Ha rendszeresen olvasod a blogot, akkor egészen biztosan találkoztál már Jason Aaron nevével. A Thor képregényeit különösen nagy becsben tartom, amiknek egy része ráadásul magyar nyelven is megjelent a Fumax jóvoltából. A Doctor Strange sorozatának első kötetéről már szintén volt szerencsém cikkezni korábban, ami egy egészen abszurd és őrült pszichedelikus kalandnak ígérkezett. Mai írásomban ennek a szériának a folytatását vettem nagyító alá, ami a The Last Days of Magic címet viseli. Sajnos azonban az olvasottak kissé vegyes érzéseket hagytak bennem.
Miután dimenziókon keltek át, hogy megtisztítsák azokat a mágiától, a robot seregből álló Empirikul és vezetőjük, az Imperátor eljöttek a Földre, hogy a varázs szikráját is eltöröljék a világunkból. Doctor Strange erejét drasztikusan meggyengítette a támadás, és kérdéses, hogy ezúttal győzedelmeskedhet-e. Épp ezért kedvenc mágusunk és segítői visszavonulót fújnak, hogy begyűjtsék a Földön megmaradt varázserejű tárgyakat, amiket ellenségeik még nem pusztítottak el...
A történet egyfajta modern boszorkányüldözést dolgoz fel, melyben a tudomány elkötelezett hívei indítottak kíméletlen hadjáratot a mágia ellen. Az Imperátor akár egészen érdekes karakter is lehetne, ha a motivációja nem lenne nettó ostobaság. Az ő világában ugyanis épp fordítva történt mindez, és a mágusok próbáták meg eltörölni a tudományt, mintha egy fiktív univerzumban nem férhetne meg ez a két nagyszerű dolog egymás mellett. Az Imperátor ezért bedurvult, és úgy döntött, hogy a saját személyes fejlődése szempontjából az lesz a legjobb, ha ő is épp ugyanolyan lelketlen gyilkossá válik, mint azok, akiket annyira gyűlöl. Szóval nem, nem ez Jason Aaron legjobb munkája, de van még tovább is.
A legnagyobb gond ugyanis ezzel a sztorival az, hogy az író konkrétan fogta, és lemásolta az egyik saját korábbi történetét. Mert bizony, láttuk ezt már valahol, de hol is...? HÁT A MÁR FENTEBB EMLÍTETT THOR SOROZATBAN. A The Last Days of Magic alapja majdnem teljesen megegyezik a magyarul is megjelent God Butcher című képregénnyel, mindössze kiszedték belőle a vallásellenes töltetet, az isteneket pedig lecserélték a mágiára. Aaron nem csak hogy valószínűleg kifogyott az ötletekből, de ráadásul mindent sokkal rosszabbul is csinált itt, mint a Thor sorozatban. Mindemellett nevetséges, hogy az ellenség legyőzéséhez elég volt összegyűjteni pár kacatot, és ezzel kb. megoldódott minden. Ennek a sztorinak a megírásánál a legkisebb mértékben sem erőltette meg magát az író, és ez fájdalmasan nyilvánvaló. És ha ez még nem lenne elég, a korábbi humornak is lőttek, az egész hangulat szükségtelenül darkra sikerült. "De komor vagy, biztos nem a DC Univerzumból jöttél?"
A hibái ellenére azonban mégsem tudom azt mondani, hogy mindent utáltam ebben a sztoriban. Például abszolút értékeltem, hogy Aaron nagy hangsúlyt fektetett az egyik fontos fiktív törtvényre, amivel meg lehet kicsit bolondítani a varázslással kapcsolatos sztorikat. Ez pedig úgy hangzik, hogy A MÁGIÁNAK ÁRA VAN. És ezt az árat mindenkinek meg kell fizetnie, aki él vele. De mi történik, ha valaki csal, és megpróbál kibújni ez alól? És mi van, ha Doctor Strange volt ez a valaki? Bizony, ezek izgalmas kérdések, és érdekelnek annyira a válaszok, hogy később adjak még egy esélyt ennek a sorozatnak.
Sajnos Chris Bachalo rajzait sem élveztem most annyira, mint a korábbi kötetben, a humorral együtt annyi lett a korábbi színes és trippy látványvilágnak is. Sok helyen most csak szimplán zavarosnak éreztem az illusztrációkat, nem is mindig tudtam kivenni, hogy mit ábrázolnak a panelek. Kár, mert a pszichedelikus hangulat volt az első volume egyik legjobb része, remélem később még visszatérnek ezek az elemek.
Nincs mit szépíteni, nem ez volt életem legjobb képregényélménye. Jason Aaron ezerszer jobbat tud ennél, így ez most különösen nagy csalódás számomra. Ha a harmadik kötet sem mutat jobb eredményeket, akkor kénytelen leszek más íróknál keresni azt, amit egy Doctor Strange sztoritól remélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése