A múltkori Powerpuff Girls: Super Smash-Up nem az egyetlen Cartoon Network képregény, amit mostanában vásároltam, a rám törő nosztalgia őrületet egyszerűen képtelen voltam annyival letudni. Ha te is ezeken a rajzfilmeken nőttél fel, úgy mindenképp érdemes elolvasnod a korábbi cikkemet, hiszen a csatorna hányatott történetéről is ejtettem pár szót benne.
A Dexter Laboratóriuma nem kevésbé ikonikus sorozat, mint a Pindúr Pandúrok, szerintem ha bárkit megkérdeznék, hogy melyik a kedvenc Cartoon Network rajzfilmje, a többségnek biztosan benne lenne a top 3-ban. Derek Fridolfs Dee's Day című képregénye 2014-ben jelent meg az IDW gondozásában, a sztorival pedig a széria egyik kedvenc témájához tért vissza:
Dexter és Dee-Dee, avagy a teremtés és pusztítás örök körforgása. A kölyök zseni nővére már megszámlálhatatlan alkalommal tette tönkre kisöccse találmányait és vette el a legújabb tudományos áttörés sikerélményét. Dexter minden tőle telhetőt megtett, hogy Dee-Dee mentessé tegye a labort, ám sajnos úgy tűnik, hogy mindezidáig szélmalomharcot vívott. Hiába a folyamatosan upgradelt high-tech biztonsági rendszer, Dee-Dee-t szemmel láthatóan semmi sem tarthatja távol. Most viszont úgy tűnik Dexternek végre sikerült megtalálnia a megoldást...
A Dee's Day tipikus példája a "vigyázz mit kívánsz" sztoriknak, amikben a főhős meggondolatlanul azt mondja "ó, bárcsak...", a kívánság valóra válik, az élete a feje tetejére áll, majd keresi a megoldást, hogy miképp állítsa vissza a dolgokat a normális kerékvágásba. Mindez nagyon szórakoztató, a hamisítatlan Dexter Laboratóriuma élmény garantált, kb. olyan, mintha a rajzfilmsorozat egyik epizódját egy az egyben átültették volna a képregényes médiumba. Viszont míg a múltkori Powerpuff Girls: Super Smash-Up egy semmi máshoz nem fogható crossover történetet prezentált, addig a Dee's Day teljesen szóló kaland, így semmi olyat nem fogsz látni benne, ami túl sok újdonsággal kecsegtet. Ez persze nem negatívum, pontosan erre számítottam, csupán azért írom le, hogy senkinek ne legyenek irreális elvárásai a képregénnyel szemben. Tekintsük annak ami: Múltidéző cucc a '90-es/2000-es évek kölkeinek, annak pedig bizony tökéletes.
A Dee's Day rajzait Ryan Jampole készítette, a múltkori Powerpuff Girls-el ellentétben ebben a képregényben csak ez az egy illusztrátor ragadott ceruzát. Ennek köszönhetően az eredmény végig egyenletes és egy az egyben visszaadja a rajzfilmsorozat hangulatát, ami persze Jeremy Colwell színező érdeme is.
A Dexter's Laboratory: Dee's Day remek nosztalgia kellék azoknak, akik annak idején hozzám hasonlóan Cartoon Network függők voltak, és jó érzéssel gondolnak vissza erre a korszakra. A magam részéről nem is tervezek még egyhamar leállni a csatorna klasszikus rajzfilmjein alapuló képregényekkel.
Addig is, amíg sort kerítek a következőre, esetleg elárulná valaki, hogy ez a gomb mire való? 💥
Mark Millar neve nem először szerepel a blogon, a skót származású írónak olyan jelentős képregényeket köszönhetünk, mint az Ultimates, vagy a Civil War, amik nem mellékesen a Marvel Moziverzum több filmjét is inspirálták. 2003-ban jókorát csavart az Acélember eredettörténetén: A Red Son azóta is a valaha volt egyik legnépszerűbb Superman sztorik egyike, amiből Februárban animációs film is megjelenik. Ez egy úgynevezett "Elseworlds" történet, ami annyit tesz, hogy nem része a fő kontinuitásnak, valamint nem hat ki annak eseményeire, más szóval nem kánon. Az ehhez hasonló sztorik sokáig az azonos nevű imprint alatt futottak, egy ideje viszont a DC Black Label gondozásában jelennek meg. Sok korábbi Elseworlds képregény új Black Label kiadást is kapott. A kontinuitástól való függetlenség nagyobb szabadságot biztosít az íróknak, mivel nem kell azzal foglalkozniuk, hogy más képregényekben mi történt, vagy történik éppen, így semmi sem szabhat határt a kreativitásnak. Ennek köszönhetően rengeteg közönségkedvenc, vagy épp a közönséget megosztó történet látott napvilágot az Elseworlds égisze alatt, amik a mai napig komoly jelentőséggel bírnak. Az ilyen képregények nem ritkán alternatív valóságokat dolgoznak fel.
Mi lett volna, ha Superman űrhajója nem az Egyesült Államokban, hanem a Szovjetunióban ért volna földet az 1950-es években? Az Acélember felbukkanása új szintre emelte a hidegháborút, valamint az azzal járó versengést, miközben ő maga a munkások szimbólumává nőtte ki magát. Mindez drasztikusan megváltoztatta a 20. század történelmét, ami kicsit sem hasonlít ahhoz, mint amit mi ismerünk. Kal L beteljesítette a szovjet utópiát, de Amerika és néhány lázadó sejt továbbra is ellenáll...
A Red Son világára a DC multiverzumának 30-as számú Földjeként szoktak hivatkozni. A történet az alapkoncepció mellett azért nagyon érdekes, mert nem csak a világ, hanem a szuperhősök és hozzátartozóik életét is egész más irányba terelte, mint amit a fő kontinuitásból ismerünk. Az egyik legmeredekebb ilyen változtatás, hogy a sztoriban Lois Lane nem Superman, hanem Lex Luthor felesége lett. Luthor karaktere egyébként egészen zseniális a történetben, Millarnak sikerült páratlan módon kihangsúlyoznia az intelligenciáját. Ugyanez vonatkozik Brainiacre is, aki fontos szerepet játszik a kommunista rezsim fenntartásában. Wonder Woman és a Zöld Lámpás szintén kulcsfigurái a sztorinak.
A 30-as Föld Batmanje külön bekezdést érdemel, talán ő különbözik legjobban a szélesebb körben ismert Prime Earth verziótól. Az biztos, hogy nem amerikai és nem Bruce Wayne-nek hívják. Valódi kiléte ismeretlen, az eredettörténetében viszont akadnak hasonlóságok: Szüleit a rendszer ellenségeinek nyilvánították, majd erre hivatkozva kivégezték őket. Batman azon a napon esküt tett, hogy minden erejével Sztálin és a Szovjetunió ellen harcol, módszerei miatt viszont sokkal inkább terrorista, mintsem szuperhős. A nincs öldöklés szabály számára ismeretlen. Mark Millar története szerintem azon kevés kivételek egyike, ahol egy gyilkolászó Batmannek van létjogosultsága, hiszen ilyen méretű hatalom ellen nem lehet kesztyűs kézzel harcba szállni.
Már a sztori elolvasása előtt is feltettem magamban a kérdést: Hogy lehet a kommunizmus alapeszméjének számító egyenlőség szimbóluma valaki, aki mindenkinél felsőbbrendű? Ráadásul még csak nem is orosz, hanem egy űrlény? Millar hasonlóképp gondolkodott, az Acélembernek szembe kellett néznie a az ebből adódó konfliktusokkal, amik a történet végkimenetelét is jelentősen befolyásolták. Az író egyúttal arra is rávilágít, hogy ez a Superman valójában nem különbözik sokban a szélesebb körben ismert változattól: Más neveltetést kapott, másak a politikai elvei, drasztikusabbak a módszerei, de neki is az ártatlanok védelme - illetve jelen esetben - jóléte az első. Legyen a bajba jutott szovjet, vagy amerikai, az Acélember a világ végéről is ott terem, hogy segítsen.
A Red Son illusztrációit Dave Johnson, Andrew Robinson, Killian Plunkett és Walden Wong követte el. Az eredmény káprázatos, sok helyen érezhető, hogy a történelemkönyvekből is ismert szovjet propaganda plakátok adták az ihletet. Ez különösen igaz Dave Johnson borítóira, az általam olvasott New Edition main cover-je szintén az ő érdeme. A hamarosan megjelenő Black Label kiadáson ennek a
grafikának egy átalakított verziója kap majd helyet, nekem személy szerint jobban tetszik, ami az én példányomra került fel. A karakterdizájnok zseniálisra sikerültek, a 30-as Föld Supermanjénél elegánsabb megjelenésű Acélemberrel valószínűleg nem fogunk egyhamar találkozni. Az usankás Batmant szintén nehéz szó nélkül hagyni, le a kalappal a készítők előtt, akik minden kreativitásukat bevetették ennél a nagyszerű képregénynél.
A Superman: Red Son a valaha volt egyik legjobb alternatív DC történet és kiváló alapanyag egy komolyabb hangvételű animációs feldolgozásához. Őszintén szólva amíg ilyen rajzfilmekkel kényeztetnek minket, felőlem úgy vágják haza az élőszereplős produkcióikat, ahogy akarják. A film Február 27-től lesz megvásárolható digitálisan, valamint Március 17-től DVD-n és Blu-Rayen is. Ha lesz olyan jó, mint a képregény, szerintem jó ideig nem lesz okunk panaszra.
