Red Hood Outlaw Vol.1: Requiem for an Archer by Scott Lobdell

2021. május 3., hétfő


Scott Lobdell 2016-ban indult Red Hood and the Outlaws sorozata az egyik legemlékezetesebb olvasmányom volt az elmúlt évekből, ami főként annak köszönhető, hogy az író nagyszerű társakkal áldotta meg a főhőst. A Jason, Artemis és Bizarro alkotta hármas az egyik legütősebb csapat volt, amivel képregényekben találkoztam, a Rebirth korszak végével azonban új irányt vett a széria. Red Hood ugyanis magára maradt, amit Lobdell a címben is igyekezett kihangsúlyozni, emellett a kötetek számozása is ismét Vol.1-től indult. A kérdés csak az, hogy a Robinok fekete báránya vajon szólóban is képes-e fenntartani az érdeklődést? 

Azoknak, akik nem ismerik a karaktert, itt egy kis háttérinfó: Jason Todd volt a második fiú, aki Batman mellett magára öltötte Robin jelmezét. Egy éjszaka azonban Joker halálra verte egy feszítővassal, ami az egyik legnagyobb tragédia volt a Sötét Lovag életében. Jasont Batman tudta nélkül feltámasztották a Lázár Verem segítségével, melynek köszönhetően egyik legrégebbi ellenfele, Ra's Al Ghul is elnyerte halhatatlanságát. A fiú azonban a visszatérése után többé már nem volt ugyanaz. Felvette a Red Hood nevet, és onnantól kezdve antihősként, csőre töltött stukkerekkel szolgáltatott igazságot. Módszerei miatt többször is összetűzésbe került Batmannel, aki mint tudjuk, nem igazán nézi jó szemmel az öldöklést.


Miután az előző szériában Red Hood közvetlen közelről fejbelőtte Pingvint, Batman gyógyszere elgurult és rommá verte Jasont. A segítség Roy Harper, más néven Arzenál képében érkezett, aki kimentette őt a Sötét Lovag karmaiból, és akivel együtt menekültek el Gotham városából. A történtek után Jason Roy társaságában lábadozott egy szigeten, ám amint felépült, segített barátjának a nyomozásban egy új, rejtélyes bűnszervezet után. Roy viszont váratlanul úgy dönt, hogy segítséget kér alkoholizmusának legyőzéséhez, és bevonult a Szentélybe, vagyis a
Heroes in Crisis-ból ismert, szuperhősök számára létrehozott mentálhigiénés intézetbe. Red Hood elhatározta, hogy ha már így alakult, akkor felgöngyölíti barátja helyett az ügyet, amit elkezdett. Végül is mi más dolga lenne? Az biztos, hogy Gothambe nem tér vissza. 

Valószínűleg semmit nem spoilerezek el, ha elárulom, hogy Arzenál elég hamar kihullott ebből a történetből, amire a kötet címe is erősen céloz. Hogy pontosan mi történt vele, megtudhatod a Heroes in Crisis-ból, az arról írt kritikámat szintén megtalálod a blogon. Lobdell egyébként nem feledkezett meg Artemisről és Bizarroról sem, akik egy alternatív valóságban rekedtek, és bár nem tudni mi lesz a sorsuk, az borítékolható, hogy az író előbb utóbb ismét egyesíti majd a kis triónkat. A korábbi brutális harc és harag ellenére Batman is felbukkan a történetben, valamint Batwoman is segíti rövid ideig hősünket. Jason azonban nagyrészt magára van utalva és nem hagyja, hogy a gyász bármiben visszatartsa őt. 


Szóval igen, Red Hood tud izgalmas lenni egyedül, ez tagadhatatlan. Továbbra is tökös, végtelenül szerethető, olyan karakter, akiről bármikor szívesen olvasok. Viszont bármennyire is szeretném látni merre halad ez az egész, Lobdell írása határozottan vesztett a minőségéből, már-már visszaesett a fan fiction szintjére. Az egész egyszerűen nem olyan összeszedett, mint korábban volt, mintha maga sem tudta volna pontosan, hogy milyen irányba szerette volna terelni az eseményeket. Vannak itt jó ötletek és remek pillanatok, de olyan, mintha az író megrekedt volna a tervezőasztalnál, és a vázlatot adta volna át a kiadónak a már fényesre csiszolt, kész történet helyett. 

Következzék most a legnagyobb negatívum, ami nem más, mint Jason új karakterdizájnja. Red Hood ugyanis új külsőt kapott, és a probléma nem is akkor van, amikor felveszi a maszkot, hanem amikor épp nincs rajta. A géppel lenyírt hajával olyan, mintha nem is az a karakter lenne, aki a korábbi történetekben szerepelt, ez pedig finoman szólva is zavaró. Ehhez még adjuk hozzá a rendkívül előnytelen színezést, amitől a bőrtónusa is megváltozott, és bumm, egyszerűen rá sem lehet ismerni. Valószínűleg épp ez volt a készítők célja, de én személy szerint kicsit sem rajongok ezért a változtatásért, vissza a régi Jasont! 

Az a baj, hogy nem tudom megjósolni mit hozott ki Lobdell később a szériából, de most még úgy érzem, hogy túlságosan korai ítéletet mondanom. Az viszont biztos, hogy a Rebirth korszak összes kötete jobb volt, mint ez, és őszintén remélem, hogy az írónak sikerült kijavítania az itt elkövetett hibákat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése