Őszinte leszek, képregényes pályafutásom során még nem sok szóló Doctor Strange kalandhoz volt szerencsém. Egészen mostanáig, szóval ezúttal én is új olvasónak számítok. Amellett, hogy így nem rendelkezek túl sok összehasonlítási alappal a Marvel Moziverzum filmjein kívül, nekem is az elején kellett kezdenem, és kiválasztanom, hogy melyik sorozattal vágjak neki a furcsa doktor kalandjainak. Végül úgy döntöttem biztonságos vizekre evezek, és a 2015-ös Jason Aaron szériát választottam, az író gyakori visszatérő a blogon, ráadásul az egyik személyes kedvenc alkotóm a kiadónál. A döntés helyesnek bizonyult, egy egészen őrült és mulatságos kalandba csöppentem bele, ami után egyértelműen éreztem, hogy ez valami nagyszerű dolog kezdete lesz.
Szokatlan dolgok történnek a mágia világában. Egy kétségbeesett hölgy felkeresi a Doktort egy bizarr, paranormális nyavalyával, ami ebben a dimenzióban ezidáig nem is létezett. És ez csak egy a rengeteg furcsaság közül, ami felütötte a fejét. Az események próbára teszik Strange képességeit, és hamarosan kiderül, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak. A fenyegetés talán még sosem volt ekkora, ugyanis ezúttal maga a mágia került veszélybe...
A képregény maximálisan hozza azt, amit a címe ígér, ugyanis tele van abszurdabbnál abszurdabb dolgokkal, amik csak a Bleecker Street 177-es szám alatt fordulhatnak elő. Mindez parádésan humoros körítésben, a Doktor számára ugyanis teljesen hétköznapi dolognak számítanak olyan apróságok, minthogy valakinek egy harapós száj nőtt a feje búbján, vagy hogy a pucér asztrál-testében óriási extradimenzionális csigák elől menekül. Kicsit LSD trip szagú nekem az egész, bár nincs információm arról, hogy Aaron valaha is élt volna ilyesmivel.
Karakterek tekintetében csak a Doktort, Skarlát Boszorkányt, Wongot, és az Ősmágust ismertem (utóbbi egyébként a képregényekben nem nő, hanem férfi). Voltak más szereplők is, akikkel még nem találkoztam viszont szerencsére a történet középpontjában tényleg Strange áll, így ez a legkisebb mértékben sem okozott problémát. Magyarán az Aaron féle sorozat tökéletes belépési pont bárkinek, aki most ismerkedik a karakterrel, ha Benedict Cumberbatch alakítását láttad, az már bőven elegendő, hogy nekivágj.
A képregény nem csak eseményeiben, hanem vizuális szempontból is elég trippyre sikeredett, erről Chris Bachalo rajzai gondoskodtak. Doctor Strange képregényeknél egyébként egyáltalán nem szokatlan ez az ábrázolásmód, már egészen a kezdeteknél, Steve Ditko illusztrációiban is felbukkantak a különös, álomszerű képek. A 60-as évek hippimozgalmának idejében a szürreális, pszichedelikus elemek nagyban hozzájárultak a Doctor Strange képregények népszerűségéhez, ez a jellegzetesség pedig szerencsére máig megmaradt. Kár is lenne változtatni rajta, hiszen mára szinte hagyomány, hogy a Doktor Úr kicsit megutaztassa az olvasót.
Hogy miért vártam mostanáig az első Doctor Strange képregényemre, magam sem értem, pedig én abszolút fogékony vagyok minden furcsaságra, amiket a cikkben mostanáig taglaltam. Nem csak a folytatáshoz kaptam kedvet, hanem a klasszikusokhoz is, amiket ezek után szinte kötelezőnek érzek bepótolni. Aaron kötete vicces, végtelenül szórakoztató, a rajzok pedig komoly művészeti értékkel bírnak. Ínyenceknek erősen ajánlott!
Az X-Men aranykorának legtöbben a '80-as éveket tekintik, hiszen ebben az időszakban Chris Claremont, a franchise legjelentősebb írója alakította kedvenc mutánsaink kalandjait. Ismertebb történetei közé tartozik többek között az Eljövendő Múlt Napjai, valamint a Sötét Főnix is. Ezek egyébként John Bryne-al közös munkái, aki többnyire társszerzőként volt jelen, a párosnak számtalan ma is népszerű karaktert köszönhetünk, például Árnymacskát, Emma Frostot, Kardfogot és még sorolhatnám. Az Uncanny X-Men végül olyannyira népszerű lett, hogy az 1991-ben indult, szimplán X-Men névre keresztelt spin-off sorozat első száma bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a valaha volt legnagyobb példányszámban eladott képregényfüzet. Ez egyben a cikkünkben taglalt Mutant Genesis című kötet első fejezete is. A rekord máig áll: A Polygon idei cikke szerint 8.186.500 darab fogyott az X-Men #1-ből, a második helyezett a 2005-ös Jason Aaron féle Star Wars #1, amiből 1.073.000 példány talált gazdára, ami azért lényegesen kevesebb. A Mutant Genesis 2.0 cím kicsit megtévesztő lehet, ugyanis ez nem az eredeti Mutant Genesis folytatása, hanem annak újra kiadott, vizuálisan feltuningolt, remasterelt változata. A gyűjtemény fejezeteit 1-től 3-ig Claremont, 4-től 5-ig Bryne, 6-tól 7-ig pedig Scott Lobdell írta. Utóbbi ekkor még viszonylag újoncnak számított az iparban, mára azonban ő is jelentőségteljes képregényíróvá nőtte ki magát.
Magneto a világ ellen! Egy csapat mutáns kétségbeesetten próbál az M Aszteroidára menekülni üldözőik elől, mígnem a mágnesesség mestere közbelép! A csata azonban Oroszország felett történt, ebből akár még nemzetközi konfliktus is lehet. Magnetot meg kell állítani bármi áron. Ez bizony az X-eknek való feladat!
A folytatásban visszatér egy régi ellenség: Omega Red, aki korábban Arkady Gregorivich Rossovich néven volt ismert! Újbóli feltűnése a Kéz nevű szervezetnek köszönhető, akik elrabolták Rozsomákot abban a reményben, hogy kiszedhetnek belőle néhány régi emléket...
Az X-Men képregényeknek megvan az a rossz szokásuk, hogy egyből bedobják az olvasót a mély vízbe. Rengeteg az olyan karakter, akikről ha nem tudjuk, hogy kicsodák, vagy honnan jöttek, úgy könnyen lehet, hogy egy mukkot nem értünk abból mi történik, ami minden, csak nem élvezetes. A Mutant Genesis ebből a szempontból viszont nagyon is barátságos, alighanem ez az egyik legkönnyebben fogyasztható X-Men képregény, amit ismerek. Ha a fontosabb mutánsokkal kb. tisztában vagy, akár csak az animációs sorozatoknak, vagy a filmeknek köszönhetően, úgy egészen biztosan elégedett leszel az élménnyel.
A kötet első fele igazi klasszikus X-Men vs. Magneto sztori, ami szembeállítja a két oldal gondolkodását, és megkérdőjelezi a mágnesesség urának gonoszságát. Claremont írói stílusa nagyszerűen öregedett, imádtam a párbeszédeket, a történet végére teljesen függő lettem, épp csak nem hörögtem habzó szájjal, hogy "MÉÉÉG, MÉG AKAROK". Szerencsére a folytatás sem okozott csalódást, Omega Red és a Kéz izgalmas ellenfelek, Rozsomák flashbackjeiből pedig újabb részletek derültek ki rejtélyes múltjáról. A gyűjteményben sok klasszikus karakter feltűnik, Küklopsz, Jean Grey, Xavier Professzor, Bestia, Vadóc, Gambit, Psziché, Kardfog, Jubilee és még sorolhatnám.
A Mutant Genesis illusztrációt a legendás képregényrajzoló, Jim Lee követte el, aki ma az egyik legjelentősebb művésznek számít az iparban. Lee számára az X-Men lapjai jelentették az ugródeszkát, nem mellékesen részt vett Gambit karakterének megalkotásában is, később pedig felhasználták rajzait a '92-es X-Men rajzfilmsorozat készítésénél is. Mivel a cikkben a Mutant Genesis 2.0-át elemeztük, ejtsünk pár szót a felturbózott rajzokról is. A készítők tényleg csak finomhangolást végeztek az eredeti alapanyagon, kicsit leporolták, hogy új olvasók számára se tűnjön idejétmúltnak. Szerintem kiváló munkát végeztek, gyönyörűen kihangsúlyozták a színeket/árnyékokat, mindezt olyan fejlett, mai technikával, ami az eredeti képregény megjelenésekor még nem állt rendelkezésre. A borítókat különösen imádtam, mindegyik erős pólóminta/poszter alapanyag.
A Mutant Genesis 2.0 ajánlott mindenkinek, aki klasszikus, de mégis viszonylag modern X-Men hangulatra éhezik. Újoncoknak kiváló belépési pont, de a felújított vizuál miatt a régi motorosoknak sem érdemes figyelmen kívül hagynia. Élvezetes, könnyen emészthető, és a kötet elolvasása után garantáltan többet akarsz majd. Ne hagyd ki!
