Dragon Ball Super Vol. 13-14 by Toyotarou & Akira Toriyama(?)

Tudta, hogy a Dragon Ball Super nem ért véget az univerzumok túléléséért vívott harc után? A manga legalábbis biztosan nem. Mi több: A folytatásban legnagyobb meglepetésemre minden idők legjobb sztoriját hozta össze Akira Tori... Na hé, álljunk csak meg egy percre! A múltkori cikkemben (ha nem olvastad, katt ide!) ugyanis elkövettem egy szörnyű baklövést, amire ti, kedves olvasóim hívtátok fel a figyelmemet. A helyzet ugyanis az, hogy a szóban forgó történet (vagyis a Moro arc) számos forrás szerint nem is Akira Toriyama érdeme, hanem a manga sorozatot jelenleg is illusztráló Toyotaroué. Mindez azért furcsa, mert a borítón továbbra is Toriyama neve díszeleg, mint író, holott állítólag egyáltalán nem vette ki a részét az alkotói folyamatokból. Hivatalos infót erről semmit nem találtam, de ha ez igaz, és Toriyama tényleg learatja más babérjait, hát az elég döbbenetes. Értem én, hogy az ő karakterei, de szerintem ilyenkor illene hátrébb lépni, és megadni az elismerést annak, akit az jogosan megillet. Na mindegy, lássuk mi történt a 13. és 14. kötetben! 

A történetben a Z harcosok továbbra is az energiával táplálkozó szarvas-patás Moro seregével küzdenek a Földön, és bár jól állnak, a góré továbbra is komoly problémát jelent. Mindeközben a messzi világűrben Goku és Vegita keményen edz, hogy szembeszálljanak vele - előbbi az Ultra Ösztön mesterévé próbál válni, míg utóbbi a Yardrat bolygón egy új, rejtélyes technikát igyekszik elsajátítani. A visszatérésük után látható, hogy mindketten sokat fejlődtek, de vajon eleget-e ahhoz, hogy legyőzzék Morot? 

Bár továbbra is rettenetesen élvezem ezt a sztorit, és emelem kalapom Toyotarou előtt, mégis nagyon csalódott vagyok. Az eddigiek alapján ugyanis úgy tűnt, hogy a sorozat végre engedi Vegitának, hogy ezúttal ő lehessen a numero uno saiya-jin harcos, aki nem csak hogy legyőzi Morot, de a Gokuval való rivalizálást is maga mögött hagyhatja egy időre, ám a 14. volume erre sajnos rácáfolni látszik. Pedig még maguk a szereplők is megjegyzik, hogy milyen sokat fejlődött a jelleme azóta, hogy először megismertük őt a Dragon Ball Z-ben, és hogy ezúttal tényleg mindent megtesz, hogy jóvá tegye a bűneit. Ezek után óriási kihagyott ziccer lenne, ha megint Son Goku tenné fel a pontot az i-re, de a kötet vége alapján sajnos minden esély meg van erre. Persze nem akarok elkiabálni semmit, hiszen a történet még koránt sem ért véget, sőt. Hallottam már mendemondákat arról, hogy Vegita szintet lépett valami új átváltozás formájában, szóval amíg nem daráltam le a teljes Moro arc-ot, addig reménykedek egy jobb végkifejletben. Lehet Toyotarou igazából csak egy ravasz róka, aki el akarja hitetni velem, hogy ezredszerre is ugyanaz lesz a forgatókönyv, pedig igazából nem? Majd meglátjuk. 

Ha mégsem nekem kedvez a folytatás, akkor is az a szerencse, hogy az egész sztori piszok jól meg van írva. Van itt önfeláldozás, a Super animéből általam nagyon is hiányolt brutalitás, és amikor eljött Goku nagy pillanata, és a harag helyét ezúttal a leghűvösebb nyugalom vette át, hát az egyszerűen eszelős. Utoljára szerintem akkor éreztek ilyet a rajongók, amikor a felrobbanni készülő Namek bolygón először láttuk a super saiya-jin formát, csak itt most pont az ellenkezője történt. Mindemellett Moro eddigi legerősebb alakját is láthatják az olvasók, és remélem a készítők is érzik, hogy már hülyeség lenne ennél tovább fejleszteni őt, ez még pont az a szint, amit hajlandó vagyok komolyan venni. A rajzok továbbra is elsőosztályúak, Toyotarou tényleg minden mozdulatba beleadott apait-anyait, és összességében még mindig a franchise eddigi egyik legjobb sztorijával van dolgunk. 

Nagyon kíváncsian várom, hogy mit tartogat még a Dragon Ball Super, és bízom benne, hogy a rajongók - köztük én is - megkapják végre azt, amit oly rég akarnak. Ezt viszont már csak jövőre tervezem kideríteni, addig is az ünnepek alatt is várlak titeket itt, a MetaComix blogon.