Batman Vol. 1: Their Dark Designs by James Tynion IV [Batman (2016-) #86-94 + Batman Secret Files #3]

Tom King kissé megosztóra sikeredett Batman sorozata után James Tynion IV-ra esett a választás, hogy átvegye a DC Comics talán legeslegfontosabb címét. Az író elődjének kísérletezése után úgy döntött, hogy visszatereli a szériát a gyökerekhez, más szóval fellélegezhetnek azok, akiknek King munkássága bármilyen okból nem jött be. Őszintén szólva fogalmam sem volt mire számítsak, amikor kezembe vettem a Their Dark Designs című kötetet, bár azt eddig is tudtam, hogy Tynion tagadhatatlanul tehetséges. Azt viszont nem vártam, hogy életem egyik legzseniálisabb Batman történetét fogom olvasni, a sorozatnak már most komoly esélye van, hogy az egyik legkiemelkedőbb DC szériaként emlékezzek vissza rá a jövőben. 

Bruce Wayne-nek van egy terve Gotham jövőjére nézve - egy terv, melynek lényege, hogy a vállalatát felhasználva megreformálja a várost, hogy soha többé ne legyen szükség Batmanre. Ám nem ő az egyetlen, aki terveket sző... Deathstroke ugyanis visszatért, és ez még csak a kezdete annak az összeesküvésnek, ami teljesen a feje tetejére állítja majd a Sötét Lovag világát. Ki lehet a rejtélyes bűnözőzseni, akit Designernek hívnak, és mi köti őt össze Jokerrel, Pingvinnel, Rébusszal és Macskanővel? És vajon mit jelent a mesterkedésük a város jövőjére nézve? 

A történet olvasása közben végig az járt a fejemben, hogy vajon milyen magas lehet Tynion IQ-ja. Szerintem biztos rohadt magas, ha egy ilyen sztori összeállt a fejében. A Their Dark Designs kellemesen komplex, pont csak annyira, amennyire kell, és nagyon élvezetes annak ellenlére, hogy meglehetősen sokáig csak találgatni fogsz, hogy mi történik. Mégis ami a legjobb húzás volt az író részéről, az az, ahogy megragadta a karakterek lényegét. Azokra az alapokra és jellemvonásokra fókuszált, amik legelőször eszünkbe jutnak ezekről a szereplőkről. Az első és legfontosabb, hogy Batman tényleg egyértelműen a világ legjobb detektívje ebben a sztoriban, emellett az író nagy hangsúlyt fektetett a technológiai fölényére is. Pingvin egy igazi maffiozó, akinek a hatalom és a befolyás jelenti a legtöbbet. Rébusz folyamatosan rejtvényekkel bombázza a Sötét Lovagot, Joker pedig még mindig csak a móka kedvéért csinál mindent. Macskanő pedig hiába Batman felesége, még mindig egy tolvaj fejével gondolkozik. A magam részéről nagyra értékeltem Tom King újító szándékát, viszont most az a véleményem, hogy pontosan ezekről kell szólnia egy Batman képregénynek, annak karaktereinek, és úgy gondolom, hogy Tynion-nál aligha lehetett volna alkalmasabb írót találni a cím élére. 

Bár sok szempontból tényleg az alapokhoz tért vissza a sorozat, természetesen nagyon is érezhető Tom King munkásságának utóhatása. Fontos például megemlíteni, hogy a Their Dark Designs Alfred halála után játszódik, így a történetben Lucius Fox segíti Batmant a háttérből. Emellett Tynion nagyon is eltökélt volt az új status-quo felállításában, a sztori lényegében a Joker War című történet előkészítése. Gotham ugyanis pusztító háború elé néz, és azt hiszem elárulhatom, hogy a Sötét Lovag ezúttal nem számíthat majd az anyagi hátterére, ami korábban mindig a rendelkezésére állt. Ha valaki szerint Batman szuperképessége mindössze a gazdagságában rejlik, az kezdjen neki ennek a sorozatnak, Tynion ugyanis erre igyekszik majd rácáfolni a folytatásban. 

A történet végeztével erősen kétlem, hogy hallunk még a Designerről, aki egyébként kb. végig az orránál fogva vezette a szereplőket, kivéve egyet. Na mit gondolsz, ki lehet az? 🃏 Kicsit talán kiszámítható volt, hogy ki mozgatja igazából a szálakat, ugyanakkor nem mondanám,  hogy a konklúzió emiatt kisebbet ütött volna. Nem mellékesen ezeken az oldalakon debütált egy másik új karakter is, név szerint Punchline, aki nagyon leegyszerűsítve az új Harley Quinn. Vagyis nem egészen, mert amúgy kicsit sem hasonlít rá, sem külsőre, sem személyiségben. Punchline egész más módon kötődik Jokerhez, mint Harley, emellett sokkal ijesztőbb és gonoszabb, mint ő. 

A Their Dark Designs illusztrációit olyan művészek készítették, mint Guillem March, Tony S. Daniel, Jorge Jimenez és még sorolhatnám. És hát azt kell mondjam, hogy AZT. A. ROHADT. Ez a kötet valami brutálisan szép, néha meg is álltam az olvasásban, csak hogy megmutassak pár rajzot a feleségemnek. A minőségi papír és a oversized formátum csak még inkább dob az élményen. Ilyenkor megértem miért drágultak meg a DC kötetek, látszik, hogy mire megy el a pénz. Sem látvány szempontjából, sem semmi egyéb kapcsán egy rossz szót sem tudok szólni erről a képregényől, jöjjön hát az összegzés: 

A Their Dark Designs akkorát ütött, hogy még mindig csak pislogok, és gebedjek meg, ha ezek után nem nevezek be a folytatásra. James Tynion IV egy zseni, és egyszerűen muszáj látnom, hogy mi van még a tarsolyában. Ez egy nagyon jó belépési pont, ha az elmúlt évek Batman sztorijai nem jöttek be, és biztos vagyok benne, hogy ezzel elégedett leszel majd.

Legends of the Dark Knight #1-6 by Darick Robertson

Nemrég digital first képregény formájában tért vissza a népszerű Batman antológia sorozat, a Legends of the Dark Knight, ami több újdonságot is hozott magával. Nem is volt kérdéses, hogy benevezek rá, már csak azért is, mert egy szám nevetségesen olcsó, mindössze 1,9€-ba kerül a Comixology-n (később rátérek, hogy miért). A széria egy hat részes történettel indított, melynek címe Bad Night, Good Knight, és amelynek írója és rajzolója is Darick Robertson. Ha nem szeretsz digitálisan olvasni, akkor se csüggedj, egészen biztos, hogy tervben van a nyomtatott megjelenés is, viszont sajnos kénytelen leszel kivárni. 

A történetben egy új játékos bukkant fel Gotham-ben, aki halálos mérges gázt terít a város legveszélyesebb bűnözőinek. A rendőrség szokás szerint nem tud mit kezdeni a helyzettel, így Batmanre vár, hogy felgöngyölítse az ügyet. Ezzel önmagában még nem is lenne gond, csak hogy a Sötét Lovag is kapott egy adagot a gázból, és azóta nem látták... 

Az első azonnal szembetűnő változás a képregényben a formátum. A Legends of the Dark Knight oldalai valamiért széltében nagyobbak, mint hosszában, kicsit olyanok, mintha félbevágtál volna egy hagyományos képregényt. Hogy ennek mi értelme, nem igazán sikerült megfejtenem, de egyébként nem is olyan zavaró, mint ahogy elsőre hangzik. Kicsit olyan, mint amikor más digitális képregényeknél rázoomolsz egy bizonyos részre, meg lehet szokni. Viszont itt mindjárt értelmet nyert, hogy miért ilyen olcsó ez a sorozat: Más képregényekhez hasonlóan a Legends of the Dark Knight számai is 22-23 oldalt tartalmaznak, a gond csak az, hogy itt egy teljes oldal valójában inkább csak egy fél. Ennél fogva a tartalom is kevesebb, a nyomtatott kiadásban tuti legalább két számot fognak egy füzetbe rakni, ha nem többet. 

A sztoriban számos közönségkedvenc szereplő feltűnik: Joker, Riddler, Pingvin, Mr. Freeze, Scarecrow és Gordon felügyelő, valamint egy új karakter is debütált ezeken az oldalakon. Az ő neve Quiz, aki nem más, mint Edward Nigma barátnője, és akitől őszintén megmondom, nem vágódtam különösebben hanyatt. Quiz kisasszony első találkozásra kifejezetten idegesítő, horkantva nevet, és sajnos eddig kb. ennyit tudok leírni róla amellett, hogy egy meglehetősen fantáziátlan karakternek tűnik. Lényegében ő Riddler Harley Quinn-je azzal a különbséggel, hogy ebben a szerelmi történetben nyoma sincs a stockholm szindrómának. Egy jó író kezében, egy hosszabban felépített sztoriban el tudom képzelni, hogy problémát jelenthetne Batman számára, de ebben a történetben sajnos nem igazán derült ki, hogy mire is képes. Viszont két szám után, ami terjedelmében igazából csak egy, még igazán nem szeretném leírni, bízom benne, hogy lesz alkalma később kibontakozni. 

A történet a végére egészen beindult, és bár összességében jól szórakoztam rajta, mégis azt kell mondjam, hogy meglehetősen középszerű. Se nem jó, se nem rossz, viszont nagyon is felejthető. Az a gond, hogy ilyesmi sztorit kb. százat láttunk már Batman füzetekben, nincs benne semmi új, vagy különleges. Ugyanakkor szögezzük le, hogy ezeknek az antológia sorozatoknak talán nem is az az elsődleges célja, hogy óriásit dobbantsanak, másrészt pedig ki tudja, hogy mit hoz majd a soron következő történet? Azért vannak jelenleg is szép számmal tehetségek a DC-nél, biztos vagyok benne, hogy sok jó dolgot tartogat még a széria. Na de hogy pozitívat is mondjak, Robertson szerintem jól eltalálta a karaktereket, valamint Batman belső monológját is, emellett nekem némileg üdítően hatott, hogy mellőzte a mostanában sokak által túltolt, erőltetett darkoskodást. Az art szintén nagyon pofás, összességében elég jól néz ki.

A 2021-es Legends of the Dark Knight tehát nyithatott volna kicsit jobban is, de nem volt ez olyan tragikus sem, hogy mostantól ne kísérjem figyelemmel a szériát. Darick Robertson után Stephanie Phillips kapott lehetőséget, hogy elmesélje saját Batman történetét a sorozatban, remélem, hogy belé kicsit több fantázia szorult.

Venom Vol. 3: Absolute Carnage by Donny Cates

Olyannyira kínosan éreztem magam a Venom 2. filmelőzetesének nézése közben, hogy egyszerűen muszáj volt ezek után valami képregényt elolvasnom a karakterről, hogy helyreálljon a lelki békém. Ennél rosszabb már csak akkor lehetett volna ez a trailer, ha még néhány fingós poént is beleraktak volna, de gondolom azzal kiesett volna az általuk betargetelt gyerek közönség jelentős része. Na mindegy. Mivel már amúgy is több ízben foglalkoztam Donny Cates Venom sorozatával, így célszerűnek láttam azt folytatni, az első két kötetről szóló kritikáimat szintén megtalálod az oldalon. A harmadik a sorban az említett szériából kirobbant azonos című sztori, vagyis az Absolute Carnage kiegészítése (amiről szintén cikkeztem korábban), viszont fontos, hogy ne keverjétek össze a tie-ineket a main eventtel! Ugyanaz a cím, ugyanazok a készítők, viszont más a tartalom. Magyarán ma a 2018-as Venom sorozat 16., 17., 18., 19. és 20. számával foglalkozunk, ezeket keressétek a borító hátoldalán! Persze csak a main event elolvasása után. A cikk kemény egy LÉNYEGESEBB SPOILERT TARTALMAZ, légyszíves ennek tudatában olvass tovább! 

Bár a Facebookon Venom vs. Carnage sztorit ígértem nektek, sajnos csalódást kell okozzak. Cletus Kasady ugyanis szinte nem is szerepelt a kötetben, mivel épp New York városában hagyta maga után a hullahegyeket. A sztori sokkal inkább Venom fiára, Dylan-re fókuszál, aki egyenlőre még nem tudja, hogy valójában milyen rokoni szálak fűzik Eddie Brock-hoz. Apja azonban mindent elkövet, hogy biztonságban tudja őt a véres küzdelem alatt, így jobb híján Maker-re (az Ultimate Univerzum Reed Richards-ára) bízta őt és Normie Osborn-t (Norman Osborn unokáját), aki maga is Carnage célpontja. Hirtelen azonban felbukkannak más vérszomjas szimbióták is, és a helyzet hamar elharapódzik... 

Bevallom, ezt a kötetet feleannyira sem élveztem, mint a sorozat korábbi számait, vagy akár magát az Absolute Carnage evetnet, viszont tagadhatatlanul megvoltak a maga pillanatai. A történetben felbukkanak olyan népszerű Marvel karakterek is, mint Pókember, Rozsomák, a Lény, Bruce Banner, Amerika Kapitány és így tovább. Mégis a legfontosabb információ, amit megtudtunk, hogy Eddie fia egy szimbióta/ember hybrid, és hogy fontos szerepe lesz majd a King in Black című eventben, ami Donny Cates Venom szériájának betetőzése, és ami épp nemrég ért véget. 

Viszont bármennyire ciki, ennél többet igazán nem tudok elmondani erről a volume-ról, és kicsit haragszom is Donny Catesre, amiért a tie-ineket mindenképp a folytatásos sorozatba kellett beletuszkolni, és nem valahogy külön lettek kiadva. Az a baj, hogy ez tényleg csak egy kiegészítése az Absolute Carnage-nek, az egyetlen igazán fontos dolgot a kötetben pedig ellőttem egy bekezdéssel feljebb. Kb. át is ugorhattam volna ezt a felvonást, semmiről nem maradtam volna le. Önmagában értékelhetetlen, mint tie-in működik, de ennyi. 

Kicsit reménykedtem benne, hogy ennél jobb cikkel állhatok elő nektek, de ez most ilyen, nem tudok a végtelenségig rizsázni olyanról, amiről igazából már megtettem egyszer. Olvassátok el a korábbi kritikámat az Absolute Carnage című eventről, illetve ne csak azt, hanem magát a sztorit is, mert tényleg remek cucc. Utána ha úgy érzed, olvasd el ezeket a tie-ineket, de egyáltalán nem kötelezőek. A negyedik volumetól és főleg a King in Black-től ennél már kicsit többet remélek!

Red Hood Outlaw Vol.1: Requiem for an Archer by Scott Lobdell

Scott Lobdell 2016-ban indult Red Hood and the Outlaws sorozata az egyik legemlékezetesebb olvasmányom volt az elmúlt évekből, ami főként annak köszönhető, hogy az író nagyszerű társakkal áldotta meg a főhőst. A Jason, Artemis és Bizarro alkotta hármas az egyik legütősebb csapat volt, amivel képregényekben találkoztam, a Rebirth korszak végével azonban új irányt vett a széria. Red Hood ugyanis magára maradt, amit Lobdell a címben is igyekezett kihangsúlyozni, emellett a kötetek számozása is ismét Vol.1-től indult. A kérdés csak az, hogy a Robinok fekete báránya vajon szólóban is képes-e fenntartani az érdeklődést? 

Azoknak, akik nem ismerik a karaktert, itt egy kis háttérinfó: Jason Todd volt a második fiú, aki Batman mellett magára öltötte Robin jelmezét. Egy éjszaka azonban Joker halálra verte egy feszítővassal, ami az egyik legnagyobb tragédia volt a Sötét Lovag életében. Jasont Batman tudta nélkül feltámasztották a Lázár Verem segítségével, melynek köszönhetően egyik legrégebbi ellenfele, Ra's Al Ghul is elnyerte halhatatlanságát. A fiú azonban a visszatérése után többé már nem volt ugyanaz. Felvette a Red Hood nevet, és onnantól kezdve antihősként, csőre töltött stukkerekkel szolgáltatott igazságot. Módszerei miatt többször is összetűzésbe került Batmannel, aki mint tudjuk, nem igazán nézi jó szemmel az öldöklést.

Miután az előző szériában Red Hood közvetlen közelről fejbelőtte Pingvint, Batman gyógyszere elgurult és rommá verte Jasont. A segítség Roy Harper, más néven Arzenál képében érkezett, aki kimentette őt a Sötét Lovag karmaiból, és akivel együtt menekültek el Gotham városából. A történtek után Jason Roy társaságában lábadozott egy szigeten, ám amint felépült, segített barátjának a nyomozásban egy új, rejtélyes bűnszervezet után. Roy viszont váratlanul úgy dönt, hogy segítséget kér alkoholizmusának legyőzéséhez, és bevonult a Szentélybe, vagyis a Heroes in Crisis-ból ismert, szuperhősök számára létrehozott mentálhigiénés intézetbe. Red Hood elhatározta, hogy ha már így alakult, akkor felgöngyölíti barátja helyett az ügyet, amit elkezdett. Végül is mi más dolga lenne? Az biztos, hogy Gothambe nem tér vissza. 

Valószínűleg semmit nem spoilerezek el, ha elárulom, hogy Arzenál elég hamar kihullott ebből a történetből, amire a kötet címe is erősen céloz. Hogy pontosan mi történt vele, megtudhatod a Heroes in Crisis-ból, az arról írt kritikámat szintén megtalálod a blogon. Lobdell egyébként nem feledkezett meg Artemisről és Bizarroról sem, akik egy alternatív valóságban rekedtek, és bár nem tudni mi lesz a sorsuk, az borítékolható, hogy az író előbb utóbb ismét egyesíti majd a kis triónkat. A korábbi brutális harc és harag ellenére Batman is felbukkan a történetben, valamint Batwoman is segíti rövid ideig hősünket. Jason azonban nagyrészt magára van utalva és nem hagyja, hogy a gyász bármiben visszatartsa őt. 

Szóval igen, Red Hood tud izgalmas lenni egyedül, ez tagadhatatlan. Továbbra is tökös, végtelenül szerethető, olyan karakter, akiről bármikor szívesen olvasok. Viszont bármennyire is szeretném látni merre halad ez az egész, Lobdell írása határozottan vesztett a minőségéből, már-már visszaesett a fan fiction szintjére. Az egész egyszerűen nem olyan összeszedett, mint korábban volt, mintha maga sem tudta volna pontosan, hogy milyen irányba szerette volna terelni az eseményeket. Vannak itt jó ötletek és remek pillanatok, de olyan, mintha az író megrekedt volna a tervezőasztalnál, és a vázlatot adta volna át a kiadónak a már fényesre csiszolt, kész történet helyett. 

Következzék most a legnagyobb negatívum, ami nem más, mint Jason új karakterdizájnja. Red Hood ugyanis új külsőt kapott, és a probléma nem is akkor van, amikor felveszi a maszkot, hanem amikor épp nincs rajta. A géppel lenyírt hajával olyan, mintha nem is az a karakter lenne, aki a korábbi történetekben szerepelt, ez pedig finoman szólva is zavaró. Ehhez még adjuk hozzá a rendkívül előnytelen színezést, amitől a bőrtónusa is megváltozott, és bumm, egyszerűen rá sem lehet ismerni. Valószínűleg épp ez volt a készítők célja, de én személy szerint kicsit sem rajongok ezért a változtatásért, vissza a régi Jasont! 

Az a baj, hogy nem tudom megjósolni mit hozott ki Lobdell később a szériából, de most még úgy érzem, hogy túlságosan korai ítéletet mondanom. Az viszont biztos, hogy a Rebirth korszak összes kötete jobb volt, mint ez, és őszintén remélem, hogy az írónak sikerült kijavítania az itt elkövetett hibákat.