The EC Archives: Tales from the Crypt Vol. 1

Lássuk be, idén elég gyászos Halloweennek nézünk elébe. A szórakozóhelyek 11-kor bezárnak, az édességgyűjtés pedig jelen körülmények között még akkor sem lenne javallott, ha lenne itthon hagyománya. Ezekben az ínséges időkben a legjobb amit tehetünk, hogy hátradőlünk, és fellapozunk egy jó horror képregényt. A jeles alkalomra való tekintettel én egy igazi alapművel készültem nektek, ami nem csak hogy a tökéletes olvasmány Halloweenre, de a képregénytörténelem egyik igen fontos darabja is. Hogy megértsétek miért, menjünk vissza kicsit az időben az 1950-es évekbe! 

A második világháború után megváltoztak a képregényolvasási szokások. A frontról hazatérő fiatalok igényeit többé már nem elégítették ki a köpenyes igazságosztókról szóló történetek. Helyettük valami új és sötétebb dologra vágytak: Így kezdtek egyre nagyobb teret hódítani a horror képregények, melyek zászlóshajója az EC Comics nevű kiadó volt, akik kínálatába tartozott többek között a Tales from the Crypt című antológia sorozat is. A képes rémhistóriák reneszánsza azonban nem tarott sokáig, ugyanis hamarosan aggódó szülők tömegei kezdtek hangot adni felháborodásuknak, és a buliból természetesen nem maradhatott ki az egyház sem. A legnagyobb csapást azonban egy Fredric Wertham nevű pszichiáternek köszönhette az iparág, aki a Seduction of the Innocent című könyvében azt állította, hogy a képregények hatására lesznek a fiatalokból bűnözők, drogfüggők és homoszexuálisok.
Bár ma már teljesen abszurdnak hangzik ez a kijelentés és egyértelmű, hogy nincs semmilyen tudományos alapja, az '50-es években sajnos nagyon is komolyan vették. Olyannyira, hogy 1953-ban össze is hívták emiatt a kongresszust, hogy orvosolják a problémát, 1954-ben pedig nyilvános meghallgatásokat tartottak az ügyben. Többek között az EC Comics társszerkesztőjét, William Gaines-t is kifaggatták, hogy ugyan szerinte normális dolog-e ilyen borzalmakkal tömni az ifjúság fejét.

Ezek az események végül a Comics Code Authority nevű testület megalakulásához vezettek, akik ezután csaknem 6 évtizeden át cenzúrázták a képregényeket. Ha a borítókon szerepelt az általuk kibocsátott pecsét, az annak a jele volt, hogy az adott kiadvány megfelelt az erkölcsi irányelveiknek, más szóval "nem károsak". Bár semmilyen törvény nem kötelezte a kiadókat a Comics Code használatára, a legtöbb kereskedő csak olyan képregényeket árult, amiken ott díszelgett a pecsét. Az EC Comics napjai ezzel meg lettek számlálva, 1956-ban le is húzták a rolót, a Tales from the Crypt pedig a '80-as évek végén, élőszereplős sorozat formájában tért vissza. 

Na de elég a töriórából, lássuk végre a képregényt! Az EC Archives első Tales from the Crypt gyűjteménye a The Crypt of Terror számait tartalmazza #17-től 19-ig, valamint a Tales from the Crypt számait #20-tól 22-ig. A 2000-es években ráadásul újra is színezték a helyenként már-már pop artba hajló rajzokat, így a vizuális élmény is kimondottan kellemes. Az '50-es évek hangulata szinte ordít ezekből a történetekből, ami a klasszikus horror körítéssel egészen egyedi atmoszférát teremt. Bár a sztorik iszonyat régiek, derekasan kiállták az idő próbáját, ma is pont ugyanolyan élvezetes olvasni őket, mint amikor először kiadták őket. A képregények mellett találunk a kötetben egyperces novellákat is, sőt, még a korabéli rajongói leveleket is beletették. 

A gyűjteményben bőven kijut a válogatott rémségekből: Vannak itt zombik, vámpírok, kísértet járta ház, holttestek kiásása, rejtélyes gyilkosságok, egyszóval minden, amire csak egy horror rajongó vágyhat. Mégis teljesen indokolatlannak érzem a tömeghisztériát, amit annak idején kiváltottak ezek a képregények. Értem én, hogy az '50-es években még alacsonyabban volt az ingerküszöb, de néha még a Született feleségekben is láttam meredekebb dolgokat, mint némelyik Tales from the Crypt sztoriban. Még a rajzok is bőven megmaradtak a jóízlés határain belül, nincsenek gusztustalan véres-beles gore témák, se semmi, ami manapság kiverhetné a biztosítékot. Ugyanakkor ne legyenek kétségeink, a Tales from the Crypt vérbeli horror, csak kicsit lightosabb, mint amihez manapság vagyunk szokva. 

Ha valaki képben van a későbbi élőszereplős sorozatot illetően, az bizonyára ismeri a franchise ikonikus figuráját, a narrátorként közreműködő "bájos" Kriptaőrt (angolul: CryptKeeper). Az '50-es években azonban még nem volt zombi, ez már a '80-as évek újítása volt, ami azért mondjuk ki, sokat hozzátett a karakterhez. Ezen kívül egyébként nem sokat változtattak rajta, már itt is ő volt a mesélő, aki a rémtörténet gyűjteményéből mazsolázgat, hogy így szórakoztassa a nagyérdeműt. A sztorik végén levonja a tanulságot, mert bizony a legtöbb történetnek tanulsága is van, a készítők annak idején még erre is figyeltek.

Egy szó mint száz, nem hinném, hogy bárki a Tales from the Crypt hatására lesz tömeggyilkos. Az viszont fix, hogy remek szórakozást nyújt azoknak, akik klasszikus horror élményre vágynak. Kellemes, rémségekben gazdag Halloweent kívánunk minden kedves olvasónknak! :)