Donny Cates és Ryan Stegman Venom képregényeiről már több alkalommal is volt szerencsém szót ejteni a blogon, a széria ugyanis messze az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt években napvilágot látott a Marvel Comics égisze alatt. Az író ezzel a sorozattal vezette fel aktuális cikkem témáját, az Absolute Carnage című eventet, ahol kedvenc antihősünknek egyik legnagyobb rémálmával kellett ismét szembenéznie.
Fesd vérvörösre a várost! Carnage, Venom pszichopata ivadéka visszatért, és azt tervezi, hogy mindenkit lemészárol, aki valaha szimbiótát viselt! Venom és Pókember összefog, hogy szembeszálljanak Cletus Kasady őrületével, ám ellenfelük erősebb, mint valaha! Miután alig élik túl az összecsapást, nincs más választásuk, mint hogy belerángassananak más szuperhősöket is a kulimászba. A kérdés csak az, hogy vajon mindenki megússza-e egy darabban ezt az egészet?
Az Absolute Carnage ékes cáfolata az általam egyik legjobban gyűlölt képregényes tévhitnek, mégpedig annak, hogy a sötétebb hangvételű történetek a DC kiváltságai lennének. Donny Cates és Ryan Stegman iszonyat dark atmoszférát hozott össze, amiben a szuperhősök és a vérbeli horror elemek remekül megférnek egymás mellett. Utóbbi főképp a rajzokon érezhető, amik között bőven akadnak kellemesen hátborzongató darabok. Ha bírod a body horrort, ezt a képregényt imádni fogod!
A Pókember/Venom összefogás ezúttal is remekül működik, nem titkoltan imádom, amikor halálos ellenségekből ilyen nagyszerű szövetségek szövődnek. Az event továbbá olyan más karakterekkel is erősít, mint Rozsomák, Hulk, Miles Morales, Amerika Kapitány, Maker, Lény, szóval garantálom, hogy nem fogsz unatkozni. Cates a karakterek némelyikének kimondottan izgalmas szerepet szánt, és ilyenkor bizony nagyon türtőztetnem kell magam, hogy ne lőjem le a poént. Talán az egyik negatívum, amit fel tudok hozni a képregény kapcsán, hogy a viszonylag alacsony oldalszám miatt a mellékszereplőknek nem igazán volt lehetősége kiteljesedni. Bár épp erre vannak a tie-inek, nem igaz?
A fentebb említett Venom széria köteteit mindenképp érdemes fellapoznod az Absolute Carnage előtt, valamint a Web of Venom tie-ineket, melyeket a Venom Unleashed című volume-ba gyűjtöttek össze. Ez utóbbit én személy szerint kihagytam, így hiányzott némi kontextus a sztoriból, de közel sem annyi, hogy zavaró legyen. Donny Cates eventje ugyanis szerencsére egyszerű és könnyen követhető, ugyanakkor az egyszerűség nem megy az élvezhetőség rovására. Mindent egybevéve kimondottan olvasóbarát cucc, ami azonnal beszippant, és mire észbe kapsz, már a karakterekkel együtt sodor az ár.
Az egyetlen dolog, ami tényleg böki a csőrömet, az a cliffhanger befejezés, ami ráadásul eléggé hirtelen szakította meg az események fonalát. Cates sorozatának 4. felvonása, ami a Venom Island címet viseli, egyfajta epilógusa szeretne lenni az eventnek, legalábbis amennyire én tudom, mivel még nem volt szerencsém fellapozni. A valódi folytatásra azonban még várnunk kell pár hónapot: A következő, King in Black című event decemberben indul, melyben maga Knull, a szimbióták istene jön majd el a Földre. Ennek a hírnek a tudatában biztosíthatlak titeket, hogy nem Carnage a legrosszabb dolog, amivel Eddie Brocknak mostanában szembe kell néznie.
Donny Cates és Ryan Stegman Absolute Carnage képregénye ajánlott olvasmány mindenkinek, aki egyszerre szeretné megkapni a napi szuperhős és borzongás adagját. Ráadásul minden porcikájában megvan az, amiért a páros Venom sorozatát annyira szeretjük. Ne hagyd ki!
Őszintén szólva amikor először hallottam a DCeased létezéséről, még egyáltalán nem hozott lázba a koncepció. Kb. annyit tudtam az egészről, hogy voltaképpen ez a DC válasza a Marvel Zombiesra, aminek szintén nem sikerült különösebben felkeltenie az érdeklődésemet. Tudniillik az igazság az, hogy nem vagyok egy kimondott zombi horror fanatikus. Jó persze, én is nagyon éltem az AMC Walking Dead sorozatának első néhány évadát, ami egy nagyon erős kivételnek számított nálam. A gond ugyanis az, hogy csak nagyon kivételes esetekben sikerül komolyan vennem ezt az egész témát, talán pont azért, mert csak kevesen tudják igényesen tálalni. Ha nem látom a temérdek pozitív értékelést a DCeased kapcsán, talán sosem olvasom el ezt a nagyszerű történetet, és bizony mondom néktek, nagy kár lett volna!
Az életellenes egyenlet egy romlott változata elszabadult a földön, és vírusként terjed a világhálón. Elég egy pillantás a telefonod kijelzőjére, és máris őrjöngő zombivá változtál. Gépről emberre, emberről emberre terjed, hőseinknek pedig ezúttal tényleg a világ végével kell szembenéznie...
Mielőtt továbbmegyünk, tisztázzuk: Mi is az az életellenes egyenlet?
A fogalom Jack Kirby Fourth World című képregényeposzában (amiről lassan muszáj lesz többet beszélnünk!) tűnt fel először. Ez voltaképpen egy matematikai képlet, ami az élet hiábavalóságát bizonyítja. Általa szinte bárki irányíthatóvá válik, mivel elveszti szabad akaratát, és anélkül nevezhetjük-e egyáltalán életnek az életet? Ez Darkseid legveszélyesebb fegyvere, Apokolips ura ezúttal viszont csúnyán mellélőtt. A galibát ugyanis az okozta, hogy megpróbálta módosítani az egyenletet, ami aztán elszabadult, a többit sejthetitek.
A DCeased nem része a DC kánonnak, eseményei nem hatnak ki a fő kontinuitásra, a saját önálló univerzumában játszódik. A döntés teljesen érthető, hiszen a kiadó gyakorlatilag öngyilkosságot követett volna el azzal, ha az itt történtek befolyásolták volna más képregényeiket, szinte biztos, hogy relaunch lett volna a vége. A történetben ugyanis még az A listás karakterek is úgy hullanak, mint a legyek, amire egyébként én valamiért egyáltalán nem számítottam. Így kissé megrázott, ahogy azt kellett végignéznem, ahogyan kedvenc hőseim egy szempillantás alatt véres cafatokra hullanak, a kezdeti sokk után viszont rájöttem, hogy ez az egész így tökéletes.
A fentebb említett Marvel Zombiesról tudni érdemes, hogy az alkotók igyekeztek benne viccesre venni a figurát. A DCeased ezzel szemben, csak hogy erősítse kicsit a sztereotípiákat, valami eszméletlen darkra sikeredett. Azt hiszed a zombi apokalipszis para? Akkor képzeld el úgy, hogy a zombiknak szuperereje van. Persze itt is vannak poénok, például John Constanine kissé suttyó, angolos beszólásai (Oh, bollocks!), de az alaphangulat kimondottan nyomasztó az első oldaltól az utolsóig. A szereplők leginkább csak kínjukban viccelődnek, tudván, hogy ha már vége mindennek, utolsó erejükkel még kinyújtják a középső ujjukat, és a halál arcába nevetnek. Ráadásul a történet végén nincs happy end, vagy "és így a világ megmenekült, hála a Pindúr Pandúroknak". Ha lesz, akkor az valószínűleg egy folytatásban, amire egyébként elég jók az esélyek, egy tie-in sorozat már így is fut jelenleg Hope At World's End címmel.
Elérkeztünk az egyetlen negatívumhoz, ami sajnos nem más, mint az artwork. Trevor Hairsine rajzai bizony elég hullámzó minőséget produkálnak, vannak remekül sikerült panelek, és vannak kimondottan borzalmasak is szép számmal. Az illusztrátor rossz szokása, hogy sokszor indokolatlanul távol helyezi egymástól a karakterek szemeit, amitől rémesen torz megjelenést kapnak az arcok. Superman konkrétan úgy néz ki némelyik képen mintha hiányozna egy kromoszómája, viszont a sztori annyira jól sikerült, hogy igazból semmi kedvem sincs fennakadni ezen.
A DCeased nagy meglepetés volt számomra, a jövőben talán máshogy állok majd az egész zombi apokalipszis témához. Akár a te műfajod ez, akár nem, ezt a történetet érdemes beszerezned. Továbbá felhívnám rá a figyelmeteket, hogy készültek zombi akciófigurák is a képregény alapján, amiket a linkre kattintva szerezhettek be: https://www.bigbadtoystore.com/Search?SearchText=dceased
A magyar olvasók jelentős része már valószínűleg ismeri ezt a sztorit, hiszen a Kingpin és az Eaglemoss is kiadta nálunk az elmúlt évek során. Mégis azt kell mondjam, hogy egyszerűen muszáj szót ejtenünk róla a blogon.
Bár a 2011-es New 52 relaunch sokak szerint kudarc volt a DC részéről, a többség mégis egyetért abban, hogy Scott Snyder és Greg Capullo közös szerelemgyermeke, a The Court of Owls Saga az egyik legjobb Batman sztori, amit valaha írtak. Az elmúlt napokban volt szerencsém eredeti nyelven is olvasni a képregényt, most pedig kifejteném nektek, hogy miért értek ezzel az állítással. A történetet két részre bontották, melynek első részét a The Court of Owls, a másodikat pedig a The City of Owls című volume-ban találjátok. A két kötet együttes tartalma a 2011-es New 52 Batman sorozat első 12 száma, valamint a 2012-ben megjelent Batman Annual #1. A sztorit beszerezhetitek egyben is egy DC Essential kiadás keretein belül, ami a fentebb említett The Court of Owls Saga címet viseli. Fontos viszont, hogy ez utóbbi nem tartalmazza a 12. számot, valamint az annualt sem.
Gotham egy sor brutális gyilkosság színhelyévé vált, Batman pedig ráeszmél, hogy a város mocska sokkal mélyebbről ered, mint azt bárki hitte volna. Miután elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egy több száz éves összeesküvésről rántja le a leplet, ami mindent megváltoztat, amit Gotham történelméről tudni vélt. Tényleg lehetséges, hogy az eddig csak városi legendának hitt Baglyok Bírósga áll a bűnözés és a korrupció mögött? Vagy Bruce Wayne kezdi elveszteni az eszét, és saját háborújának áldozatává válik?
Szóval miért is olyan zseniális ez a képregény? Először is, Batmannek van személyisége, ami azt jelenti, hogy nem egy mogorva, búvalbaszott, tőmondatokban beszélő figurát csináltak belőle, hanem Snyder zseniálisan kiemelte a jellemvonásait. Álarcban, vagy anélkül, Bruce Wayne a lehető legjobb formáját hozza ebben a történetben, pontosan úgy beszél ahogy tőle elvárt, minden egyes mondatán érezni, hogy az alkotók értették miről is kell szóljon a karakter. Emellett a nyomozós szálat is a maximumra járatták. Ebben a kötetben tényleg a világ legjobb detektívjéről olvashatsz, ráadásul ez az egyik legrejtélyesebb rejtély, amibe hősünk valaha belebotlott.
Na de kikkel is áll szemben Batman? A Baglyok Bírósága egy titkos társaság, akik az árnyékból manipulálják a várost, gondosan ügyelve rá, hogy ne fedjék fel magukat. Tagjai komoly hatalommal és anyagi háttérrel rendelkező személyek, akiknek szinte bármeddig elér a keze. Snydernek érezhetően az Illuminátus adta az ihletet, bár a Baglyok Bírósága nem világméretű szervezet (még). Valódi kilétüket fehér hóbagoly álarcok mögé rejtik (amennyire én tudom még ők maguk sem ismerik egymás személyazonosságát.) Az író választása szimbolikus volta miatt esett a bagolyra, mert mint ahogy a történetben is utalnak rá, a denevérek természetes ellenségei. A társaság orgyilkosai az úgynevezett "karmok", akik még Batman számára is félelmetes ellenfelek.
A történet eseményei komolyan próbára tették a Sötét Lovag mentális és fizikai épségét, aki nem csak hogy az őrület szélére sodródott, de kis híján a fogát is otthagyta. A legtöbb vér, ami ezeken az oldalakon folyt bizony tőle származik. Ez a képregény kiválóan bemutatja, hogy hősünkben milyen emberfeletti elszántság lakozik, ami még akkor is hajtja őt előre, amikor más már rég feladná. Ráadásul ez azon kevés Batman sztorik egyike, amikor még a főszereplő szemében is csontig hatoló félelmet láthatsz.
Greg Capullo rajzai kiválóan passzolnak Batman világához, az illusztrátornak sikerült egy egészen sajátos, nyomasztó atmoszférát teremtenie. A művész egyébként előszeretettel dolgozik Scott Snyderrel, közös képregényük többek között a Dark Nights Metal, valamint a nemrég megjelent Batman: Last Knight on Earth is. A borítók terén is született néhány igazán legendás darab, például a 6. számé simán elmenne egy elég durva bad tripnek. Capullo karakterdizájnjai alapján készült néhány igazán pofás akciófigura is, szóval ha tetszik a stílusa, akkor érdemes ezekre rákeresned.
Gondoljon bárki bármit a New 52-ről, a Court of Owls Saga abszolút a kihagyhatatlan Batman sztorik közé tartozik. Ha még csak most ismerkedsz a képregényekkel, és szeretnél többet olvasni a Sötét Lovagról, akkor ez akár egy jó belépési pont is lehet számodra. Ha még hiányzik a gyűjteményedből a történet, úgy ajánlom figyelmedbe a The Court of Owls Mask and Book Set kiadást, amihez az első volume mellett a Baglyok Bíróságának tagjai által viselt hóbagoly álarcot is megkapod.
