Miután a Fumax kiadó a múltheti bejelentésével ledobta az atombombát, nem volt kérdéses, hogy miről fog szólni a következő kritika az oldalon. Ugyanis nem kisebb dolgot harangoztak be, mint az elmúlt évek legfontosabb X-Men sztorijának, a House of X/Powers of X-nek a magyar nyelvű fordítását, melyről nem is olyan régen nekem is volt szerencsém cikkezni a blogon. Ez a történet lényegében nem más, mint az X-Men képregények soft rebootja, melyben az új status quonak köszönhetően jelentősen megváltoztak az erőviszonyok. A mutánsok saját országot alapítottak Krakoa szigetén, ami soha nem látott szinten egyesítette őket, beleértve a régi ellenségeket is. Most először, megannyi év után ők vannak fölényben az emberekkel szemben, és a továbbiakban egy napig sem hajlandóak üldözöttként élni. Az író, Jonathan Hickman tehát egy teljesen új korszakot nyitott meg, és egy rakás új X-Men képregénysorozatot indított útjára, melyekre a Dawn of X gyűjtőnév alatt szokás hivatkozni. Lényegében a House of X/Powers of X az összes Dawn of X képregényszéria nulladik volume-ja, és természetesen továbbra is az X-Men számít a zászlóshajónak az olyan további címek között, mint az X-Force, az Excalibur, a New Mutants, vagy éppen a Marauders. Mi ma csak az X-Men-el foglalkozunk, melynek első kötete #1-6-ig gyűjtötte össze a sorozat számait. Előre szólók, hogy néhány dolgot MUSZÁJ LESZEK ELSPOILEREZNI ahhoz, hogy értelmesen tudjak beszélni a képregényről.
A mutánsok tehát bekeményítettek, mindez azonban nem jelenti azt, hogy most már senki sem akarja kinyírni őket. Sőt. Az emberek most tojták csak igazán össze magukat félelmükben, ám jelenleg semelyik nemzet sem merne nyílt támadást indítani Krakoa ellen. Hickman szép lassan, megfontoltan készíti elő azokat a fenyegetéseket, amivel a mutánsoknak előbb utóbb szembe kell néznie. Az író az epizodikus történetmesélést választotta, és őszinte leszek, nem minden esetben értettem, hogy egy-két fejezet hogyan illik bele a képbe, vagy hogy mit szeretett volna velük egyáltalán. A House of X/Powers of X során viszont már megtanultam, hogy mindez valószínűleg egy nagyobb kirakós része lesz, és hogy valahol, valamikor össze fognak érni a szálak. A kérdés csak az, hogy mikor, és hogyan.
Az egész volume tetőpontja a 4. szám, aminél őszintén megmondom, kevés zseniálisabb dolgot olvastam életemben. A fejezet a "Global Economics" címet kapta, a történetben pedig Krakoa vezetői egy gazdasági fórumon vesznek részt a világ néhány másik nemzetével, többek között Wakandával, Kínával, az Egyesült Államokkal, és így tovább, mindezt egy békésen elköltött vacsora keretében. Itt derül ki, hogy az emberek már nem csak a szupererejük miatt félnek a mutánsoktól, hanem az egyre növekvő befolyásuk miatt is. És erre minden okuk megvan, ugyanis Magneto kerek perec kijelentette, hogy csak idő kérdése, és az egész világ az övék lesz, ráadásul ehhez háborúra sincs szükségük. Egész egyszerűen megvesznek mindent. A bankokat. Az iskolákat. A médiát. Ugyanis azzal, hogy Krakoa olyan fejlett gyógyszereket kínál, amik a világ semelyik másik részén sem elérhetők, lényegében mattot adtak az emberiségnek. És mindezt Magneto szájából hallani, a leghűvösebb nyugalommal... A hideg is kirázott.
Bár már sok furcsaságot láttam a médiumban, rögtön a "top WTF képregényes pillanatok" listám élére került, ahogy láthattam Krakoát szexelni egy másik szigettel. Jó, nyilván nem vezetek ilyen listát, de akkor is, mi a fene!? :D Igazából eddig is tudtuk, hogy Krakoa maga is egy élő mutáns, szóval valahol logikus, hogy ilyesmire is képes, mindenesetre egyszerre volt végtelenül bizarr és szép ez az egész jelenet. Nálam jobban pedig csak a Summers klán tagjai rökönyödtek meg ezen, már csak az ő reakciójuk miatt is megérte megírni ezt a fejezetet.
Több dolgot igazán nem szeretnék lelőni a kötetből, legyen elég annyi, hogy a dialógusok minden egyes számban zseniálisak, és hogy még mindig az a nyomasztó érzésem van, hogy a mutáns utópia napjai meg vannak számlálva. Ismered azt a feelinget, amikor tudod, hogy valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Amikor minden a lehető legcsodálatosabb, és pontosan amiatt tör rád a szorongás, hogy ennek egyszer vége lesz? Minden egyes szám után egyre biztosabb, hogy ebből az egészből valami irtózatos katasztrófa lesz a végén, és emiatt az X-ek boldog pillanatait sem tudjuk velük megélni, mert mindegyikre halálos árnyék vetül. Hickman stílusát azért még mindig kicsit töménynek érzem, és újfent jelezném, hogy nem mindenki számára lesz fogyasztható. Ha viszont türelmes vagy és kitartó, akkor biztos, hogy a végén hálás leszel érte.
Remélem, hogy ha nem is az összes Dawn of X címet, de azért legalább az X-Ment-t elhozza nekünk a Fumax a House of X/Powers of X hazai megjelenése után. Mert bizony, a hype megérdemelt. Ezek az elmúlt évtized talán legfontosabb Marvel képregényei, és ha eredeti nyelven végeztem minddel, akkor nagyon szívesen nekifutnék újra magyarul is. Akárhogy is, szeretném a magam és mások nevében is megköszönni a Fumaxos srácok munkáját, és remélem még sokáig folytatódik a kiadó képregényes reneszánsza.
