Solomon Grundy a kedvenc DC karaktereim egyike azóta, hogy gyerekként láttam az Igazság Ligája rajzfilmsorozatban. Ennek ellenére meglepően kevés képregényt olvastam, amiben szerepel, olyat pedig pláne nem, amiben ő a főszereplő. Nemrég vásároltam egy Flash szkeccset Scott Kolinstól (amivel bátorkodtam is mindenhol eldicsekedni, csekkold a Facebook/Instagram oldalunkat!) és a vele folytatott beszélgetés során épp ő maga hívta fel a figyelmemet a 2009-es Solomon Grundy minisorozatára. A képregényt kissé nehézkes és költséges beszerezni, mivel már nincs nyomtatásban, ráadásul a Comixology digitális könyvtárában sem elérhető. Szerencsére sikerült beszereznem egy patika állapotú darabot az Ebay-ről, így végre volt lehetőségem belevetni magam a DC "zombi Hulkjának" rémisztő kalandjaiba.
Cyrus Gold soha vissza nem térő lehetőséget kapott: Végre valahára megtörheti az átkot, ami nem hagyja békében nyugodni őt. Ehhez nem kell semmi mást tennie, mint kiderítenie ki volt az, aki megölte őt az 1800-as években, és megbocsátania a gyilkosnak. Azonban minderre csupán egyetlen hét áll rendelkezésére - ha nem jár sikerrel, a Legfeketébb Éjszaka (Blackest Night) előtt, továbbra is örök kárhozat lesz a sorsa, és hogy újra és újra feltámadjon halottaiból. Vajon véget ér valaha Solomon Grundy szenvedése? Vagy a története még az eddigieknél is sötétebb fordulatot vesz?
Kolins sorozata egyértelműen a horror kategóriába sorolandó, és tagadhatatlanul voltak benne nagyszerű ötletek. Az író Hulkhoz hasonlóan különválasztotta Cyrus és Grundy személyiségét, ráadásul a nappal ember/éjjel szörny átalakulást is kölcsönvette. Viszont ne gondolja senki egy pillanatig se azt, hogy Cyrus bármivel jobb, vagy kevésbé veszélyes, mint az alteregója: A képregény ugyanis mélyre ás a múltjában, melyből kiderül, hogy nem volt több egy alávaló gyilkosnál. De vajon megérdemelte-e a sorsot, ami jutott neki? Kolins ezt az olvasóra bízza, hogy eldöntse, nem próbálja egy percig sem megsajnáltatni a főhőst, csak visszaadni azt a határtalan tébolyt, ami a fejében tombol. A történet pszichológiai része szerintem nagyon izgalmasra és iszonyat nyomasztóra sikerült, a narratívával viszont akadtak gondok. Sokszor nem értettem mi történik, vagy hogy a sztori szempontjából miért lényeges egy-két dolog. Hajlamos összezavarni az olvasót, és sajnos nem a jó értelemben. Emellett maga a cselekmény sem volt annyira zseniális, mint amennyire lehetett volna, a befejezés pedig kimondottan kiszámítható és elcsépelt.
A történetben számos más DC karakter is felbukkan, bár senki az A listások közül. A két legfontosabb mellékszereplő a legelső Zöld Lámpás, Alan Scott, valamint Phantom Stranger, akik próbálják Grundy-t ráterelni a helyes útra, és megakadályozni, hogy a kelleténél több embert mészároljon le küldetése során. Szerepel továbbá a démon Etrigan, Bizarro, Poison Ivy, Killer Croc, Frankenstein, és Professor Ivo is. Az író kifejezetten igyekezett rámenni arra, hogy a szörnyet más szörnyekkel eressze össze, ezen párosítások némelyike pedig tényleg egészen jól sült el.
Kolins nem csak írta, hanem illusztrálta is a képregényt, és bebizonyította, hogy a horror műfajban is képes brillírozni. Sötét, komor, sokszor gore-ba hajló képsorok jellemzik a Solomon Grundy-t, a mocsárban játszódó jeleneteknél pedig kicsit olyan érzésem volt, mintha az Immortal Hulk-ot látnám a Tales from the Crypt idejében és stílusában. Mindent egybevéve vizuális téren nem lehet panasz a képregényre, sőt, ez az egyik legnagyobb erőssége.
Ha tényleg nagyon érdekel a karakter, és szereted a horrort, akkor érdemes beszerezned egy példányt a Solomon Grundy-ból, de ha nem, akkor abszolút kihagyható. Talán a DC-nél is érezték, hogy vannak azért ennél jobb történeteik is, és ezért merült némileg feledésbe. Ha osztályoznom kéne, akkor egy 3-ast azért adnék rá, ami több is lehetett volna, ha kicsit összeszedettebben meséli el azt, ami el szeretett volna. De ez ilyen. Nem lehet mindegyik életem legjobb képregénye! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése