Őszinte leszek, képregényes pályafutásom során még nem sok szóló Doctor Strange kalandhoz volt szerencsém. Egészen mostanáig, szóval ezúttal én is új olvasónak számítok. Amellett, hogy így nem rendelkezek túl sok összehasonlítási alappal a Marvel Moziverzum filmjein kívül, nekem is az elején kellett kezdenem, és kiválasztanom, hogy melyik sorozattal vágjak neki a furcsa doktor kalandjainak. Végül úgy döntöttem biztonságos vizekre evezek, és a 2015-ös Jason Aaron szériát választottam, az író gyakori visszatérő a blogon, ráadásul az egyik személyes kedvenc alkotóm a kiadónál. A döntés helyesnek bizonyult, egy egészen őrült és mulatságos kalandba csöppentem bele, ami után egyértelműen éreztem, hogy ez valami nagyszerű dolog kezdete lesz.
Szokatlan dolgok történnek a mágia világában. Egy kétségbeesett hölgy felkeresi a Doktort egy bizarr, paranormális nyavalyával, ami ebben a dimenzióban ezidáig nem is létezett. És ez csak egy a rengeteg furcsaság közül, ami felütötte a fejét. Az események próbára teszik Strange képességeit, és hamarosan kiderül, hogy a háttérben sötét erők munkálkodnak. A fenyegetés talán még sosem volt ekkora, ugyanis ezúttal maga a mágia került veszélybe...
A képregény maximálisan hozza azt, amit a címe ígér, ugyanis tele van abszurdabbnál abszurdabb dolgokkal, amik csak a Bleecker Street 177-es szám alatt fordulhatnak elő. Mindez parádésan humoros körítésben, a Doktor számára ugyanis teljesen hétköznapi dolognak számítanak olyan apróságok, minthogy valakinek egy harapós száj nőtt a feje búbján, vagy hogy a pucér asztrál-testében óriási extradimenzionális csigák elől menekül. Kicsit LSD trip szagú nekem az egész, bár nincs információm arról, hogy Aaron valaha is élt volna ilyesmivel.
Karakterek tekintetében csak a Doktort, Skarlát Boszorkányt, Wongot, és az Ősmágust ismertem (utóbbi egyébként a képregényekben nem nő, hanem férfi). Voltak más szereplők is, akikkel még nem találkoztam viszont szerencsére a történet középpontjában tényleg Strange áll, így ez a legkisebb mértékben sem okozott problémát. Magyarán az Aaron féle sorozat tökéletes belépési pont bárkinek, aki most ismerkedik a karakterrel, ha Benedict Cumberbatch alakítását láttad, az már bőven elegendő, hogy nekivágj.
A képregény nem csak eseményeiben, hanem vizuális szempontból is elég trippyre sikeredett, erről Chris Bachalo rajzai gondoskodtak. Doctor Strange képregényeknél egyébként egyáltalán nem szokatlan ez az ábrázolásmód, már egészen a kezdeteknél, Steve Ditko illusztrációiban is felbukkantak a különös, álomszerű képek. A 60-as évek hippimozgalmának idejében a szürreális, pszichedelikus elemek nagyban hozzájárultak a Doctor Strange képregények népszerűségéhez, ez a jellegzetesség pedig szerencsére máig megmaradt. Kár is lenne változtatni rajta, hiszen mára szinte hagyomány, hogy a Doktor Úr kicsit megutaztassa az olvasót.
Hogy miért vártam mostanáig az első Doctor Strange képregényemre, magam sem értem, pedig én abszolút fogékony vagyok minden furcsaságra, amiket a cikkben mostanáig taglaltam. Nem csak a folytatáshoz kaptam kedvet, hanem a klasszikusokhoz is, amiket ezek után szinte kötelezőnek érzek bepótolni. Aaron kötete vicces, végtelenül szórakoztató, a rajzok pedig komoly művészeti értékkel bírnak. Ínyenceknek erősen ajánlott!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése