King in Black + Venom #31-34 by Donny Cates, Ryan Stegman & Iban Coello

Donny Cates már 2018 óta készítette elő a King in Black című öt számos eventet a Venom lapjain, és most végre valahára elérkeztünk a várva várt összecsapáshoz a föld hősei és Knull, a szimbióták istene között. Több évnyi munka betetőzését láthatjuk ezeken az oldalakon, és most az is kiderül, hogy vajon megérte-e ennyit várni a gigászi ütközetre. Ha mindez számodra újdonság, akkor keresd vissza a korábbi kritikáimat az említett Venom szériáról, melynek ismerete nélkül nem is érdemes nekivágnod a King in Black-nek. Bevallom, néhány filler volume nekem is kimaradt, de az első pár kötetet muszáj elolvasnod ahhoz, hogy értékelni tudd ezt az eventet. Fontos megemlítenem, hogy a King in Black vásárlásakor az európai Panini Comics-féle kiadást választottam, ami a Venom néhány utolsó számát is tartalmazza, és amik tagadhatatlanul sokat hozzátettek a sztorihoz. 

A szimbióták istene tehát elérkezett a földre, a helyzet súlyosságát pedig mi sem szemléltethetné jobban, mint hogy a Marvel Univerzum egyik legerősebb karaktere csak pár másodpercig bírta ellene. Knull a szó legszorosabb értelmében feketébe borítja a világot, a föld hősei pedig hiába veszik fel a kesztyűt, senki sincs, aki megállíthatná. Venom, a Bosszúállók, a Fantasztikus Négyes, az X-ek - Mindenki összegyűlt, hogy a sötétség útjába álljanak, ám félő, hogy ezúttal nem a fény győzedelmeskedik... 

A King in Black főhőse a rengeteg ismerős karakter ellenére nyilvánvalóan Eddie Brock kellett legyen, ám van még rajta kívül egy fontos kulcsfigura, kinek szerepét már szintén régóta teaselte az író. Így ha az előzményeket ismered, bizonyára nem lep meg, hogy az ifjú Dylan Brockról, azaz Eddie fiáról van szó, aki nem mellékesen egy ember/szimbióta hibrid, és aki így egészen rendkívüli képességekkel bír. Mindemellett szerintem sokan örülnek majd Flash Thompson, aka. Agent Venom visszatérésének, aki 2011 és 2013 között volt a Venom képregények főszereplője. Muszáj megemlítenem továbbá Pókembert, akinek imádtam a monológjait ebben a sztoriban, és újfent több ízben megmutatta, hogy miért is ő az egyik legemberibb szuperhős. Van viszont valami, ami nekem kissé csalódást okozott, mégpedig az, hogy Hulk konkrétan semmi szerepet nem kapott az eventben. Pedig még a main coveren is rajta van, jelen volt az eseményeknél, csak épp semmit nem láttunk belőle. Külön beszerezhető ugyan egy 34 oldalas Immortal Hulk tie-in, de azért az mégsem ugyanaz, mintha a fő attrakcióból is kivette volna a részét. Minden hasonszőrű Marvel eventnél várom, hogy a zöld behemót majd egyszer csak előkerül, aztán az esetek 90%-ban nem lesz belőle semmi. Na mindegy, lapozzunk.

Ezt a kis apróságot leszámítva azt kell mondjam, hogy a King in Black egy nagyszerű Marvel event. Sötét, de mégis reménnyel teli, epikus, ráadásul Eddie Brock végre méltóvá vált arra, hogy tényleg szuperhősnek lehessen nevezni. Cates emellett nem esett bele abba a gyakori hibába, hogy túl sok karaktert tuszkolt a sztoriba, akik közül mindenkit ugyanannyira fontosnak próbál feltüntetni, csak hogy aztán egy merő káosz legyen az egész. Az egyetlen dolog, amin szerintem pár olvasónál elhasalhat a történet, az az, hogy az író a deus ex machina módszerrel tett pontot az események végére - lényegében szó szerint isteni beavatkozás történt, és bár máshol lehet én is belekötnék ebbe, szerintem ennél az eventnél kifejezetten jól működött. 

Mindent egybevéve a King in Black méltó befejezése - vagy inkább betetőzése a 2018-as Venom szériának, viszont semmiképp sem ajánlom, hogy csak úgy fejest ugorj a közepébe. A megfelelő kontextus hiányában nem fogod különösképpen élvezni, a jó hír azonban, hogy csak pár kötetet kell előtte elolvasni ahhoz, hogy minden fontos infóval tisztában legyél. Ha érdekel a karakter, mindenképp vágj neki, csak kezdd az elején, a Venom: Rex című sztorival! :)

Requiem Vampire Knight #1-11 by Pat Mills & Olivier Ledroit

Ma alighanem a legfurább dologról lesz szó, amit valaha bemutattam a blogon. Az igazat megvallva mostanáig magam sem hallottam erről a sorozatról, és talán sosem bukkanok rá, ha nem keresek valami kifejezetten Castlevania jellegű gothic horror képregényt. És bár értem, hogy az internet népe miért ajánlotta, ez a széria sokkal, de sokkal súlyosabb, mint a Castlevania. A Requiem Vampire Knight a brit képregények keresztapjaként is emlegetett Pat Mills és a francia illusztrátor, Olivier Ledroit szentségtelen szerelemgyermeke, ami 2000-ben indult, és amiből mostanáig 11 volume jelent meg. A széria azonban 2011 óta parkolóvágányon van, és bár többször belengették már a folytatást, egyelőre semmi nem lett belőle. Előre jelzem, hogy erősen 18+-os tartalomról beszélünk, és sokakat sokkolhatnak majd ezek a kötetek, ugyanakkor én pontosan ezért imádtam őket. 

Történetünk a pokolban játszódik, ahol az idő visszafelé telik, a rossz a jó, a fejlődés helyett a hanyatlást hirdetik és ahol mindenre az ópium a megoldás. "Hősünk" egy Heinrich nevű, második világháborús német katona, aki a földön elkövetett szörnyűségei miatt abban a megtiszteltetésben részesülhetett, hogy vámpírként született újjá Requiem néven. Miközben felfedezi új, "csodálatos" lakhelyének borzalmait, lényeit és egymással szembenálló nemzetségeit, nem tudja kiverni a fejéből Rebeccát, a zsidó lányt, akibe még életében beleszeretett. Kiderül azonban, hogy Rebecca is a pokolban van, ám nem lehetnek együtt egy olyan helyen, ahol a szeretet érzése aberrációnak számít...

Sokaknál már az kiverheti a biztosítékot, hogy a főszereplő egy kicseszett náci, ám alighanem ez a képregény legkevésbé megbotránkoztató része, és Requiem még így is a pokol egyik legkevesebb lakójának számít. Na de beszéljünk inkább arról, hogy mitől annyira meredek ez a széria: A Requiem Vampire Knight egyik legfontosabb témája a sátánizmus, amit a készítők abszolút poénnak fogtak fel, ám sajnos köztudott, hogy nem mindenki érti a viccet. Ha valaki nem jön rá, hogy ez egy szatíra, sőt, szándékos polgárpukkasztás, az jó eséllyel meg fog botránkozni rajta. Az egész gonoszság téma szándékosan túl van tolva a történetben, és bár a képregénynek csak egy részét teszi ki a humor, épeszű ember szerintem nem vesz semmit komolyan, amit ezeken az oldalakon lát. Biztos ami biztos, azért inkább rejtsd el mélyen a vallásos ismerőseid elől, hogy elejét vedd a kínos magyarázkodásnak. 

Ebben a bizarr Rómeó és Júlia történetben talán Rebecca az egyetlen, aki a szó klasszikus értelmében szerethető, és akinek valójában semmi keresnivalója sincs a pokolban. A sors fintora azonban, hogy mindenki ide kerül, függetlenül attól, hogy ki hogyan élte az életét, ráadásul minél gonoszabb dolgokat követett el, annál erősebb lényként születik újjá az illető. A sztoriból természetesen nem hiányozhat Drakula, a vámpírok fejedelme, aki ellen nem mellékesen a fél pokol puccsot tervez. Most meg van lepve bárki!? A pokolban kár is hűséget keresni. Szerepelnek továbbá olyan valós személyek is, mint Aleister Crowley, Néró, Báthory Erzsébet, akik ugyancsak egytől egyig velejéig romlott, lelketlen, gonosz szörnyetegek. Mint szinte mindenki más is a sztoriban. Mindennek ellenére nem volt nehéz kiválasztani a kedvenc karakteremet Lord Cryptos személyében, aki csecsemőként valóságos aggastyánnak számít a vámpírok között, és aki annyira groteszk figura, hogy egyszerűen képtelen voltam nem imádni. Vannak azonban olyan veszélyes vámpírok is, mint például Hitler, akik egyszerűen túl erősek, és akiket pont ezért inkább hibernáltak. 

Ha az eddig leírtak nem győztek meg, hogy fellapozd Requiem kalandjait, akkor vess egy pillantást Olivier Ledroit rajzaira. Soha életemben nem láttam még olyan képregényt, ahol az illusztrációk ekkora művészeti értékkel bírtak, minden egyes oldal egy újabb és újabb bizarr műalkotás. Kicsit arra emlékeztet, mint amikor általánosban felfedeztem a metált, és elkezdtem koponyákat, démonokat, meg mindenféle egyéb ocsmányságot rajzolni. A Requiem Vampire Knight ennek az érzésnek a teljeskörű kimaxolása, ha annakidején ügyesebb lettem volna, pontosan ilyeneket rajzoltam volna én is. Van itt gore, sátánista motívumok, meztelenség és persze mindenféle aberrált, istentelen erkölcstelenség. Nyugi, semmi igazán pornográf nincs, de azért ne is mutogasd egy babazsúron. Mindent egybevéve aki csípi az ilyet, annak egyszerűen muszáj lecsekkolnia, hihetetlenül egyedi alkotásról van szó.

Ha bírod a metált, a vámpírokat, a Sátánt, Lucifert és a jóságos Belzebubot, akkor a Requiem Vampire Knight-ot egyenesen imádni fogod. Ha viszont ezek bármelyikének a puszta említésénél is keresztet vetsz, akkor inkább kerüld el. Bízok benne, hogy egy nap még befejezik a sorozatot, de legyünk reálisak, azért a 72 éves Pat Mills sem lesz már fiatalabb. Hacsak újjá nem születik a pokolban. Én szurkolok neki.