélem mihamarabb kézhez kapom őket.