Nem kis lelkesedéssel fogadtam a Wolverine: Black, White & Blood című antológia minisorozat tavalyi bejelentését, melyhez konkrétan a Marvel legnagyobb tehetségeit csődítették össze, hogy egymás után meséljék el saját Rozsomák sztorijukat. Az alkotók teljes névsorával inkább nem untatnálak titeket, legyen elég annyi, hogy igazi all-star mókával örvendeztetett meg minket a kiadó. Ráadásul ez még nem minden, hiszen a képregény nem titkolt célja az volt, hogy ismét felszínre hozzák az adamantium karmú mutáns vadállatias oldalát. Kell ennél több?
A sorozat mindössze négy számból áll, minden füzet három rövid sztorit tartalmaz, amik egyfajta flashback-ek Rozsomák múltjából. Visszatérünk az X-Fegyver programhoz, összeakasztjuk karmainkat a Hydrával, ellátogatunk Japánba, ahol hősünk nindzsákkal és szamurájokkal küzd meg és nyilván nem maradhat ki a mókából Logan ősellensége, Kardfog sem. Ezzel persze nincs vége, viszont számomra egyértelműen ezek voltak a széria legemlékezetesebb részei.
Az említett Hydra sztorira, ami az I Shall Be a Wolf címet viseli muszáj vagyok külön is kitérni, ugyanis ennek van magyar vonatkozása is. Matthew Rosenberg történetében Rozsomákot fogságba ejtik Budapesten, de a rosszarcú nácik persze nem sejtik, hogy valójában ők vannak veszélyben. Az író egészen biztosan járt már kis hazánkban, és alighanem tetszettek neki a látottak, ugyanis olyan látványosságok is szerepelnek a paneleken, mint a Lánchíd, vagy a Szabadságszobor.
Bár általában is hangsúlyozom, hogy a képregény nem feltétlenül gyerekeknek szánt médium, de jelen esetben kifejezetten 18+-os alkotásról beszélünk. A Black, White & Blood, brutális, véres és hihetetlenül erőszakos. Ez pedig minden, csak nem negatívum, hiszen maximumra járatták azt, ami miatt mindig is szerettük a karakter szóló kalandjait. Annak ellenére, hogy a történetek meglehetősen rövidek, nagyon is élvezhetőek, túlnyomórészt ötletesek, és mindent egybevéve ez a jelenlegi elsőszámú kedvenc antológia sorozatom. Nem árt persze, ha valamelyest tisztában vagy a fontosabb X-Men/Wolverine sztorikkal, hiszen sok esetben azokhoz nyúltak vissza a készítők. Bár nagyon örültem, hogy Chris Claremont is kivette a részét a munkából, kicsit csalódásként éltem meg, hogy az ő története volt számomra az egyik leggyengébb a sorozatban. Pedig mint azt sokan tudjátok, neki köszönhetjük a legfontosabb X-Men sztorikat, de hát ez van, nyilván nem lesz minden arany, amihez hozzáér.
Mint ahogy az a címből is kiderül, a feketén és a fehéren kívül a piros volt az egyetlen szín, amit a rajzokhoz használtak. Ez a nyers ábrázolásmód csak még vadabbá tette az egész élményt, hiszen így a véres képsorok kapták a legnagyobb hangsúlyt. A felsorakoztatott művészekkel majdnem mind elégedett voltam, egyedül az a történet sikerült gyengére látvány szempontjából, amit Chris Bachalo illusztrált. A sztoriban Rozsomák Buldózerrel csap össze egy bárban, viszont a panelek felén kb. lehetetlen kivenni, hogy mi történik. Viszont szerintem óriási teljesítmény, hogy ennyi rajzoló közül mindössze egy volt, aki nem ütötte meg a szintet, azért ez elég jó arány.
Ha szereted Rozsomák karakterét, akkor a Black, White & Blood kötelező olvasmány. Ráadásul ennek akkor is nyugodtan nekivághatsz, ha nem vagy tisztában a mostani X-Men képregények történéseivel, vagyis a Jonathan Hickman féle őrülettel. Mindez ráadásul nem minden, ugyanis idő közben Carnage is megkapta a fekete, fehér és piros bánásmódot. Remélem lesz még pár hasonló antológia sorozat a Marvelnél, ugyanis mint a mellékelt ábra mutatja, remekül megy nekik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése