Ha valamiért igazán hálás vagyok, hogy magyarnak születtem, az az, hogy Bud Spencer és Terence Hill filmjein nőhettem fel. Az itthon legendássá vált olasz színészpárost rajtunk kívül csak egy maroknyi más országban ismerik, ezeken a helyeken viszont hozzánk hasonlóan a mai napig bálványozzák őket. Mindig túláradó nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre, amikor a két spagettiwestern hős pofonjainak jellegzetes csattanásától és apukám hahotázó nevetésétől volt hangos a nappalink. Ma is bármikor szívesen nézem újra ezeket a filmeket, és mindig ugyanolyan jól szórakozok rajtuk, mintha először látnám őket.
Épp ezért nem is volt kérdéses, hogy benevezek Leonardo Baldelli és Alberto Baldisserotto képregényére, ami a pofon duó legnépszerűbb munkásságán, az Ördög Jobb és Bal Keze filmeken alapszik. A magyar nyelvű kiadást a Frike Comics nevű kis kiadónak köszönhetjük, ami főként olasz képregények, más néven fumettik hazai megjelentetésével foglalkozik.
Történetünk a fentebb említett filmek előzménye előtt játszódik, a nagy aranyláz idején. Bumburnyák (Bud Spencer) és Szentlélek (Terence Hill) frissen szabadultak a börtönből, ahol véletlenül tudomást szereztek egy kisebb halom aranyról, amit San Joaquin völgyében ástak el. A testvérek elindulnak megtalálni a kincset, ám pechükre nem ők az egyetlenek, akik keresik. Nem sok idő kell hozzá, hogy többen legyenek a völgyben az optimális kettőhöz képest, és ezzel egy sor abszurd szituáció veszi kezdetét...
A kötet elején külön-külön, leírásszerűen ismertetik a karaktereket, ahol mindjárt belebotlottam egy furcsa ellentmondásba. Az egyik szereplőnél valamiért úgy gondolták a készítők, hogy a legszembetűnőbb ismertetőjegye az kell legyen, hogy nincs kalapja. Ezzel még nem is lenne gond, csakhogy a mellette lévő rajzon, valamint a történetben is végig kalapban ábrázolták. Most akkor van kalapja, vagy nincs!? Nem tudom, hogy itt félrefordítás történhetett-e, vagy az eredetiben is így van, igazából felesleges is fennakadni rajta. Lapozzunk!
A kötettel az egyik nagy problémám az, hogy bár 84 oldalas, ebből maga a képregény mindössze csak 32. Az elején több, mint 20 oldalon keresztül megy a bevezető, a köszönetnyilvánítás és a fentebb említett karakterismertetők, a végén pedig még ennél is többet foglalnak el a különböző érdekességek. Bemutatják a sztori történelmi és földrajzi hátterét, elmesélik hogyan született meg a képregény alapötlete, hogy mi ihlette a szereplőket, stb. Tagadhatatlanul sok érdekes információt tartalmaznak ezek az oldalak, ugyanakkor a magam nevében kijelenthetem, hogy képregényt szerettem volna olvasni, nem pedig történelem órát kapni. És nem azt mondom, hogy nincs helye a kötetben ilyesminek, egyszerűen az arányok azok, amik nem stimmelnek.
A készítők elmesélték továbbá azt is, hogy a San Joaquin Völgye eredetileg forgatókönyvnek készült, amit westernekhez, rövidfilmekhez szántak. Ezt sajnos itt-ott érezhető a narratíván, ami nem annyira kiforrott, mint amit amerikai mainstream képregények esetén megszokhattunk. A kötet végére az említett információ dömpingen kívül a forgatókönyv is bekerült a rajzok vázlataival egyetemben.
Mindent egybevéve azért ki lehet jelenteni, hogy a hibái ellenére a történet egészen szórakoztató. A maga módján humoros, noha azért nem csapkodtam olvasás közben a térdem a nevetéstől. A sztori végig ugyanazon a helyszínen játszódik, és bár előkerülnek a revolverek, egyetlen lövés sem dörren. A testvérek civódásából talán el tudtam volna viselni kicsit többet is, elvégre ez volt az Ördög Jobb és Bal Keze filmek egyik alappillére. Az egyetlen komoly gondom a történettel mindössze annyi, hogy túlságosan rövid. A cikk megírása előtt rá is kérdeztem a Frike Comics-nál, hogy létezik-e folytatás, mivel ez a koncepció szerintem egy sorozat formájában tudna igazán kiteljesedni. A kiadó tulajdonosa meg is erősítette, hogy létezik második és harmadik rész is, amit jövőre terveznek megjelentetni, persze ez nyilván függ attól is, hogy az első kötet milyen eladásokat produkál. A magam részéről drukkolok, hogy jól fogyjon, ugyanis míg önmagában kevéske, a San Joaquin Völgye remek első felvonása egy több részes szériának, amit hatalmas kihagyott ziccer lett volna nem folytatni. A befejezés is direkt úgy lett alakítva, hogy további konfliktust generáljon a testvérek között, amit én semmiképp sem szeretnék kihagyni.
Alberto Baldisserotto rajzai mellőzték a színeket, helyette szándékosan a vadnyugat idején használt szépia fotográfiák látványvilágát elevenítik meg. A képregény egyértelműen vizuális téren a legerősebb, sikerült remekül megörökíteni Bud Spencer és Terence Hill jellegzetes külső vonásait. A Western stílushoz kifejezetten passzol ez a nyersebb ábrázolásmód, a készítők ezzel is igyekeztek rátenni kicsit a korhűségre. Az érdekességek között említik, hogy Alberto azért kicsit besokallt munka közben. Mivel a sztori végig ugyanazon a mezőn játszódik, ezért folyamatosan búzát kellett rajzolnia, ami nem csoda, ha kicsit próbára tette a türelmét.
A San Joaquin Völgyét elsősorban a vérbeli Bud és Terence fanoknak ajánlom, noha ez gondolom magától értetődő. Bumburnyáknak és Szentléleknek remekül áll a képregényes médium, a kötet pedig méltó módon tiszteleg a két legendás színész munkássága előtt. És ne feledjétek, minél többen veszitek meg az első részt, annál biztosabb, hogy megkapjuk a folytatást is. Szóval sipirc a Szukits oldalára és dobd kosárba a képregényt, különben dühbe jövünk! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése