The Immortal Iron Fist: The Complete Collection Vol. 1 by Ed Brubaker & Matt Fraction

2022. január 14., péntek


Történt nemrég egy sorsfordító dolog az életemben, ugyanis pár hete ellátogattam egy kung fu iskolába, ami alighanem az elmúlt évek egyik legjobb döntése volt a részemről. Bár az edzések olykor (sőt, többnyire) kifejezetten kemények, imádom minden percét, ráadásul a hozzám hasonló türelmetlen embereknek is ajánlom, mert gyorsan lehet benne fejlődni. Természetesen a másik kedvenc elfoglaltságom továbbra is az olvasás, így elkerülhetetlen volt, hogy beszerezzek valami ütős képregényt a témában. Szokásos Google/Reddit kombó után Ed Brubaker és Matt Fraction The Immortal Iron Fist sorozata mellett döntöttem, ami már csak azért is kézenfekvő választás volt, mert mindkét írótól láttam már igazán elképesztő dolgokat. És bár mostanáig az ég világon semmit nem tudtam a karakterről (nem, a tv sorozatból sem láttam egy részt sem), nagyon úgy tűnik, hogy képregényt legalább olyan jól választok, mint testmozgást. Az első 16 számot és a 2007-es annualt egybegyűjtő Complete Collection első kötete masszív darab, 482 oldalon keresztül záporoznak az ütések.

Miután gyerekként elárvult és K'un Lun elveszett városában nevelkedett, Danny Rand visszatért Amerikába, mint a rejtélyes harcművész, a Halhatatlan Vasököl! Ám hiába, a kung fu tudása sajnos nem elég ahhoz, hogy megtalálja helyét a modern világban. Miután megtudta, hogy öröksége sokkal több titkot rejt, mint az álmodni merte volna, Danny meghívást kap egy versenyre, ahol a hozzá hasonló halhatatlan fegyverekkel kell megküzdenie. Mindeközben barátja élete, valamint K'un Lun városa is veszélyben forog... 


Mielőtt tovább megyünk, jöjjön egy kis háttérinfó azoknak, akiknek fogalma sincs mi fán terem a The Immortal Iron Fist! A Vasököl K'un Lun, vagyis a menny hét fővárosának egyikének halhatatlan fegyvere. Mind a hét város rendelkezik egy ilyen bajnokkal, mind más-másból nyeri az erejét. A Vasököl hatalmát úgy lehet elnyerni, ha valaki megküzd Shou-Laoval, a halhatatlan sárkánnyal, legyőzi őt, és annak szívét megérintve feltöltekezik a chi-jével. Viszont a jogot arra, hogy egyáltalán bárki szembenézzen Shou-Laoval, szintén ki kell érdemelni, így K'un Lun harcosai időről időre megküzdenek egymással ezért a lehetőségért. A hét főváros a földi világtól és egymástól is elzárva létezik, azok együttállásakor viszont, vagyis 88 évente rendeznek egy olyan harcművészeti versenyt, mint amit most is láthatunk, és ahol a halhatatlan fegyverek összemérhetik tudásukat. K'un Lun, bár mennyországnak nevezik, a valóságban messze áll tőle. Kifejezetten barátságtalan hely, ahol ráadásul a zsarnok Nu-An az úr.

Mivel a képregényben minden, főképp maguk a karakterek teljesen újak voltak számomra, így elkerülhetetlen volt, hogy pár ponton ismét felcsapjam a Google-t, hogy megtudjam ki kicsoda pontosan, milyen kapcsolatban állnak egymással a szereplők, és így tovább. Miután ez megvolt, már sokkal tisztábban láttam, és azt kell mondjam, hogy Ed Brubaker és Matt Fraction sorozata egyáltalán nem rossz belépési pont. Viszont kicsit másra számítottam, ugyanis bár a képregénynek szerves része, de korántsem központi témája a kung fu - ami egyébként egyáltalán nem negatívum. A fő sztorivonal mellett az alkotók sok kitérőt tesznek, hol Danny apjával foglalkoznak, hol pedig fejest ugranak a Vasököl legendákba, hogy bemutassanak pár figurát, akik Danny előtt birtokolták a sárkány erejét az évszázadok során. Kis szösszenetek, amik szerencsére nem csak hogy nem vonják el a figyelmet a lényegről, hanem inkább ki is egészítik a képet. 


A történetben ezúttal a Hydra kapta a legfőbb ellenlábasok szerepét, én pedig kifejezetten örültem a jelenlétüknek. Részben azért, mert nem számítottam rájuk egy kung fu képregényben, másrészt mert ennél jobban semmi sem tarthatta volna a Marvel világában az abból némileg kilógó sztorit - értem ezalatt, hogy ez közel sem a klasszikus szuperhősködős vonal. Vezetőjük, Mr. Xao egy igazi pszichopata, és bár a valódi motivációja nem derült ki a sztoriból, azért lehet sejteni, hogy bosszú áll a háttérben. Ám korántsem ő Danny legizgalmasabb ellenfele, hiszen itt van Davos, az Acél Kígyó is, kinek ellentéte a Vasököllel generációkra nyúlik vissza, és amiről rengeteget meg lehet tudni ezeken az oldalakon. Hősünknek vannak természetesen segítői is, hiszen itt van Vasököl egykori mestere, Lei Kung a Mennydörgő, aki máris a kedvenc figurám a sorozatból, emellett Danny barátai, a Heroes for Hire tagjai is besegítenek. 


A kötet befejeztével csak az járt a fejemben, hogy még többet akarok, és őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ennyire megszeretem az Iron Fist képregényeket. Danny hihetetlenül jó arc, az hogy kőgazdag, totál mellékes számára, egyszerűen végtelenül laza és önzetlen figura, akiről bármikor szívesen olvas az ember. Hihetetlenül izgalmasak voltak mind a mellékszereplők, mint a bejárt helyszínek, ráadásul a Fraction/Brubaker páros nagyon jól ért ahhoz, hogy meghozza a kedvet a folytatáshoz. Az egyetlen negatívum, amit a
The Immortal Iron Fist kapcsán fel tudok hozni, hogy a harci jelenetekbe kicsit több energiát is fektethettek volna a rajzolók. Azért ez mégiscsak egy kung fu képregény, a kung funál látványosabb harcművészeti ág pedig szerintem nemigen létezik. Szerettem volna, ha ezt kicsit jobban visszaadták volna az illusztrációk, többet tanulmányozták volna a különböző pózokat/állásokat/rúgásokat, vagy legalább megpróbálták volna részletesebben ábrázolni azokat. Viszont ez lehet csak engem zavar, a történet élvezhetőségéből pedig igazából nem sokat von le. 

Ha már kicsit csömöröd van az A listás szuperhősöktől, akkor ez most remek alkalom, hogy nyiss a kevésbé ismert karakterek felé. A The Immortal Iron Fist kiváló választás ehhez, ajánlom mindenkinek, aki szeretne feltöltekezni egy kis chi-vel. Idén még egészen biztosan olvashattok Danny Randről a blogon, és ki tudja. Talán a te kedvedet is meghozza majd, hogy kipróbáld magad a harcművészetekben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése